Kirándulás

B. régi ismerőseinek a lánya, vagy 15 éve férjhez ment egy burgenlandi parasztfiuhoz. B egyedűl régebben már többször volt ott és már évek óta szó volt egy látogatásról, amire tegnap került sor.
Persze azért az ilyesmi nem ennyire egyszerű, mert ha már megyünk, akkor menjünk be Bruck am Leithaba és vegyük meg a mit a múltkor elfelejtettünk. Jó. Kedden aztán éjfél tájt eszembe jutott, hogy hoppá, nincs is itthon Euróm. Mindegy, hol is van az ottani bankkártyám, majd veszek fel pénzt. Rákukkantok a kártyára, tavaly lejárt. Sebaj, akkor kell egy bank filiálét keresni, ahol egyrészt megtudhatom, hogy miért nem küldtek kártyát, másrészt vehetek fel pénzt. Nézem a neten a fiókokat. A legtöbb burgenlandi csak hétfőn és pénteken van nyitva délután is. Kerülő ugyan Eisenstadt, de akkor majd oda megyünk, ott háromig nyitva vannak. Cím kinyomtatva, gép kikapcsolva én be az ágyba. Persze eszem azért még járt, Bruck az már nem is Burgenland, hanem Niederösterreich. Ki az ágyból, gép bekapcsol, megnéz, igen. Ott sincsenek nyitva délután.
Reggel telefon, mondom B.-nek mi a bajom, jó. Akkor megyünk Eisenstadtba is. El is indultunk, terv szerint fél tizenegykor. Ez pont jó, ebédidőre a határon leszünk, ahol már többször ettünk olcsón jót. Odaértünk, ettünk, akkor menjünk Eisenstadtba. Persze GPS itthon térkép szintén, de azért oda találtunk egy kis kunkorral. Beérünk a városba, láttunk már 3 különböző bankot, csak az enyémet nem. Sebaj a cím kinyomtatva nálam van. Ez persze tiszta véletlen volt. Idő persze múlik rendesen én ki be ugrálok a kocsiból és érdeklődöm. Végre egy benzinkútnál megmondják értelmesen, hogy forduljunk vissza, menjünk erre meg arra és megtaláljuk. Így lett. 3 előtt 2 perccel beestem a bankba. Első kérdés, hol a kártya? Bécsben a bank fiókomban. Na de az már rég nincs is meg. Áthelyezték egy másikba a számlámat.
Miért nem küldték el? Magyar országra nem küldenek el bank kártyát.
Miért? Nem tudja.
Pénzt vehetek fel? Igen.
Így aztán kártya bizonytalan ideig még üdülni fog egy számomra ismeretlen bank fiókban.

Ezek után már csak egyszer tévedtünk el és megérkeztünk az ismerősökhöz és én ezután nem jöttem ki az ámulatból. Hogy így is lehet élni, minden milyen rendezett, a gyerekek milyen hihetetlenül jól neveltek és kétnyelvűek, stb, stb.
Azzal kezdődött persze, hogy enni kell. Szó sincs róla mondtam én. Jó, akkor süteményt? OK
Erre előkerült a kedvenc süteményem, amit még Zürichben ismertem meg egy osztrák cukrász által. Nyammm.... A nagy konyha nagy asztalánál ültünk, a két 12 és 14 éves fiugyerek is. Beszélgettek velünk a gyerekek! Idővel előkerült a munkából a férj is meg az anyós is, aki szintén hozott valami finom süteményt. Sütemény és kis csevej után felkerekedtünk mindannyian, mert kötelezően meg kellett nézni a házat meg a belső kerteket. B. persze lemaradt magyarul beszélgetni, én meg kapkodhattam magam, hogy megértsem a tájszólást.
Minden hatalmas. Óriási télikert, az anyós büszkesége. Nem is értem, hogy van ideje ezt rendben tartani, mert a hatalmas veteményest is ő csinálja na meg a tyúkokat is. A fiatal asszony dolgozni jár, amit ott láttunk az az anyós birodalma. 71 éves. Após is van, de jelenleg csípő műtéttel kórházban. A leghátsó udvaron rengeteg fa szépen felsichtolva, mert azzal fűtenek. Központi fűtés van mindenütt még a pincében is. Nyáron kint a földeken, persze vannak napszámosok akik segítenek. Nem tudom mekkora a birtok, minden esetre 2 nagy traktor meg egy csomó gép állt bent a hátsó udvaron.
Bort már csak maguknak készítenek, nem keveset, ahogy a pincében láttam. A régi pince nagy része parti pincének van kiépítve, mert ha összejön a rokonság, gyorsan vannak harmincan, negyvenen. A középső udvaron nagy szaletli, teljesen modern, kerti bútorokkal. Csak tudnám mikor van idejük oda kiűlni.
Szemlátomást büszkén mutogatták a birodalmukat, ami biztos rettenetesen sok munkával jár, de csak a büszkeség volt, semmi panasz.
Számomra ez egy teljesen új ismeretlen világ. Még mindig nem tértem magamhoz az ámulatból.