Vannak még csodák!

 B,-nak igen fájdalmas a járás. Ezért állandóan fájdalom terápia után kutatok. Találtam is egy talán jó helyet. Neten bejelentettem. Volt elég hamar időpont. Telefonáltak neki a titkárságról, közölték, hogy egy óra hosszat fog tartani a vizsgálat és 70ezerbe fog kerülni. Kicsit húztam magam, mert normál privát orvosi vizit 30-ba kerül mostanában. Mindegy, próbáljuk meg. A város másik oldalán volt a hely. Odamentünk, mossunk kezet, maszk természetes. Két papírt ki kellett tölteni, majd mehettünk a ránézésre szimpatikus orvoshoz. Az hosszan tanulmányozta a papírjait, kérdezgetett, nézte az MRI lemezt, majd pontosan elmagyarázta, hogy mi a baj. Ezt mi már kb. tudtuk, mert minden orvos elmondta eddig. 

Aztán vizsgálta a reflexeit, a végtagjai erejét és mozgását, majd közölte, hogy ő ezzel gerincideg sebészhez menne. Szerinte, B. mindene olyan jó állapotban van, hogy feltétlenül kellene tenni egy kísérletet valamilyen irányba, ami nem az opiátos fájdalom csillapítás. Közben lemásolta az összes papírokat, valamint pendrivere tette az MRI-t. Megígérte, hogy elküldi a dolgokat egy szerinte jó sebészhez, az Amerikai útra, aztán majd meglátjuk. Akkor már kb. 50 perce bent voltunk nála. Mondta, hogy amint kap választ, vissza jelez nekünk. Kérdeztem, hogy most milyen papírral menjek a kasszához. Semmilyennel, ő jön velünk. Kijött, szólt a lányoknak és elköszönt. Most mi van? Semmi. Nem volt semmi, nem tudtam segíteni és kész. Nem fizettünk semmit. Senki ne szidja nekem az orvosokat!

Ezek után lementünk, rendeltem taxit, ami nem jött. Telefonáltam, hogy mi van? Őssze kapcsoltak a taxi sofőrrel, aki mondta, hogy mit tudom én hol áll. Mondtam a házszámot, hogy mi  meg ott állunk. B. már leült a kerítés szélére, mert nem tudott állni. Ezek után elmagyaráztam a sofőrnek, hogy jöjjön értünk. Ott nem lehet megállni, mondta ő. Mondtam, dehogynem. Itt rakott ki minket a kolléga, mikor jöttünk. Pár perc múlva telefonáltak a diszpécserek, hogy a sofőr azt mondta, hogy ő megnézte, de én nem állok ott ahol mondtam. A végén úgy össze vesztem a nővel, hogy mondtam hívok másik társaságot. Próbáltam hívni, de lemerült a telefonom.

Én persze tudtam, hogy ott van a közelben a busz végállomás, ahonnan direktben tudunk haza jönni, da ha B. azt mondja, hogy nem tud menni, akkor mit érek vele. Szerencsére közben már annyit pihent a kerítésen, hogy vállalkozott a rövid sétára. 

Ma olcsó napunk volt.:-)

Déjà vu

 Hallgatom és nézem a híreket. A háború borzalmas, de tudom milyen, átéltem. Tegnap német hírekben, az utca embereit szólították meg, hogy hogy érzik magukat. A fiatalok mondták, hogy azonnal le kell állítani a harcokat. A vezetők követlejék, hogy állítsák le. Naivok persze, az ilyesmi nem így működik

Biztos elég furcsán érezném magam, ha egy reggel riadó hangjára és azt követő robbanásokra ébrednék. De az igazi rossz érzést és a tökéletes déjà vu-t az váltja ki belőlem, mikor a szerencsétlen ukránok, az elnöküket is beleértve, könyörögnek a "nyugatnak", hogy ne hagyják őket cserbe. Na ekkor szorul össze igazán a szívem. Igaz 1956 nem volt akkora nagy dolog mint most Ukrajna, de mi is éppen így könyörögtünk és reménykedtünk. Én akkor 21 évesen, még nem tudtam, hogy a világot kizárólag a pénz és a gazdasági érdek igazgatja. Bár ne lenne igazam, de nagyon úgy érzem, hogy az ukránokat pont úgy ott hagyják magukban, mint anno minket. 

Van sok szép szó és legélesebb elítélés, de ezekkel nem lehet  hazát a nagy orosz túlerővel szemben megvédeni. 

Agytorna

 Két hete a berlini barátnőm mesélte, hogy elkezdett angolul tanulni a Duolingo segítségével computeren. Nagyon lelkes volt, a lánya franciául tanul ugyanígy. Nem kerül pénzbe stb. Gondoltam nem ártana kicsit frissíteni a svédemet. Igen ám, de svédül csak angolról lehet tanulni. Középkezdőként belevágtam. Hamarosan kiderült, hogy hibát csak az angolban csinálok, mikor svédből kell angolra fordítani. Nyelvtan! Na akkor csinálok angolt is. Angolt lehet magyarból tanulni. 

Tíz perces napi leckék vannak, nagyon élvezem. Most minden nap először 10 perc angol gyakorlás, utána 10 perc svéd angolul. Ez a svéd angol változat tényleg tornáztatja az agyamat. B.-t is rávettem a németre. Végül is mindig hangoztatja, hogy fiatal korában tudott németül, de teljesen elfelejtette. Nálam viszont mindig a német tv szól és sokszor nézi velem. Na ez nekem a másik agytornám, hogy igyekszem legalább annyit fordítani a filmből, hogy tudja követni az eseményeket. Úgy tűnik, neki is tetszik a duolingo módszere. Naponta megcsinálja a 10 perces leckéket. Már nem éljük meg, hogy jól megtanuljunk egy nyelvet, de az a kicsi ami megragad a szita fejünkben, az tiszta haszon.Lehet, hogy még a spanyolba is belevágok. Azt tényleg nem tudom.

Nyűglődök

 A computer már régóta lassú volt és egyre lassúbb lett. Tudtam, hogy nem csak az üvegszál az oka, ami az ígért 300 helyett hatvannal cammog. A gép öregedett meg. 11 éves minimum. Azért tettem egy próbát, kihívtam egy szakembert, aki felajánlotta, hogy újra telepíti, de nem ígérte, hogy jelentősen és főleg tartósan jobb lesz. Ezt a kört, tehát kihagytam. Lázas keresésbe kerestem. A szakértőtől megkérdeztem, hogy mire ügyeljek. SSD  és minimum 3i legyen benne. Jelenlegi HP gépem, amit az alakja miatt szeretek, sajnos nem jön számításba. HP nem csinál ilyen SSD akármivel gépet. 

Jó tapasztalatom volt a Dell gépekkel, volt is két laptopom tőlük, a kicsi az abszolut kedvenc volt, mert olyan remek tasztatúrát sehol máshol nem kaptam mint azon volt. No de a kis vörös ördögöt, meg a nagy testévérét is még felejthetetlen Kdezsoe installálta. El lehet képzelni, milyen régen volt. A Dell persze nem csinál ilyen szép karcsú gépeket, mint a HP. Végül kompromisszumos megoldás született. Egy karcsú Dell + egy Dell monitor. Az utóbbira is elég hosszasan vadásztam a neten. Közönséges 20" -os monitor már alig van. Akkora képernyőket gyártanak, hogy csak néztem. Elképzeltem magam, amint itt ülök és úgy nézem a monitort, mintha teniszversenyt néznék, közben végtelen hosszú sorokat írok. 

Mindezek után szorongok, mert biztos elvész egy csomó dolog vagy egyszerűen csak nem fogom megtalálni.  Látszik, hogy mennyire eljárt az idő felettem, na meg a technika. Régen örömteli izgalommal vártam az új gépeket, most meg tele vagyok félelemmel és szorongással.:-((((

Utazunk!

 Igaz csak márciusban lesz az út, de komplikált repülő plusz vonat jegyekre van szükségünk. Mindent kikerestem időpontokat, árakat stb. Aztán valahogy nem volt kedvem nyűglődni a computerel, gondoltam bemegyek egy utazási irodába és azok megcsinálják, némi juttatás fejében. Nem ez volt az első eset, hogy hozzájuk fordultam. Két hete voltam ott. A bamaba lány, aki ott ült, azzal fogadott, hogy ő most nem tud megnézni semmit mert a computer bla... bla..., bla.... El akartam jönni, de mondta, hogy ő most felírja, mit akarok és délután de legkésőbb holnap délelőttre itt lesz az ajánlat, amit átnézhetek. Rendben. Miközben diktáltam a vágyainkat pontos időpontokkal, hülyéket kérdezett, így már gyanítottam, hogy ebből nem lesz semmi. Természetesen azóta se jött semmi. 

Így aztán a múlt hétvégén nekiláttam és megküzdöttem a cégekkel. Először a Swissel, mert én egyből az ő eredeti SFr. árukat akartam fizetni, nem a forintosítottat. Ez már péntek estére sikerült. Másnap aztán a svájci vasút következett, ami ha nemzetközi jegyet akartam venni, kizárólag angolul beszélt velem. De sebaj, ezt is legyőztem. Megvan a jegy, helyjeggyel együtt a kinézett vonatra. 

Amit nem sikerült, bele kombinálni a repülőtér - főpályaudvar viszonylatot, de az nem gond. Automatából meg lehet venni a repülőtéri állomáson. Azon a szakaszon soha nincs kalauz, de azért nem kockáztatom meg, a feketén utazást. 

Izgalom marad azért bőven, főleg B. miatt, hogy milyen lesz a napi formája járásilag.:-(

Báloztunk

Tegnap volt a Budapest Fesztivál Zenekar adománygyűjtő bálja.  Miután az adományok főleg a gyerekek zenéhez szoktatására, valamint öregotthonokban adott kis koncertekre mentek, elmentünk.A helyre is kíváncsi voltam, ami ma Hagyományok háza néven fut, de eredetileg a Budai Vigadó volt., amit néhány éve adtak át teljesen felújítva. Az épület gyönyörű, még akkor is ha a hatalmas lépcsősorokon sehol egy kapaszkodó. A báli közönség általában nem olyan öreg és rozoga, mint mi, de talán használják a helyet másra is néha. Az meg már hagyomány lett Pesten, hogy ilyen középületeket csak gyalog lehet megközelíteni. Igaz ez nem csak erre az épületre, ami előtt ki van építve a felhajtó, de az egész teret parkolásra használják. Müpa, Nemzeti színház, nemzetközi buszpályaudvar és még sorolhatnám nem megközelíthető taxival.

Bemenésnél kérték az oltási igazolványt, Nagyon jó! Utána össznépi tesztelés volt. Nagy feltűnést keltettem, mikor közöltem, hogy pontosan mondják el mit kell csinálni, mert ez az első tesztem. Ez olyan saját magam turkálok az orromba teszt volt és öröm volt látni a rózsaszín vonalat, ami pillanatokon belül megjelent. Lelkes fiatalember segített, hogy mit hova dugjak, csepegtessek stb. Ezután megláttam egy liftet, de hiú remény volt, mert nem működött, ugyanis a lépcsőfordulóban ellenőrizték a neveket, belépőjegy nem volt. Aztán ruhatár és állva ihattunk amit akartunk, pillanatonként hozták finom falatokat is, de nem ettem mert ugye még vacsorázni is kellett. Én a falatokkal bőven jól tudtam volna lakni. 

Lassanként kitárultak a terem ajtói és bevonulhatott a nép, megkerestük a helyünk, elkezdtünk társalogni az ismeretlen asztaltársakkal. B. megörült, mert volt egy amerikai fiú is, meg volt mentve az este.

Hozták az előételt, amihez halk szalonzene volt, a 30-as évek magyar filmzenéjéből, pl. Meseautó. A zenekar vonósainak az előadásában Aztán jött néhány beszéd, bejelentés stb. A főételhez már a big band játszott a zenekar fúvósai + egy zongorista. Mikor már mindenki megevett mindent, jött egy tánccsoport, akik fergeteges táncot roptak majd végül bejöttek a közönség közé és elkaptak egy-egy vendéget táncolni. Ezzel megkezdődött a tánc. Jó fárasztó számokat játszottak. Idővel szünet lett, amiben megkezdődött az árverés. Voltak kortárs festők képei és jópofa tárgyi nyeremények is. Pl. zene és grillezés egy művész házaspárnál 8 személynek, vagy kalandozás a pesti utcákon Trabanttal Fischer Ivánnal. Árak euróban voltak és örömmel láttam hallottam, hogy sokan sokat árvereztek maguknak, sőt külföldről bekapcsolt telefonos árverező is volt. A nálunk 1-2 korosztállyal fiatalabb nép még javában ropta, mikor mi éjfél körül búcsút mondtunk és hazajöttünk. Jó lett volna kicsit táncolni is, de sajnos B. lábaival ez már igen kockázatos lett volna.

Emlékkönyv

 Keresek egy könyvet a totál rendetlen könyvespolcomon. Szemebe ötlik a kis vászonkötésű és eredetileg kis lakattal lezárható könyvecske, szép vászon kötésben. Ez a 7 éves körömben kapott emlékkönyvem. Nézegetem a beírásokat, 1942 és 1952 között. Második elemitől a második gimnáziumig. Elcsodálkozom a felnőttek nagyon szép írásán. Mindenkire emlékszem a beírók közül. Aztán jönnek a gyertek írások. Nos egyrészt elég rondák, mert bevezették a zsinórírást, ami szemlátomást nem tett jót a szépírásnak. Nézem a neveket és sejtelmem sincs kik vannak mögötte. Összesen 3 lányt tudok beazonosítani. Az egyikkel máig kapcsolatban vagyok, Los Angelesben lakik, a másik meghalt 15 évesen leukémiában, rá nagyon is emlékszem. A harmadik volt olyan okos, hogy zárójelben a vezeték nevét is oda írta. A többi bárki lehetett. Nem voltam nagy barátnőzős, de azért 8-10 azonosítatlan lány van az emlékkönyvben. Az összesen 3 fiúra nagyon jól emlékszem. Már csak egy él, de ő felhívott karácsony körül Torontóból.

Manapság, azt hiszem már nem divat az ilyesmi, jó a mai fiataloknak. Nem kell majd 80 év múlva azon tűnődniük, hogy vajon ki írta azokat a szép idézeteket, vagy szörnyű közhelyeket a nem létező emlék könyvükbe. Vajon emlékeik lesznek? Vagy ott marad minden az idővel tönkre menő okostelefonban?