Jürgen

Jürgent 1963-ban ismertem meg, amikor egy igazi forró nyáron vittem csoportot DDR körútra. Ő volt a drezdai idegenvezetőnk. Fiatalabb volt nálam néhány évvel, imádta a várost. Akkor ott járt egyetemre. Az első perctől kezdve haver, barát volt. Drezda akkoriban elég nyomorult hely volt. Valami kollégiumban laktunk és kb. az első este kiderült, hogy egyaránt nem szeretjük a rendszert és ezt jól meg is beszéltük, pedig tudtuk, hogy nagy a besúgás veszélye. Ezen kívül a zene volt még központi téma. Jürgen remekül zongorázott, a papája zenetanár volt. Akkoriban sok keletnémet ismerős volt, miután nekik mi mini mennyországnak tűntünk a hozzájuk képest lezser rendszerünkkel. Nagyon kiterjedt levelezésem volt akkoriban. Küldtem a meghívó leveleket, néha nálunk, máskor másoknál organizáltam ingyen szállást.
Aztán lassan mindenki lekopott. Eljöttek Pestre, élvezték és kész. De Jürgen nem kopott le. Szorgosan leveleztünk, ami remek nyelvgyakorlás is volt. Befejezte az egyetemet, majd megismerte leendő feleségét. Mikor 64 telén egy idősebb barátnőmmel Berlinbe mentem, akkor Jürgen már ott lakott. Az esküvő is tervben volt már és iszonyatosan félt a házasságtól. Amíg kint voltunk, minden este eljött a szállodába, munka után és kalauzolt minket Berlinben, ami mai szemmel szintén nem volt valami csodás akkoriban.Menyasszonnyal nem találkoztunk, mert ő Potsdammban dolgozott.
65-ben házasodtak és én akkor ősszel hozzájuk mentem és kvázi tőlük disszidáltam. Persze folytatódott a levelezés, pedig ez számára rossz pont volt, hogy nyugattal levelezget.
Decemberben kaptam otthonról levelet, hogy a szüleimet meghívták magukhoz karácsonyra és szilveszterre, mert most nekik milyen rossz lehet egyedül otthon nélkülünk. A húgom is előttem disszidált. Ezzel aztán végkép belopták magukat a családom szívébe.
Aztán jöttek mentek a levelek. Náluk megszületett a két gyerek, nagyobb lakásba költöztek, dolgoztak és mindenről beszámoltak. Én se tettem mást, mindig válaszoltam és igyekeztem hű képet mutatni az életemről.
73 tavaszán, már a férjemmel, mentünk fel Stockholmba és kitalátam, hogy ejtsük útba Berlint. Nyugaton szálltunk meg és elég izgatottan mentünk át a Check Point Charlien másnap reggel. A találkozás öröme leírhatatlan volt. Másnap megint átmentünk, aztán mentünk tovább Stockholmba. Kiderült, hogy lakhattunk volna náluk is, amit aztán később többször is megtettünk. A férjemet is rögtön megszerették és egyre inkább családomnak éreztem őket. Csak a válások voltak borzasztóak. Már a reggelihez Elke kisirt szekkel érkezett, mire én is rögtön sírva fakadtam. Mondtam is, hogy soha senkivel nem sírtam annyit mint vele. Férjem és Jürgen igyekeztek kemény férfinak mutatkozni, de elég nehezükre esett. Szörnyű érzés volt, a tudat, hogy mi elmegyünk vissza a szabadásgba és ők meg ott maradnak a szürke DDR elnyomás kellős közepén, teljes kilátástalanságban. Pestre és a Dunakanyarba több nyaralást szerveztem nekik, de ez volt minden. Kölcsönösen ismertük egymás baráti körét. Kerek születésnapokra utaztunk, ők Pestre, mi Berlinbe.
Mikor a Férjem már beteg volt, bejelentkeztek szilveszterre. Elke, aki egész munkás életét a Charite könyvtárában töltötte, mint könyvtáros, pontosan tudta, hogy a Férjem menthetetlen. Eljöttek elbucsúzni, persze nem mondták, de tudtuk.
Sajnos Jürgen is rákkal harcolt. Nem is keveset, 16 évet. Mindig minden héten beszéltünk, de mikor utóljára hívtam, már alig tudott beszélni. Ma reggel szólt a telefon, Jürgen  már paliativ kezelést kapott. Ott volt mindkét gyerek, a lánya zongorázott neki és ő csendben elaludt.  Megint elment életem egy jelentős darabja.

Frissítés

Az imént telefonált a bank, akiknek küldtem egy e-mailt ebben az oktalan limit ügyben. Miután mondták, hogy rögzitik a beszélgetést, elmondtam, hogy nevetséges dolog egy folyószámlára limitet rakni. Végül is hiába van, mondjuk 10 milliós limitem, ha csak 1 millió van a számlán. Ha viszont van elég pénz, akkor hol a probléma??? Erre válasz persze nem volt. Megint jött a telefonbank ötlettel, mire mondtam, hogy a telefon beszélgetésre való, a bank ügyletek intézésére van a computer és az internet, ami nálam remekül működik már mióta csak kitalálták.
Ezután kérdezte, hogy akarok-e panasszal élni. Mondtam, hogy nem mert itt élek és tudomásul kell vennem, hogy esztelen és oktalan szabályok vannak. Hozzá tettem, hogy ugyanezt az összeget, gond nélkül tudtam a számlámra utalni, interneten.
Számomra most már egyszerű, miután nincs már pénzem, nem fogok nagy összegeket utalni és kész.
Ezzel együtt nem tudom, hogy működik a dolog az üzleti életben, ahol nyilván kell nagy összegeket utalgatni. Titkárnő Micike telefonon intézi? Lassan már semmin se csodálkozom.:-(

Bank

Meg kellett élnem 85 évet ahhoz, hogy megtudjam egy normális folyószámlán is van limit. Eddigi, elég széles körű, tapasztalatom szerint a folyószámlán az a limit, amennyi pénz van rajta. Nálunk ez nem így van. Tegnap, mikor át akartam utalni az igaz, nem kevés pénzt, amivel megváltom magamnak a nyugalmat az öregotthonba, közölte velem a bank, hogy túlmentem a limiten.
Ma reggel aztán közel egy órán keresztül próbáltam a limitet telefonon elintézni. Nem ment. Menjek be a bankba. Enyhe morgolódás közepette be is mentem, kivártam a sorom, majd jött a meglepetés. Interneten ekkora összeget egyáltalán nem lehet átutalni csak vagy személyesen, ami szintén nem ment, mert nem vittem magammal a számlaszámot, ahová utalni kellett, vagy telefonon!!!
Kaptam telefon kódot, amit eddig elutasítottam, mert nekem a telefon csak beszélgetésre való. Ezek után haza jöttem, felhívtam a bankot, nyomkodtam a gombokat és a végén egy bársonyos férfihangnak bediktáltam az adatokat és a számokat. Még soha nem izgultam semmilyen átutalástól, pedig közel 30 éve, minden bankügyletet interneten intézek, most kicsit izgulok. Nekem ez a megoldás annyira megbízhatatlan, hogy elmondani se tudom. Remélem ebben az életemben már nem lesznek ekkora utalások többé, mert nincs is már pénzem.

Bécs, te csodás!

Már rég nem lelkesedtem úgy Bécsért, mint az elmúlt két napban. Nem csak azért, mert végül az időjárás kegyes volt, nem esett az eső, hanem, mert nincsenek turisták és majdnem teljesen normális az élet. A maszk csak ma délelőtt a metron került elő, ott viszont mindenkin volt.
A vonaton se kellett, igaz elég szellősen ültünk, bőven megvolt a kötelező távolság, így a maszk gondolata se merült fel bennünk.
No de kezdjük az elején. Most először a Magyar királyhoz címzett "fogadóban" szálltunk meg. Nagyon szerettek minket, mert a szálloda majdnem üres volt. Sajnos az éttermük se működik még, pedig az volt a fő vonzerő, hogy holt fáradtan, házon belül lehessen enni. Így aztán egy közeli vendéglőbe mentünk, ahol sikerült egy igencsak közepes minőségű bécsiszeletet enni. Utána mászkálás, majd jó fáradtan kiültünk a Sacher teraszára kávézni és nem mellesleg nekem már nagyon kellett egy toalett. Pincér felküldött egy kb. 2 emeletnyi lépcsőn. Miután végeztem, megláttam egy liftet. Gondoltam, minek lépcsőzzek lefele, lemegyek a lifttel. Le is mentem, kiszálltam egy helyiségben, amin több ajtó volt. A lift közben elment és lent nem volt hívó gomb, gondolom a személyzet kulccsal használja. Benyitottam az egyik ajtón, elmondtam, hogy eltévedtem, hogy tudok kimenni. Egy konyhafiu küllemű, németül nemigen beszélő pasi át irányított a szemközti ajtóhoz. Ott egy gazdagon berendezett, vörös damaszt tapéta perzsa szőnyeg, terembe értem. Megint több ajtó volt, de csak egy volt nyitva. Következett egy hasonló szalon. Nyitogattam minden fele, ahol csak tudtam, így láttam evésre szolgáló külön termeket és még több szalont, de sehol egy lélek. Végre a sokadik ajtón megint egy újabb termbe értem, ahol az egyik beugróban egy szobalány rakosgatott asztalnemüket. Nos németül ő se nagyon tudott, de végül is megértette, hogy ki akarok kerülni onnan. Ment előre én utána és végül betuszkolt egy kis ajtón, ami a süteményárusító boltba nyílott. B. csak lesett, hogy egész máshonnan jövök elő, mint ahol bementem és igen csodálkozott, hogy hol voltam ennyi ideig. Ez volt az én, első és utolsó, látogatásom a Sachernél.
Ez a mellékhelyiség a pincében vagy az emeleten dolog, mindig bosszantott térdfájós koromban. EU törvény alapján, mindenhol biztosítani kell akár kerekes székkel is a szabad bejutást a mellékhelyiségekbe. Eddigi tapasztalataim szerint ezzel sehol senki nem törődik. Ennyi lépcsőt én akkor képtelen lettem volna megtenni. Ma az ebédnél, ahol egy fantasztikus Tafelspitzet ettünk, a pincébe kellett levonulni a mellékhelyiségbe. Megszámoltam 21 lépcsőfok volt. Persze régi házak, irtózatos belmagasságok, rengeteg lépcsőt hoznak. Ebbe a vendéglőbe szemlátomást sok törzsvendég jár. Üzletvezető lekezelt mindegyikkel, vírus ide vagy oda. Jó volt nézni, hogy mindenki normálisan éli az életét. A belvárost megint a bennszülöttek uralják, idősebb urak és hölgyek járkálnak bevásárolni a nap bármely szakában. Minden üzletbe, patikába is simán be lehet menni. Jó volt 2 napra vissza zökkenni normálisba.

IBS

Valahol olvastam ezt a három betüvel jelölt betegséget, ami nem is betegség csak kellemetlen. Utána néztem, azt jelenti hogy: Irritábilis bél szindroma. Elolvastam a tüneteket és rájöttem, hogy ez rólam szól. Mint írták valahol, háziorvos sokszor nem is ismeri fel és hosszas kivizsgálásokra küldözgetik a "betegeket" Nem hinném, hogy új kórság ez, mert én ezzel születtem. Mióta csak emlékszem magamra, kisebb nagyobb szünetekkel szenvedtem tőle. Életem békés nyugodt szakaszaiban soha nem volt semmi bajom. Nem rég volt egy hosszú szünet, amikor azt hittem csak a laktóz hajkurássza a hasamat, de nem csak. Amint jön valami stressz helyzet, vége a nyugalomnak a hasamban. Nagy öröm, hogy ha valaki végig csinája az összes kivizsgálást, amivel gyakorlatilag kizárják bármilyen más valós bélbetegség létezését, akkor az orvos széttárja a karjait és közli, hogy semmit se tud csinálni. Jó hír, hogy nem igazi betegség, nem vezet semmi rosszra, ki kell birni.
A jelenlegi zűrjeim nagyon nem passzolnak. Nálam totál ellenjavalt az időpontra menés valahova, különösen reggel. Most hogy pl. péntek reggel covid tesztre kellett menni, kapkodtam a tablettákat, hogy eljussak időre. Pedig ilyenkor kora hajnalban kelek, hogy a hasamnak legyen ideje kimenni magát. Aztán mégse sikerül. Jött a következő feladat, hétfő kora reggelre széklet minta. Ilyenkor aztán totális leállás van.
A jövő hét még ilyen lesz. Az eszemmel tudom, hogy magamnak generálom a bajt, de az vegetativ idegrendszeremnek nem tudok parancsolni. Ha nem szoronganék előre, hogy mit hogy tudok megoldani, nem lenne semmi bajom. No de majd elmúlik ez is és utána remélem csendes semmitevés következik, kizárólag a délutáni órákban.

Rumlis napok

Tegnap reggel 10-re mentünk Covid tesztre, természetesen zuhogott az eső. Bejáratnál láz mérés 34.4!!! Szerintem már lemerült az elem. B. se adott ki nagyobb hőt magából.
Utána elballagtunk a busz megállóhoz, ahonnan azt hittem megy a busz a Normafához, de nem ment hanem ott csak jön. Taxi, felértünk pontosan. A taxis útközben, lelkesen le akart beszélni a dologról. Fogadjak inkább fel valakit. Elég soká dédelgettem egy ilyen lehetőséget. B.-nek is ez volt a kedvenc ötlete, de aztán jól körülnéztem a piacon és rájöttem, hogy ez nem nekünk való. Még ott is rázós, ahol áll egy család a háttérben, így meg, szinte lehetetlen.
Már várt minket az igazgató úr és hosszasan csak aláírtunk. Másfél órát ott ültünk, én egyre éhesebben. Sebaj, megyünk utána ebédelni, végre. Kijöttünk és nekem piszkálta valami a lábam szárát. Odanyúltam és egy mozdulattal lebontottam a 36 éves ruhám teljes felhajtását. Egyúttal az ég is beborult, mire mondtam nincs ebéd megyünk haza.
B.-nak még kikotortam egy kis maradék húst, főztem hozzá rizst. Jómagam rántottát ettem.
Ma viszont délelőtt felvarrtam a ruha alját. A ruha sötétkék, vékony tiszta selyem. A szemem kifolyt és vért izzadtam, pedig régen szakmányban varrtam fel a ruhákat, mindenkinek. Se a szemem se az ujjaim nem olyanok már mint régen. Ez van.:-(

Sterssz

Holnap megyünk aláírni a szerződést. Előtte még covid tesztre is van időpontunk és ez csak egy a tennivalók közül. Mert hiába mondom, hogy garantáltan nem költözünk be a nagyon közeli jövőben, az orvosi igazolásokat meg kell szerezni. Kell még tüdőszűrés és széklet vizsgálat is. Beutalót ezekre a háziorvos ad. Szerencsétlent másfél napig hivogattam, mire sikerült megkapnom és időpontot egyeztetni, amikor oda lehet menni. A rendelő zárva és ő a mindenes. Ő enged be és ereszt ki mindenkit. De telefonos is, ami örökké szól na és a nem szeretem computerrel is meg kell birkózni. Csodálom, hogy még nem kapott idegösszeroppanást. Az aszisztensnő felszívódott igy rengeteg év után ott maradt tök egyedül az egész slamasztikával. Őszintén sajnálom őt, meg mindenkit aki most dolgozik. Tegnap a szemorvosnál voltam. Maszk és valami egyszer használatos műanyag köpeny, ami persze nem szellőzik + kesztyű. Bejáratnál láz mérés, kikérdezés, nyilatkozat aláírása. Nos őket se irigylem. Panaszkodott is a doktornő, mondtam vegyük le a maszkot de ragaszkodott hozzá, mert ez az előírás. Házinál legalább semmi sincs. Totál maszk mentes terület.
Hab a tortán, hogy szemorvoshoz félötre volt időpontom és 16.40 -kor telefonáltak, hogy vajon megyek-e? Elfelejtettem a sok zűr közepette. De azért elmentem, szerencsére közel van. A stressz tűrő képességem már egyenlő a nullával.
Persze a holnapi nappal még nem fejeződnek be a dolgok. Pénzt is kell majd utalni és 2 héten belül jelentkezni az orvosi papírokkal. Mindezek után lép majd életbe a szerződés.
A jövő hét se lesz egy cseppet sem nyugis. Máris be van táblázva minden nap péntekig. Úgy szeretnék már egy kicsit unatkozni, semmit tenni, nyúlni a szófán egy könyvvel, stb.