A veteránok napja

Ma van a veteránok napja. Ez egy félhivatalos ünnep, az állami helyek nem dolgoznak, de az üzletek nyitva vannak és extra engedményekkel csábítják a népet.
Elborzadva olvastam, ahogy a veteránok nyilatkoztak az újságban. Mindegyik boldog és büszke volt, hogy szolgálhatta a hazát. Rettenetes, hogy ilyen tömeges agymosással mit el lehet érni. Szívesen megkérdeznék egy ilyen büszkét, hogy ugyan mire büszke? Ők a világ rendőrsége, amint lehet rohannak "rendet csinálni" amiből soha nem jön ki semmi jó és öldösik az embereket. A népnek sejtelme nincs milyen egy háború, hiszen náluk itt soha nem volt semmi.
Sajnos az agymosásban voltak "nagy" elődök. A hitlerjugend is lelkesen öldökölte a zsidókat, sőt meggyőződésem, hogy sok szerencsétlen magyar hazafi is büszkén és boldogan ment öldökölni és fosztogatni Felvidékre és Erdélybe a harmincas években.
Nekem őrül szerencsém volt. Nagyapámat mint rendőrt nem vitték harcolni sehova, apám majdnem belehalt a "felvidék visszatér" c. hadműveletbe, így ő se katonáskodott később soha. Így tiszta a lelkiismeretem felmenőimmel kapcsolatban. Szörnyű lenne egy ilyen büszke és boldog katona gyerekének lenni.

Mi azonban kihasználtuk ezt a mai veterán napot. B. eddig harcolt az elaggott használtan vett asztali géppel és a nagyon öreg laptoppal. Utóbbi 10 éves, csoda, hogy még megy. Tegnap este betévedtünk egy computeres üzletbe. Nézegettem a masinákat, de ő mereven elzárkózott bármi megvételétől. Ma reggelre viszont úgy gondolta, hogy talán meg kellene nézni még egyszer.:-)))
Elmentünk megint. Rengeteg ember volt a fenti ünnepre való tekintettel. Visszatértünk a már kinézett all-in-one géphez, ami ma még olcsóbb volt mint tegnap. Eladó küllemű pasi hosszan csevegett velünk a gép előnyeiről. Közben én félig kiolvastam a svájci újságot. Aztán jött az ok. megvesszük.
Igen, de ő nem igazi eladó mindjárt küld valakit. Nem részletezem, már valami vezető féleség is odajött, de eladó nem volt. Én már egy hatalmas fotelban pihentem egy még hatalmasabb tv előtt. Kb. 40 perc kellett ahhoz, hogy kifizethessük a gépet. B. most szenved, én látni se akarom. Állítólag kész W8 van rajta, de persze nem megy még semmi.

Lövöldözés, Los Angeles

Egy jámbor kinézetű fehér, 23 éves fiú, kiment a repülőtérre és elkezdett a vizsgálódó közegekre lőni.  Fiúnak semmilyen rendőrségen nyilvántartott múltja nincs, még soha semmilyen módon nem került nyilvántartásba. A nála talált levél szerint kifejezetten ezeket a biztonsági alkalmazottakat akarta lelőni.
Bár nagyon utálom az itteni szokást, hogy mindenki lövöldözik okkal ok nélkül, a szívem mélyén nagyon megértem a fiút. Ahányszor repülőtérre megyek bennem is felélednek a gyilkos ösztönök. Ezek az önkényes piszkálkodók a galamblelküekben is felforralják a vért. Persze vannak félősek, akik nem hisznek a sorsban és rettegnek, hogy majd valaki felrobbantja a repülőt. Ettől én soha nem félek. Viszont mérhetetlenül utálom a repülőtéri macerákat. A fiút meg sajnálom. Magam se értem, hogy történhetett, de nem lőtték agyon. Kórházban van és vagy halálra vagy életfogytiglanra fogják ítélni. Kár érte. Lehet, hogy Kaliforniában nem az az előírás, hogy agyon kell lőni aki hőbörög. Itt nem élte volna túl a fiú ezt, ami ebben az esetben talán szerencsésebb lett volna.

Csapok

A kezdeti nyugalom után bőven behoztuk a barkácsáruházi tartózkodásokat. Először is megjött a hazai csap az én mosdómhoz. B. már megint valahogy másként akarta szerelni, természetesen olyan alkatrészekkel, ami a világon sincs. Ez két hosszú menet volt, két különböző üzletben. Aztán jött a konyhai csap csövének kilukadása. Azt hittük egy vödörrel a szekrényben, kihúzzuk amíg itt vagyunk most, de nem. Egyre jobban folyt ha használtuk, telt a vödör gyorsan, szóval lépni kellett.
Ekkor jutott eszembe, hogy a tavaly visszavitt, másfél évig nálunk álldogáló ablak klíma árát még nem egészen vásároltuk le. Ehhez jött, hogy volt egy tartalék mosdó csapunk, nosza vigyük vissza azt is. Ma délután ez is megtörtént. Vettünk egy vadonatúj mosogató csapot, már folyik a szerelése. Remélem minden megvan hozzá a dobozban és nem kell ismét mennünk valamiért.  Az persze megint az itteni unpraktikusság csúcsa, hogy a mosogatószer adagolónak olyan rövid a csöve, hogy ha felszerelnénk használhatatlan lenne. Eddig se volt, ezután se lesz, ha csak nem találok még egyszer egy olaszt, amit Pesten sikerült az otthoni konyhámba beszereznem.
A mai napra kicsit más terveim voltak, de hát ember tervez, a csapok végeznek.:-)

Auto

Az itteni kocsink az otthoni pontos mása, már 14 éves volt. Volt benne durván 100ezer kilométer és mi voltunk a második tulajdonosok.
Mikor elterjedt a híre, hogy eladásra kerül az egyik szomszéd elkezdett hevesen érdeklődni iránta és nem is sokallotta az árat. Én nem voltam lelkes, mert egy kötözködő krakéler alak, semmi kedvem nem volt az esetleges későbbi kifogásait hallgatni. Aztán egy üzletben leszólított minket egy eladó, hogy ugye magyarok? igen, természetesen. Neki a nagymamája volt magyar, sajnos nemrégen meghalt. Ugyan hol lehetne itt magyar ételt kapni? Elirányítottuk a katolikus templomhoz, ahol havi egy alkalommal főznek délben és potom pénzét lehet enni. Nekem nem izgalmas, mert pörköltet nokedlivel én is tudok nagyon jót csinálni. Aztán szó szót követett, a végén kijött velünk és igen ennyiért őt érdekelné a kocsi. Végre aztán megérkezett a másik autó, roham sebeséggel elintéztük a biztosítást és az új érvényesítését a rendszámnak, tehát most már eladó a kocsi. Közben telefonált a szállító cég, persze magyar. A tulajdonos fiatal nő, érdeklődni kezdett, hogy mi lesz a régi autónkkal. A nőt csak telefonon ismerjük. B. mondta, hogy most jövünk az illetékes hivatalból, mostantól eladó a kocsi. Küldjünk fényképet róla, mert neki igen sürgősen kellene egy autó. Az övét összetörték és most bérautóval létezik, ami persze drága. Nosza fényképeztünk előlről hátulról belül is. Ment a kép, egy óra múlva hívott a nő, hogy őt érdekli, mennyi az ár. B. többet mondott, alkudni szeretnek az emberek. Végül megegyeztek. Tegnap éjjel negyed tizenkettőkor megérkezett a férje egy barátjával Miamiben laknak. 4 óra autóút innen. Leperkálta a pénzt az asztalra, $2500, aláírták a papírokat, kópia és már indultak is vissza a kocsival. Hajnali 4-re már haza is értek. Nő ma telefonált, hogy remek a kocsi, nagyon boldog vele, stb.
Előzően voltunk a márka kereskedésben is, ahol kiderült hogy a mostani új model több extrával ugyanannyiba kerül mint amennyiért mi az újat vettük 6 éve. Ha beadtuk volna a két kocsit, alig kellett volna ráfizetni és kaptunk volna egy újat, de nem kell.
Most már csak egy hasonlóan lelkes vevő hiányzik a lakásra.

Már egy hónapja itt vagyunk és még egyszer se voltunk barkácsáruházban. Lapítottam és hallgattam, mert ha eszébe jut B.-nek, akkor biztos lesz valami amiért menni kell.
Tegnap nem akart a mosogatógép elindulni. Mondtam nézze már meg. Nézte, a gép elindult, nem tudom mitől, feltehetően kézrátételtől, de kiderült, hogy a mosogató alatti szekrényben víz van.
Kezdődött a szokásos háton fekvés, vizsgálgatás, aminek az eredménye az volt, hogy a mosogató zuhanyának a csöve kilukadt. A cső és a csap is persze magyar. Tegnap este aztán eltöltöttünk egy órát a számomra már teljesen otthonos érzést keltő polcok között, sajnos minden eredmény nélkül. Van ugyan ez a cső, csak hát a csatlakozás. Az itteni szabvány és az europai szabvány között van az a nagy óceán, sajnos. Megoldás nincs. Egyelőre, amíg itt leszünk, egy vödör van a mosogató szekrényben. Nem folyik nagyon, remélem nem lesz rosszabb.

Most telefonáltak, hogy az autóval csak este 9 körül fognak ideérni. Ahhoz képest, hogy d.u. 3 óta várjuk, elég szép késés. Ennyi idő alatt már biciklivel is ide lehetett volna érni Fort Laudardale-ből, egy kis túlzással. Különben B.-nek volt egy óriási ötlete. Kitalálta, hogy miután van ingyen repülési lehetőségünk a régebbi pontjainkból, menjünk mi le repülővel az autóért. Hagytam őt álmodozni ezen egy félnapot, aztán kezdtem érdeklődni, hogy vajon mibe is kerül itt kimenni a repülőtérre ott meg a repülőtől elmenni a kikötőbe, taxival persze, mert más nincs? Amennyit spóroltunk volna, azt megette volna a kocsi meg mi útközben. Szerencsére gyorsan belátta ő is, én meg megmenekültem egy repülőtéri macerától.

Vendéglők

Azt már régen tudjuk, hogy gourmet élvezeteket nem itt kell keresni. Az eddig meglátogatott vendéglők közül nagyon jónak bizonyult egy gyorsétterem lánc egyik üzlete. Mert ezek se mindegyik egyforma. A véletlenül megtalált viszont egy ételben remek. Ez a kirántott kis rákok valamilyen krumplival és egy pikáns szósszal. Olcsó jó és gyors. Nem önkiszolgáló! Kivételesen nincs besötétítve, mint az itteni vendéglők többsége. Az idén sajnos már nincs alkohol mentes sör, amit B. rendszeresen ivott ott. Ez tehát az olcsó megoldás.
Interneten szörfözve találtam tavaly egy francia vendéglőt, amit két svéd fiú nyitott. Lényegesen drágább persze, de fehér abrosz és anyag szalvéta, igen figyelmes kiszolgálás és fantasztikus minőségű ételek. Tavaly kezdtük és lassan már végigettük az étlapot. Nincs nagy választék, de szívesen bocsátkozunk ismétlésekbe is. Nagyon izgultam, hogy meglegyenek még az idén is, de ha nincs is tömeg, megy az üzlet nekik. Jellemző, hogy mikor nyitottak egy villa negyedben az egyetlen étterem volt. Most már 3 másik nyitott közvetlen mellettük. Ez itt így megy. Ha meglátok egy vendéglőt, biztos még 4-5-6 következik sorban, aztán hosszú szünet és semmi több.
Nemrég nyitott itt a közelünkben egy olasz vendéglő. Utazásaim során tapasztaltam, hogy az olasz vendéglőkben mindig jókat lehet enni. Tegnap kipróbáltuk az amerikai változatot. Sajnos a valódi olasznak bemutatott szakács, szerintem még életében nem evett valami tisztességes olasz ételt. Ráadásul nem is jelentősen olcsóbb minta svédek. Itt is van fehér abrosz, de a pincér megkérdezte, hogy kérek-e poharat a sörhöz. Először csak néztem, nem is értettem mit akar. Ki iszik egy fehér abroszos étteremben üvegből sört? Meg egyáltalán. Az étel pocsék volt, soha többet olaszt Amerikában. Árban köztes megoldás a Steakhouse. Ott fekete függönyök vannak és ragyogó napsütés esetén is sötétség van. Remek húst adnak, de semmit szósz vagy valamit hozzá. Van persze krumpli és az itt jellemző majdnem nyers zöldség. Az árak valahol a drága de jó svéd és az olcsó gyorsétterem közt vannak.  A kipróbált többi étterem is a feledhető és rossz beosztást kapta, minek következtében itt is főzök mint otthon.

Szófák és házszámok

A múlt héten már totál belerokkantam a kiváló amerikai szófánkba. Mint kiderült B. sem boldog vele, csak nem szólt. Amin most nyögünk ez már a harmadik a sorban. Az első jött az első lakással. Első pillantásra nem volt rossz, de mikor ráültünk, nyomott a váz fája. Így aztán ezzel csak néhány hétig sanyargattuk magunkat, aztán elmentünk egy bizományi butorboltba. Gyakorlatilag az egész lakást onnan rendeztük be. Találtunk egy szép hibátlan szófát a hozzá való fotellel fillérekért. Haza is hozták a régit elvitték, micsoda boldogság. Finom puha volt belesüppedni, mint anyám ölébe. Sajnos hamarosan rá kellett jönnünk, hogy ez a belesüppedés nem a mi derekunknak való. Azért húztuk vagy másfél évig. Itt minden évben ilyentájt Columbus nap címén nagy bútor  kiárusítás van. Igazán nem tudatosan de betévedtünk egy olcsó bútor áruházba. Nem akartam elhinni, hogy azért a pár száz dollárért kaphatunk két vadonatúj szófát. Egy három- és egy két üléseset. Gombnyomásra emelkedik a lábrész, olyan mint egy elsőosztályu repülő ülés. Mondjuk majdnem olyan. Rövid tanakodás után elhatároztuk jöjjön az új szófa. Sajnos ez is egy kiváló itteni termék, a derekunk majd eltörik benne. Egy darabig jó, de mozdulni nemigen lehet, csak egyenesen előre nézve feküdni félig. Én viszont egy mozgolódós vagyok és úgy határoztam, ha már kiraboltak tavasszal, jó befektetés lenne egy új ülőalkalmatosság. A hirdetések kiló számra jönnek mostanság is. Kinéztem egy néhányat és szombaton nekivágtunk a nézegetésnek. Itt érkeztünk el a ház számokhoz, amik többnyire nincsenek feltüntetve se a házakon se az utcasrakon. A számozás néhány ezerig megy, mi aktuálisan egy bizonyos út 40285-ös számú házát kerestük. Nincs azért ilyen sok ház, mert azt már tudom, hogy a számok sarkonként százat ugranak. Így ha az egyik sarok pl. 315, a sarok után már 400-al kezdődnek a számok. Az egész iszonyú logikátlan és átáttekinthetetlen. Szombatig azt hittük, hogy minden útnak az egyik oldala páros a másik páratlan, de közben ez a tény is megdőlt. Az út kétszer 3 sávos, megfordulni nem egyszerű, de mi egy szakaszt kétszer is végigkocsikáztunk, eredmény nélkül. Végül addig érdeklődtünk, míg valaki elárulta, hogy a páros oldalon keressük és ott is volt az üzlet. Megemlítettük az eladónak, de az elengedte a füle mellett, így soha nem tudjuk meg, hogy hogyan is működik ez a számozás.
Sajnos a kínálat sem ott sem máshol nem felelt meg az elképzeléseinknek. Csak néztek, mikor közöltük, hogy mi egy kemény szófát keresnék amin ülni lehet. Rajta és nem benne. Olyan hülyeséget is megengedett magának az egyik, hogy bőrt kell venni, mert ami anyagból van az puha. Sok autókázás után haza jöttünk, ahol is leültem a computerhez és beadtam, hogy dán bútor. Ki is jött egy ismert dán bútorüzlet neve, amit második nekifutásra meg is találtunk vasárnap és meg is rendeltük a szófát.
Azóta figyelem a ház számokat. Normál családi házas utcában helyenként vannak számok, ötletszerűen ugranak, pl. 5-ről 27-re és így tovább. Ha megjön az autó, abban benne van a régi Tom-Tom, remélem az majd segít a jövőben ha keresünk valamit.