Hangverseny

Tegnap kicsit nehezemre esett rávenni magam a hangversenyre menésre. Ez a sötét nedves idő, mindig megfekszi a lelkem, bármennyire harcolok is ellene. Kis nyűglődés után, összekaptam azért magam és mentünk. Nem bántam meg! Már rég élveztem itthon egy hangversenyt annyira mint ezt a tegnapit. Dvorák és Beethoven volt műsoron, ez már eleve nem lehet rossz. Könnyed kis Dvorákal indult a dolog, kellemes dallamos darabok. Majd jött az első meglepetés, a 3. számot a zenekar énekelte. Sajnáltam szegényeket, nyilván cseh volt a szöveg, hogy nem tört bele a nyelvük. Az egész zenekar felállt és énekkart alkotva énekeltek. Jópofa volt. Fischer Iván mindig igyekszik a Fesztivál zenekarral, valami kis extrát is nyújtani. Ezután jött a nem várt csúcs. Beethoven első zongora versenye önmagában is nagy élmény, de ez az általam soha nem hallott fiatal srác, valami remekül adta elő. Fejérvári Zoltánnak hívják a fiút, és ahogy a műsor füzetből megtudtam, már sok rangos versenyt megnyert, valamint már igen sok felé hangversenyezet. Azt már a google árulta el, hogy 32 éves és nem akar külföldre költözni, ennek külön örültem.
Szünet után még egy Dvorák szimfóniát hallgattunk meg ami persze mindig jó, dallamos nem unalmas kellemes.
Hangverseny után a saját személyes kis boldogság adagom. észre se vettem, csak simán elindultam a lépcsőkön lefele a ruhatárhoz. Nem mentem a mozgólépcsőhöz nem vártam a liftre, hanem simán lementem. Egy év és két hét telt el a műtét óta, ami előtt már 2-3 lépcsőtől is megtorpantam. Persze azóta is járok normálisan minden fele, de tegnap ez valahogy ott a müpában olyan tudatos lett, hogy megyek simán a lépcsőn, hogy még extra megdobta a hangulatomat.

Olvasok....

Egy blogot olvasok rendszeresen. Onnan értesültem, hogy Milanoban bemutatták Kurtág György első és egyetlen operáját. Megnéztem a dolgot egy magyar oldalon és túlestem a sokkon, hogy a Milanoi főkonzul egy levitézlett tv moderátor, elkezdtem valami komolyabb források után nézni. Az elsőt a New York Timesben találtam, nem kritika, hanem egy cikk Kurtágról és a műről általában.
Modern zeneszerzőket általában nehezen viselem, de a Kurtág névhez valami rossz érzés kapcsolódott nálam. Nos kiderült, hogy egy hithű kommunista volt, akit 56 annyira megrendített, hogy Párizsig meg se állt és psychiátriai kezelésre is szorult. Eddig a tény. Ott aztán szerintem rádöbbent, hogy a régi szalon kommunisták is meglehetősen kiábrándultak már a nagy szovjet modellből, így aztán és ez is tény 2 év múlva haza is jött.
Valamilyen nemzetközi hírnévre biztos szert tett, mert a jelenlegi operát fölkérésre írta. Pereira aki jelenleg a Scala igazgatója, előzőleg a Salzburgi ünnepi játékoknál volt valami nagy pozícióban, kérte fel, még anno. Hét évig dolgozott a művön, amit a Süddeutsche Zeitung kritikája szerint nem is kellene talán operának nevezni. Hogy valóban mi, azt a kritikus nem árulja el.
A libretto Samuel Beckett egy műve, ahogy olvasom részletek szóról szóra megzenésítve. A művet sajnos nem olvastam, mert se Joycehoz se Becketthez nem ér fel a műveltségem.
Kurtág, aki mellesleg egy nyelvzseni, 6 nyelven beszél, az operát az eredeti francia nyelven írta. A kritika szerint a könyvből jelenetek vannak megzenésítve. Semmi fülbemászó dallam vagy ilyesmi, csak zene. Igaz, hogy voltak akik kimenekültek előadás közben, 2 óráig tart és nincs szünet, de aki maradt, az állítólag lelkes volt. Kicsit szkeptikus vagyok az ügyben, lehet, hogy az 5. és 6. emelet teljesen üres volt. Ott ülnek ugyanis azok, akik döntenek a mű és az énekesek sorsáról. Mindezt persze nem tudhatom. Azt viszont tudom, mert megnéztem, hogy a maradék 4 előadásra még kapható 5-600 jegy előadásonként, ami nálam nem a nagy siker jele.
Minden esetre ez jó alkalom volt, hogy üzembe helyezzék a katonai privát jetet és OV páváskodhasson a Scala múzeumában Liszt Ferenc zongorája előtt. Vajon végig állta és hallgatta a 2 órás múzeumi vezetést is vagy csak célirányosan odaállt fényképezkedni.

Nem ide tartozik, de nem állom meg, hogy leírjam. Sebastian Kurz osztrák miniszterelnök, kizárólag menetrendszerinti géppel utazik minden hova a turista osztályon!!!

Rámtört a szorgalom:-)

Persze azzal kezdődött, hogy a nappaliban az egyik függöny végén eltörtek a gurik és a függöny lekókadt. B. persze felajánlotta, hogy majd leveszi és kicseréli a törötteket. De a nap nem ezzel kezdődött, hanem a főzéssel. Már tegnap belengettem, hogy ma hagymát kell vágni, sokat. B. ezt elfelejtette és mikor reggeli után felszólítottam, hogy ne olvasson, hanem menjen a konyhába, kicsit meg volt sértve. Felvágta az összes, 4 darab, hagymát. Ezután jöttem én. Először össze készítettem a már beáztatott anyagokból a sóletet. A hagyma egy része ide kellett. Utána hozzá láttam egy hatalmas adag borsos tokány elkészítéséhez. Ugyanis tegnap mikor kicsit kiborultam a nagy vásárlások után, B. közölte, hogy minek főzöl minden nap, főzzél egyszerre többet. Aztán majd esszük a maradékot 2-3 napig. Végül is igaza van, van mélyhűtő is és régen mindig ez volt a módszer nálam, csak valahogy menet közben leszoktam a nagy mennyiségek főzéséről. Ma elégedetten állapítottam meg, kora délelőtt, hogy a sólet a sütőben a tokány a tűzhelyen rotyog boldogan és én leülhetek újságot olvasni.
A déli pezsgőzés közepette, aztán eszembe jutott, hogy ha már leszedjük a függönyt ki  is kellene mosni. Már nem emlékszem mikor volt utoljára kimosva. 4 darab elég nagy függöny van a nappaliban és tavaly karácsonykor hirtelen felindulásból kimostunk kettőt, a többi elmaradt.
Tegnap tiszta véletlenül vettem valami csoda mosó szert, ami állítólag fehérit. A hypot nem szeretem. Beraktam az első függönyt a gépbe és egy adag mosó szert is hozzá. Terv szerint mentünk még vásárolni, addigra pont lejár és jöhet a másik, de a terv az csak terv maradt. Ugyanis akkora habot termelt a mosó szer, hogy belefulladt a gép. Kezdődött a cirkusz. Öntsünk bele több vizet. Nem használt. Indítsuk újra. Az se használt. A végén leállítottuk és elmentünk vásárolni. Mire haza értünk kicsit lement a hab és készre tudtuk mosni az első függönyt. A másodikhoz már csak fele mosó szert raktam be, de az is tönkre habozta magát. B. elég sokat macerálta, mig kész lett.
Közben már szemüveggel próbáltam elolvasni mennyi szert kell használni egy gép ruhához, de ez persze nem derült ki. Magyarul és minden szláv nyelven le van írva, hogy a szemembe ne rakjam, kezet ne mossak vele, de ha mégis azonnal öblítsem le, sőt ha orvoshoz megyek, vigyem magammal a flakont a leírással! Mennyiségről, használatról egy szó sincs. Tény, hogy a függönyök nagyon szépek lettek. A baj csak az, hogy van még 4 ekkora, két kisebb és 3 sötétítő függöny is. Talán majd karácsonykor azokat is kimossuk. Ha nem az idén, akkor jövőre.

Paraoniás lettem?

Ma mielőtt haza jöttünk bementünk a bevásárló központba. B. elment az emeletre a pénzváltóhoz én pedig le a henteshez. Mindketten gyorsan végeztünk, így mikor a földszintre értem, láttam, hogy B éppen indulni akar lefele a mozgólépcsőn, már a földszintről. Vadul integettem neki a füstölt libacombokkal, mire megfordult és jött felém. Közvetlen mögötte volt egy kb. 40-es kicsit molett nő, aki szintén vissza fordult és jött B. után. Ezek után kijöttünk a központból és elindultunk haza fele. A nő utánunk 3 lépésre. Gondoltam talán a villamos megállóhoz megy, de nem. Így szóltam B.-nak, álljunk meg és hagyjuk elmenni. Elkezdtem kotorászni a táskámban, de a nő csak nem jött elénk, hanem megállt ő is. Ezután haza jöttünk. A kapuban a nő is megállt, mi szépen bejöttünk. Feljöttem a házig a lépcsőn ő meg ott állt és meredten nézett. A lakásból én nem látok az utcára, gondolom elment, de vajon mit akarhatott? Meg kellett volna kérdezni. A kapuban melósok dolgoztak, tehát volt fedezék is, hülye voltam, na mindegy.
Amúgy se volt az én napom, A vendéglőben irtó sokáig vártunk a megrendelt étkekre és ráadásul az enyém nem is volt igazán jó. Mondtam is a pincérnek, mikor megkérdezte rutinból, hogy jó volt-e. Állítólag valami kedvezményt adtak, még nem néztem meg a cédulát.
Ezek után jött a Mammut. Az interneten láttam, hogy az egyik üzletben lehet kapni a vasaló deszkára való alátétet vagy minek hívják. B. állította, hogy a Mammut 2.-ben van az üzlet, de a végén kiderült, hogy mégis csak az egyben van. Már megint nekem volt igazam. Sajnos párhuzamban hülyülünk nem lesz ennek jó vége.:-)  Végül is több mozgólépcső után elérkeztünk az üzletbe. Sorszám persze, de le lehetett ülni. Hamar sorra kerültünk, mondom miért jöttem. Pasi hosszan elgondolkozik, majd nézi a computert. Igen van, de csak megrendelésre és vagy házhoz hozzák, vagy itt lehet átvenni. OK megrendelem. Ja azt nem lehet, csak computeren lehet rendelni. Megjegyzem csak azért mentem oda, mert a computeren annyi mindent akartak tudni, hogy nem volt kedvem kitölteni a dolgokat egy ilyen vacakért. Szerencsére eszembe jutott, hogy a média marktnál is meg kellene próbálni. Megint át mozgólépcsőztünk az egyből a kettőbe és láss csodát, ott volt. Megvettem kifizettem és diadalittasan haza is hoztam. Nos ezek után jött a nő, a mi kis házi bevásárló központunkban.

Bécs, sokadszor

Igen Bécs sokadszor, de egyre nehezebben. Most megint muszáj volt, persze már nem is emlékszem mikor mentünk utoljára passzióból. Kimentünk kedden, délre értünk ki, de ez így volt betervezve. Egy barátnőm is jött nem direkt velünk, de egy panzióban laktunk. Szerencsére tud németül és teljesen önálló. Telefonon egyeztettünk, így együtt ebédeltünk. Bedobtam a "Tafelspitz" nevű helyi nevezetességet B. meg ő is csak lestek mi mindent kaptam. Először is a húst egy réz lábas szerűségben hozták, volt benne leves, velős csont és természetesen a finom hús. Jött kis csészében leves tészta, aztán a húshoz spenót, remek ropogósra resztelt krumpli, almás torma és snidling szósz. Ezt érdemes lett volna lefényképezni, mert a fél asztal tele lett vele, de nem volt nálam eszköz. No meg csak elhiszi nekem mindenki, hogy tényleg ilyen volt és finom. Barátnőm igazi hagymás rostélyost evett B. pedig bécsi szeletet.
Ebéd után ide oda lődörögtünk és kevéssel 4 után már a szállodában nyújtóztattuk a derekunkat. Este jött a fő élvezet, operába mentünk. Barátnőm állandóan készül de soha nem jut el, így kénytelen voltam megszervezni. Az Álarcosbált játszották. Remek előadás volt, normális díszletekkel és kosztümökkel, akár csak régen. Az énekesek is jók voltak, számomra ismeretlen nevek de jók. A zene meg, majdnem operett olyan kis könnyed. A hátam mögött egy fiatal férfi ült, aki állandóan vezényelt. Bevallom időnként nekem is kedvem lett volna. Barátnőt jól körbe nézettük és megkaptam a jutalmam, miszerint igaz, hogy a mi operánk kisebb de sokkal szebb. Ilyenkor szoktam egy nagyot sóhajtani és mondani, hogy már csak normális előadások rendes létszámú zenekar, statisztéria illetve énekkar és jó énekesek kellenének. Mindjárt jönnének a minőségibb turisták. Ott van a gyönyörűen felújított Zeneakadémia és a belül nagyon jó müpa. Micsoda programokat lehetne kínálni a nagyérdeműnek. Álmodozás befejezve.
Turistákról jut eszembe, hogy Bécsben is iszonyat ami van. Délután a belváros összes padján eltikkadt ferdeszemü férfiak ültek, csomag hegyek közepette. A nők meg rajzottak köztük és az üzletek közt, mindig újabb zacskókat cipelve. Ismerős volt a kép. Berlinben ugyanezt néztük végig, egy nagy áruház önkiszolgáló éttermében. Délelőtt még ugyanezek csorda szerűen közlekedtek az utcán, haladni alig lehetett. Régen voltak csoportok, akik itt ott elállták az utat amíg az idegen vezető elmondta a dolgokat. Ezek csak vásárolnak, ami biztos jó a kereskedőknek de élvezhetetlenné teszik a várost. Érdekes módon az operában inkább helyiek voltak, legalább is küllemre úgy néztek ki.
Másnap mentünk a követségre utána megvettük a szokásos csokoládét és nagy mennyiségű papirzsebkendőt, majd beültünk ebédelni. Ebéd után kérdem B.-t hova akarsz menni? Válasz: én már sehova. Kimentünk az állomásra és két órát vártunk a vonatra. Soha többé nem veszek olyan jegyet, ami csak egy meghatározott vonatra érvényes. Eljöhettünk volna 2 órával hamarabb.
Nagyon nem valók már nekünk ezek a kirándulások. Ez volt a szomorú tanulság az útból.

Német társalgás

Hirdet a helyi hirharsona valami német társalgást az újonnan elkészült kulturális szalonban. Az első alkalmat elfelejtettem, de most a másodikra elmentem. Persze kiderült, hogy ez a társaság már régóta társalog németül, csak valami szörnyű helyen voltak, ahova nem mentem soha, illetve nem is figyeltem fel rá. Nos várakozásnak megfelelően az átlag életkor erősen 70+ volt. Erre számítottam, mert ugyan ki tanul és akar beszélni manapság még németül? Az idős urak és hölgyek tényleg nagyon jól és kulturáltan beszéltek németül. Az egyetlen fiatal, az nem tud igazán jól, viszont nagyon érdekesen elmesélte mit csinál. Majd fejlesztjük a németjét idővel. Miután új voltam, el kellett mondanom, hogy mit csináltam, hol voltam stb. Az egyik hölgy viszont csodásan beszélt németül. Mikor rákérdeztem, kiderült hogy született német, de már a 60-as években ide jött férjhez Berlinből. Nem is kérdeztem, de biztos keletnémet. Akkoriban nekik Magyarország paradicsomnak tűnt, hát ha még egy rendes fickó is tartozott hozzá. A legjobb azért az volt, hogy az óra végén odajött hozzám az egyik úr, aki sajnos magyarul is elég értelmetlenül beszél és megérdeklődte, hogy tudok-e még svédül. Hát, elég nyögve nyelősen de kicsit azért még megy. Ő ugyanis szintén tanult svédül és annyira szeretne svédül beszélgetni. Ma kerestem egy online svéd kurzust, ami ingyenes. Könyveket kellene szerezni, olvasni. Két hetenként találkoznak, el fogok menni a jövőben.

Milánó

Azt hiszem ez nem az én városom. Össze számoltam most hatodszor vagyok itt, ebből harmadszor a Scalaban. Három látogatást elmosott az eső. Utoljára B. pénztárcáját ellopták az állomáson, mikor megérkeztünk. Első este és éjszaka, telefonálgatással, kártya letiltás, tellett. Ezek után a második opera elöadásra az előző napi jegyet sikerült magunkkal vinni, minek következtében az előadás elejét nem láttuk. Felmehettünk viszont az 5. emeletre, ahonnan állva élvezhettük a darabot, a szünetig.
Most "csak" az altatómat hagytam otthon. A vonaton így semennyit se tudtam aludni. Zürichben a patikában már majdnem kaptam altatót, de mikor kiderült, hogy galucomám van, lebeszélt róla a patikus. Adott valami növényi szert, ami semmit se ér, így a szállodában is alig aludtam. Mindent össze vetve az egyetlen tökéletes kirándulás az első Scala látogatás volt, amikor remek időben  Zürichből autóval jöttünk. Marton Éva aznap debütált itt a Turandotal csodálatos volt.

Mindezen zűröktől eltekintve ez az út is remek volt eddig. Hihetetlen jó igazi nyári idő van. Este 11-kor egy szál nyári ruhában sétáltunk haza tegnap az operából, kabát a kezemben, mert meleg volt. Jonas Kaufmann nagyot teljesített, egy igen nehéz dal est után még 5 ráadás is volt. Mikor rátért az opera áriákra, a közönség hangosan tombolt, én is természetesen. Jó a csoport is, éjfél utánig ment  a duma a bárban.
Nap közben tegnap a városban mászkáltunk, miután a nevezetességeket már mind láttuk. Nem győzök csodálkozni, hogy mennyi remek ruha üzlet van, lépten nyomon. Ilyen már se Bécsben se Berlinben nincs, ebben teljes volt az egyetértés a csoport nőtagjai közt. Óriási a kihívás, de semmit nem vásároltam. . Ma a Scala múzeumban voltunk, nagyon érdekes de fárasztó, mert sok volt a mese és emiatt az álldogálás. Ki is dőltem egy idő múlva.
Ma magunktól ebédeltünk így nem volt 3 fogás csak kettő. Kellemes árnyas udvarban volt az étterem. Utána még akartunk kicsit mászkálni, de szombat lévén irtózatos tömeg volt az utcáḱon.

Este megint a Scalaba mentünk. Az előadás előtt kaptunk egy vezetést az egész épületben. Fent a hatodik? emeleten kezdtük Meghallgattuk a történetet is, meg az ottani szokásokat. Pl. a szakértők a legfelső karzaton ülnek és ültek is mindig, nyilván ott olcsóbb a jegy. Rajtuk  múlik az előadás sorsa. Ha ők kifütyülik valamelyik énekest vagy rendezőt stb. akkor halálra van ítélve a dolog. A színház egyébként 1787 óta működik. Eredetileg a parketten nem voltak ülő helyek. Az első emeleti páholy sor volt az igazán előkelő. Ott csak arisztokraták vehették meg a páholyokat. A felette levő két emeleten a meggazdagodott polgárság osztozott. A földszint és a karzatok a népé voltak. Miután eleinte csak 10 operát játszottak, egy idő után már mindenki unta, viszont mégis járt a Scalaba,  mert az volt a sikk. Az előadás már nem is érdekelte őket, ott éltek társadalmi életet, kötöttek üzleteket stb. Volt olyan páholy, amiben kandalló is volt, még van egy mutatóba. Az oldal páholyokban hatalmas tükrök voltak, amiből háttal ülve remekül lehetett látni, mi történik a másik oldalon. Páholyokat le is lehetett függönyözni és ott sok minden történt. A scala volta az egyetlen hely, ahol társadalmilag elfogadott volt, hogy bárki a hivatalos szeretőjével is megjelenhetett.
Utána Verdi, Ernani c. operájának volt a premierje. Ezt az operát, aminek igen zavaros a története, még senki nem látta a csoportból, pedig elég vájtfülü, komoly zenében jártas társaság volt. Fischer Ádám vezényelt, az énekesek ismeretlenek voltak számunkra. A zene jó volt, hatalmas kórusokkal, igazi régimódi rendezés, díszletekkel, jelmezekkel stb. Sajnos egy szál dallam se ragadt meg a fülemben, de ettől élveztem. Legelső páholyban ült az opera intendánsa, aki az egész előadást végig vezényelte énekelte stb. Időnként a fejét fogta, szóval egy kis külön cirkusz volt nekünk. Előadás végén a karzat, szegény énekes nőt rondán kifütyülte. Állítólag mindenkit kifütyülnek aki nem olasz. Miután én soha nem hallottam a darabot, dunsztom sincs, hogy jól vagy rosszul énekelt szegény.
Opera után búcsú este volt, megint sok vidám dumával. Bécsi házaspár ideadta az elérhetőségeit, hogy ha arra járunk szóljunk. B. el volt ragadtatva a nő angoljától, a férj nem jeleskedett annyira az angollal. De a legnagyobb meglepetésem egy észak német nő volt, aki első este mellettem ült a vacsoránál. Ő először volt Milanoban és kíváncsian várta milyen lesz. Beszélgetés közben felfedeztük közös nagy szerelmeinket Wagnerrel kapcsolatban. Mondta, hogy jön nyáron a Wagner napokra valami bécsi barátokkal. Elmondtam mire készüljön, nagyon lelkes volt. Nos mikor búcsúztunk megölelt és közölte, hogy annyira örül, hogy megismerhetett és milyen jó lenne kapcsolatban maradni. Miután egy értelmes nőszemély, rögtön címet cseréltünk. Nemigen fordulnak elő komolyabb ismerkedések ilyen 3 napos utakon, így külön örültem ennek is.
Ezek után másnap vonat Zürichbe, az idő változatlanul remek volt. Győnyőrű tájon jár a vonat, na meg azt hiszem Európa leghosszabb alagútján is átfut. Zürichben nagy meglepetésemre szintén meleg volt. Bevásároltam némi csokoládét, majd beültünk a megszokott éttermünkbe vacsorázni. Érdekes módon utána a vonaton is egész tűrhetően aludtam. Az igazság az, hogy bármennyire kényelmesre vesszük is az utazást, mégis elég kifáradunk. Tegnap csak lézengtem és kipakoltam egész nap. Most kellene egy félévre téli álomba merülni.