Opera rendezés

Aktuális okból, térd, itthon ülök és fokozottan sok újságot olvasok. Így bukkantam rá a hírre, hogy a dortmundi opera egy irani rendezőt hívott meg a Tannhäuser rendezésére. Az első kérdése az volt, hogy mi az? Aztán kezébe nyomták a librettot és egy hét múlva igent mondott. Menet közben kiderült, hogy utálja az operát, életében ötször volt csak operában, természetesen kottát se tud olvasni és németül se tud. A rendezői példányát hátulról előre olvassa. A szöveg ott van parsiul, angolul és végül németül. Először, hogy ő megértse, aztán, hogy őt megértsék és végül, hogy tudja mit énekelnek. Az nem derült ki, hogy az énekesek milyen nemzetiségűek, de érdekes dolgok sülhetnek ki a dologból ha nem tudnak németül.
Mindezek után elmondta, hogy a darab akár róla is szólhatna, mert ő is két világban él a nyugatiban és a keletiben. Tannhäuserben valóban van egy kettősség, de az egészen más. Na és persze a zarándokok azok a menekültek lesznek és az egész a mai világról fog szólni. Fantáziám ilyenkor mindig cserben hagy. Azt még csak el tudom képzelni, hogy Elisabeth lesz az önkéntes menekült segítő, de hova rakja a rendező Vénuszt és az ő barlangját, a bachanáliával stb? Érdekes előadás lesz, az biztos. Remélem nem futok össze vele sehol.

Csoda WC!:-)

Most olvastam egy hosszú cikket a japán wc-ről. Igaz a fenék öblítős wc-t Svájcban találták ki és szabadalmaztatták is de valamiért Európában nem igazán tudott elterjedni. Egyszer belelkesedtem én is Zürichben, de rengetegbe került, no meg villany dugó kell hozzá direkt a wc mellett. Ez a 100 éves házban elég komplikáltan lett volna csak megoldható.
Amiről ma olvastam az már a kifejlesztett japán változat. A távirányítóján 34 gomb van. Ha megközelíted, kinyílik a fedele és természetesen már az előre beállított hőfokú karimára helyezheted az alfeledet. A cikk író megjegyzi, hogy miközben már egy közép kategóriás autónál is követelmény az ülés fűtése, miért hajlandók az emberek a "hideg" karimára ráülni otthon. Válaszom: nálunk fűtés van, amit a japánok állítólag nem kapkodnak el, így nemigen hideg az a karima.
No de menjünk tovább a használatban. Ügyintézés közben be lehet kapcsolni a szívó funkciót, ami rögvest leszívja a rossz illatú levegőt és illatosat fúj be helyette. Szellőztetés helyett nem rossz ötlet. Utána választani lehet a víz hőfokát, a vízsugár erősségét és a mosás hosszát. Ugyanez a szárításnál, ami meleg levegővel történik. Mindeközben persze zenéket és zajokat is lehet bekapcsolni, madárcsicsergés, vizzuhatag, tengermoraj, zene stb. Távozáskor a karima tökéletesen letisztítja és fertőtleníti önmagát. Papir egy ilyen wc-ben nincs, minden automatikusan működik.  Az ára négy számjegyű, na meg a szerelés gondolom.
Mikor ilyen szuper zsizszikről olvasok, mindig gonosz gondolataim támadnak. Most pl. mi történik ha valamiért hirtelen nincs víz vagy áram???  Maradok a klasszikus megoldásnál. Nincs szándékom Japánba utazni, de a cikk író megjegyzi, hogy külföldi turistáknak néha komoly feladatot ad a csodawc, mert a távirányítón csak japánul van minden és a piktogramok elég picik és gyengék.
Másik már normálisabb gondolatom az volt, hogy nemrég olvastam, hogy egy átlag német 46 nm-en lakik, ez 10 éve még csak 35 nm volt. Ugyan akkor az átlag japán, a rendkívül magas telek árak miatt csak 15 nm-en éli életét. Nekem furcsa, hogy plusz négyzetméterekre nem áldoznak, de szuper wc-re igen. No de ők tudják.

Hamburg

Münchent még ki se pihentük igazán és az onnan hozott náthánkat is csak éppen hogy kúráltuk ki és máris indultunk Hamburgba. Most repülővel mentünk és miután már kétszer késtem le utazás elejét a repülő késés miatt, egy nappal előbb mentünk. Hűvös, borongós, szeles időbe érkeztünk.
A szállodánk a város kellős közepén volt. Szobában fáztam. Megint egy ilyen modern de rossz megoldás, a szobákat a légkondival fűtik, de nálunk nem fűtött. 4 csillag de papucs nem volt, tehát ezzel kezdtem. Telefon, hogyne hozunk papucsot, fűrdőköppenyt is kérnek. Tekintettel a hidegre, azt is kértem. Aztán folytattam a telefonálást, jött egy műszaki ember, majd a főnöke is. Hümmögött én meg nyavalyogtam nekik, hogy fázom. Elvonultak és 10 perc múlva megjelent egy ember és vigyorogva betolt a szobába egy villany fűtőtestet. Lelki békém megvolt ezzel. A rossz időre való tekintettel, csak a belvárosban kóvályogtunk egy kicsit, az eszement drága üzletek közt. Gondolom a többnyire hideg esős időjárásra való tekintettel, a belváros tele van passzázsokkal. Remekül el lehet mászkálni bennük. Persze luxus üzletek közt. Nem láttam semmi hétköznapi üzletet, élelmiszert, drogériát, patikát stb. Ezek ki tudja hol rejtőznek.
Már a repülőtérről befele nézegettem a házakat. Nem tudom mennyire sérültek ezek a háboruban, de most csupa remek állapotú de szemlátomást az 1900-as évek elején épült házat láttunk. Ezek egyrészt vörös klinkel téglával borítottak, vagy hófehérre vannak festve. Jó lenne tudni, hogy lehet a forgalmas utak mentén ilyen hófehéren tartani a házfalakat. Singaporeben láttunk ilyet, de ott kötelező 10 évenként újra festeni a házakat. A házak stílusa szép letisztult, nem olyan gipszstukkos mint felénk, abból az időből.
Este a szállodában megettük a hamburgi népi ételt a Pannfisch-t. Ezt serpenyőben szolgálják fel. Középen hagymás sült krumpli, rajta 3 féle sült halszelet. Finom és sok volt.
Péntek délután kezdődött a hivatalos program. Találkozás, ismerkedés és már mentünk is a Die Zeit szerkesztőségébe. Ez egy nagyon komoly és nívós hetilap. Sajnos Pesten nemigen kapható. Ott két ujságírónő várt minket, meg némi enni és inni való. Elmondták, hogy működik náluk a szerkesztőség és lehetett kérdezni. Másfél óra és már hívták is a taxikat, hogy megyünk az operába. Kifogtunk egy sofőrt, akinek dunsztja nem volt, hogy mi az az az opera és hol lehet.Szerencsére az egyik útitárs kicsit kiismerte magát és előkapta a telefonját, így aztán eligazította a sofőrt.
Az operaház nagyon semmilyen. Eredetileg két része volt, elől a nézőtér és hátul a színpad és a többi. Az első rész lett totálkáros. 1960 körül építettek egy újat, az akkori stílusban. Elég ronda, viszont minden honnan remekül lehet látni. A Toscat láttuk, egy átlag előadásban. Sajnos a 3 éve itthon látotthoz képest, még ez is világcsúcs volt.Szerencsére már 17 éves a rendezés, így nem voltak modern rémségek, de a könyökömön jön ki. Mindegy, nem az opera miatt voltunk Hamburgban.
Másnap "kora hajnalban" fél kilenckor indult a városnézés busszal. Bejártunk mindent amit lehetett és kikötöttünk a St. Michaelis templomnál, ami Hamburg jelképe. Ez egy szép barok épület, ami szerencsésen többször le és kiégett. Az utolsó visszaépítésnél már simára hagyták. Nincs benne semmi fölösleges dísz, aranyozás stb. Kívül ez is klinker téglás, belül pedig sima fehér. Gyönyörűen sütött a nap, a sima üveg ablakokon át szinte világított az egész templom. A különlegessége a templomnak az, hogy összesen 4 orgonája van. A legkisebb egész fiatal és Bach orgonának hívják. A következő egy u.n. barokk orgona, majd egy romantikus orgona következik. A legnagyobb a padláson van, nem is látható és hatalmas. Az utóbbi három orgonát egy helyről lehet külön külön és egyszerre is megszólaltatni. A templom orgonása vezetett be minket a titkokba, persze játszott is mindegyiken külön és együtt is. Nagyon érdekes volt. Utána még ott maradtunk a déli rövid fohászon is, amiben főleg az orgona szólt és csak egy rövid imádságot mondott valaki.
Rövid pihenő után, kora délután ment tovább a program. Öt órakor volt a vacsora egy étteremben, majd mentünk az utazás lényegéhez az Elbfilharmoniához.
Az épületet 10 éve kezdték építeni. Két svájci építész tervezte. Rengeteg botrány, korrupció és csőd kísérte az építkezést. Egyszer 2 évre teljesen leállt. Aztán valahogy csak elkészült. Sajtón keresztűl követtem a történéseket és izgultam, hogy még megéljem a felavatását. Sikerült.
Az épület direkt a vízparton áll a valamikori kikötőben. Az egész környék átalakult az évek során, a raktár házakból irodák, luxus lakások lettek. A hangversenyterem egy régi raktárépület tetejére lett ráültetve. Nem akarom itt felsorolni a technikai különlegességeket, bőven lehet a googleben találni róla mindent, érdemes utána nézni, tényleg egyedülálló megoldásokat alkalmaztak. Természetesen az eredeti ár sokszorosába került, amit végül a hamburgi polgárok adójából fizettek.
Ennek a raktárháznak a tetején egy hatalmas tér van, ami mindenki számára látogatható. Feljutni egy több mint 800 méteres mozgólépcsőn lehet, ami egy csőben van vezetve. Egy perc alatt ér fel az ember.  Onnan egy kisebb mozgólépcső vezet a hangverseny teremhez. Ha sikerül lifttel menni, ez a 8. emelet. A Hangverseny terem "földszintje" a ruhatárakkal a 11. emelet. A ruhatárak mentén helyenként olyan ferde a fal, fáradt fehérre festve, hogy nem csak én vertem bele a fejem a falba, mert az erős ferdeség szinte láthatatlan volt. Ezután jött a kín. Igen rosszul konstruált magas lépcsőfokokon lehet feljutni a 13. emeletre, ahonnan bejuthatunk a nézőtérre. Első este egy zongora koncert volt. Lang Lang lemondta, helyette egy Igor Levit nevű fiatal orosz zongorista jött. Remekül játszott. A terem akusztikája tényleg fantasztikus. Az embernek az volt az érzése, hogy egy normál szobában ül és mellett szól a zongora.
Az akusztikát Mr. Toyota csinálta, milliméterre van minden bemérve és beállítva. Viszont az ülések. A sorba bemenni egy igen keskeny kis részen lehet. Mikor leülünk a térdem az előttem ülő feje fölött volt. Nem volt semmi féle korlát vagy egyéb a sorok között, nem csak én féltem, hogy belépek véletlenül a sorok közti lukba és nyakamat töröm. Kvázi vigyáz állásban kellett végig ülni az egész estét, lábat mozgatni nem volt hova. Nem kis kaland volt kijutni a teremből és végül is találkozni a csoporttal haza szállítás céljából.
Utolsó nap, vasárnap, csak félt ízkor kellett indulni, viszont átállítottuk az órát, tehát nem volt több időnk az alvásra mint előző nap. A program egy szimfonikus hangverseny volt, ismét az Elbfilharmoniában. Már kicsit rutinosabban vettük az akadályokat, egyből megcéloztam a liftet. Igaz ez kétszeri sorbaállást eredményezett, mert nem minden lift megy egészen fel. Ezúttal a 15. emeleten volt helyünk. Nagy megkönnyebbülésünkre itt több láb helyünk volt és korlát is volt a sorok közt. A terem nagy zenekarral is fantasztikusan szólt. Az utolsó szám egy Korngold nevű zeneszerző, aki R.Strauss kortársa volt és csoda gyereknek indult, sinfoniettája volt. Kellemes zene, de a lényeg, szerintem, az volt, hogy rengeteg ütős hangszer volt benne, valamint 2 hárfa, zongora és harmónium is, ami ragyogóan érvényesült ebben a teremben.
Ebéd után egy 3 órás túrára mentünk a container kikötőbe. Állítólag az egyik legnagyobb és az automatizált része a legmodernebb. Megnéztük a tengerészek otthonát is. Az egész nem tudott nagyon megfogni engem. Utána a szállodában még beszélgethettünk az Elbfilharmonia sajtó referensével. Visszafogtam magam. Tudom, hogy ez az ottaniaknak egy drága presztízs objekt, amit nem illik bírálni. Volt persze aki bírált, de sokkal szerényebben, mint én tettem volna, ha őszinte lehetek.
Összefoglalva az épület kivűl gyönyörű, remek kilátás van körben a folyósokról a kikötőre és a városra. Rengeteg technikai és esztétikai csoda bele lett építve. Viszont ha már lépcső, legyen kényelmes. A lifteknek nagyon kicsi a kapacitása a több mint 2000 emberhez képest. Női wc-ben kettő fülke van emeletenként. El lehet képzelni a sorokat. Szünetben nincs semmi leülési lehetőség. A hosszú mozgólépcső nagyon impozáns és eredeti, de olyan mint a tű foka. Csak azon át tud távozni mindenki, leszámítva a kevés liftet. Régi operaházakban megért az ember ilyesmit, de a XXI. században több komfortot és ésszerűséget vártam volna el. Az építészeknek volt egy álma és ez alá rendeltek mindent. Vegyes érzelmekkel gondolok vissza az egészre, nem hiszem, hogy akarnék még egyszer menni oda.

München

Immáron harmadszor mentünk ilyen kultur utazásra Münchenbe. A várost már ismerjük, nem is nagyon érdekes. A programokon volt a hangsúly.
Első este a Falstafot néztük, hallgattuk az operában. Egyúttal rájöttem, hogy rengeteg a lépcső a házban. Ezt eddig soha nem vettem észre, mert eddig nem fájt a térdem. Ezt az operát egyszer láttam, valamikor ifjú koromban. Már csak igen halvány emlékeim voltak róla. Nem olyan mint a többi Verdi opera, amiből sok ária a fülemben van bármikor ha eszembe jut. Öreg kori mű, az utolsó amit Verdi irt, szép zene, de igazán nincsenek is benne nagy áriák. Az egyetlen vígoperája. Szépek voltak a hangok és a finálé talán túl volt játszva. Minden esetre be volt dobva, hatalmas kórus, gyerek és felnőtt táncosok. Tele lett a hatalmas színpad. A rendezés a minta példánya lehetne annak, hogy modernül is lehet egy operát rendezni, anélkül, hogy az ember haját tépve bánja a napot, amikor a jegyet megvette. Díszlet nem is volt, csak egy hatalmas srégre állított tányér, ami időnként forgott a szereplőkkel. Nem oktalanul. Nagyon ki volt találva az egész. A történet Shakespeare: Windsori víg nők c. darabja alapján készült.

Második este hangversenyen voltunk. Egy új zenekar játszott, akik most nagy sikerrel turnéznak minden fele. A karmester fantasztikus egyéniség, megjelenése elég sátáni (nekem). Sok mindennel foglalkozott Orosz országból Permből jött . Ott tanult, de született görög. Kitalálta magának ezt a főleg fiatalokból álló zenekart és szemlátomást bejött neki. Szerintem komoly szimfonikus zenekarnak kicsi a társaság. Első részben Mozartot játszottak, arra bőven elegen voltak. Szintén orosz nő volt a szólistája a Mozart hegedűversenynek, amit elég egyéni módon adtak elő. A nő érdekessége, hogy mezítláb játszik. De jó volt, tetszett. A második részben Beethoven 3. Szimfóniáját játszották. Nos ott kevesen voltak. Talán ezt elkendőzendő állva játszott az egész zenekar. Hogy ez mire jó, az nem derül ki. Főleg az első hegedűs gyereken szórakoztam, aki nagyokat lépdelt, szinte szökdécselt időnként. Először azt hittem lány, de aztán kiderült, hogy mégis inkább fiú.
Nagyon lelkesek voltak. Nem csak a hegedűs lány, de a végén az egész zenekar is ráadást is adott. Közönség méltán tombolt, látván a nagy lelkesedést a zenekar részéről.
Ez a hangverseny egy Gasteig nevű házban van, ami kizárólag koncert terem. Kb. 25 éve építették, elég hülyén. Teljesen zegzugos, több emeletet több lépcső köt össze. Félemeletek totál el lehet tévedni. A vezetőnk külön felhívta a figyelmet, hogy jegyezzük meg hol megyünk be, hogy a végén vissza találjunk.

Harmadik este ismét az Operaház, Umberto Giordano: Andrea Chenier. Nos ezt az operát, néhány éve láttam filmen. Már akkor se szerettem. Gyenge de ellenszenves történet nem túl érdekes zene. Viszont fantasztikus áriák vannak benne. Anno Callas is kiszúrta magának, aztán azóta se játszották. Münchenben pl. most volt a bemutatója és az operákban igen járatos vezetőnk se látta még soha. Most itt összejött két fantasztikus, jelenleg világsztár énekes, Anja Harteros és Jonas Kaufmann. Miattuk érdemes volt a nemszeretemet is végig nézni és hallgatni. Ilyesmit élőben nem sokszor kap meg az életben az ember lánya. A rendezés nem volt túl jó. Emeletes díszlet volt, leginkább babaházra hasonlított. Sajnáltam a szereplőket, nem csak a lépcsőn le föl mászkáért, hanem az általában igen kevés hely miatt is.

Közben volt egy  félnapos kirándulás egy bencés kolostorba. Nem volt izgalmas, ennél már szebbeket láttam ott.  A beígért csodálatos panoráma az Alpokra, sajnos felhőkbe burkolózott.
Ezzel vége is volt a hivatalos programnak, illetve még bucsu vacsora volt utána, ahol megjelent az egyik mezzo szoprán az operából és igen kellemesen elbeszélgetett a társasággal.
Utolsó nap már csak magunkban lógtunk, nézegettem üzleteket stb. Az első 3 nap a lábamat nem tette ki a városba. Közelben volt a piac. Sajnos nem igazán volt piac nap, így a standoknak csak egy része volt nyitva. Elbámészkodtam a választékon, mint mindig ha valahol külhonba üzletbe járok. Már idei német spárga is volt, meg a 10 féle gomba, a rengeteg minden féle gyümölcs. Biztos drága, de legalább van. Megvenni nem kötelező.
Tegnap megint vonatra ültünk és kb. 8 óra leforgása alatt haza is értünk.

A Térd, így nagybetüvel

Az ember próbálkozik, nyomoz, beszerez stb. Nem kis netes munka után, egy rakat pénzért, megérkezett az állítólag nagyon jó hatású injektio Svájcból. 3 darab, amit három héten át kell megkapni. Orvos már várt rám és egyből bele döfte a rosszabbik térdembe a rohadt vastag tűt. Edzett vagyok, eltelt néhány nap és tényleg javult valamit a térdem. Mentem az elmúlt csütörtökön ismét. Megint döfött egyet. Lassan lehet csak beadni, mert elég sűrű a lé. Miközben nyomta befelé, irtóra elkezdett valami fájni. Szóltam, de mondtam, hogy nyomja csak, majd elmúlik. El is múlt, kicsit mozgattuk közerővel a lábam és jó lett. Aztán az éjszaka kellős közepén azt álmodtam, hogy iszonyatosan fáj a térdem. Felébredtem és rájöttem, hogy nem álmodtam. Ez volt péntek hajnalban és azóta is csak fáj. Járni nem tudok, csak sántikálni.
Münchenben az operán és hangversenyen kívül van egy két órás városnéző séta plusz egy félnapos kirándulás, minden féle nézésekkel.
Orvos elutazott valahova, csak április 3.-án van a következő randevúnk. Közben mi még Hamburgba is megyünk, hasonló programmal. Megfogadtam, hogy többé nem utazom sehova, kár, hogy Berlin már le van fixálva. Nem készülök lelkesen az útra.

Gyász

22 éve ilyenkor vettem utoljára búcsut a férjemtől. Felejthetetlen nap, óra és perc.

Kapcsolatok

Tegnap néztem egy beszélgetős programot a tv-ben, a szerelmi kapcsolatokról volt szó. Harminca pár nemrég házasodtak. Válton bizonygatta a nő, hogy azért jó a kapcsolatuk, mert ők ezen sokat dolgoznak. Azóta is gondolkozom, a dolgon. Ugye a férjemmel 23 évet éltem nagy szeretetben, de soha nem kellett ezen dolgoznunk. Mármint, hogy megmaradjon a szeretet. Emberemnek sajnos csak 5 év jutott, de vele se volt semmi zökkenő vagy nehézség, pedig ő aztán egy megrögzött agglegény volt. Lényemet ugye már 11 éve boldogítom. Kérdeztem is tőle, hogy nem kellene valami konferenciát tartanunk a kapcsolatunk milyenségéről, de látta szükségesnek. Sajnos a műsorvezető nem kérdezett rá erőteljesen, hogy miből is áll az a kapcsolat megtartó munka.
Volt még ott egy 80+ homoszexuális férfi pár, akik 60 éve vannak szeretetben. Ebből ötvenet titkosan, mert az egyik tanár volt és ugye az állása. 70 éves korukban aztán, ők voltak az első ilyen pár, akik hivatalosan összeházasodtak Svájcban. Ezen kívül csak még egy érdekes eset volt. Ötvenes egyetemet végzett nő, aki valamikor tán 20 éve felszedett egy éjfekete afrikai pasit és hozzá is ment feleségül. Lett egy gyerek is, közben a pasinak, mert az náluk úgy szokás kellett még egy feleség. Most mindannyian együtt élnek, első és második feleség plusz összesen 6 gyerek, ebből ötöt a második feleség produkált. Ő valami iskolát vezet és gondolom eltartja az egész családot. Pasi 10 évvel fiatalabb nála. Vannak önsorsrontó nők, bár ez mondta, hogy őt nem zavarja a második feleség, mindenkit nagyon szeret stb. Nem tudom a német feministák mit szólnak hozzá.