Belváros

Ritkán járok ma arra, most meg amúgy is a lábam miatt majdnem 8 hétig ki se mozdultam Budáról. Ma viszont nagy elhatározással oda-vissza gyalog és BKV-n tettem meg az utat a tanfolyamra. Így aztán oda vissza a Ferenciek, régen Felszabadulás téren szálltam át. Reggel még jópofa volt a dolog, mert a metro lejárat mellett az utcán körben ült vagy 15 fiatal és szemlátomást reggeliztek. Nagy zacskókban állt középen a zsömle és üdítők. Én ugyan le nem ülnék arra a mocskos aszfaltra, de ha nekik jó....    legyen. Fiatalok voltak, nem szakadtak, elég normálisnak tűntek. Jókedvűen nevetgélve majszolták a zsömléket.
Sajnos mikor jó kétóra múlva vissza fele jöttem már másként nézett ki a tér. A házfalak mentén, 5-6 méterenként, igen kétes alakok árultak a földről még kétesebb küllemű gyümölcsöket. Gondolom szedték valahol és nem az igazán szép jutott nekik. A látvány nem volt sem vidám sem kellemes. Visszasírom ilyenkor a zürichi főutcát, ahonnan soha nem tudom hova tüntették el az ilyen kétes alakokat. Elég volt egy-két újságcikk, miszerint mit szóknak ehhez vajon a turisták. Minket ez szemlátomást nem izgat. Toprongy város vagyunk és kész. De ez még csak a tér egyik oldala volt. Átmentem az aluljárón a Váci utcai oldalra és vártam a buszt. Perceken belől ránk szállt egy öv árusító nő. Miután közöltem, hogy nem kell semmi, odapattant egy másik is, akinek már mindene volt. Svájci kés készlet, terítők stb. Én ilyenkor mereven átnézek rajtuk és közlöm, hogy nem veszek semmit. Sajnos B. ilyenkor is kedves és udvarias. A végén odébb mentem mert különben végnélküli megbeszélésbe keveredtek volna, hogy vajon miért nem vesz stb. Persze nem úsztam meg végleg, mert mint kiderült, a buszmegálló környékén még rengeteg ilyen árus volt. Jött egy idősebb férfi, aki köré odasereglettek egy pár percre, talán az a főnök???
Végre jött a busz és már az arcizmom se rándult, mikor körülnézve megszámoltam, hogy 6 darab 2-3 év körüli gyermekecske üldögélt anyukák mellett a buszon, miközben egy csomó felnőtt álldogált. Vajon vesznek ezeknek a gyerekeknek pénzért jegyet? Nincs semmiféle, legalább morális szabály, miszerint ha sokan vannak a buszon az ölembe veszem a kölykömet??? Én ültem, de ettől még szemtelenségnek tartom az ilyesmi.

Ujsághír

Ma olvastam valamit az ujságban, ami ha most fiatal lennék azonnali távozásra késztetne az országból.
A cikk szerint a magát kereszténydemokratának tituláló párt azt találta ki, hogy a leendő nyugdijat kössék a gyerekek számához. Egy gyerek után 12ezer, kettő után 24, 3 után pedig 36ezer plusz nyugdij járna. Másik óriási ötlet, hogy a gyerekek személyi jövedeladójából juttassanak a szülőknek. Mostanság amúgy is nagyon zavar a gyerekmánia. Már lassan visszatérünk a Ratko korba, amikor ugy "Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség" volt a jelszó. Azt hiszem soha annyi abortuszt nem csináltak feketén Magyarországon, mint akkoriban. De ezzel el is volt intézve. Akinek peche volt és "úgy maradt" az keresett valakit aki elintézte. A megbizható, de pénzéhes orvosok nevei cimei titokban kerengtek a nők köreiben. Akinek nem volt elég esze, pénze vagy ügyessége az szült. Nem mellesleg akkoriban nem volt még antibaby pille, spirál de még cotton se nagyon. Akkori, korombéli ismerőseim közül egyse tette. Mikor valami közelezővé válik, akkor bejön a dafke!
Ez ma már nincs. A különben értelemesnek tűnő nők is szülik a harmadik negyedik gyereket, aztán lehet majd sirni a beiskolázásnál meg egyéb alkalmakkor, hogy apad a pénztárca. Most az állam nemigen fog segíteni. Nem is kell, nem az a dolga!

Viszont ez a mai nyugdij ügy olyan nagy mértékbe szántana bele a privátéletembe, hogy menekülnék innen. Ez persze én vagyok, aki tudja (rendszerint) hogy mit akar és nemigen hagyja magát az állami propagandától szédíteni. Birkatermészetü népünk mukkanás nélkül fogja tudomásul venni, ha megvalósul a tervezet. Most ülnek otthon a szorgos nők 3, 6, 9, évig gyesen, gyeden stb. aztán jön az emelt nyugdij. Eszem megáll!

Csak azt tudnám, hogy ha az egész a pénzről és a nyugdijról szól, akkor hol van az az állítólagos rengeteg öröm és boldogság, amit egy gyerek okoz??? Sajnos nemigen ismerek olyanokat, akik felhőtlenűl boldogok a gyerekükkel. Igaz a szülői elvárások rendszerint nagyok, de a látszólag tökéletes kapcsolatoknál is mindig kilóg valahol a lóláb, csak ezt kevesen merik bevallani. Marad a szirupos álom és mese.

Teljesen hisztériás lettem a gondolattól, hogy a nyugod öregkorom attól függene, hogy hány gyereket szültem. Grrrrr...

PS. helyesírás ellenörző bedöglött a blogon, így írok én.:-(((

Kávéfőző mese

Egyszer volt, hol nem volt, már vagy 10 éve, hogy volt, mikor egy zürichi áruházban rám pislogott a szép piros kávéfőző. Szerelem volt az első látásra. Hevületemet csak az ára hűtötte egy kicsit. Azért néhány napi gondolkozás után csak magamévá tettem. Hazahoztuk repülőn, pedig hatalmas doboza volt. Ő volt az:

Hűségesen szolgált jó pár évig. Aztán úgy 3-4 éve elkezdett rendetlenkedni. Vittem szervizbe, ami a világ vége előtt egy-két lépéssel van, de közölték, hogy ezt már itthon nem árulják, így nem sokat tudnak csinálni. Azért csak eldöcögött még egy darabig. B. talált valahol a világ másik végén alkatrészt és javítgatta, de végül csak ki kellett vonni a forgalomból végleg. Akkor B. kávéfőzője átköltözött hozzám, ő meg szegény hol ezzel, hol azzal főzte a kávéját. Kerestem, persze, hogy kerestem utódot, de nem találtam. Mostanában csak a kapszulás főzőkből van óriási választék, de nekem az nem kell. Nem vagyok bio megszállott, de azért szeretem látni és az illatát érezni annak a kávénak, amiből főzöm a reggelimet.
Néhány hete B. mutogatta nekem a computerben, hogy megtalálta ugyanazt a főzőt, valahol Olaszországban. Az ára nem éppen fogyasztó barát, így mondtam, hogy majd gondolkozom rajta, annyira nem sürgős.
Ma csöngetnek, B. kirohan, lemegy, majd jön vissza és közli, hogy egy csomagom érkezett. Nekem??? Ez biztos tévedés. Megnézted, hogy tényleg nekem van címezve? Nos a végén kiderült, hogy stikában megrendelte nekem a piros kávéfőzőt és láss csodát pont olyan mint a régi. Ilyen meglepetés utoljára a 70. születésnapomon ért. Kicsit elbőgtem magam.
Ehhez tudni kell, hogy B. nem az a meglepetés szerző típus. Eleinte kicsit zavart is, de később rájöttem, hogy ő nem ilyennek szocializálódott és kész. Végül is ő másként működik. Mindent megcsinál amit csak talál a közelemben. Rakott már fel konyha szekrényt tudtom nélkül, kifestette a konyhát, a fürdőszobát és megcsinálta a kidobásra ítélt órámat és sorolhatnám még sokáig.
Nekem mindig öröm, ha akár apróságokkal is de meglepetést és örömet tudok szerezni valakinek. A szívemhez közelállónak meg pláne. Nem vagyunk egyformák. Ezek után hihetetlenül meg voltam hatva.

Privátkórház

Rossz kiinduló pontom van. Második és az utolsó munkahelyem kórházban volt Svájcban, privátkórházban. Így aztán volt kis rálátásom a lehetőségekre. Páciens is voltam, természetesen nem ott ahol dolgoztam. Szóval a helyi privátkórház kicsit magyaros. Igaz igyekeznek. Szerintem 7 évvel ezelőtt, mikor Emberemet vittem oda, akkor jobbak voltak. Másrészt én nem szorultam most ápolásra, csak tartózkodtam ott.

Nyilván anyagi okokból az élelmezést kiszervezték. Valami külsős cég csinálja. Jön az u.n. diétásnővér és elsorolja mik a lehetőségek. Elég gyenge lehetőségek voltak. Az ebéd még csak hagyján, bár állítólag a tökfőzelékben főleg rántás volt tök helyett is, mindez virslivel. Az én húslevesem jó volt és a vékonyka csirkemell krumplipürével is megfelelt. Na de a vacsora. Először is ötkor adják. Hideg tál címén 3 szelet szalámi, 1 szelet sonka és igen fura állagú sajt. Ez a vendégnek szólt. Én ugyanezt kaptam de csak sajt volt. Jó pont, hogy a zsemle szerűség friss volt, kevésbé dicséretes, hogy egy fél zsemlére volt elég a vaj. Mindegy, nem enni mentünk. Még a 6 órai zárás előtt B. lement és felvásárolta a sütemény készletet, linzereket.

Műtét előtt jött az ápolónő egy üveg vízzel és egy darab pohárral. Este mikor a fogam mostam, rájöttem, hogy a fürdőszobában egyetlen pohár sincs. Még jó, hogy mindig folyó vízben mosom a fogam és a tenyeremből öblítem. Nem tudom, ez mennyire elterjedt szokás. Normál körülmények közt fürdőben van pohár, ha más nem valami eldobható műanyag.

Az ágy, olyan normál szállodai. Másutt ez úgy működik, hogy a beteg befekszik egy ágyba. Azzal együtt tolják át a műtőbe, ahol az ágy megvárja az előtérben. Így saját ágyával együtt viszik vissza a szobába. Hazai kórházakban már az ajtó mérete se igen engedi meg ezt a megoldást. De ebben a kórházban elég szélesek az ajtók, csak feltehetően az ágyak túl drágák lennének. Gondoltam rá, hogy viszek magammal kispárnát, de aztán ááá... úgyis van ott is jelszóval nem vittem. Komoly hiba volt. Adva van egy darab óriási párna, valami darabos, gondolom szivacs töltelékkel. Nos ez elég borzalmas volt. Végül is a pongyolámat tekertem össze a fejem alá kispárna helyett.

De az orvosok és az ápolónök is igen figyelmesek és udvariasak. Kicsi rábeszélésre kiszedtékk este, a már úgysem használt kanült, ami kényelmetlen lett volna éjszakára. Sőt mikor kiderült, hogy itthon felejtettem az altatómat azt is kaptam kívánság szerint. Szóval ha nem lenne a külföldi előéletem, feltehetően igen elégedett és boldog lennék. Titokban aggódom, hogy tönkre fog menni és bezár a hely. 7 éve, mikor 2 hétig járkáltam oda rendszeresen és naponta, elég sok embert láttam. Most egy lélek nem volt sehol. Az egész folyosón egyedüli beteg voltam. Nagy bánat lenne számomra, ha bezárnák.

Krimi

Azt hiszem meg kellene változtatni a blog címét. Talán mindennapos kínjaim vagy valami ilyesmi lenne a jó.

Tegnap este egy krimit néztem. Ebben nincs semmi különös, elég gyakran megesik velem. De ez azért különleges volt. Azzal kezdődött, hogy egy 70 körüli nőt halva találják a lakásában. Szomszéd szólt, a szag miatt. A nő már 12 napja halott volt. Brémában élt, teljesen magában, senki nem ismerte és nem is tudott róla semmit. Boncolásra került a sor, kiderült, hogy nem természetes halállal halt meg, de nem lehetett tudni mitől végül is. A nyomozás során kiderült, hogy eredetileg keletnémet volt, "stazi" börtönben ült, ami az ottani AVO volt. Miért? Könyvelő volt valami állami intézménynél. Mikor kiderült, hogy luxus cikkeket hoznak be a vezetőségnek és vele azt irodaszer címén akarták elkönyveltetni, megtagadta. Hiába akarták rábírni, hogy csinálja, nem volt hajlandó.  Lecsukták 8 évre. Állapotos volt, a gyerek a börtönben született, néhány hónaposan elvették tőle és nevelő szülőkhöz adták. Falbontás után Brémába költözött, ahol ingyen lakott egy üzletember által fizetett lakásban. Közben kinyomozta, hogy a lányát is beszervezték már 15 évesen és később mindenféle sötét üzletekbe bonyolódott stazi tisztek által működtetett cégnél dolgozik, immáron az egyesült Németországban. Természetesen szerette volna kimenteni onnan a mit sem sejtő lányt. Emiatt a volt stazi tiszt megmérgezi, nagyon furfangos módon. A film krimikben persze mindenki elnyeri méltó büntetését, az egyik stazi tiszt kinyírja a másikat, akit aztán elkapnak. Lány rádöbben a valóságra és kész.

Miért is maradt meg bennem az egész történet? Mert a lényeg abban a mondatban volt, amikor azt mondták, hogy a nőnek semmi bűne nem volt, csak az az elátkozott igazságérzet. Rossz tulajdonság, tudom magamról. Hasonló dologért mondtam fel életem legjobban fizetett állását Zürichben. Rengetegszer rohantam fejjel a falnak, amikor aztán közölték velem, hogy "neked túlfejlett igazságérzeted van". Biztos az is van. Talán bírónak kellett volna mennem, könyvelés helyett. 

Bécs

Már tavaly óta készülődtünk. Mondogattuk, ki kellene már menni egyszer Bécsbe. Nem volt semmi fontos, csak úgy. Régen annyit jártam. Felpattantam a vonatra reggel 9-kor és mentem. Este 7-kor már itthon is voltam. Azóta már nem megy vonat a Déliből sajnos. Mindegy, most autóval mentünk. Elvben tudtuk az utat, a Mariahilferstr. közelében egy parkoló házhoz, már sokszor mentünk oda. Azért betettük a GPS-t is. Sikerült is hajnali 8-kor elindulni, gyönyörű idő volt, már előre élveztük. Rekord idő alatt már a kertek alatt jártunk. GPS mondta a magáét és mi is figyeltük azt az egyetlen kis táblát, ami jelzi, hogy hol kell a Grabenhez kitérni. Persze nem láttuk, a GPS mondta, de akkor mi a legbelső sávban voltunk, mellettünk még 3 sávban rohantak az autók, esélyünk se volt már az átemenetelre. Azért az okos masina bevezetett minket a tetthelyre, csak kicsit hosszasan, dugókban és kacskaringósan. A parkoló legfelső emeletén sikerült is helyet találni és boldogan indultunk a belváros felé. Volt nekem extra célom egy kis üzlet, ahol sok kedvenc ruhámra ráleltem. Menet közben láttam, hogy már a Kärtner Str. se a régi. Nagynevű cégeknek híre hamva, helyette a svéd rongyüzlet terjeszkedik és más hasonló karakterűek. A kis eldugott üzletemet megtaláltam, csak az árukészletük cserélődött le komplettül. Mint az eladó mondta, azelőtt kizárólag Ausztriában előállított ruhákat árultak és ez túl drága lett. Tele volt ócska rongyokkal az üzlet.:-(((
Mondtam nem baj, megint spóroltam valamit. Ennyi nekem a környékből már elég is volt, indultunk vissza az autóhoz. Az utcán leszólított egy riporter a bécsi rádiótól. Mi a véleményem Böskéről, mert ugye 60 éves jubileum stb. Biztos nem azt várta az idősebb hölgytől amit kapott. Megmondtam, hogy ős demokrata vagyok és nem szeretem a királyságékat. Szivesen kifejtettem volna ezt bővebben is, de nem érdekelte. Aztán ahogy bandukoltunk, még tettem kísérleteket a pénz költésekre, de kizárólag a patikában és a DM-ben jártam sikerrel. Az utóbbiban molyirtó papírt vettem, ami nem büdös nem ragad és a ruhák közé lehet tenni. Érthetetlen módon ezt a hazai üzletekben nem árulják.
Ezután betértünk a kedvenc Nordsee halas önkiszolgálóba, ahol a szokásos jó minőségű ebédet kaptuk. Következő kísérletem a Gerngrossban volt. A háztartási osztályt kerestem. Nincs, átépítették, eltüntették. Van egy WMF, de az nem az az ezer apró kacat árulós hely, ami nekem kellett volna. Nokedli szaggató 69 EUR!!! Nem normálisak.:-((( Levonultunk a pincébe, az élelmiszer osztályra. Ott összekapkodtam, ami az eszembe jutott. Igyekeztem a pék- és húsáruknak feléje se nézni, mert megszakadna különben a szívem. Vajon miért nem lehet itthon egyetlen ilyen nívós üzletet se üzemeltetni??? Csak messziről bazsalyogtak rám a kész grillcsirkék, nyálam csorgott. Na mindegy grillcsirkék Amerikában is vannak, esszük is gyakran. Ezek viszont kisebbek és csinosabbak voltak.
Kiszálltunk a liftből, mikor egy hatalmasat dörgött az ég. Mire bepakoltunk a kocsiba, már ömlött az eső. Így minden további elképzelés stornó, elindultunk haza felé. A határig zuhogott.

Belváros

Berándultam ismét a Városba. Ott van egy biztos helyem az óra elem cserére. Jó régi órásüzlet, alapítva 1800 valahányban. Sajnos elég lepurcantan néz ki már, ráadásul bagó szag is volt bent, akár csak tegnap a virágosnál.:-(((
No de örülök ha még egy régi üzlet a helyén van. Elem cseréket letudva, ballagtam tovább a Petőfi Sándor utcába. Nos ez most egy örömforrás. Autó alig, az elültetett fák élnek és szép zöldek. A szemem sarkából láttam valami kiírást a volt Főposta bejáratán. Megnéztem. Nyitás 2011 második félévben. Hm. ez mintha már rég elmúlt volna. Azt a postát annyira sajnálom. Amilyen undorító hely volt a szintén bezárt és eladott Krisztinavárosi posta, annyira kellemes és otthonos volt a Belvárosi. Főleg, hogy valamikor kicsit fel is újították, legalább is lepucolták a falburkolatokat és kifényezték a rezeket. Az előtérben a régi telefonfülkék, ahonnan még tantusszal intéztem a titkos telefonjaimat. Tovább menve betértem az 1873-ban alapított keztyüshöz a Régiposta utcába. Ő meg a szomszédos nyakkendős még mindig biztos pont a belvárosban. Ellentétben az órással szépen modernizálva van az üzlet és változatlanul egy kedves őszhajú hölgy szolgál ki, aki érti a dolgát. Végre, 3 év után, sikerült megtalálnom az elvesztett sötétkék kesztyűm utódját. Az elmúlt években kerestem már többször nála, de kerestem Olaszországban is és New Yorkban is, sehol nem árultak sötétkék kesztyűt. Most van nálam öröm, megérte bemenni a városba.
A Váci utca nagyon feledős manapság, tobzódni lehet az üres, kiadó üzletek közt.:-(
A Kristóf téren viszont igen kulturált körülmények közt evett ivott a kisszámú turista. A Deák Ferenc utcában, jókat tudnék vásárolni ha 50 évvel fiatalabb lennék, jó akkor meg pénzem nem lenne. Miután a haza buszom elment az orrom előtt, még megszemlélhettem, hogy újabban igen rendes városnéző buszok közlekednek. Megállnák a helyüket bárhol a világban. Kettő ment el amíg vártam, sajnos mindkettőn csak 2-3 ember utazott. Remélem az elmúlt napokban nagyobb volt a forgalom, turistailag.
Már majdnem itthon voltam, mikor bekövetkezett a csúcsélmény. Anyuka egy iker babakocsival, ami akkora volt mint egy tank, feltuszakolódott a buszra és utazott 2 megállót! Eszem megáll. Ennyit nem képes sétálni a gyerekeivel, szép zöld környezetben? Ha belegondolok, anyám 1 éves koromig naponta besétált velem, én a kocsiban persze, a nagymamához, aki a Visegrádi utca elején lakott. Mi pedig a Róbert Károly köruton túl 3 sarokkal kifele. Este pedig Apámmal együtt hazasétáltak, mert a villamos pénzbe került + babakocsival senkinek nem jutott eszébe villamosra szállni. Totál elkorcsosulnak már a népek manapság.