2015

Lassan vége lesz ennek az évnek is és várakozással tekinthetünk a következőre. Az ember mindig azt hiszi, hogy majd most valami jobb következik, aztán mégse. Általában elég lehangoló amit látok hallok. Csak a ma esti híreket nézve, pl. a Lengyelek szorgosan ráléptek ugyanarra az útra, amin mi már elég régen lépkedünk. Nem egy öröm. Egész Európa terrortól retteg, talán nem is oktalanul. Az imént mondták le a Belgák a szokásos nagy brüsszeli évvégi tűzijátékos bulit. Berlinben megtartják, elég rázós, szerintem. Kb. egymillióan szoktak lenni a brandenburgi kapunál és az Unter der Lindenen. Nekem már elment volna a kedvem, mert majdhogynem repülőtéri biztonsági ellenőrzés után lehet csak bemenni a szorgosan elkerített területre. Hol marad a szabadság, ami mindennél fontosabb?
Saját évemre vissza tekintve csak annyit tudok mondani, hogy egy igen zűrös év volt. Nem jó, nem rossz, de zűrös.
Március elején elmentünk Floridába. Az idő pocsék volt, ültünk a lakásban mint az oroszlán a ketrecben. Szinte egyszerre mondtuk ki 2 hét után, hogy eladjuk! Volt még bőven időnk, ami azzal tellett, hogy fogadtuk a lakás nézőket. Az első két nap akkora volt a lelkesedés, hogy azt hittem ez még a héten elmegy. Nem így lett, az utolsó héten ment el. Közben ha néha kisütött a nap, akkor éppen otthon kellett lenni, mikor nem jött senki, rossz volt az idő. Most megállás nélkül 30 fok van, de nem bántam meg az eladást. Ott is romlott a helyzet, mert úgy tűnik, mindenütt romlik. Kedvenc tengerpartunkon pl. már csak csillagászait összegért lehetett parkolni, meg ilyesmik. Más szórakozás ott aztán nincs. Szóval április végén haza jöttünk, mert muszáj volt, itthon voltak fontos dolgaink.
Júniusban mentünk Milanoba. Ez se volt egy szerencsés út, de számomra mégis az év fénypontja lett. A milanoi Scalaban operát hallgatni hihetetlen élmény. Utána gyors születésnap szervezés majd ünneplés és már mehettünk is vissza Floridába. Tudtuk, hogy nem lesz kéjutazás én különösen féltem, mert ismerem már B.-t. Szerencsémre a fuvarozó cég sürgette a csomagokat, így azon nem kellett idegelnem magam, hogy az utolsó percben fogja csak megcsinálni. A magam részéről gond nélkül dobtam ki zsák számra az összegyűlt ruhákat, illetve szállítottuk el jótékony célra. Ezzel együtt az utolsó nap a takarítónőm alig fért be a kocsijába a cuccoktól, amit még a konyhából fürdőkből kirámolt. Nem fájt semmiért a szívem. Július végén jöttünk vissza és augusztusban szerencsére nem volt semmi dolog.
Szeptemberben aztán Marbella. Az idő ott se volt a szokásosan meleg, de ott van város és van tér, így nem annyira izgalmas mint Floridában.  Szerencsés véletlennel találtunk egy sokkal jobb és olcsóbb apartmant mint az előző volt. Jövőre is oda megyünk.
Októberben aztán Münchenben voltunk 4 napot, megint opera és hangverseny. Megszerettük a várost, szívesen megyünk vissza ha van megfelelő program. Ezután jó volt tudni, hogy már kész az év nem megyünk sehova. Novemberben viszont kettesben megünnepeltük 10 éves fennállásunkat. Már csak korunknál fogva is nagy dolog ez nekem. Közben B. keét is megoperálták, rém gyorsan gyógyult és jó lett.
Nálunk az ünnepek törölve, karosszékből figyelem az emberek őrült futkosását, bevásárlási rohamait. Szilveszterkor még a német tv-ben se volt egyetlen nézhető program se. Végül előkotortam egy videót a 80-as évek végéről. Világsztárok gálája a bécsi operaházból. Mint a kommentárból kiderült, jótékony célt szolgált az este és ez volt az első alkalom, mikor élőben  ment az adás Amerikában is. Én ugyan el se tudom képzelni, milyen tv adón lehet ott egy ilyen koncertet meghallgatni, de ezt mondták. Rég látott opera sztárok énekeltek, akikre ma már magától nem is emlékszik az ember, de régi ismerősként jelentek meg a képernyőn. A videó majdnem éjfélig tartott, utána le is feküdtünk mert várt a másnapi vendégség.
Miközben bőszen szervezem a jövő évi utazásokat, nyugisabb évet kívánok magunknak és nem romló egészséget.
Aki olvas annak nagyon boldog újévet kívánok, ami legyen az ő kívánsága szerinti.

Drámai kezdet.:-)

Az idén, tavaly, nem kaptam malacot a hagyományos újévi ebédhez. Sehol nem volt állítólag, csak u.n. süldő. Volt már ilyen egyszer, akkor is nagy szívás volt, de gondoltam, most jobban felkészülök a dologra. Miután már csak évente egyszer hívok ebéd vendégeket, már tegnap igyekeztem mindent megcsinálni. Meg is lett a zeller leves, majdnem készen, a lencsefőzelék is csak a rántást várta, de a rántás is kész volt már, na de a süldő. Miután már 3 órája ült a sütőben, át is volt sülve de derékig állt a saját levében. Miután comb volt, körben bőrös volt, de csak a hús felével felfele tudtam betenni sütő edénybe. Este végül is kiraktam a balkonra aztán éjfél után lefeküdtem aludni. Hajnalban ötkor! felébredtem és eszembe jutott a süldő. Nem tudtam elaludni. Már elátkoztam az egész vendégséget de ilyenkor már nincs mit tenni. Mikor B. felébredt, ő is rögtön a süldő sorsa felől érdeklődött. Nekem, ahogy kell hisztis hascsikarásom volt és rohangásztam. Behoztuk az állatot, leolvasztottuk róla a levet, majd megbíztam B.-t, hogy szedje ki a csontot. Nem volt egyszerű, mert ugye vendégség, a külalak is számít. Végül sikerült két normális darabot kihozni a dologból, amik aztán szépen egymás mellett, a szokásos sós vizes kezeléssel ropogós pirosra sültek.
B nem tud főzni, de kiváló segítőkész kukta. Gyönyörű zsemle kockákat vágott és a felügyeletem mellett szépen meg is pirította. Végül minden jó lett, de a nap fénypontja a tiramisu volt. Mindig a mascapone dobozának az utasítása szerint csinálom. Most egy narancsos változat volt a dobozon. Miután volt narancs és valami Grand Marinier nevű, a felirat szerint, narancsos konyak itthon, azt csináltam. Szuper finom lett. Mellesleg az ital olyan öreg volt, hogy a dugó egyből beleporladt, amikor megpróbáltuk kinyitni, de van szűrő is a világon.

P.S. Lencse!

Alig hogy elküldtem a posztot, kimegyek a konyhába, hogy főzzek tarhonyát a maradék zuzapörkölthöz. Kihúzom a szekrényt, odanyulok a tarhonyáért és mi van a kezemben? A lencse. Ugyanezt a szekrényt, az összes polcaival, tegnap mindketten többszörösen átnéztük. A tarhonya is ott volt, mellette. Már nem hülyülünk meg.:-(

Lencse

A múlt héten megvettem a lencsét, a holnapi ebédhez. Tegnap este gondoltam beáztatom. Megyek a konyhába, lencse nincs. Keresem keresem de hiába. B. mondja, de hát ott volt a pulton, igen én is úgy tudom, hogy ott volt de nincs. Erre ő is átnézett minden elképzelhető polcot a konyhában, de lencse nincs. Aztán nézem még az éjszaka a 3 tenor első koncertjét. Igen érdekes volt, mert a dirigens Zubin Meta? mesélt időnként a nehézségeikről. Ugye 3 sztártenor és két hatalmas zenekar egy teljesen új, akusztikailag ismeretlen, környezetben, okozott némi fejtörést. Na de minden jó, ha jó a vége. A 3 tenor óriási siker lett és kiment a zene a szűk opera látogatók köréből a világba. Miközben néztem, majd az ezt követő karácsonyi koncert alatt is, fel- felpattantam és kimentem a konyhába keresni az elátkozott lencsét. Lencse nincs, így ma mentem a bótba megint. Persze tömeg, de mekkora. Az emberek mindenféle papír fecnikkel fizetnek, ami elég sok adminisztrációt követel, vagy kártyával, aminek vagy tudják a kódját vagy nem. Gondoltam, megőrülök ha ezt végig kell itt állnom az egy zacskó lencsével a kezemben. Így aztán jól előre furakodtam a kasszához és leszólítottam egy fiatalembert, hogy ugyan fizesse már ki a lencsémet, itt az ára. Pillanatokon belül szabadultam, kölcsönösen boldog újévet kívántunk egymásnak és boldogan távoztam az üzletből. Lencse ázik.

Hülyeségünk

Valamikor, nem is annyira régen, igen jó memóriám volt. Nem kellett semmit felírni, még a telefon számokat is mind fejből tudtam. Nos ez sajnos már nem érvényes, így elkezdtem mindent felírni. Igen ám, csak eszembe se jut a naptárt megnézni. Most az történt, hogy hetekkel ezelőtt vettünk jegyet, jan. 28. Edit Piaf koncertre. Ez a dátum nagyon bevésődött nálam, tudtam kivűlről. Naptárba is beírtam, még azt is, hogy a jegyek B.-nél vannak.
Közben jött egy egyéb internetes találkozó is szintén jan. 28. Ma délelőtt valahonnan kiderült, hogy a koncert este 7-kor kezdődik, erre írtam ma! egy e-mailt, hogy sajnos nem tudok menni, de érezzék jól magukat, talán majd jövőre összejön. Délben megérkezett Berlinből a sütemény csomag. Délután telefon, köszönet stb. Valahogy beszélgetés közben említ a barátnőm valamit, hogy ma 29.én mennek színházba. Mondom: ma 28. van. Nem dehogy, mondja ő. Na ezen néhány másodpercig elvitatkoztunk, majd rápillantottam a képernyő jobb alsó sarkára és nyomban kiderült, hogy ma tényleg 29. van. Közben B. is megérkezett a terápiáról, ami tudta, hogy ma 29.-én volt. Mondom neki, hogy a koncert ugrott. Miért? Felvilágosítom, csodálkozik. Biztos? Hol a jegy? Jegyet nem találom, ő meg: Nálam nincs, nem is láttam.
Végül megnéztem a naptárt, ahol szépen be volt írva a dátum is és a jegy helye is. Elég hosszasan kereste, de megtalálta. Persze, hogy nála volt.
Ezután írtam e-mailt az ismeretlen talizóknak. Gondolom most már holt biztosak benne, hogy egy demens öregasszony vagyok.:-(

Zeneakadémia, Titok koncert

A Fesztivál zenekar minden év karácsonyán megrendezi az u.n. Titok koncertet. Ilyenkor nincs előre kinyomtatott műsor, hanem meglepetések. Miután az akadémia sokáig zárva volt vagy mi nem voltunk itthon, eddig mindig a Kongresszusi központban voltunk ezeken a koncerteken. Ezek mindig jó hangulatu kellemes ünnepi események voltak. No most az idén először Zeneakadémia, ami gyönyörűen felújított, minden az eredeti stb. Nem tudom miért csinálták 1907-ben ilyen sötétre a terem alsó részét, de valami hihetetlenül lehangoló.
Fischer Iván is azzal kezdte, hogy mikor a felújítás után először jött be a terembe úgy érezte, hogy sötét. Ezért aztán a koncertet is egy igen sötét komor művel kezdte Schumann  Manfred nyitány. Miközben szépen szólt a zene, azon merengtem, hogy kb. 20 éve és utána 3 évig arról szólt az életem, hogy mit is lehetne tenni az akkoriban iszonyatosan lepukkant Zeneakadémia javára. Nem egyedül voltam persze, hanem az akkor svéd követ felesége és egy általa verbuvált igen lelkes külföldi női csapat tagjaként. Hihetetlen dolgokat műveltünk, hangversenyt rendeztünk, pénzt koldultunk és nem mellesleg segítettük a Zeneakadémiát mint szervet kicsit európaivá formálni. Nem volt pl. egy normális levélpapírjuk, arról nem is beszélve, hogy könyörögni kellet, hogy ugyan köszönjék már meg a bejövő pénzeket az adakozóknak stb. Szóval ilyen számunkra alapvető dolgokkal kezdtük. Tudtuk persze, hogy mi nem tudjuk felújíttatni az intézményt de legalább apró külsőségekre igyekeztünk hatni. Szóval ezek a küzdelmek vonultak végig lelki szemeim előtt, miközben szólt a komor zene és meg kellett állapítanom, hogy most mikor minden kész, nem szeretem a Zeneakadémiát. A további műsor se tetszett. Mintha Fischer Iván se lett volna a megszokott formájában, nem viccelődött és nem volt semmi komoly meglepetés. A műsor további része kifejezetten nem tetszett, kivéve a befejező Mahler szimfóniát.
A szünetben meglátogattam a mellék helyiséget is, ami elég borzalom lett. Olyan szűk, hogy ketten nem férnek el egymás mellett csak lapjával. Van összesen 2 fülke és ráadásul az egész picike hely grafit szürke csempékkel van kirakva. Ettől aztán nem csak kicsi de nyomasztó is lesz az egész. Egyetlen pozitívum, hogy beépítettek egy liftet, amit a közönség még nem fedezett fel, így a fájós térdemmel nem kellett emeletre fel-le másznom a tömegben. Ki és bemenet kizárólag a főkapun, ahová természetesen a taxiknak se szabad behajtani. De ezen már nem is csodálkozom. Kíváncsian várom, hogy mikor bontják fel az utat az Opera előtt, hogy oda se lehessen odamenni taxival. Nem mintha vágynék a totál tönkretett társulatra.

Olvasgatok

Olvasgatok minden féle fórumokon, facebookon stb.
Mai szenzáció "Ákos" szerintem direkt csinálta, mert eddig a kutya se tudta, hogy ki ő. Most se tudom igazán, de úgy tűnik még szponzora is volt a T-Com. Nos számukra is lenne jobb ötletem, pl. a Fesztivál zenekar. Azokat legalább nagyjából az egész világon ismerik és igen elismert zenekar.
Persze én hiperérzékeny vagyok a témára, mert szerencsétlenségemre a legszebb Ratko korszakban voltam fiatal. Azóta ha bárki azzal jön, hogy miért nem szülnek a nők többet, vagy egyáltalán, kiütést kapok. Kinek mi köze hozzá? Nem vagyok én tenyésztehén!

Na de vannak apróbb szórakoztató dolgok is. Kukkolok néha egy topicot valahol, ahol néhány 60+ nő írogat. Témák, ebben a sorrendben: kutya, macska, kert és unoka. Na most az egyiknek meghalt a férje. Ezt nem ő írta, hanem a barátnője, aki naponta beszél vele, mint írta. A többiek meg résztvevőn kérdik, hogy mi van vele, hogy bírja? Mire a barátnő: "Még fel se fogta milyen férj és kocsi nélkül élni."  Hát nem tudom. Férj nélkül élni nagyon rossz. Kocsi meg hiányzik a csodának. Ezek tényleg ennyire primitívek???