Életem szinterei, 1.

Karantén okozta ingerszegény életemről mostanában nemigen van írni való. Az ötletet, hogy a lakóhelyeimről írjak, loptam. Most szólok, hogy több részes lesz, mert elég sokat költöztem életemben.
Születni egy angyalföldi szoba konyha lakásba születtem. A ház a nagypapáé volt, aki öregségére vette, nyugdíj kiegészítésnek. Közben épült a közelben az igazi ház, szintén Angyalföldön.
A szoba konyhás lakásról persze semmi emlékem nincs. 1 éves voltam mikor beköltöztünk az elkészült házba. Később porig bombázták, a helyén ma társasház áll. Az igazi ház egy szép széles utcában épült. Sajnos soha nem kérdeztem meg, hogy miért pont oda épült, de gondolom a széles utca, a családi házas környezet és a liget közelsége volt a szempont. A nagypapa pénzéből de apám izlésével épült. Tökéletes Bauhaus ház még ma is, kirí a környezetéből. Lapos tetős. Két lakás készült benne, egy kisebb a nagyszülőknek és egy nagyobb nekünk. A sors úgy hozta, hogy mire a kisebbre szükség lett volna, már egy kitehetetlen lakó volt benne.
Szóval 1936-ban beköltöztünk az új házba, a nagyobbik, 2 szoba összkomfortos lakásba. Anyám ott kezdett önálló háztartást vezetni. Előtte reggeltől estig a nagymamánál voltunk. Volt egy pici kert is, benne homokozó csak nekem és egy nagy fateknő. Földi paradicsom volt. A lakás szép nagy tágas szobák, kelet nyugati tájolás, nagy ablakok sok napfény, berendezés még alig.
Egy szoba volt csak komplett berendezve a hálószoba, mert ez anyám stafirungját képezte. A többi berendezés lassanként készült. Egy asztalosműhelyben csinálták és egy lakberendező rajzolta, apám elképzelése szerint. Hely volt, mert ez a kétszoba hallos lakás 100 nm körül volt. Ekkora térbe ma 4 szobát is bele zsúfolnak.
1941-ben közeledett nagypapa nyugdíjazása és már készültek kiköltözni a belvárosból a házba, mikor apám egy váratlan ajánlatot kapott a cégétől. A cég Szegeden akar egy irodát nyitni, akarja-e megszervezni  és majd vezetni. Természetesen akarta. Előtte voltak Szegeden az ünnepi játékokon és nagyon megtetszett nekik a város. Igy mi költöztünk Szegedre a nagyszülők pedig az általunk addig lakott lakásba.

Belvárosi képek

Írtam a minap a belvárosi sétánkról. Ilyen tömegek mozogtak a Váci utcában és a Vörösmarty téren. Az utolsó kép a "műremek" Vörösmarty tér újra kövezése, amivel tavaly egész nyáron dolgoztak és ez lett belőle.:-(((

Berlini Filharmonikusok

A Berlini Filharmonikusoknak ma van a születésnapjuk. 30 éve minden május elsején más európai nagyvárosban, valami szokatlan helyen adnak koncertet, délelőtt. Lemondott útjaink idegenvezetője írt és hívta fel a figyelmemet, mert a tv közvetítette.
Nagyon szomorú hangverseny volt. Kevés zenész egymástól távol adta elő a műveket, a végén egy Mahler szimfóniát  amihez normál esetben hatalmas zenekar kell. Ezt most átírták ilyen kamarazene jellegűre. Mikor befejezték, se meghajlás se taps, szépen össze szedték a kottát és a hangszerüket és kiballagtak a színpadról. Én meg a szófán sírva fakadtam, egyedül voltam. Eszembe jutott, hogy már feltehetően soha nem fogom hallgatni élőben se őket se mást, erre a rohadt szájkosaras karantén életre lettem ítélve így a végén. Milyen igaza volt annak a filozófusnak, aki a napokban azt mondta, a mitől fél kérdésre, hogy a hosszú élettől. Kb. 40 éves volt a pasi. Meg is magyarázta. Egy darabig jó az élet, de ahogy múlnak az évek egyre másra jönnek a bajok, beszűkül minden, nem jó. Jobb időben meghalni. Tényleg jobb lett volna már úgy 80 körül.
Jövőre Barcelonában a Sagrada Familiában akarják megtartani ezt a születésnapi koncertet. Ha lehet elmegyünk.

Bözsik, 1. rész

Ma voltam Bözsink lányánál, aki tegnap lett 75 éves. Elég változatos út volt, "váltott lovakkal", villamos, metro és taxi tettem meg. Nagyjából a repülőtér távolságra lakik.
Bözsi kb. 14 évesen került a nagymamámhoz, még születésem előtt és aztán kis megszakításokkal az egész életét velünk töltötte. Értelmes volt és intelligens. Az utóbbi az, amit nem lehet megtanulni arra születni kell. Szeretett volna ő tanulni, a tanító és a pap is győzködte az anyját, hogy tanítasa, de a mamának a pénz kellett. Papa meghalt valami balesetben és a mama az eredeti két gyerekéhez még a fél faluval összefekve szült még hármat. Bözsi fél életében szégyenkezett az anyja miatt.
Szóval Nagypapa megsajnálta a lányt, akit az anyja egy kocsmába adott be szolgálni és rábeszélte nagymamát, hogy jól fog jönni a segítség. Nagymama aztán helyére rakta a mamát, takarékbetétet nyitott Bözsinek, hogy gyűjtse ott a megtakarított pénzét a stafírungra.
Aztán én is megszülettem, elkészült a ház és anyámnak is kellett segítség,ilyen a véletlen, őt is Bözsinek hívták. Ő lett a Kisbözsi a másik meg a Nagybözsi.
Kisbözsit is nagyon szerettem, aki jött velünk Szegedre, a világ kerek volt. Megszületett a hugom és alig pár hónapos volt, mikor Kisbözsi táviratot kapott otthonról, hogy a nővére haldoklik, agydaganat, azonnal menjen. Ment és ott is maradt először csak a temetésre. Aztán visszajött és könnyek közt előadta, hogy ott maradt a sógora 3 kisgyerekkel, ő nem hagyhatja magára őket, férjhez megy a sógorhoz. Ez lett. Anyám enyhe pánikban kereste a megoldást és hirtelenjében kölcsön kérte nagymamától Bözsit, aki nem akart jönni, csecsemővel ugyan mit kezdjen stb. De azért jött átmenetileg, amíg nem találtuk meg a nagyszájú Bözsit. Ő a környékbeli tanyákra valósi volt és nem véletlenül kapta tőlünk a nagyszájú melléknevet. Akkor már hamarosan mentünk ki a tanyára, a bombázások miatt, ahol aztán Bözsi elemében volt. Volt vagy kétszáz csirkénk, libáink, amiket Bözsi lelkesen tömött. Igazán értett a falusi munkákhoz. Mikor feljöttünk Pestre 44 őszén, ő nem jött velünk és később se hallottunk felőle semmit.
Kisbözsit többször útba ejtettük háború után, mikor apám állandóan úton volt. Szült még két saját gyereket és egy igazi falusi asszonyság lett belőle.
Amíg mi 1944 nyarán a tanyán voltunk és nagymamáék is velünk voltak, Bözsi lakott a házban és tartott mindent randben. Egyszer csak jelentkezett, hogy férjhez megy egy cipészhez. A lagzi nélkülünk zajlott nagypapa húga és férje voltak jelen, a vacsora is nálunk volt. Bözsi a férjével a Szövetség utcába költözött és távfelügyelte a házat. Ősszel mikor mi is felérkeztünk Pestre a belvárosban laktunk egy kölcsön lakásban. Bözsi se jelentkezett nagymamánál, ami nem csoda, hiszem állandóan bombariadók voltak.
1945 márciusában, anyám éppen vissza jött szegedi felderítő útjáról, megjelent Bözsi. Kiéhezve, soványan és állapotosan. Nagyjából végig éhezte az ostromot.
Anyám aki ostrom alatt megfogadta, hogy ha túléljük, örökbe fogadunk egy hadiárvát, rögtön tudta, hogy megvan a gyerek.

Bözsik 2. rész

1945 árilis 28.-án aztán megszületett Mari. Nagyon kicsi koraszülött csecsemő volt. Bözsi, aki nem lelkesedett a csecsemőkért és anyám aki imádta a csecsemőket, hamarosan felhozták normál méretre. Volt persze dráma is, mert Bözsinek begyulladt a melle, nem tudott szoptatni. Anyám aranyért, szó szerint, szerzett anyatejet Marinak, fejlődött is szépen. Megvolt a régi gyerekorvosunk, megkapta az oltásokat meg mindent amit kellett.

Mikor 1949-ben vissza jöttünk Pestre, Bözsi persze jött velünk. Mari addigra anyunak és apunak hívta a szüleimet és Bözsikének az anyját, ezt hallotta tőlünk, neki így volt természetes. Pesten Bözsi már eljárt dolgozni, anyám még otthon volt és felügyelte Marit. Bözsi férje minden keresés és nyomozás ellenére se került elő, így végül holttá nyilvánították. Bözsi valahogy megtalálta férje volt kollegáját és az lett a vége, hogy az megkérte a kezét. Esküvőn persze ott voltunk, apám volt a tanu. Második férj nagyon rendes ember volt, Marit saját gyerekeként szerette. Szereztek egy lakást, elköltöztek. Bözsi valami tejivóban dolgozott.
1956-ban mi maszekok lettünk. Szerencsére hónapokon belül beindult az üzlet, már nem volt elég amit én termeltem. Kézenfekvő volt, hogy megkérdeztük Bözsit. Nem sokáig tétovázott, bizott bennünk. Természetesen jobban keresett mint a tejivóban, rendesen be volt jelentve az első perctől kezdve. Ezután 9 évig ültünk egymás mellett és szorgosan, többnyire versenyben egymással dolgoztunk. Sokat dumáltunk, bolondoztunk is közben. Apró tréfa volt, mikor Bözsi a napok óta üldözött egeret sikeresen agyonütötte egy seprüvel a pincében. Én nem voltam otthon éppen. Mikor haza értem, nem rohantam rögvest a géphez, Bözsi viszont nógatott, hogy sok a munka ülj már le. Mikor leültem, ott találtam a döglött egeret, szépen beheggesztve egy nylon zacskóba.:-)
Közben voltak persze bedolgozóink is szép számmal, de mi ketten Bözsivel voltunk anyám cégében bejelentve, mint betanított munkások. Távozásom után Bözsi maradt egyedül. Óriási segítség volt szüleimnek, mert minden munkamenetbe besegített. Mikor anyámék kiutazhattak, Bözsire maradt a cégvezetés, természetesen kifogástalanul ment minden.
Az esküvőmre anyámékat nem engedték ki. Apám elintézte Bözsinek az útlevelet, megváltotta a vonatjegyet és Bözsi volt a családom képviselete az esküvömön.
Aztán meghalt anyám. Bözsi férje már régebben meghalt, a lánya férjhez ment és felépítették a házat Rákosborzasztón. Ez volt Bözsi nagy vágya, kertes ház. Már nyugdíjas korban volt, de azt mondta, amig apámnak szüksége van rá az üzletben addig marad. Jó pár évet ráhúzott még. Apám úgy felnyomta a fizetését az utolsó években, hogy több volt a nyugdíja, mikor felszámoltak mindent, mint apámnak.
Mikor haza költöztünk. Apám már nem élt, Bözsi sírt örömében és megkért, hogy vigyázzak az ő Marikájára, ha ő már nem lesz. Nos igyekszem.
1995 februárjában meghalt Bözsi márciusban a férjem. Sötét idők következtek.

Első szerelem

Húsvétkor meghalt életem első és utolsó plátói szerelme, és örökös barátom, haverom, időnként legjobb barátnőm. 88 éves volt és sajnos az utólsó időkben már meglehetősen demens.
15 éves voltam, mikor Szegedről Pasarétre költöztünk. Akkor még miénk volt a ház, amiben 2 nagy lakás volt. A felsőben laktunk mi az alsóban egy házaspár két nagy gyerekkel. A fiuból lett a nagy szerelem. Ő akkor 18 éves volt. Valamikor nyáron költöztünk be. Szüleink hamar barátságba kerültek. Mindannyian lelkes bridzsezősek voltak, így hamar meglett a házi bridge party. Mi egy ideig kerülgettük egymást. Mindketten, szerelemben, tudatlanok voltunk és szégyenlősek, vagy gátlásosak? Aztán elég hamar kiderült, hogy a kutyákat véletlenül mindig egyszerre vittük sétálni. Nekik egy németjuhászuk volt nekünk egy tacsink. Hamarosan ezek lettek a környék legtöbbet sétáltatott kutyái. L. remekül zongorázott és amúgy is az egész család komolyzene kedvelő volt, de hangversenyekre csak mi jártunk. Feltehetően a szülőknek pénze se lett volna ilyesmire, mi viszont sokszor belógtunk vagy valahol fent a tanulóknak fenn tartott helyeken ültünk, olcsón. Első évben ezen kívűl nem is volt soha más programunk. Boldog időszak volt, az összes borzalom ellenére.
Csak egy apróság, az iskolában  hatvanan voltunk egy osztályban! A tanárok nagy része eredetileg a Lónyaiban tanított és nyugdíjból jött vissza. Én attól kezdve a gimnáziumban már nem tanultam semmit. L. okos volt. Még a régi 8 osztályos gimnáziumba járt. Az ott kapott műveltség egy komoly kincs volt. Ezt tapasztaltam később Emberemen is, aki szintén kijárta szépen a piaristáknál a 8 osztályt. Ha az ember egy okos fiuval van együtt, az nagyon inspiráló. Rengeteget olvastunk együtt. Aztán egy nyáron, ránk bízták az ő papájának elég nagy könyvtárát, hogy portalanitsuk, rakjuk rendbe stb. Nyári szünet volt. Én mellesleg akkor náluk kiolvastam Jókai összes műveit is pl. No de találtunk egy igen érdekes könyvet: Kama Sutra, amit persze mindketten nagy érdeklődéssel elolvastunk. Ezután már elvben tökéletesen képzettek voltunk a testi szerelmet illetőleg, de a gyakorlatban mindig megmaradtunk a csókolózás mellett. Eltelt egy év mire odáig eljutottunk, de igy volt ez szép. Akkoriban ő egy hősszerelmes lovag volt, aki teleholdnál nyitott ablaknál játszotta nekem a Mondschein szonátát és ilyenkor tavasszal leszedte séta közben az öszes kinálkozó orgonát. Magas fiu volt.
Ősszel aztán egyetemre kezdett járni és én minden nap korábban keltem, hogy együtt mehessünk reggel a villamoson a fogasig. Aztán elérkezett az első egyetemi táncdélután, ahová csak azért mehettem el, mert L. savanyú nővére is jött. Ő is a műegyetemre járt. Nem járt akkoriban sok lány a műegyetemre, így hatalmas sikert aratott L. velem Ő maga nem táncolt, nem tudott, nem volt hozzá egy cseppnyi érzéke se. Nekem csak az utóbbi volt, mert az iskolai táncórákra nem járhattam, Apám nem egyezett bele. Jöttek sorba a fiuk én meg elküldtem őket, mert "idegennel nem táncolok". Valahogy aztán szép sorban bemutatkoztak és a végén nem tudom ki volt féltékenyebb L, vagy a nővére, akiért nemigen kapkodtak. Körülöttem gyorsan kialakult egy társaság, hívtak minket L.-t és engem, házibulikba, amit akkoriban zsurnak hívtak. Nálunk is több ilyen megmozdulás volt, bár apám nagyon háborgott és L. mindig sanyarú arccal ülte végig a dolgot.Az osztály társnőim viszont élvezték az egyetemista fiukat.

Első szerelem, folytatás.

Két év után kezdődtek a féltékenységek. Eleinte teljesen oktalanul. Aztán angol óráról mentem haza. Te jó ég! Már akkor is angolul tanultam. Az egyik fiú tudta hova járok és odajött elém. Elkísért, felszálltunk a buszra és mikor leszálltunk L. állt ott a megállóban. Óriási balhét rendezett és látni se akart többé. Nos ez kicsit nehéz volt, mert ugye egy házban laktunk, a családunk örökké átjárt egymáshoz, lakásajtók mindig nyitva voltak, szóval nem volt kellemes. Aztán hipp-hopp a sors megoldotta az ügyet. A házunk akkor már államosítva volt, lakóként lakhattunk ott. Először L. apját nevezték ki egy vidéki egyetemre professzornak, majd nálunk derült ki,hogy okosabban tesszük ha elköltözünk. A házat aztán, mint kiderült a házmesterné segítségével, hamarosan a belügyminisztérium vette át.
Telt múlt az idő. L. eljegyezte magát egy lánnyal, nemigen találkoztunk, de már rég nem voltunk haragban. Egy nap apám újságolta, hogy véletlenül találkozott L. nagybátyjával, aki mesélte, hogy L. súlyos beteg, egy nagy műtétje volt, bél TBC, mondta a kórház nevét, ahol fekszik. Másnap munka után rohanvást mentem a kórházba. A kép mai napig a szemem előtt van. L fekszik az ágyban a két lába kilóg az ágy rácsai közt, hosszú fiú volt. Egyik oldalán ül a mama, a másikon a menyasszony.
Mama utált engem, mert a kitelepítésekkor, mikor nagyon rezgett alattunk a léc, tudtuk, hogy rajta vagyunk a listán, L. kijelentette, hogy ha jönnek értünk, én lemegyek hozzájuk és ő feleségül vesz engem, mert nem engedi, hogy engem elvigyenek. A veszély már rég elmúlt, de a mama utálata megmaradt. Szóval állok az ágy végénél, L. meztelen lábai előtt, amikor megszólal: Elmehettek nyugodtan haza, Gy. most már itt marad, amíg lehet. Ezután minden nap mentem a kórházba, Mama és menyasszony már soha nem volt ott mire odaértem.
L. ezután rehabra a szülőkhöz ment és megkezdődött a napi levélváltás. Vidéki magányában feléledt a szerelem, de én már nem akartam. Sajnáltam, hogy annyira beteg, szánalomból nem kezdek semmit újra. Mikor meggyógyult és visszajött Pestre el is múlt nála az egész. Rengeteg nőügye volt, mindent elmesélt én is neki a fiú ügyeimet, a legjobb barátnőm lett.
Aztán elmentem, nem tudtam róla semmit. Apám írta egyszer, hogy megnősült. Mikor kezdtünk haza járni a belvárosban többször belé botlottunk. Sajnos egy nagyképű sanyarú fura alak lett belőle. Fel akart vágni nekem. Tényleg befutott mint külkeres mérnök. Három nyelven beszélt és dolgozott, de ettől még nem kell nagyképűnek lenni. Ezt persze meg is mondtam neki és lassan visszatért normálisba ha velem beszélt. Közel laktak apám lakásához, többször beugrott kicsit dumálni ha itthon voltam, de hiába hívtam a feleségét is, soha nem hozta el. Régi haverok közt, már vicc téma volt, hogy engem szégyell a felesége előtt vagy a feleségét, én előttem. Végül is, már mikor egyedül voltam a Zeneakadémián ismertem meg a feleséget. Nekik is akkor volt bérletük mint nekem. Mindig ragaszkodtak hozzá, hogy haza vigyenek. Nagyon kedves értelmes nő a felesége. Nem lehetett könnyű élete az drága L. barátommal, akinek később a hűség nem volt erőssége, meg különben is.