Tegnap megúsztam a fogorvost, amitől még ma is meglehetősen emelkedett hangulatban voltam. Mostam is reggel egy gép ruhát, majd bevonultam a 97 éves barátnőmhöz, aki egy nadrágot szűkített le nekem. Irtó komplikált munka volt. Sok kicsi kínai nagyon fortélyosan varrta meg. A nadrágot Amerikában vettem, mélyen leszállított áron. Ott ugye minden made in Kina. Közben csodálkoznak, hogy Kínának mennyivel nagyobb az exportja mint az övék. Na de legyen ez az ő gondjuk, én már biztos nem érem meg mikor a kínaiak elfoglalják Amerikát.

Itthon aztán lelkesen kezdtem az ebéd készítéséhez. Jó nagy uborkát vettem tegnap és görög uborka salátát képzeltem belőle. B. még nem volt itt, így fájós kezemmel magam reszeltem az uborkát, nem kicsi kínok közepette. A kezemnek semmi vaja, amúgy, csak rendesen és hosszasan fogni nem tudok vele. Mire B. megérkezett már készen volt a finom saláta, főtt a krumpli és sült a hús. Mondom neki, rakd be a salátát a jégre, mert csak úgy lesz jó. Megfogja, kinyitja a hűtő ajtaját, jó magasra felemeli a salátás tálat, majd pufff elejti. Ezt megúszta, már nem fogom agyonütni. De az edény, amiben a saláta volt, a hétköznapi szervizem része és már nem pótolható. A tejfölös akármi jól szétloccsant a konyha kövön. Kétoldali takarítás következett. Én az előszoba felől ő meg a konyha felől nyalta felfelé a trutyit.

Maga se érti, hogy hogy történhetett. Én sem értem és remélem, hogy csak ügyetlen volt és nem valami más miatt esett ki a kezéből a tál.