Ma nagy útra vállalkoztam. Átbusszoztam a városon, hogy meglátogassam a barátnőmet a kórházban. Mellesleg az a kórház a szülőházam mellett van.
Eleinte azt hittem taxin megyek, olyan gyorsan haladtunk. Aztán a Krisztina körúttól ki tudja miért ki voltak kapcsolva a közlekedési lámpák egészen az Andrássy útig. Volt alkalmam tanulmányozni a házak vakolatát meg mindent, miközben az autósok egymást ölték.
A barátnőmel elég furcsa kapcsolatom van. Időnként összehoz minket a sors és akkor nagyon együtt vagyunk. Aztán erre-arra kanyarognak az útjaink és évi 1-2 telefon beszélgetésen kivül semmi kapcsolat nincs. De tudom, hogy bármire szükségem lenne, akkor nem hiába kérnék tőle segítséget. Most tüdő(rák)operáció után lábadozik abban a kórházban, ahol vagy ötven éve dolgozik gyógytornászként. Persze már sok éve nyugdíjasként, de dolgozik rendületlenül. Ő ott nem alkalmazott, hanem egy intézmény. A szobájában most is hegyben állnak a földi javak, de azért a sjátkészítésű citromos szeletemet egy pillantás alatt befalta.
Mondja, hogy rengeteget gondolt rám, mert én voltam az, aki mindig noszogatta, hogy nézzen már másik lakás után. A negyedik emeleten lakik és lift nincs. Per pillanat effektív nem tudna felmászni a lépcsőkön. Addig marad bent, amíg fel nem tud menni 4 emeletet. Persze jött a szokványos duma, hogy "milyen igazad volt". Kár, már rengetegszer bebizonyosodott, hogy a másnak adott tanácsaim, tippjeim igen jók, sajnos ettől függetlenül, nem hallgat rám soha senki.:-(((
Ő se hallgatott rám, sem a lakás dologban, sem a dohányzás miatti morgolódásomra. Most mondja, hogy igen nagy hátrány volt a műtétnél, hogy 52 évig dohányzott. Most 71 éves lesz. Olyan álmokban ringatja magát, hogy a vizsla kutyájával együtt mehet nyugdíjas apartman házba. Sajnos ebben nagyon kételkedem, de erről nem szóltam. Viszont beletettem a bogarat a fülébe, nem gonoszságból, hogy csináltasson sürgősen egy vastagbél tükrözést. Fejéhez kapott, hogy hát persze, a tüdő tumor sokszor a vastagbél metasztázisa. Ez egy okos nő, neki meg lehet az ilyesmit mondani.
Tegnap egy 81 éves nagyon ifjukorombéli haverommal beszéltem telefonon. A felesége elmondása szerint halálán van de hárít. Nekem ő előadta, hogy már alig várja, hogy úszni mehessen. Közben az ágyból se tud felkelni egyedül. Ötletem se volt, mit lehetne csinálni vele. El fog menni megint ifjúságom egyik tanúja. Pedig talán még menthető lenne, bár nem tudom milyen áron. Talán okosabb ha hagyják elmenni.

A végén volt valami pozitívuma is a napnak. Felmentem a második emeletre lobbizni az új házkezelő ellen. A tetőtéri sárkányunk, akinek a legtöbb pénze van a házban és a legnagyobb lakása is egyben, mindenáron egy potom olcsó házkezelőt akar beszervezni ide. Szerencsére gyorsan egyetértettünk, hogy olcsó húsnak híg a leve. Így remélhetőleg sikerül vissza állítanunk a régi házkezelőt, akivel én kifejezetten baráti viszonyban vagyok. Sikerélmény!