Talán egy éve is van már, hogy nem voltam a belvárosban csak úgy, cél nélkül mászkálni. Régebben ezt gyakran műveltem, de mostanában valahogy elmaradt. No de ma volt a napja ismét. A József Nádor téren kezdtem, ahol feltűnően sok volt a rendőr és alig volt parkoló autó. A rendőrök meg egyre érkeztek. Meg is kérdeztem egy szép szál embert, hogy ugyan mi készül itt? Tüntetés, volt a válasz. Aztán kik tüntetnek? Hát a rendőrök és a tüzöltók. Na jó, mondtam, akkor Ön már helyben van. Én dolgozom mondta, és ezzel elvonult. Mentem én is tovább a Vörösmarty térre, ahol semmi újat nem láttam, csak a sok üres iroda hirdetést a házakon. Aránylag kevés nép, szinte semmi turista. Váci utca, Szervita tér következett. Hoppá itt a Rossman, megveszem a haj kapszuláimat. Be is mentem, megtaláltam. Kézbe veszem a dobozt, üres. Veszek egy másikat az is üres. Biztonsági őr álldogált ott méla lesben. Ezek a dobozok mind üresek? Bólogat, hogy igen. És akkor hogy vegyem meg? Tessék vinni az üres dobozt és a kasszánál majd feltöltik. Így történt. Ebből arra következtetek, hogy a belvárosban többet lopnak mint felém. Ilyen üres doboz megoldással felém még nem találkoztam.

Ha már itt vagyok, gondoltam, bemegyek a Régiposta utcában az öreg kesztyüshöz. Már vagy egy éve keresem az elvesztett sötétkék kesztyűm utódját. Sajnos a régi üzletekből már alig van egy pár, de az öreg kesztyüs néni még létezik. Sötétkék kesztyű persze nincs. Megbeszéltük, hogy nem kapnak bőrt, külföldön se, mert a gyárak ilyen kis tételben amilyen nekik kell nem szállítanak. Hazai bőrök ha vannak is nem alkalmasak az ilyen finom áru előállítására. Ők maguk szabják varrják a kesztyüket. Nem mertem megkérdezni, hogy még meddig. Hirtelen elhatározásból vettem egy piros kesztyűt. Ilyen még úgyse volt nekem soha és végül is a sötétkék szürke kombóhoz remekül passzol. Visszatérve a régi Váci utcára úgy éreztem magam mint falusi kislány Pesten. Csupa új üzlet, na meg üres is van sajnos elég. A Piaristáknál kikanyarodtam a Március 15 térre, amit felujítottak. Szépen intelligensen van megcsinálva, tetszett.

Ezután átkeltem az aluljárón és folytattam az utam az új Váci utcán. Ott aztán rapidul emelkedett a vérnyomásom. Isztambulban a bazárban éreztem magam, de talán még az is nívósabb. Az utcán végig az üzlet tulajdonosok kirakodó vásárt rendeznek az ócska vackaikból az utcán. Legszívesebben úgy tettem volna mint Jézus a templomban kikorbácsoltam volna őket az utcából. No persze azokat sem kímélném, akik erre engedélyt adnak. Jó 10 éve, azt hittem, hogy a Váci utca ezen része lesz majd az elegáns üzletek helye, hát jól mellé saccoltam.:-(((

A nemrég szintén felújjitott Fővám téren visszakanyarodtam a VeresPálné utcába, ami egy üdülés. Autók kitiltva, kisvárosi vasárnap délutánra emlékeztető hangulat volt. Rendes kis üzletek, pékség, csemege meg ilyesmik, de semmi nagy és látványos. Az ott lakók napi szükségleteire alapozva. Élhető utca lett belőle.

Ezután már csak vártam a buszra hazafelé. Felszállok, elég sokan vannak, de sebaj van még egy ülőhely leülök a kiadós séta után. Szembe velem egy 14 év forma kölyök, teljesen elnyúlva, hogy nem fér oda a lábam. Kicsit meglököm, kicsit behúzza, de csak alig. Következő megállóban felszáll egy anyuka egy karon ülő és egy kézen rángatható kisgyerekkel. Mellettem ülő nő fölpattan én beljebb húzódom, anyuka leül. Kölyök a lábát nem mozdítja, viszont óriási szemekkel bámul, hogy jéééé itt van aki átadja valakinek a helyet. Jól visszafogtam magam, hogy ne szóljak egy szót se. Mire haza értem, meggyőztem magam, hogy a szüleit kellene jól megrugdosni, hogy így nevelték a kölyköt. Nyilván még senki nem mondta neki mit illik csinálni. Gondolom kicsi korában ő ült a járművön anyuka meg állt a cuccokkal a kezében, mint azt látom sokszor. Grrrrrrrrrrr!!