Hazaút

Most tapasztaltam először, hogy az utálatos és szerintem tök fölösleges biztonsági ellenőrzést is lehet kulturáltan csinálni. A stockholmi repülőtéren nincs röntgen és nincs személyes tapperolás se. Nem kell levetkőzni, cipő, nadrágszij stb. A kézicsomagot persze átküldik ők is az ellenőrzésen, de csak a kabátot kell levenni. Cipő maradhat, nadrágszij is. Miután csipogott a kapu, a lábamat cipőstől egyenként rá kellett raknom valami szerkenytyűre és miután nem volt rajta semmi, mehettem tovább. Érdekes módon őket mégse minősítették még le soha, nem úgy mint Ferihegyet, akik azóta őrjöngenek és a dühüket az utasokon élik ki.
A lábaim viszont totál kikészültek ebben a 4 napban. Az utolsó döfés a tegnapi lógó lábbal üldögélés volt. Mire megérkeztünk alig tudtam itthon lehúzni a szandálomat.
Sajnálattal tapasztalom, hogy a hazai nyár is az ottanira hasonlít, bár itt nem esett az eső. Kb. ugyanilyen idő volt ott is, talán 2-3 fokkal hidegebb.
Megpróbálok idevarázsolni néhány képet, ha sikerül.
Nem sikerült. Felteszem a Picasara.

Találkozás

Ma találkoztam a legrégibb itteni barátnőmmel. Mellesleg mára már az egyetlen még élő. Két évvel idősebb nálam, a férje pedig 84 éves. A férj nemrég tért haza a kórházból, ahová egy stroke miatt került. Elég nagy döbbenet volt részemről. Hihetetlenül megöregedettnek és megrokkantnak láttam őket. Persze lehet, hogy ők is valahogy így láttak engem.:-(((
A svéd egészségügyről kicsit javult a véleményem. Igaz, az orvos nem beszél se a beteggel se a hozzátartozókkal, de a szisztémájuk működik. Már hazaengedése előtt, egy team kiszállt a lakásukra és végignézték, hogy mit kell változtatni. Kisebb szőnyegeket felszedették, nehogy megbotoljon vagy elessen bennük. A wc-be és fürdőszobába kapaszkodókat szereltek. Mióta otthon van, naponta megy valaki reggel és segít fürödni. Terv szerint házhoz megy a gyógytornász és a logopédus is. Hetente mennek takarítani. Megnyugtató, hogy ők már nem hiába fizették azt a rengeteg adót, munkás életük alatt. Együtt ebédeltünk és jól elbeszélgettünk. Igyekeztünk kerülni azt a tényt, hogy feltehetően soha többet nem találkozunk. Kicsit fájt.
Különben, miután mára esőt jósoltak, egész nap nem esett, de elég hűvös volt. B. délelőtt megnézte a Wasa hajót és a múzeumot, én pedig eltűnt edénykém utódját kerestem az áruházakban, hiába. A látogatás után, még mutogattam és fényképeztünk is panorámát, majd elmentünk az úgy nevezett Nagytemplomba egy orgona hangversenyre. Utána még elcsíptük az esti őrségváltást a palotánál. Sétáltunk a szálloda fele, de gondoltam közben megmutatom a régi híres bevásárló utcát. Milyen az élet, teljesen kihalt volt. Viszont két utcával odébb, amit később rehabilitáltak és sétálóvá alakították, pezsgett az élet.
Nagyon élvezem ezt a rengeteg sétáló utcát. Érdekes módon, még csúcsforgalmi időben sincs rengeteg autó az utcán. Viszont ömlik a nép ki meg be a metróból, sokan várnak a buszokra. Megnevelték a népet. Jó lenne tanulni tőlük!

Stockholm

A szamár is jó dolgában megy a jégre. Ezen az alapon üldögélek itt a zuhogó esőben. Hűvös is van, de az ellen fel lehet öltözni. A vízözön ellen minimum gumicsizma kellene, de nincs. Nem véletlenül volt, itteni éveim kedvenc darabja a piros gumicsizma.
Szóval tegnap érkeztem 3 fős mini csoportommal. Szálloda a város közepén, jó és szép. Beszereztük a méregdrága Stockholm kártyát és elindultunk felfedezni. TV torony jó ötletnek tűnt első benyomás szerzésére az újoncoknak. Odaértünk, körbecsodáltuk. Én már jöttem volna lefele, de még nézelődtek, egész addig míg elkezdett ömleni az eső. Kilátástalannak tűnt az idő, így ott ragadtunk vacsorázni. Utána az eső még mindig zuhogott. Végül is meghívtam a bagázst taxira. Ma reggel egész szép volt az idő. 1-2 órás kalandozás után, óváros környékén, eljutottunk a hajós városnézésig. Eső ömlött mikor kiszálltunk a hajóból. Fedezékbe rohantunk és lassanként elállt. Miután holnapra egész napra esőt ígértek, elmentünk megnézni egy szabadtéri múzeumot. Alig, hogy bementünk rákezdett megint az eső. Ez a múzeum szerintem a legszebb ebben a városban, de nem esőben. Miután én jól ismertem a helyet, ismét fedezékbe vonultam, míg a "nép" hősiesen nézte és fényképezte az esőben a műveket. Visszaérve a városba, megebédeltünk. Utána a kisebb és nagyobb esőzések közepette, próbáltam még mutogatni a várost, de végül beszorultunk egy áruházba és feladtuk a harcot az esővel. Mi B.-vel bevásároltuk a vacsorára valót. Nem győztem csodálkozni a hatalmas fejlődés láttán, ami az élelmiszer ajánlatot illeti. Olasz sonka, sok féle finom kenyér és még sör is kapható volt. Ilyesmiről az én időmben csak ábrándozni lehetett. Hazajöttünk és azóta várjuk, hogy elálljon az eső. Mindjárt 10 óra lesz és még esik. Az ágyon kívül nem megyünk ma már sehova. Mellesleg hulla fáradtak is vagyunk.
Miközben utálom a helyet, azt is meg kell mondanom, hogy általában sokat változott a város a javára. Visszaépítettek 1-2 villamos vonalat, amit 1966-ban teljesen kiirtottak a városból. Rengeteg új sétáló övezet van, a dugódij úgy tűnik megteszi hatását. Kevés autó van a városban. Rengeteg új étkezési lehetőség van, kiülős helyek is, ami régen jóformán nem is létezett. A sok bevándorló jótékony hatása ez. Javukra kell írnom, hogy a fűtés is szépen beindult itt a szállodában, nem idény szerint hanem hőmérséklet szerint fűtenek. Ezt mindig is nagyra értékeltem itt.
A szálloda ablakából első computeres munka helyemre lehet látni, valamint még mindig tudok svédül, amit már nem hittem volna.
Megnéztem az otthon időjárás jelentést. Heves honvágyam van. Szerencsére már csak 2,5 nap és mehetek haza.:-)))

Belváros

Ritkán járok ma arra, most meg amúgy is a lábam miatt majdnem 8 hétig ki se mozdultam Budáról. Ma viszont nagy elhatározással oda-vissza gyalog és BKV-n tettem meg az utat a tanfolyamra. Így aztán oda vissza a Ferenciek, régen Felszabadulás téren szálltam át. Reggel még jópofa volt a dolog, mert a metro lejárat mellett az utcán körben ült vagy 15 fiatal és szemlátomást reggeliztek. Nagy zacskókban állt középen a zsömle és üdítők. Én ugyan le nem ülnék arra a mocskos aszfaltra, de ha nekik jó....    legyen. Fiatalok voltak, nem szakadtak, elég normálisnak tűntek. Jókedvűen nevetgélve majszolták a zsömléket.
Sajnos mikor jó kétóra múlva vissza fele jöttem már másként nézett ki a tér. A házfalak mentén, 5-6 méterenként, igen kétes alakok árultak a földről még kétesebb küllemű gyümölcsöket. Gondolom szedték valahol és nem az igazán szép jutott nekik. A látvány nem volt sem vidám sem kellemes. Visszasírom ilyenkor a zürichi főutcát, ahonnan soha nem tudom hova tüntették el az ilyen kétes alakokat. Elég volt egy-két újságcikk, miszerint mit szóknak ehhez vajon a turisták. Minket ez szemlátomást nem izgat. Toprongy város vagyunk és kész. De ez még csak a tér egyik oldala volt. Átmentem az aluljárón a Váci utcai oldalra és vártam a buszt. Perceken belől ránk szállt egy öv árusító nő. Miután közöltem, hogy nem kell semmi, odapattant egy másik is, akinek már mindene volt. Svájci kés készlet, terítők stb. Én ilyenkor mereven átnézek rajtuk és közlöm, hogy nem veszek semmit. Sajnos B. ilyenkor is kedves és udvarias. A végén odébb mentem mert különben végnélküli megbeszélésbe keveredtek volna, hogy vajon miért nem vesz stb. Persze nem úsztam meg végleg, mert mint kiderült, a buszmegálló környékén még rengeteg ilyen árus volt. Jött egy idősebb férfi, aki köré odasereglettek egy pár percre, talán az a főnök???
Végre jött a busz és már az arcizmom se rándult, mikor körülnézve megszámoltam, hogy 6 darab 2-3 év körüli gyermekecske üldögélt anyukák mellett a buszon, miközben egy csomó felnőtt álldogált. Vajon vesznek ezeknek a gyerekeknek pénzért jegyet? Nincs semmiféle, legalább morális szabály, miszerint ha sokan vannak a buszon az ölembe veszem a kölykömet??? Én ültem, de ettől még szemtelenségnek tartom az ilyesmi.

Ujsághír

Ma olvastam valamit az ujságban, ami ha most fiatal lennék azonnali távozásra késztetne az országból.
A cikk szerint a magát kereszténydemokratának tituláló párt azt találta ki, hogy a leendő nyugdijat kössék a gyerekek számához. Egy gyerek után 12ezer, kettő után 24, 3 után pedig 36ezer plusz nyugdij járna. Másik óriási ötlet, hogy a gyerekek személyi jövedeladójából juttassanak a szülőknek. Mostanság amúgy is nagyon zavar a gyerekmánia. Már lassan visszatérünk a Ratko korba, amikor ugy "Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség" volt a jelszó. Azt hiszem soha annyi abortuszt nem csináltak feketén Magyarországon, mint akkoriban. De ezzel el is volt intézve. Akinek peche volt és "úgy maradt" az keresett valakit aki elintézte. A megbizható, de pénzéhes orvosok nevei cimei titokban kerengtek a nők köreiben. Akinek nem volt elég esze, pénze vagy ügyessége az szült. Nem mellesleg akkoriban nem volt még antibaby pille, spirál de még cotton se nagyon. Akkori, korombéli ismerőseim közül egyse tette. Mikor valami közelezővé válik, akkor bejön a dafke!
Ez ma már nincs. A különben értelemesnek tűnő nők is szülik a harmadik negyedik gyereket, aztán lehet majd sirni a beiskolázásnál meg egyéb alkalmakkor, hogy apad a pénztárca. Most az állam nemigen fog segíteni. Nem is kell, nem az a dolga!

Viszont ez a mai nyugdij ügy olyan nagy mértékbe szántana bele a privátéletembe, hogy menekülnék innen. Ez persze én vagyok, aki tudja (rendszerint) hogy mit akar és nemigen hagyja magát az állami propagandától szédíteni. Birkatermészetü népünk mukkanás nélkül fogja tudomásul venni, ha megvalósul a tervezet. Most ülnek otthon a szorgos nők 3, 6, 9, évig gyesen, gyeden stb. aztán jön az emelt nyugdij. Eszem megáll!

Csak azt tudnám, hogy ha az egész a pénzről és a nyugdijról szól, akkor hol van az az állítólagos rengeteg öröm és boldogság, amit egy gyerek okoz??? Sajnos nemigen ismerek olyanokat, akik felhőtlenűl boldogok a gyerekükkel. Igaz a szülői elvárások rendszerint nagyok, de a látszólag tökéletes kapcsolatoknál is mindig kilóg valahol a lóláb, csak ezt kevesen merik bevallani. Marad a szirupos álom és mese.

Teljesen hisztériás lettem a gondolattól, hogy a nyugod öregkorom attól függene, hogy hány gyereket szültem. Grrrrr...

PS. helyesírás ellenörző bedöglött a blogon, így írok én.:-(((

Kávéfőző mese

Egyszer volt, hol nem volt, már vagy 10 éve, hogy volt, mikor egy zürichi áruházban rám pislogott a szép piros kávéfőző. Szerelem volt az első látásra. Hevületemet csak az ára hűtötte egy kicsit. Azért néhány napi gondolkozás után csak magamévá tettem. Hazahoztuk repülőn, pedig hatalmas doboza volt. Ő volt az:

Hűségesen szolgált jó pár évig. Aztán úgy 3-4 éve elkezdett rendetlenkedni. Vittem szervizbe, ami a világ vége előtt egy-két lépéssel van, de közölték, hogy ezt már itthon nem árulják, így nem sokat tudnak csinálni. Azért csak eldöcögött még egy darabig. B. talált valahol a világ másik végén alkatrészt és javítgatta, de végül csak ki kellett vonni a forgalomból végleg. Akkor B. kávéfőzője átköltözött hozzám, ő meg szegény hol ezzel, hol azzal főzte a kávéját. Kerestem, persze, hogy kerestem utódot, de nem találtam. Mostanában csak a kapszulás főzőkből van óriási választék, de nekem az nem kell. Nem vagyok bio megszállott, de azért szeretem látni és az illatát érezni annak a kávénak, amiből főzöm a reggelimet.
Néhány hete B. mutogatta nekem a computerben, hogy megtalálta ugyanazt a főzőt, valahol Olaszországban. Az ára nem éppen fogyasztó barát, így mondtam, hogy majd gondolkozom rajta, annyira nem sürgős.
Ma csöngetnek, B. kirohan, lemegy, majd jön vissza és közli, hogy egy csomagom érkezett. Nekem??? Ez biztos tévedés. Megnézted, hogy tényleg nekem van címezve? Nos a végén kiderült, hogy stikában megrendelte nekem a piros kávéfőzőt és láss csodát pont olyan mint a régi. Ilyen meglepetés utoljára a 70. születésnapomon ért. Kicsit elbőgtem magam.
Ehhez tudni kell, hogy B. nem az a meglepetés szerző típus. Eleinte kicsit zavart is, de később rájöttem, hogy ő nem ilyennek szocializálódott és kész. Végül is ő másként működik. Mindent megcsinál amit csak talál a közelemben. Rakott már fel konyha szekrényt tudtom nélkül, kifestette a konyhát, a fürdőszobát és megcsinálta a kidobásra ítélt órámat és sorolhatnám még sokáig.
Nekem mindig öröm, ha akár apróságokkal is de meglepetést és örömet tudok szerezni valakinek. A szívemhez közelállónak meg pláne. Nem vagyunk egyformák. Ezek után hihetetlenül meg voltam hatva.

Privátkórház

Rossz kiinduló pontom van. Második és az utolsó munkahelyem kórházban volt Svájcban, privátkórházban. Így aztán volt kis rálátásom a lehetőségekre. Páciens is voltam, természetesen nem ott ahol dolgoztam. Szóval a helyi privátkórház kicsit magyaros. Igaz igyekeznek. Szerintem 7 évvel ezelőtt, mikor Emberemet vittem oda, akkor jobbak voltak. Másrészt én nem szorultam most ápolásra, csak tartózkodtam ott.

Nyilván anyagi okokból az élelmezést kiszervezték. Valami külsős cég csinálja. Jön az u.n. diétásnővér és elsorolja mik a lehetőségek. Elég gyenge lehetőségek voltak. Az ebéd még csak hagyján, bár állítólag a tökfőzelékben főleg rántás volt tök helyett is, mindez virslivel. Az én húslevesem jó volt és a vékonyka csirkemell krumplipürével is megfelelt. Na de a vacsora. Először is ötkor adják. Hideg tál címén 3 szelet szalámi, 1 szelet sonka és igen fura állagú sajt. Ez a vendégnek szólt. Én ugyanezt kaptam de csak sajt volt. Jó pont, hogy a zsemle szerűség friss volt, kevésbé dicséretes, hogy egy fél zsemlére volt elég a vaj. Mindegy, nem enni mentünk. Még a 6 órai zárás előtt B. lement és felvásárolta a sütemény készletet, linzereket.

Műtét előtt jött az ápolónő egy üveg vízzel és egy darab pohárral. Este mikor a fogam mostam, rájöttem, hogy a fürdőszobában egyetlen pohár sincs. Még jó, hogy mindig folyó vízben mosom a fogam és a tenyeremből öblítem. Nem tudom, ez mennyire elterjedt szokás. Normál körülmények közt fürdőben van pohár, ha más nem valami eldobható műanyag.

Az ágy, olyan normál szállodai. Másutt ez úgy működik, hogy a beteg befekszik egy ágyba. Azzal együtt tolják át a műtőbe, ahol az ágy megvárja az előtérben. Így saját ágyával együtt viszik vissza a szobába. Hazai kórházakban már az ajtó mérete se igen engedi meg ezt a megoldást. De ebben a kórházban elég szélesek az ajtók, csak feltehetően az ágyak túl drágák lennének. Gondoltam rá, hogy viszek magammal kispárnát, de aztán ááá... úgyis van ott is jelszóval nem vittem. Komoly hiba volt. Adva van egy darab óriási párna, valami darabos, gondolom szivacs töltelékkel. Nos ez elég borzalmas volt. Végül is a pongyolámat tekertem össze a fejem alá kispárna helyett.

De az orvosok és az ápolónök is igen figyelmesek és udvariasak. Kicsi rábeszélésre kiszedtékk este, a már úgysem használt kanült, ami kényelmetlen lett volna éjszakára. Sőt mikor kiderült, hogy itthon felejtettem az altatómat azt is kaptam kívánság szerint. Szóval ha nem lenne a külföldi előéletem, feltehetően igen elégedett és boldog lennék. Titokban aggódom, hogy tönkre fog menni és bezár a hely. 7 éve, mikor 2 hétig járkáltam oda rendszeresen és naponta, elég sok embert láttam. Most egy lélek nem volt sehol. Az egész folyosón egyedüli beteg voltam. Nagy bánat lenne számomra, ha bezárnák.