Eddigi életemben kettő darab vasalóm volt. Az elsőt Stockholmban vettem, még rég normális nem gőzölős volt. Aztán 1972-ben az egyik esküvői tanútól kaptam egy vasalót nászajándékba. Az akkor legmodernebb gőzölős fajta, komoly valódi svájci termék. Nos ettől a vasalótól tegnap búcsúztam fájó szívvel. B. a múlt héten meglátta használat közben és közölte, hogy életveszélyes. Szerintem persze semmi baja nem volt, csak kicsit öreg meg vízköves, amit egy adag ecettel könnyen orvosolhattam volna, de nem, a vasalónak menni kellett. Tényleg bánatos vagyok. Ezzel a vasalóval kezdtem ifjú feleségként ingeket vasalni. Persze csak néhány évig. Aztán gyorsan rájöttem, hogy van aki szebben és gyorsabban vasal én meg közben bőven megkeresem a pénzt a bérére. A spanyol takaritónőmnek azóta sincs párja. Senki nem hitte el, hogy 3 óra alatt kitakaritja a 6 szobás lakást, ahol a parkettát suvickolni kellett pl. és még vasal is. Hozzá fogható szorgalmat azóta sem láttam. Mint egy gép úgy dolgozott. Egy évben ha egyszer láttam, sok volt, miután én is dolgoztam. Kulcsa volt, jött csinálta a dolgát és elment. öröm volt mindig a tisztára takarított lakásba haza menni. Apám, kint tartózkodásai alkalmával látta mit művel. Apu se hitte el, mikor mondtam, hogy 3 óra alatt képes mindent megcsinálni. Nos őt már régen elsirattam és azóta is csak keresem méltó utódját de nem találom. A vasaló meg most elment. B. rögvest szétszedte és diadalittasan mutatta, milyen rozsdás a belseje. Hát igen. Valószínű már én is rozsdás lennék ha szétszednének.:-)))