Újabban élelmiszer vásárlási kicsapongásaim vannak. Persze mindig ártatlanul kerülök bele a dologba.

Szombaton elemeket kellett vennünk. Morgok is egy sort mindjárt, hogy hozzám legközelebb a Mammutban van olyan üzlet, ahol ilyesmit árulnak. Megvettük amit akartunk de eszembe jutott, hogy olvastam valami reklámban a Mammut 1-ben lévő olasz delikatesz üzletről. Kicsit keresgéltünk de végül is rátaláltunk. Semmi nem volt ami engem érdekelt volna. Amint hátat fordítottam az olasz üzletnek, megláttam egy kicsike húsüzletet. B. mindig a jó házikolbászokat keresi, csekély eredménnyel. Itt viszont nagyon ígéretes példányok lógtak. Az eladó és egyben tulajdonos egy kedves 50-es úr igen készségesen foglalkozott velünk. Kiderült, hogy csak disznóságokat árulnak kizárólag saját vágású disznókból. Csaádi vállalkozás. A sonkát, ami jelenleg ki volt fogyva, 6 hétig pácolják és aztán füstölik. No ez az én helyem! Vettünk kolbászt, irtó finom, vettünk disznósajtot szintén nagyon jó. Végül megpillantottam valamit ami töltött szűzpecsenye néven szerepelt. Ma megsütöttem, mint az álom. Kolbászhússal van töltve, semmit nem kell csinálni vele csak berakni a sütőbe. Visszatérő látogatói leszünk a boltnak az biztos.

Ma viszont eredetileg a matrac üzletbe mentünk, mert B. még mindig keménynek tartja a tavaly kapott matracát. Szólhatott volna előbb is, de most már mit tegyek. Gondoltam, hogy miután a matracot méretre csinálták tavaly, talán lehet csináltatni rá egy olyan steppelt valamit, amitől puhább lesz. Sajnos az eladó hölgy rendkivűl elutasító volt, még gondolkozom, hogy felhívjam-e a gyárat, hátha ők vevő barátabbak. Nem ingyen akarom persze.

Miután már nem messze voltunk az Arany János utcától, gondoltam megnézem mit tud az az olasz üzlet, amiről olvastam valahol valamit. Mentünk mendegéltünk, mígnem a rengeteg rendőrre lettünk figyelmesek. Azt hittem már megint tüntetnek, de nem. A rendőrök igen titokzatosak voltak, semmi felvilágosítást nem adtak, csak átküldtek a tuloldara. Autó forgalom persze totál lezárva. Az olasz üzlet az ott székelő olasz étterem mellék üzeme. Oda azért beengedtek, de figyeltek erősen, nehogy a szomszéd étterembe akarjak bemenni. Az eredmény: csodálatos főtt sonka és nagyon finom milanoi szalámi. Sajtoknak ellenálltam. Csak két kis kenyérkét vettem, amit már el is tüntettünk. Napok óta nem vacsorázom, fogyási szándékkal. Holnap nem állok a mérlegre az biztos. Végül nem derült ki, hogy kik voltak a magasrangú vendégek. A kiszolgáló fiuk és mély hallgatásba burkolóztak. Azóta is azon gondolkozom, hogy vajon ilyenkor egy egész éttermet kibérelnek??? Én már keveredtem be véletlenül Berlinben egy étterembe délben, ahol ott ült Angela Merkel és nem volt semmi fölhajtás, pedig akkor már rég ő volt a kancellár. Ő feltehetően nem annyira nagy ember mint a mieink.

Talán egy éve is van már, hogy nem voltam a belvárosban csak úgy, cél nélkül mászkálni. Régebben ezt gyakran műveltem, de mostanában valahogy elmaradt. No de ma volt a napja ismét. A József Nádor téren kezdtem, ahol feltűnően sok volt a rendőr és alig volt parkoló autó. A rendőrök meg egyre érkeztek. Meg is kérdeztem egy szép szál embert, hogy ugyan mi készül itt? Tüntetés, volt a válasz. Aztán kik tüntetnek? Hát a rendőrök és a tüzöltók. Na jó, mondtam, akkor Ön már helyben van. Én dolgozom mondta, és ezzel elvonult. Mentem én is tovább a Vörösmarty térre, ahol semmi újat nem láttam, csak a sok üres iroda hirdetést a házakon. Aránylag kevés nép, szinte semmi turista. Váci utca, Szervita tér következett. Hoppá itt a Rossman, megveszem a haj kapszuláimat. Be is mentem, megtaláltam. Kézbe veszem a dobozt, üres. Veszek egy másikat az is üres. Biztonsági őr álldogált ott méla lesben. Ezek a dobozok mind üresek? Bólogat, hogy igen. És akkor hogy vegyem meg? Tessék vinni az üres dobozt és a kasszánál majd feltöltik. Így történt. Ebből arra következtetek, hogy a belvárosban többet lopnak mint felém. Ilyen üres doboz megoldással felém még nem találkoztam.

Ha már itt vagyok, gondoltam, bemegyek a Régiposta utcában az öreg kesztyüshöz. Már vagy egy éve keresem az elvesztett sötétkék kesztyűm utódját. Sajnos a régi üzletekből már alig van egy pár, de az öreg kesztyüs néni még létezik. Sötétkék kesztyű persze nincs. Megbeszéltük, hogy nem kapnak bőrt, külföldön se, mert a gyárak ilyen kis tételben amilyen nekik kell nem szállítanak. Hazai bőrök ha vannak is nem alkalmasak az ilyen finom áru előállítására. Ők maguk szabják varrják a kesztyüket. Nem mertem megkérdezni, hogy még meddig. Hirtelen elhatározásból vettem egy piros kesztyűt. Ilyen még úgyse volt nekem soha és végül is a sötétkék szürke kombóhoz remekül passzol. Visszatérve a régi Váci utcára úgy éreztem magam mint falusi kislány Pesten. Csupa új üzlet, na meg üres is van sajnos elég. A Piaristáknál kikanyarodtam a Március 15 térre, amit felujítottak. Szépen intelligensen van megcsinálva, tetszett.

Ezután átkeltem az aluljárón és folytattam az utam az új Váci utcán. Ott aztán rapidul emelkedett a vérnyomásom. Isztambulban a bazárban éreztem magam, de talán még az is nívósabb. Az utcán végig az üzlet tulajdonosok kirakodó vásárt rendeznek az ócska vackaikból az utcán. Legszívesebben úgy tettem volna mint Jézus a templomban kikorbácsoltam volna őket az utcából. No persze azokat sem kímélném, akik erre engedélyt adnak. Jó 10 éve, azt hittem, hogy a Váci utca ezen része lesz majd az elegáns üzletek helye, hát jól mellé saccoltam.:-(((

A nemrég szintén felújjitott Fővám téren visszakanyarodtam a VeresPálné utcába, ami egy üdülés. Autók kitiltva, kisvárosi vasárnap délutánra emlékeztető hangulat volt. Rendes kis üzletek, pékség, csemege meg ilyesmik, de semmi nagy és látványos. Az ott lakók napi szükségleteire alapozva. Élhető utca lett belőle.

Ezután már csak vártam a buszra hazafelé. Felszállok, elég sokan vannak, de sebaj van még egy ülőhely leülök a kiadós séta után. Szembe velem egy 14 év forma kölyök, teljesen elnyúlva, hogy nem fér oda a lábam. Kicsit meglököm, kicsit behúzza, de csak alig. Következő megállóban felszáll egy anyuka egy karon ülő és egy kézen rángatható kisgyerekkel. Mellettem ülő nő fölpattan én beljebb húzódom, anyuka leül. Kölyök a lábát nem mozdítja, viszont óriási szemekkel bámul, hogy jéééé itt van aki átadja valakinek a helyet. Jól visszafogtam magam, hogy ne szóljak egy szót se. Mire haza értem, meggyőztem magam, hogy a szüleit kellene jól megrugdosni, hogy így nevelték a kölyköt. Nyilván még senki nem mondta neki mit illik csinálni. Gondolom kicsi korában ő ült a járművön anyuka meg állt a cuccokkal a kezében, mint azt látom sokszor. Grrrrrrrrrrr!!

Tudom egy blognak érdekesnek kellene lennie, de én magamnak írom. Magánügy, szomorú, lehet ugrani.

Megint meghalt egy barátom. A "fiu" velem egyidős és 16 éves korunkban ő nagyon szerelmes lett belém, csak úgy ránézésre. A közelünkben lakott. Az én akkori szerelmem nyári katonaságban volt, mint egyetemista, én meg otthon lézengtem. Arra lett figyelmes a mindent mindig figyelő anyám, hogy egy srác órákon keresztű biciklizik körbe a házunk előtt. Akkoriban még a Pasaréti út igen kihalt volt. 10 percenként elment az 5-ös busz, aztán semmi. A jeget, a szenet lovaskocsi hozta és talán még a szemetet is lovaskocsival vitték el.

Nos a srác biciklizett én meg vittem sétálni a kutyákat. Meg is szólitott, mire én közöltem vele, hogy utcán nem ismerkedem. Ezt nagyon megjegyezte, mert még utolsó skypees beszélgetésünkkor is emlegette. Később egy iskolai ünnepségen hivatalosan is bemutatták. Igen, ez akkoriban igy volt szokás. Mondtam neki, hogy teljesen foglalt vagyok és ebben maradtunk.

Sok év telt el és én már el is felejtettem az egészet, mig hazaköltözésem után néhány hónappal meg nem szólalt a telefon. Bemutatkozott, de nem jutott eszembe a névről semmi. A biciklis fiu vagyok, mondta. Nem emlékszel? Nos erre leesett a tantusz. El is jött, elmeséltük egymásnak az életünket nagy vonalakban 17 éves korunktól a jelenig. Azóta laza kapcsolatban voltunk, főleg e-mailben és skypeen, pedig itt lakott a szomszéd kerületben. Számára én, saját bevallása szerint, mindig megmaradtam a szőke tündérnek. Szegény, látszik, hogy nem igazán ismert.:-)

Sajnos a csinos jóképű fiúból egy eléggé elhízott rettenetesen bagós öregúr lett. Egyszer elhozta a fiát is, aki pont ugy nézett ki, mint az apja fiatalon. Mikor komplikált ügyes-bajos dolgaim voltak sokat segített, söt összehozott egy barátjával, aki tovább segitett megoldani a problémámat. Hálás vagyok neki és nagyon sajnálom.

A rövid e-mail szerint feltehetően tüdőemboliát kapott és nagypénteken meghalt.

Most befejezem az írást, mert 80+ barátaimmal szintén komoly bajok vannak, sőt a nálam fiatalabb szomszédasszonyommal is. Ők azért még élnek, de ki tudja meddig?

Eddigi életemben kettő darab vasalóm volt. Az elsőt Stockholmban vettem, még rég normális nem gőzölős volt. Aztán 1972-ben az egyik esküvői tanútól kaptam egy vasalót nászajándékba. Az akkor legmodernebb gőzölős fajta, komoly valódi svájci termék. Nos ettől a vasalótól tegnap búcsúztam fájó szívvel. B. a múlt héten meglátta használat közben és közölte, hogy életveszélyes. Szerintem persze semmi baja nem volt, csak kicsit öreg meg vízköves, amit egy adag ecettel könnyen orvosolhattam volna, de nem, a vasalónak menni kellett. Tényleg bánatos vagyok. Ezzel a vasalóval kezdtem ifjú feleségként ingeket vasalni. Persze csak néhány évig. Aztán gyorsan rájöttem, hogy van aki szebben és gyorsabban vasal én meg közben bőven megkeresem a pénzt a bérére. A spanyol takaritónőmnek azóta sincs párja. Senki nem hitte el, hogy 3 óra alatt kitakaritja a 6 szobás lakást, ahol a parkettát suvickolni kellett pl. és még vasal is. Hozzá fogható szorgalmat azóta sem láttam. Mint egy gép úgy dolgozott. Egy évben ha egyszer láttam, sok volt, miután én is dolgoztam. Kulcsa volt, jött csinálta a dolgát és elment. öröm volt mindig a tisztára takarított lakásba haza menni. Apám, kint tartózkodásai alkalmával látta mit művel. Apu se hitte el, mikor mondtam, hogy 3 óra alatt képes mindent megcsinálni. Nos őt már régen elsirattam és azóta is csak keresem méltó utódját de nem találom. A vasaló meg most elment. B. rögvest szétszedte és diadalittasan mutatta, milyen rozsdás a belseje. Hát igen. Valószínű már én is rozsdás lennék ha szétszednének.:-)))

Igazán nem szeretnék politizálós blogot írni, be is fejezem a mai nappal, legalább is egyelőre. Csak azt még elmondom, hogy elég sok mindent végigcsináltam már életemben. A 44/45 -ös ostrom nem volt olyan borzalmas, míg be nem jöttek az oroszok. Az oroszok bejövetele máig tartó traumát okozott nálam, ami már nem fog elmúlni. Rákosi éra is elég pocsék volt, a nincstelenség de főleg a kilátástalanság miatt. Bezárva lenni, számomra ma is elképzelhetetlen. 56 volt életem legszebb élménye. Tudom naiv voltam és ha akkor nem jönnek vissza az oroszok, ugyanúgy rosszra fordult volna minden mint 89-ben. Ezzel együtt 89-ben is reménykedtem. Hazarohantunk 2 napra, mert ott akartam lenni a parlamentnél mikor kikiáltják a köztársaságot. Sírtam örömömben, hogy ezt megélhettem. Most meg mi lett belőle? Már az első demokratikusan választott kormány is iszonyat hülyeségeket csinált. A nép meg azt hitte, itt a Kánaán, nyugati fizetések és kádár kori munka. Senki nem mondta, hogy bizony ez így nem megy. Aki hatalmon volt megszedte magát, aztán jöhetett a következő. Ezzel együtt a legéhesebb farkasként, ahogy én láttam, az első fidesz kormány viselkedett. Pedig ha itthon lettem volna, az első választások idején, lehet, hogy rájuk szavazok, mert fiatalok voltak és azt hittem tiszta a lelkük és valóban valami újat és jót akarnak csinálni. Hát ilyen naiv hülye vagyok én. Azóta meg csak nézem a pálya széléről, hogy mi történik.

B. nevet rajtam, hogy minek izgatom magam. Tényleg minek is? Engem személy szerint igazán nem érint semmilyen hülyeségük, sőt velem jót tettek, mert mióta ők vannak uralmon csak növekedik a nyugdíjam, miután jól elcseszték a forintot. Igaz az árak is emelkednek, de panaszra semmi okom. Lehet, hogy nem is rájuk haragszom, hanem magamra. Minek kell nekem velük foglalkozni?

Politika

Naponta mondom, hogy nem foglalkozom vele, nem érdekel stb. Újságban csak a hirdetéseket olvasom, meg ilyesmi. Viszont mikor a német hírekben mondják a véleményt kiváló vezérünkről, majd az ő embere szépen németül elmondhatja a véleményét, mégis odafigyelek. Nem örülök, hogy sikerült valami teljesen fölösleges alkotmányszerüséget létrehozni maguknak és önmaguknak meg is szavazni. Még kevésbé örülök, ha erre az EU és az ENSZ egyszerre csóválja a fejét nem tetszését kifejezve. Persze annak se örültem, mikor a szerintem nagyon is független konzervatív svájci újságban megjelent Mádl Ferencnek egy egész oldalas cikke a múlt héten, amiben védte a pártot, amelyik köz tárasági elnököt csinált belőle anno és a lap nem írta oda, hogy mikor is volt ő köztársasági elnök, hanem csak azt, hogy volt. Kinti ismerőseim szerint a cikk igen lapos volt. Ők persze tényleg nem érdekeltek a hazai ügyekben. Lassan ott tartok, hogy szívesebben olvasnám a legvidámabb barakkról szóló cikkeket, mert akkor legalább egyértelmű volt, hogy hazugság az egész. Most meg mintha az ország nagy része valami amnéziától verve, nem lát semmit. Pedig ha én, aki köztudottan nem tud árakat megjegyezni, észre veszem, hogy mennyivel többet fizetek a két hetenkénti nagy bevásárlásaimkor, akkor szerintem az ország nagyrészének ezt sokkal inkább észre kellene vennie. Most már nem a visszafele mutogatással kellene foglalkozni és hangzatosan hazafiaskodni, hanem komolyan el kellene gondolkozni, hogy merre van a kiút a kátyúból. Feltételezem, hogy van még az uralkodó párton kívül is néhány értelmes közgazdász akiknek lennének ötleteik.

Most megüt a guta. Először fordul elő velem, hogy egy hosszú iromány elszáll. Majd holnap írok. Ma már nem kezdem előlről, biztos nem volt fontos.