1 hét stressz

 Természetesen a stressz tűrő képességem a korommal lassan a nullára csökken. Minden esetre hétfő torna, kedd takarítás plusz vásárlás és a délibe menés bécsi menetjegyért. Szerdán tényleg hajnali kelés, vonat 7.50 indul Kelenföldről. Az út persze kellemes. Már tudom, hogy a nyugalmi zónába veszek jegyet. Most teljesen egyedül voltam az egész úton. Határon hangosan felhívták a figyelmemet, hogy mostantól maszk. 

Megérkezés, taxi a követségre. A múltkor annyit kalandoztam, mire megtaláltam az oda menő villamost, hogy holt fáradt lettem mire elintéztem. Taxi aránytalanul drágább mint nálunk, de sebaj. Hivatalos ügyet gyorsan elintéztem és immáron villamossal mentem tovább. Operánál leszálltam. Eredetileg még akartam menni a metróval egy megállót, de olyan szép idő volt, hogy inkább sétáltam. Útközben sikeresen beszereztem B.-nek egy új esernyőt. A régi széttört a kezében, amit itthon kaptam, olyan nehéz, mint a só. Ez az új pihe könnyű. Aztán tovább mentem a Grabenen, kedvenc cipő boltomba, ahol sikeresen megvettem az egyik kiszuperált cipőm utódját. ARA cipő, hogy Pesten miért csak rondákat árul az ARA azt nem értem. Hátra volt még a hagymapor és a molyirtó beszerzése. Ezeket a Mariahilferstrassei áruházban akartam megvenni. Le a metróba. Na itt kezdődtek a bajok. Bár igazán jól kiismerem magam ezen a környéken, képes voltam rossz irányba menni a metróval. A negyedik megállónál kaptam észbe. Nagyon dühös lettem magamra. Kiszálltam beszálltam vissza fele. Metróban meleg van. Én hajnali indulásnál meleg kabátban mentem, ami nagyon jól jött akkor. Az ide oda metrózásban teljesen kimelegedtem. Mikor felértem a metróból csak álltam és nem tudtam merre induljak. Néhány éve, jóval covid előtt voltam utoljára a Mariahilferstrassen. Akkor kezdték gyalogosra alakítani. Most szinte hömpölyögtek az emberek a teljes útszélességében. Persze voltak óvatosan araszoló szállító autók is, no meg rengeteg biciklista és rolleres. Csak kapkodtam a fejem. Ráadásul valami új metró megállót építenek, az út közepe hosszasan elkerítve. Nagy nehezen beirányítottam magam az áruház irányába, aminek a bejárata szintén el volt torlaszolva, egy mellékutcából lehetett bemenni. Keresztül kérdeztem magam az élelmiszer osztályra és boldogan megtaláltam a hagymaporokat. Kassza csak önkiszolgáló van, nem baj. Odamegyek, a kassza kérdezősködik: maga akarja elpakolni az árut? Igen. Táskája van? Igen.  Aztán lehúztam a két vacakot, eltettem az árut és készültem fizetni. Valami idegen dolog van a kasszán távolítsam el. Nem volt ott semmi. Mikor már vagy ötödszörre mondta, hogy távolítsam el az idegen akármit, odajött egy alkalmazott, nyomkodott valamit és végre ki tudtam fizetni az árut. Azt hittem az áruházból ki tudok menni az utcára, de nem. Egy metrómegállóba keveredtem, el kellett döntenem, hogy melyik ismeretlen utcába akarok kimenni. Ott akartam, ahol működött felfele a mozgólépcső. Megint ismeretlen helyen lukadtam ki és már holt fáradt voltam. Szerencsére megtaláltam a buszmegállót, ami elvitt az állomásra. Vonatindulás előtt 10 perccel értem oda, megvettem a jegyet és boldogan beroskadtam a vonatba. Akkor jutott eszembe, hogy reggel 6 óta nem ettem és nem is ittam. Szerencsére volt étkezőkocsi, rögvest megrendeltem az enni és innivalót. 

Itthon aztán folytatódott a rumlis hét. Csütörtökön a rég esedékes fodrászhoz mentem, pénteken pedig azt hittem át tudom irtani egy helyen a gáz- és villanyórát. Sajnos csak a villanyt sikerült, a gázt máshol csinálja ugyanaz a cég. Szombaton már "csak" vásárolni kellett és ha igaz a jövő hét nyugisabb lesz.

A molyirtót este megrendeltem interneten, még nem jött meg.

Őrültségeim

Két hete egy reggel eszembe jutott, hogy mit is kellene csinálnom a pénzzel, ami vissza jött az öregotthonból és mázsás súlyként nehezedett rám. Kipattant az ötlet a fejemből és mára már meg is valósult. Rájöttem, hogy aggkori ápolásunkat nagyban elősegítené, ha lakást tudnánk biztosítani az leendő ápolóknak. B. is rögtön lelkesedett az ötletért és nosza elkezdtem nézni, mi kapható ennyi pénzért. Feltétel volt, hogy maximális közelségben legyen egy egyszobás lakás a mi lakásainkhoz. Akkor ennek a követelménynek 5 lakás felelt meg. Még nézegettem 1-2 napig de nem jöttek újabbak, így felhívtam az első kettőt. Megbeszéltem egy pénteki és egy szombati lakásnézést. A pénteki privát hirdető volt. Meg is néztük mindkettőt és rögtön eldőlt, hogy a pénteki lesz a nyerő. Az eladó vasárnap telefonált, hogy akkor mi van. Mondtam, hogy megvesszük a lakást és megígértem, hogy gyorsan lebonyolítjuk az ügyet. 

Hétfő reggel felhívtam az ügyvédet, aki még aznap megírta a szerződés tervezetet. Az eladó elküldte az adatait és ha meglett volna péntekre az energetikai tanúsítvány, akkor már pénteken kész is lett volna minden. Miután az csak hétfő reggelre lett meg, de a számát az eladó már átküldte e-mailben az ügyvédnek, hétfő délután aláírtuk a szerződést és birtokba vettem a lakást. 

Persze kicsit alkudtam az árából, mondván készpénzes vevő vagyok, amit nagyon szó szerint értettünk mindannyian. Eredmény el kellett mennem a bankba és haza kellett sétálnom a pénzzel. Ettől többen frászt kaptak, így végül vittem magammal áldozatkész barátnőt, mint testőrt. Szegény majd éhen-halt miattam, mert a bankban várni kellett, ebédszünet volt. A végén az eladó, aki egy fiatal ember, is sóhajtozott és kiderült, hogy ugyan abba a bankba vitte vissza a pénzt ahonnan én elhoztam. Tény, ezt csinálhattuk volna egyszerűbben is.

Most már csak azt kell kiderítenem, hogy a villany- és gázórát hol az ördögben kell átirtani, de majd kiderítem. Órák le lettek fényképezve persze. Vettem megint egy nyűgöt a nyakamba, bár ne lenne rá soha szükség. 

Most megint bebizonyosodott, hogy ha van ötlet, gyorsan kell cselekedni. Per pillanat ebben a kategóriában csak 3 lakást hirdetnek, az egyik az általunk elvetett, a másik kettő messze van tőlünk. No meg az is igaz, hogy a csillagok nem tévednek. Utólag olvastam a nők lapja asztro oldalát, ami nem szokásom, a 2 héttel ezelőttiben, amikor kerestem a lakást, azt ajánlotta, hogy most foglalkozzak ingatlannal. A múlt hetiben pedig, hogy olyan helyzetben vagyok, hogy a szemétből is pénzt tudok csinálni. Ha nem is a szemétből, de olyan jól jöttem ki egy banki, biztos veszteséget ígérő, ügyletből, hogy még nyertem is a dolgon. Hangsúlyozom, utólag néztem, mert az újság asztrológiában nem hiszek.

Már megint a posta

Szeptember 30.-án találtam egy értesítést a postától, hogy valami küldemény érkezett,, de csak másnap vehetem át. Mentem is, kíváncsian, mert nem vártam sehonnan semmit. Egy lélek se volt ott, de azért engedelmesen nyomkodtam a gombokat, hogy az ablak elé járulhassak. Nincs sorszám nem csinálnak semmit. A hölgy, aki azt hiszem nem volt boldog, mert olyan jól beszélgettek a kolléganővel a háttérben, amíg nem zavartam meg őket, elkezdte keresni a küldeményt. Izgatottan csapkodta a listákat, de a végén csak meglett. Kezembe nyomtak egy nagy kemény borítékot. Az utazási irodától jött, gondoltam biztos valami katalógus. Itthon kinyitottam és kiderült, hogy annak az útnak a papírjai voltak benne, amit szeptember 2-7. tartott Berlinben. Igen, írták e-mailben, hogy feladták, de miután nem jött semmi, szépen kinyomtattam magamnak ami kellett és el is feledkeztem az egészről. Megnézem a hamburgi posta bélyegzőjét augusztus 23! 

Nos ez feltette az i-re a pontot.   Mert már túltettem magam a Bécsből 9 nap után megérkezett elsőbbséggel feladott ajánlott levél 9 napos útján, valamint lemondtam nagyon fájó szívvel a müncheni újság hétvégi számainak az előfizetését, de azért, hogy egy levél egy hónap + egy hétig legyen úton, az már sok. Persze nem az ügyfélszolgálatnak írtam. Az ugyanis egyszerű, jön a válasz e-mailen és mi a hibás a covid. Mellesleg covid lockdown korszakban egész rendesen jöttek az újságok.  Most a vezérigazgatósághoz fordultam és konkrétan azt a postát okoltam, ahova tartozom. Most várok. Válasz jönni fog és én nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire fognak hivatkozni az általam felsorolt konkrét esetekkel kapcsolatban. 1-2 hét és itt a válasz, majd beszámolok róla.

Ősz meg egyéb

Ma igen kellemes őszi idő van. El is mentünk ebédelni egy remek kerti teraszra és nagyon jókat ettünk. Kiváló hangulatban jöttem haza. Leültem újságot olvasni, majd percek alatt jól felhúztam magam. Az újság egy nívós német hetilap, amiben egy nagy cikk volt a jelenlegi honi oktatás irányelveiről, különös tekintettel a történelemre és irodalomra. 

A történelemmel elég rosszul állok. Sajnos annyi féle szempontból tanították nekem a történelmet, hogy már semmiben se hiszek. Kb. a harmadik verzió után, úgy 12-13 éves koromban dühödtem mentem haza az iskolából és kértem apámat, hogy adjon nekem egy könyvet, amiben az igazi történelem van leírva. Volt otthon jó néhány könyv ebben a témában is, de apám nem adott. Közölte, hogy az igazi történelmet még senki nem írta meg. Aztán megpróbálta elmagyarázni az én színvonalamon, hogy miért nem. Kb, akkor elvesztettem a történelem iránti komolyabb érdeklődésemet. Később még vadabb dolgokat is tanítottak, de én már nem tanultam semmit. Pl. ma szembesültem először életemben a mai oktatásban igen fontos és példa értékű pozsonyi csatával. Gyorsan megokosodtam a wikipedián, a biztonság kedvéért az angol szöveget olvastam. Számomra a tanulság a szövegből, akkor 907-ben még nem is volt magyar állam, csak egy pogány sereg, akik megütköztek mindenkivel akik útjukba kerültek. No de mindegy is. Számomra a magyar történelemben egyetlen példamutató ember van Szechenyi István és az apja. Ők tényleg akartak valamit tenni a hazáért. Sajnos az istenadta nép akkor is inkább a nagy dumájú Kossuthnak és a többi hőbörgőnek hitt. 

Aztán az irodalom. Abban kicsit jártasabb vagyok. Az első. hogy Kertész Imrét nem tanítják. Mellesleg eddig az egyetlen Nobel díjas magyar író! Nekem a könyve is tetszett, de nekem tetszettek a Nyírő könyvek is, sőt Wass Alberttől is olvastam olyan könyvet ami tetszett. Ráadásul Szabó Dezsőt is olvastam, mégse lettem idegengyűlölő. Viszont, szerintem, az elsoroltak valami egészen gyönyörű magyar nyelven írtak. Remek jelzőket használtak, tényleg öröm volt őket olvasni a tartalomtól függetlenül is. Akik ma fujjognak, biztos vagy nem olvasták, vagy nem érdekli őket a nyelv. 

Egyébként a cikkben leírt fontos irányvonalak nagyon egyformák azzal, amit 1941-ben nyomtak az iskolában. Pedig hivatalosan Horthy Miklóst se szeretik mai nagyjaink.Egyáltalán mit szeretnek a rögeszméiken kívül?

Itthon se unatkozunk

 A hosszú lezárás miatt, ki vagyunk éhezve szellemi táplálékokra. Igy aztán mindjárt még a vendégekkel mentünk a müpába. Monteverdi Poppea megkoronázását adta elő a fesztivál zenekar opera társulata. Minden évben előadnak egy operát. Az idei, egész kivételesen jól volt rendezve, jó hangok énekelték, vicces és szellemes volt az egész. 

1 hétre rá, szombaton Liszt esten voltunk a müpában. Az Esz-dur zongoraverseny vissza röpített ifjuságomba, mikor végig drukkoltam a Liszt versenyt. Akkoriban Vásáry Tamás, Frankl Péter és Becher Mihály versenyeztek az első díjért. Csak hallgattam a fiatal szlovén-osztrák zongoristát és gondolatban ott kuporogtam a Zeneakadémián . Szép volt a koncert is és az emlékek is.

Úgy tűnik most ilyen emlékezős koncertekre járok. Tegnap a berlini Konzerthasu Orchestert Fischer Iván vezényelte. Egy fiatal hegedűművésznő játszotta Beethoven hegedűversenyét és hova szálltam gondolatba? A régi Városi színházba, amikor 56 kora őszén Yehudi Menuhin játszotta ott, emlékezetem szerint, ezt a hegedűversenyt. Ez nekem akkor annyira nagy dolog volt, hogy kidughattam a fejem a fatelepről és elmehettem egy ilyen koncertre. Örök emlék maradt. 

Most sajnos kis szünet következik. Visszatérnek a szürke hétköznapok.:-(

Berlin folytatás.

Nagy élmény volt az újjáépített kastély megtekintése. A háború alatt erősen megrongálódott kastélyt a keletnémetek porig rombolták és a helyébe építettek egy kultúrházat beton kocka formában. Elég rémes volt.. különösen mikor a környezetében lévő reprezentativ épületeket a falomlás után szépen rendbe hozták, visszaállították eredeti formájukban. Sok éves vita kezdődött, hogy mi legyen a beton kockával. Szerencsére volt egy lelkes városvédő csoport, akik végól is elérték, hogy   betonkockát is lebontották és a kastély eredeti homlokzatát vissza állították. Nemzetközi pályázat útján egy olasz építész tervezte meg a mögötte álló épületet, ami teljesen modern. Mint a vezetőnk mondta nem a régi kastélyt akarták vissza állítani, hanem a városképet. Miután a potsdami adóhivatalban megtalálták a pontos adatokat, a kastély valamikori felméréséről, centire pontosan meg tudták építeni. Nemrég adták át a Humbold Forum működik benne, kiállításokkal, irodákkal és közművelődéssel foglalkoznak. 

További kulturális program volt még egy opera előadás. Falstaff elég modern felfogásban. A néhány éve Münchenben látott előadás nekem jobban tetszett. Számomra a csúcs élmény a hangverseny volt, szintén az operaházban. Vezényelt Barenboim, aki immáron 29 éve áll a zenekar élén és Marta Argerich, aki csodálatos. Nemrég volt 80 éves, de ezt a játékán nem lehet észre venni. Két Schumann szimfonia és egy zongora verseny volt műsoron. Tombolt a nép a gyönyörűségtől, én is természetesen. A tapsviharon nem lehetett észre venni, hogy a terem félig üres volt. Két széken ültünk és jobbra, balra két-két szék üres volt. Előttünk is ugyanez csak eltolva. Nem mondom, hogy nem volt kellemes ez a tágasság. Így legalább az előadás alatt nem kellett maszkot viselnünk.

Tegnap, már itthon a tv-ben közvetítettek Traviatat a veronai arénából. A teljes énekkar maszkban volt, csak a szólisták énekeltek maszk nélkül. Más változat, utána Londonból volt közvetítés a Royal Albert Hallból. Ott mikor bejött a karmester maszkban volt. Aztán felállt a pultra és levette a maszkot. Majd mielőtt kiment újra felvette. Lent a nézőtéren egymás karjába kapaszkodott a nép énekeltek is, de csak néhány egyértelműen ázsiai turistán volt maszk.

Szombaton egy fantasztikus előadást láttunk/hallottunk a müpában. Monteverdi Poppea megkoronázása a Fesztiválzenekar előadásában vendég énekesekkel. Olyan szellemes jópofa rendezés volt, hogy még a németek is élvezték, akik egy kukkot nem értettek belőle. A feliratok magyarul voltak csak és igen szellemes vicces szöveg volt. 

Berlin

Jó nagy késéssel megérkeztünk az új berlini repülőtérre, amit közel 20 évig építettek. Ez a német mérnökök szégyene, hogy ahányszor át akarták adni a kész repülőteret, mindig találtak valami hibát. Persze többnyire a tűzoltóság kekeckedett, de volt mikor az önműködő ajtók nem működtek úgy ahogy kellett volna, vagy a klímaberendezés nem volt megfelelő meg hasonló apróságok. A vasutasok sztrájkoltak de igazándiból úgyis a taxi volt a választásunk. Éjjel fél tizenkettőkor értünk a szállodába. Megkaptuk a szobánkat, amit másnap reggel már ki is cseréltünk, mert olyan kicsi volt, hogy megmoccanni nem tudtunk benne. Másodszorra nagyon szép nagy szobánk lett, a személyzet segített áthordani a holminkat. A napot csellengéssel töltöttük, részben a barátnőm társaságában. A hivatalos program másnap kezdődött, de előtte még délelőtt elmentünk a legnagyobb áruházba, mert ott jókat szoktunk ebédelni. Sajnos covid miatt az étterem zárva volt, csak önkiszolgálós büfé volt nyitva, amihez nem volt kedvünk. A cipőt, amire vágytam, viszont megtaláltam ott. Ez az áruház KDW egy igazi nagyon régi áruház. Persze sokat modernizáltak belülről, így nekem már nem az igazi, de ez az egész világon így van. Az élelmiszer osztálya lenyűgöző. Talán csak a londoni Harrod's veszi fel vele a versenyt.

Egyáltalán a covidot a németek még igen szigorúan veszik. Minden zárt helyen maszkot kell viselni, amit én persze sokszor elfelejtettem, így sokszor rám is szóltak. Vannak esztelen szabályok, pl. az operában. Ott először is dupla ellenőrzés után lehet csak bemenni, maszkban persze. A jegyek névre szólnak és ezt is ellenőrzik, hogy az igazolványunkon is az a név van-e mint a jegyen. Aztán mikor a helyünkre ülünk, levehetjük a maszkot. Szünetben megyünk kifele, ott áll a lány és szól, hogy maszk. Lemegyünk a büfébe, ott nem kell maszk. Vissza a folyóson kell.Szóval azt kell mondanom, hogy per pillanat, nálunk egyszerűbb az élet a coviddal.

Voltunk 3 órás buszos város nézésen, sok zenei betéttel. Szeretem ezeket a túrákat, mert ugye kényelmes és rengeteg érdekességet hall az ember. Berlint nem lehet megunni. Több mint 50 éve vissza járok oda. Kezdtem persze kelet Berlinnel először még itthonról, később Zürichből, mostanában Pestről. Régen a keleti oldal elég szörnyű volt. Bármerre ment az ember, mindenütt a falba ütközött. Az egyesítés után a lebontott falak helyén csak pusztaság volt és az elplanírozott sitt. Elég kietlen látvány. Mindez ma már be van építve. Érdekes nézni az utcákat. Az ember lát, sajnos kevés, rendbe hozott házat, aztán vannak szükség szerint újjá építetteket. Ezek teljesen dísztelenek, csak az ablakok formájából és az emelet magasságokból derül ki, hogy egy régi ház. Természetesen mindig kilóg a sorból a teljesen új ház, amit már a háborús pusztítások, vagy az egyesítés után építettek. Létezik aztán panel rengeteg is, szinte a város közepén, a keleti oldalon. A múzeum szigetet és mellette hatalmas új múzeumok épültek, neves angol építészek tervei szrint. Ezek úgy simulnak bele a régi környezetbe, hogy csak alapos odanézés után derül ki, hogy ezek új épületek.

Folytatás következik!