Most jön a neheze

 Miután átestem a villany és gázóra átírási tortúrán, megkezdődött a mesterember keresés. Nem egyszerü! B. talált valakiket, akik rögtön ráértek és meg is kezdték a munkát. Megbeszélés szerint szétverték a fürdőszobát, ami ugyan használható volt de ronda. Aztán felvettek némi előleget és leléptek. Így most tele van bezsákolt sittel az előszoba. Nekem olyan érzésem van, hogy még hoztak is oda extra, olyan sok a zsák. Nekem attól kezdett már fájni a hasam, mikor rögtön ráértek. Ugyanakkor akiket én felhívtam, már az idén nem tudtak vállalni semmit. Persze nem is sürgős, de addig kell megcsináltatnom, amíg az eszem egyben van még valamelyest.

Ezek után mondtam, hogy majd én. Most van két jelöltem, akik már eljöttek felmérni, árajánlat stb. Az egyik kifejezetten tetszik, de nem bízom magamban. B,-ben ilyen szempontból szintén nem. 

A konyhát sikeresen kiürítettük és meg is vettük az IKEA-ból ami kellett. Most ott trónol a szoba közepén. Na ez az ami a legjobban idegesít mindkettőnket. Ez nem volt nekünk ügy egy ilyet összerakni, most meg fizikailag képtelenek vagyunk. Ahányszor átmegyünk a lakásba, saját korunkal és beszőkült határainkkal kell szembesülnünk. Persze tudom hülye vagyok. Hagytam volna úgy ahogy volt, használható volt úgy is. Minek nekem illetve a leendő ápolónak most renoválni. De már mindegy. A szép tisztára kifestett és kitakarított lakás, jelenleg egy csatatér. Se konyha se fürdő, a wc működik. Erre mondják, joggal, hogy a szamár is jó dolgában megy a jégre.:-(

Szinház

Mondhatnám, hogy már soha nem járok színházba. Az ok, hogy túl sok igen jó előadást láttam régen, olyan színészekkel akiknek manapság senki nem léphet még a nyomába sem. No de jött Az Apa c. darab, Kernel a főszerepben és gondoltam, hogy ezt azért meg kellene nézni. Moziba soha nem jártam sokat, így azért nem törtem magam, hogy megnézzem. Biztos remekül játszotta Antony Hopkins az apa szerepét, de mint hallottam és olvastam is, elég jól kihasználtak minden technikai lehetőséget, amitől egyesek szerint kicsit zűrös lett a darab. 

A Pesti szinház is próbálkozik, itt is zűrös. Ettől függetlenül szívesen végig néztem volna, ha a bejáratnál nem azzal fogadnak, hogy kötelező a maszk. Maszk nincs, majd szerzünk mondták a ruhatárban. Meg is jelent a nézőtéri felügyelő hölgy és hozott két iszonyat maszkot. Kicsit méltatlankodtam, hogy sehol nem írták, sőt hivatalos hírekben se szerepelt, hogy színházban maszk kell. Kiderült, hogy ez a színház friss elhatározása volt. Valahonnan tudhatták a népek, mert mindenkinek volt maszkja csak nekünk nem. Mondtam B.-nak, hogy ha annyira jó lesz az előadás, hogy elfeledkezem a maszkról akkor maradunk. Ha nem, akkor szünetben megyünk haza. Haza jöttünk. Nem mi voltunk az egyetlenek. Nézőtéri felügyelő sajnálkozott, hogy az egyetlen "igazi dáma" elmegy. Ajánlgatta, hogy húzzam le, mikor sötét van, de nekem akkor már semmihez nem volt kedvem. "Igazi dáma". Mi lett volna ha felöltözöm? Ugyanis csak egy pulóver és szoknya volt rajtam, semmi extra. 

Különben a Váci utca tele volt. Mikor mentünk még nyitva voltak az üzletek, nagy szatyrokkal jöttek ki az emberek. Lehet, hogy turisták voltak. Haza fele viszont igazi hazai közönség töltötte meg az utcát. Vendéglőkben is ültek, a kürtös kalácsnál sorban álltak. Igy mulatozik a mai ifjúság.

1 hét stressz

 Természetesen a stressz tűrő képességem a korommal lassan a nullára csökken. Minden esetre hétfő torna, kedd takarítás plusz vásárlás és a délibe menés bécsi menetjegyért. Szerdán tényleg hajnali kelés, vonat 7.50 indul Kelenföldről. Az út persze kellemes. Már tudom, hogy a nyugalmi zónába veszek jegyet. Most teljesen egyedül voltam az egész úton. Határon hangosan felhívták a figyelmemet, hogy mostantól maszk. 

Megérkezés, taxi a követségre. A múltkor annyit kalandoztam, mire megtaláltam az oda menő villamost, hogy holt fáradt lettem mire elintéztem. Taxi aránytalanul drágább mint nálunk, de sebaj. Hivatalos ügyet gyorsan elintéztem és immáron villamossal mentem tovább. Operánál leszálltam. Eredetileg még akartam menni a metróval egy megállót, de olyan szép idő volt, hogy inkább sétáltam. Útközben sikeresen beszereztem B.-nek egy új esernyőt. A régi széttört a kezében, amit itthon kaptam, olyan nehéz, mint a só. Ez az új pihe könnyű. Aztán tovább mentem a Grabenen, kedvenc cipő boltomba, ahol sikeresen megvettem az egyik kiszuperált cipőm utódját. ARA cipő, hogy Pesten miért csak rondákat árul az ARA azt nem értem. Hátra volt még a hagymapor és a molyirtó beszerzése. Ezeket a Mariahilferstrassei áruházban akartam megvenni. Le a metróba. Na itt kezdődtek a bajok. Bár igazán jól kiismerem magam ezen a környéken, képes voltam rossz irányba menni a metróval. A negyedik megállónál kaptam észbe. Nagyon dühös lettem magamra. Kiszálltam beszálltam vissza fele. Metróban meleg van. Én hajnali indulásnál meleg kabátban mentem, ami nagyon jól jött akkor. Az ide oda metrózásban teljesen kimelegedtem. Mikor felértem a metróból csak álltam és nem tudtam merre induljak. Néhány éve, jóval covid előtt voltam utoljára a Mariahilferstrassen. Akkor kezdték gyalogosra alakítani. Most szinte hömpölyögtek az emberek a teljes útszélességében. Persze voltak óvatosan araszoló szállító autók is, no meg rengeteg biciklista és rolleres. Csak kapkodtam a fejem. Ráadásul valami új metró megállót építenek, az út közepe hosszasan elkerítve. Nagy nehezen beirányítottam magam az áruház irányába, aminek a bejárata szintén el volt torlaszolva, egy mellékutcából lehetett bemenni. Keresztül kérdeztem magam az élelmiszer osztályra és boldogan megtaláltam a hagymaporokat. Kassza csak önkiszolgáló van, nem baj. Odamegyek, a kassza kérdezősködik: maga akarja elpakolni az árut? Igen. Táskája van? Igen.  Aztán lehúztam a két vacakot, eltettem az árut és készültem fizetni. Valami idegen dolog van a kasszán távolítsam el. Nem volt ott semmi. Mikor már vagy ötödszörre mondta, hogy távolítsam el az idegen akármit, odajött egy alkalmazott, nyomkodott valamit és végre ki tudtam fizetni az árut. Azt hittem az áruházból ki tudok menni az utcára, de nem. Egy metrómegállóba keveredtem, el kellett döntenem, hogy melyik ismeretlen utcába akarok kimenni. Ott akartam, ahol működött felfele a mozgólépcső. Megint ismeretlen helyen lukadtam ki és már holt fáradt voltam. Szerencsére megtaláltam a buszmegállót, ami elvitt az állomásra. Vonatindulás előtt 10 perccel értem oda, megvettem a jegyet és boldogan beroskadtam a vonatba. Akkor jutott eszembe, hogy reggel 6 óta nem ettem és nem is ittam. Szerencsére volt étkezőkocsi, rögvest megrendeltem az enni és innivalót. 

Itthon aztán folytatódott a rumlis hét. Csütörtökön a rég esedékes fodrászhoz mentem, pénteken pedig azt hittem át tudom irtani egy helyen a gáz- és villanyórát. Sajnos csak a villanyt sikerült, a gázt máshol csinálja ugyanaz a cég. Szombaton már "csak" vásárolni kellett és ha igaz a jövő hét nyugisabb lesz.

A molyirtót este megrendeltem interneten, még nem jött meg.

Őrültségeim

Két hete egy reggel eszembe jutott, hogy mit is kellene csinálnom a pénzzel, ami vissza jött az öregotthonból és mázsás súlyként nehezedett rám. Kipattant az ötlet a fejemből és mára már meg is valósult. Rájöttem, hogy aggkori ápolásunkat nagyban elősegítené, ha lakást tudnánk biztosítani az leendő ápolóknak. B. is rögtön lelkesedett az ötletért és nosza elkezdtem nézni, mi kapható ennyi pénzért. Feltétel volt, hogy maximális közelségben legyen egy egyszobás lakás a mi lakásainkhoz. Akkor ennek a követelménynek 5 lakás felelt meg. Még nézegettem 1-2 napig de nem jöttek újabbak, így felhívtam az első kettőt. Megbeszéltem egy pénteki és egy szombati lakásnézést. A pénteki privát hirdető volt. Meg is néztük mindkettőt és rögtön eldőlt, hogy a pénteki lesz a nyerő. Az eladó vasárnap telefonált, hogy akkor mi van. Mondtam, hogy megvesszük a lakást és megígértem, hogy gyorsan lebonyolítjuk az ügyet. 

Hétfő reggel felhívtam az ügyvédet, aki még aznap megírta a szerződés tervezetet. Az eladó elküldte az adatait és ha meglett volna péntekre az energetikai tanúsítvány, akkor már pénteken kész is lett volna minden. Miután az csak hétfő reggelre lett meg, de a számát az eladó már átküldte e-mailben az ügyvédnek, hétfő délután aláírtuk a szerződést és birtokba vettem a lakást. 

Persze kicsit alkudtam az árából, mondván készpénzes vevő vagyok, amit nagyon szó szerint értettünk mindannyian. Eredmény el kellett mennem a bankba és haza kellett sétálnom a pénzzel. Ettől többen frászt kaptak, így végül vittem magammal áldozatkész barátnőt, mint testőrt. Szegény majd éhen-halt miattam, mert a bankban várni kellett, ebédszünet volt. A végén az eladó, aki egy fiatal ember, is sóhajtozott és kiderült, hogy ugyan abba a bankba vitte vissza a pénzt ahonnan én elhoztam. Tény, ezt csinálhattuk volna egyszerűbben is.

Most már csak azt kell kiderítenem, hogy a villany- és gázórát hol az ördögben kell átirtani, de majd kiderítem. Órák le lettek fényképezve persze. Vettem megint egy nyűgöt a nyakamba, bár ne lenne rá soha szükség. 

Most megint bebizonyosodott, hogy ha van ötlet, gyorsan kell cselekedni. Per pillanat ebben a kategóriában csak 3 lakást hirdetnek, az egyik az általunk elvetett, a másik kettő messze van tőlünk. No meg az is igaz, hogy a csillagok nem tévednek. Utólag olvastam a nők lapja asztro oldalát, ami nem szokásom, a 2 héttel ezelőttiben, amikor kerestem a lakást, azt ajánlotta, hogy most foglalkozzak ingatlannal. A múlt hetiben pedig, hogy olyan helyzetben vagyok, hogy a szemétből is pénzt tudok csinálni. Ha nem is a szemétből, de olyan jól jöttem ki egy banki, biztos veszteséget ígérő, ügyletből, hogy még nyertem is a dolgon. Hangsúlyozom, utólag néztem, mert az újság asztrológiában nem hiszek.

Már megint a posta

Szeptember 30.-án találtam egy értesítést a postától, hogy valami küldemény érkezett,, de csak másnap vehetem át. Mentem is, kíváncsian, mert nem vártam sehonnan semmit. Egy lélek se volt ott, de azért engedelmesen nyomkodtam a gombokat, hogy az ablak elé járulhassak. Nincs sorszám nem csinálnak semmit. A hölgy, aki azt hiszem nem volt boldog, mert olyan jól beszélgettek a kolléganővel a háttérben, amíg nem zavartam meg őket, elkezdte keresni a küldeményt. Izgatottan csapkodta a listákat, de a végén csak meglett. Kezembe nyomtak egy nagy kemény borítékot. Az utazási irodától jött, gondoltam biztos valami katalógus. Itthon kinyitottam és kiderült, hogy annak az útnak a papírjai voltak benne, amit szeptember 2-7. tartott Berlinben. Igen, írták e-mailben, hogy feladták, de miután nem jött semmi, szépen kinyomtattam magamnak ami kellett és el is feledkeztem az egészről. Megnézem a hamburgi posta bélyegzőjét augusztus 23! 

Nos ez feltette az i-re a pontot.   Mert már túltettem magam a Bécsből 9 nap után megérkezett elsőbbséggel feladott ajánlott levél 9 napos útján, valamint lemondtam nagyon fájó szívvel a müncheni újság hétvégi számainak az előfizetését, de azért, hogy egy levél egy hónap + egy hétig legyen úton, az már sok. Persze nem az ügyfélszolgálatnak írtam. Az ugyanis egyszerű, jön a válasz e-mailen és mi a hibás a covid. Mellesleg covid lockdown korszakban egész rendesen jöttek az újságok.  Most a vezérigazgatósághoz fordultam és konkrétan azt a postát okoltam, ahova tartozom. Most várok. Válasz jönni fog és én nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire fognak hivatkozni az általam felsorolt konkrét esetekkel kapcsolatban. 1-2 hét és itt a válasz, majd beszámolok róla.

Ősz meg egyéb

Ma igen kellemes őszi idő van. El is mentünk ebédelni egy remek kerti teraszra és nagyon jókat ettünk. Kiváló hangulatban jöttem haza. Leültem újságot olvasni, majd percek alatt jól felhúztam magam. Az újság egy nívós német hetilap, amiben egy nagy cikk volt a jelenlegi honi oktatás irányelveiről, különös tekintettel a történelemre és irodalomra. 

A történelemmel elég rosszul állok. Sajnos annyi féle szempontból tanították nekem a történelmet, hogy már semmiben se hiszek. Kb. a harmadik verzió után, úgy 12-13 éves koromban dühödtem mentem haza az iskolából és kértem apámat, hogy adjon nekem egy könyvet, amiben az igazi történelem van leírva. Volt otthon jó néhány könyv ebben a témában is, de apám nem adott. Közölte, hogy az igazi történelmet még senki nem írta meg. Aztán megpróbálta elmagyarázni az én színvonalamon, hogy miért nem. Kb, akkor elvesztettem a történelem iránti komolyabb érdeklődésemet. Később még vadabb dolgokat is tanítottak, de én már nem tanultam semmit. Pl. ma szembesültem először életemben a mai oktatásban igen fontos és példa értékű pozsonyi csatával. Gyorsan megokosodtam a wikipedián, a biztonság kedvéért az angol szöveget olvastam. Számomra a tanulság a szövegből, akkor 907-ben még nem is volt magyar állam, csak egy pogány sereg, akik megütköztek mindenkivel akik útjukba kerültek. No de mindegy is. Számomra a magyar történelemben egyetlen példamutató ember van Szechenyi István és az apja. Ők tényleg akartak valamit tenni a hazáért. Sajnos az istenadta nép akkor is inkább a nagy dumájú Kossuthnak és a többi hőbörgőnek hitt. 

Aztán az irodalom. Abban kicsit jártasabb vagyok. Az első. hogy Kertész Imrét nem tanítják. Mellesleg eddig az egyetlen Nobel díjas magyar író! Nekem a könyve is tetszett, de nekem tetszettek a Nyírő könyvek is, sőt Wass Alberttől is olvastam olyan könyvet ami tetszett. Ráadásul Szabó Dezsőt is olvastam, mégse lettem idegengyűlölő. Viszont, szerintem, az elsoroltak valami egészen gyönyörű magyar nyelven írtak. Remek jelzőket használtak, tényleg öröm volt őket olvasni a tartalomtól függetlenül is. Akik ma fujjognak, biztos vagy nem olvasták, vagy nem érdekli őket a nyelv. 

Egyébként a cikkben leírt fontos irányvonalak nagyon egyformák azzal, amit 1941-ben nyomtak az iskolában. Pedig hivatalosan Horthy Miklóst se szeretik mai nagyjaink.Egyáltalán mit szeretnek a rögeszméiken kívül?

Itthon se unatkozunk

 A hosszú lezárás miatt, ki vagyunk éhezve szellemi táplálékokra. Igy aztán mindjárt még a vendégekkel mentünk a müpába. Monteverdi Poppea megkoronázását adta elő a fesztivál zenekar opera társulata. Minden évben előadnak egy operát. Az idei, egész kivételesen jól volt rendezve, jó hangok énekelték, vicces és szellemes volt az egész. 

1 hétre rá, szombaton Liszt esten voltunk a müpában. Az Esz-dur zongoraverseny vissza röpített ifjuságomba, mikor végig drukkoltam a Liszt versenyt. Akkoriban Vásáry Tamás, Frankl Péter és Becher Mihály versenyeztek az első díjért. Csak hallgattam a fiatal szlovén-osztrák zongoristát és gondolatban ott kuporogtam a Zeneakadémián . Szép volt a koncert is és az emlékek is.

Úgy tűnik most ilyen emlékezős koncertekre járok. Tegnap a berlini Konzerthasu Orchestert Fischer Iván vezényelte. Egy fiatal hegedűművésznő játszotta Beethoven hegedűversenyét és hova szálltam gondolatba? A régi Városi színházba, amikor 56 kora őszén Yehudi Menuhin játszotta ott, emlékezetem szerint, ezt a hegedűversenyt. Ez nekem akkor annyira nagy dolog volt, hogy kidughattam a fejem a fatelepről és elmehettem egy ilyen koncertre. Örök emlék maradt. 

Most sajnos kis szünet következik. Visszatérnek a szürke hétköznapok.:-(