Utazunk

Hajókázni mentünk a Rajnára és a Moselre, de előbb oda kellett repülni a hajóhoz Kölnbe.
Átszállással repültünk, ami elég nagy baj, miután az egész út másfél óra csak, ha egybe lehet megtenni. Nem lehetett. Aztán elmondhattam, hogy "na ez az út is jól kezdődik". Miután megérkeztünk Kölnbe taxival mentünk a szállodába. A városban valami futóverseny volt, így egy csomó út le volt zárva, minek következtében majdnem a duplájába került a taxi. Az idő is elég bánatos volt és a szálloda se nagyon tetszett, de egy éjszaka kibírjuk. Kicsit mászkáltunk Kölnben, ahol a dómon és a városházán kívül nem sok a látnivaló. Totál tönkre volt bombázva és a háború után építettek ahogy tudtak. A ma is keskeny emeletes házak helyén nyilván szép öreg épületek álltak, ma nagyon unalmas 50-es éveket idéző házak vannak a helyükön. A dóm valami csoda folytán nem sérült annyira. A városháza totál káros volt, de egy részét a 60-as években vissza építették. Sajnos másnap, vasárnap, zárva volt. Szívesen megnéztem volna. Szóval elmentünk vacsorázni. Egy őrült saláta levél öngyilkos lett a nadrágomon, ami elég bánat volt, mert az egyetlen meleg nadrág volt, amit magammal vittem. Szerencsére a jäger alsónemű az nálam volt és két nap múlva kimelegedett az idő.
Vasárnap délután aztán elfoglaltuk a helyünket a hajón. Igen barátságos személyzet, sokféle nációból. Csak az éjszakai portás fiú volt magyar. Rögtön első este fantasztikus büfé vacsorát kaptunk.
A mi csoportunk csak 12 emberből állt, gyorsan össze szoktunk. Szerencsére egy házaspáron kívül mindenki jól tudott angolul, így B.-nek is volt mindig beszélgető partnere. Nehéz is lett volna másként végig ülni a 3 órás vacsorákat. Ez egy gasztro és borkostoló út volt, kész röhej, miután igen keveset eszem és majdnem semmit nem iszom. Minden esetre borászatból offé sé büfé lettem, miközben egyetlen igazi borpincét se láttam.
Első kikötőnk következő nap Cochem volt. Hatalmas busz várt szerény kis csoportunkra. Nem volt előny a városka kis utcáin és  szőlőhegyek traktorra készült útjain sem. Csak csodálni tudtam a sofőrt. Legelöl ültünk és többször hittem, hogy az árokban kötünk ki. Végül is megérkeztünk az úti célunkhoz. Ez egy 43 éves svájci pasi birtoka volt. Mint elmondta szerte a világban, pl. Újzeelandban is, tanulta a borászatot, majd megvett egy potya olcsó kis birtokot a házzal együtt. A volt tulaj kiöregedett és nem volt utód, aki átvette volna. Azóta már a fél környék az övé, mert a fiatalok ritkán érdeklődnek a borászat iránt. A munka igen nehéz. Az itteni Mosel parti szőlőhegyek igen meredekek. Többnyire csak alpinista módszerrel művelhetők és kizárólag kézi erővel. Ő 5 emberrel kezdte de most már 20 embere van. Teljesen egyedül él a házban, felesége nincs.
Ezen mese után kezdődött a kóstolás. Kilenc féle bort kaptak akik ittak. Egy feleség és én nem ittunk, én csak B néhány poharába dugtam bele a nyelvem. Szerintem durva dolog, csak úgy reggeli után, minden evés nélkül borkostólni. Nem mindenki itta végig a 9 bort, az asztalon voltak edények, amibe bele lehetett önteni a fölösleget. Volt persze aki egy cseppet se öntött ki, sőt kért még. Én csalódtam, mert igazi borpince nem volt. Ezen a helyen a borok 30 EUR körül kerültek/üveg. Utolsó percben vissza értünk a hajóra, ahol megehettük a büfé ebéd maradékát. Igen mérges voltam, hogy a vezetőnknek minimális idő érzéke se volt.
Délután azt csináltam, amit a legjobban élveztem. Ültem az ágy tetején és néztem a tájat. Hajó már ment, jöttek a zsilipek, nagyon szeretem.  Este aztán következett a 6 fogásos vacsora, ami héttől tízig tartott. Azt hittem soha nem lesz vége. Szerencsére a társaság jó volt, így elég jól eldumálgattunk közben. Valami sok csillagos vendég szakács főzött, de nem voltam elájulva.
Másnap reggel Niersteinbe érkeztünk immáron a Rajnán. Megint szöllőhegyre mentünk. Ez a srác még fiatalabb volt, csak 34 éves. Nála már megvolt a családi háttér és tradíció. Elmondta, hogy néhány éve alakítottak egy egyesületet a fiatal borászok, azzal a céllal, hogy igazán minőségi borokat állítsanak elő. Azelőtt a moseli és rajnai boroknak elég gyenge hírük volt. Ma már az ő boraikat az egész világon a legdrágább éttermek borlapján is meg lehet találni. Nos ilyenbe nem járunk, itt egy üveg 35 EUR-nál kezdődött és 58 volt a legdrágább. El tudom képzelni mibe kerülhet ez egy drága étteremben. Németjeink mindkét helyen szorgosan rendeltek elég nagy tételekben. Kaptunk egy pohár pezsgőt és kimentünk a hegyre. Számomra igen érdekes volt, ahogy elmondta mi minden szempontot kell figyelembe venni a termelés folyamán. Nem mindegy mit ültetnek a tőkék közé pl. Hogy kell ritkítani, napról vagy árnyékról gondoskodni stb. Ő minden nap kijár nézni a tőkéket. Gondolom mások is, láttunk egy egy embert, ahogy jöttek és nézegették a szőlőket. Biztos mondott még sok érdekeset, de én nem bírtam az álldogálás, felfedeztem a közelben egy padot és elvonultam. Mese közben is kóstolgattak. Meleg volt, de ő egy csodás hűtő dobozból szedte elő az üvegeket és természetesen poharakat is hozott. Ezek után vissza mentünk a házához, ahol már terített asztal várt, igen finom friss perecekkel és körözött szerű kencével. Én csak vártam a borpincét, de ehelyett bemutatta a jövő tavaszra elkészülő új "pincéjét" ami szerintem egy gyár. Természetesen öko szempontok szerint épül, minden féle okos hűtés és fűtés megoldással. Szegény férjem élvezte volna, imádott szakmájába vágott a dolog. Igazi öröm volt viszont hallgatni a büszkeséget amivel mutogatta az egészet. Ezek a fiatal borászok által felértékelődik idővel az egész környék.
Következő nap volt, számomra, az út fénypontja borkostoló nélkül. A hajó Kehlben kötött ki, ahonnan busszal átmentünk Strassburgba. Nekem szép emlékem volt a városról, B. pedig még soha nem látta.  Miközben átmentünk a hídon A vezetőnk mutatta a szomszédos vadonat új hidat, amin most villamos jár át Franciországból Németországba, a két várost köti össze a vonal. Régen földalattit akartak építeni, de végül villamos lett. Szép modern kocsik, fejlődött az egész hálózat és ma már lakás keresésnél komoly szempont, hogy milyen messze van a villamos megálló. Lakás persze nincs, mert rengetegen dolgoznak az európai intézményeknél. Két hatalmas épület, az egyik az Europatanács a másik a bíróság. Ezek egymástól teljesen függetlenek. Körülötte szép modern társas házak vannak. Átmentünk aztán egy sorházas város részen, ami a múlt század elejéről való. Gyári munkásoknak épült. Aztán megszűnt a gyár és a város átvette, ma szociális lakások lettek belőlük. Végül beérkeztünk a város közepébe a gyönyörű gótikus Münsterhez. Elég lenyűgöző építmény szép a háború alatt kiszerelt majd vissza rakott festett üveg ablakokkal. A fő szám egy csillagászati óra, aminek a működése igen komplikált. Goggle a barátunk meg lehet nézni a részleteket az óráról. A münster körül nagyon öreg Fachwerk házak vannak, feltehetően erősen felújítva, mert bombáztak ott is rendesen. A folyók illetve kanálisok partján szintén nagyon öreg a vízbe lógó házak vannak, ezekben mind cserzővargák laktak, Nagyon hasonlót lehet látni a németországi Erfurtban is. Minden ablak tele virággal, a part mentén fák, igen romantikus. A körséta után a münster mellett ősöreg házban lévő vendéglőben kaptunk 4 fogásos ebédet. Ez volt a legjobb kaja egész úton. Ebéd után csellengtünk majd rájöttünk, hogy nem tudjuk merre mondták a buszt, ami vissza visz minket. Így aztán taxiba ültünk és úgy mentünk vissza  a hajóhoz. Többen csinálták ezt, nem csak mi. A remek ebéd után, este a sok csillagos szakácsok megint 6 fogásos vacsorát tálaltak, de én sztrájkba léptem.
Utolsó nap Rüdesheimben kötött ki a hajó, megint szöllőhegyet kellett volna látogatni, de folytattam a sztrájkot. Ehelyett besétáltunk a faluba, ahol szintén öreg fachwerk házak vannak. Sajnos az utcácskák olyan keskenyek, hogy fényképezni nem lehet. Több helyen szőlőlugas van az utca felett. Este megint 6 fogásos bucsu vacsora. 4.-et és az 5.-et megettem. A desszert mangosorbet volt, amit nyakon öntöttek oliva olajjal. Ha evett még valaki undorítót!
Vacsora közben elkezdett esni az eső és abba se hagyta amíg ott voltunk.
Haza jövet elég nyűgös volt. 10-kor el kellett hagyni a hajót, eső zuhogott, kimentünk egyenesen a repülő térre. Ott sikerült egy jó helyet találni, ahonnan direkt lehetett szemlélni a kinti forgalmat és elég távol volt a gyerek dühöngőtől. Annak közelében senki nem bírta sokáig. Szabályos, elég nagy ketrecet építettek a drágáknak, ahol ugráláson kívül kizárólag visítoznak. Ott aztán kiültük a részünket, mert a gép csak hatkor indult, viszont egy óra húsz perc alatt itthon voltunk.

100 éves úszómester

Lassan a végéhez közeledik az öreg széria. Ma egy 100 éves úszó mesterről lesz szó.
Berlini uszoda gyerek medencéjében, vagy egy tucat gyerekkel körülvéve áll a medencében. Látszik, hogy már nem fiatal, de ahogy a gyerekeket igazgatja, senki nem gondolná, hogy elmúlt 100 éves.
Ma a 70 éves lánya hozta le az uszodába, de ez kivétel. Normálisan a busszal közlekedik. 33 éve tagja a kerületi vörös kereszt vizimentő részlegének és a piros úszónadrágot a mentő jelvénnyel olyan hamar nem is akarja levenni. Tavasszal az egylet tagjai persze nagy ünneplésben részesítették a 100. születésnapja alkalmából. Nagyon büszkék rá, mondja az egyik kolléga, aki szintén ott van a medencében és szemmel tartja a 100 évest no meg a gyerekeket is. Ő is nyugdíjas már, de azért sokkal fiatalabb. Leonak hihetetlen türelme van a gyerekekhez, mondja, bár neki nincs unokája. A fiatalabbik gyereke is 68 éves már. Nagyon szigorú apa volt, mondják a saját gyerekei.
Eredetileg mérnök volt, majd 65 évesen nyugdíjba ment. két év múlva jelentkezett vizimentőnek,mint önkéntes. Eredetileg kicsit öregnek találták, de aztán csak felvették. Azóta a gyerekek jöttek és mentek, csak az úszó mester maradt a helyén.
Uszodába 90 évvel ezelőtt kezdett járni. Akkoriban még csinos fürdőruhát hordtak a hölgyek, mondja. Manapság 25 millióan úszkálnak nyáron a különböző fürdőkben de sajnos az úszással elég rosszul állnak. 10 gyerekből hat nem tud rendesen úszni és a felnőttek se sokkal jobbak. Az u.n. "szabadúszó" besorolást akkor kapják meg a gyerekek, ha 15 perc alatt, minimum 200 métert tudnak úszni és ő fáradhatatlanúl tanítgatja őket, majd kimászik a medencéből. Mint mondja a víz nem hideg, de valahogy elég gyorsan elkezd fázni a vízben. Tudja jól mi kell a testének. Fejesugrás? Természetesen, de bevásárolni a gyerekek járnak nem ő. Néhány éve volt egy infarktusa. Azóta 6 fél tablettát vesz be naponta. Nem tudja minek, de remekül érzi magát. Az infarktust csak azért élte túl mert mindig olyan fit volt. 83 éve tagja a Wiking evezős klubnak. 45 alkalommal kapott sport kitüntetést. A felesége 2 éve halt meg. Vele élt 73 évet. Úszni is mindig együtt jártak.
Az úszás oktatás után az öltözőben egy lábon áll mint a gólya és húzza fel a zokniját, minden egyensúly zavar nélkül. Úgy tűnik, hogy még sokáig fog úszást tanítani.

Furcsa világ

A tegnap esti "Világtükör" c. adás egyik része volt egy rövid kis dokumentum film. Egy japán jó 50-es pasasról szólt, aki élőnek kinéző babákkal él. Van neki 3 darab és még egy, aminek nincs feje. Az illetőt a lakóhelyétől több száz kilométerre helyezték át. Egy picike lakásban él és nagyon magányos. A babákat, amik fiatal nőnek néznek ki, öltözteti, mosdatja, fésüli stb. Váltakozva egy tolókocsiban viszi őket sétálni. Felesége kéthavonta jön és takarít. Feleség nyilatkozott, hogy őt nem zavarják a babák, de takarításkor jó lenne odébb rakni őket, de neki túl nehezek. Állítólag 30 kilót nyom egy baba, tehát nem egy felfújható. Miután nehezek, így csak a lábaikat emeli fel és kiporszívóz alattuk. Arra a kérdésre, hogy mi lesz ha a pasi nyugdíjba megy, nem volt válasz. Majd meglátjuk, mondta a feleség a férj viszont mondta, hogy majd haza viszi a babákat. Ezt a nő nem hallotta.

Magán véleményem, hogy valami baj azért lehet a pasival. Van munka helye, tehát kollégái is, plusz egy nagyvárosban él, azért ennyire nem kellene magányosnak lenni, de hát ő tudja....

Már nem hülyülnek meg

Valahogy mindig idegenkedtem az okos telefontól, de ezt betudtam a koromnak. Most viszont olvastam egy cikkben a következő dolgokat.
Egy német városban valaki egy szálloda tetejéről le akart ugrani. Összegyűlt vagy 50 ember és telefonnal a kézben, biztatták az illetőt, hogy ugorjon már le.
Máshol egy balesetben haldokló kisgyereket fotóztak többen lelkesen.
A rendőrség panaszkodik, hogy ha Autobahnon baleset van, nem tudnak a helyszínre menni, mert az emberek nem állnak félre, hanem oda rohannak fényképezni.
Gondolom a háttérben az van, hogy ki tudja gyorsabban feltenni a facere vagy valami hasonló helyre a "zsákmányt". Morál, etika meg ilyesmi, úgy tűnik kihalóban van.

Térjünk át vidámabb dologra, ugyanabból az újságból. Azt fejtegeti a cikk, hogy a vegánok a kutyájukat ugyan etethetik-e szintén vegánul. Az ipar természetesen már ráugrott a témára. Igen finom vegán kutyakonzerveket lehet már kapni, sőt! Már van disznófül is krumplikeményítő, glycelin, cellulosepor stb. összetételben. Hasonló módon van csont is. Szegény kutyák. Na és persze gluténmentes konzervek is vannak. Hosszú a cikk, nem fordítom le. Szakértők vitatkoznak pro és kontra, hogy kell-e a kutyának hús vagy elég a szója kolbász stb.

Tudom gonosz öregasszony vagyok, de kívánnék az ilyeneknek, ha nem is háborút ostrommal, de egy kis 50-es évek béli ellátottságot. A gazdik rögvest kigyógyulnának az ilyen olyan érzékenységükből. Valahogy mostanában az emberiség, mintha nem tudná mit csináljon jó dolgában.

Nagymamáknak!

Adott egy 85 éves nagymama és a 15 éves unokája. Régebben a nagymama mindig meséket olvasott fel, de a fiú kinőtt a mesékből. Viszont változatlanul jár minden vasárnap délután a nagymamához. Egyszer csak jött az ötlet, olvasson a nagymama meséket, ő meg felveszi és felteszi a youtubere. Ez fix program 2 óra mese vasárnap délután. Ha a srácnak más dolga van, akkor elmarad a mese.
Nagymama nem túl élvezetesen olvas, néha átugorja a pontot és vesszőt, de kellemes a hangja. Unoka kitalálja, hogy Marmaladenoma néven teszi fel a felolvasásokat. Hamarosan 180000 követője lett és több millióan kattintottak már rá.
Felolvasás után csettel a követőivel. Egyszer megemlítette, hogy sajnos soha nem jött össze, hogy elmenjen Déltirolba. Erre küldött neki valaki 4500 Eurót. Nem akar már utazni, kapott az unoka új computert. sokan mesélik neki a gondjaikat és az örömeiket is. Néha igen meghatóak a levelek.
Június elején megnyerték a Német webvideo díjat a livestream kategóriában.
Van egy élő igazi postafiókcíme, ahonnan naponta hazaviszi a fanpostát. Minden levélre válaszol, de sajnos el van maradva jelenleg.
Sok pénzt kereshetnék, mondja, de nem ez az értelme az egésznek. Szeretem az embereket és adni öröm.


Elképzeltem egyik kedves nagymama ismerősömet, milyen jó lenne neki is egy ilyet csinálni. A pénzt se bánná, szóval hajrá nagyik!

https://www.twitch.tv/marmeladenomahttps
https://www.youtube.com/results?search_query=Marmaladenoma

Cirkuszt a népnek!

Elgondolkoztam az elmult napokban, hogy vajon mit is akarnak a magyarok. Itt van ez a Vizes világbajnokság vagy mi. Erre a sok elégedetlen kormányt szidó, mocskoló  ember mit csinál? Lelkesedik és boldog. Most nem baj, hogy rozoga a hármas metro, piszkosak az utcák, a halál peremén van az egészségügy és még sorolhatnám.Mindezt nem csak a hazaiak teszik, hanem a sok külföldre költözött, akik szerint itt lehetetlen az élet, még egy haza látogatás is kész szenvedés, mert itthon az emberek rosszkedvűek, elkeseredettek, panaszkodósak, a kiszolgálók udvariatlanok na és a kedvencem "ökölbe szorult arccal járnak"stb. Most ezek is mind a különböző TV adókon lógnak és lesik a magyar sikereket. Közben nem győzik bizonyítani, minden lehető fórumon, hogy ők milyen boldogok új hazájukban és milyen borzalmas volt otthon. Normális ez?

Sajnos már elég öreg vagyok, így nagyon is emlékszem a Rákosi korszakra. Akkor valódi terror  és nyomor volt. Sokkal kevesebb kiváltságossal mint ma és azok se álmodtak ilyen jólétről, mint amit a maiak megengednek maguknak. No és akkor mi lett? Jöttek az "aranylábú fiúk" és a nép lelkesedett, mit lelkesedett, lázban égett. Már nem hangoztatta a kétségtelen rosszat, csak büszke volt az eredményekre.

Csak mellesleg említem meg, hogy Hitler is olimpiát rendezett, ami nem kis mértékben növelte hívőinek számát.

Nem értem az embereket. Ennyire elvakultak? Nem fogják fel, hogy ilyenkor a mindenkori vezető sütkérezik saját sikerében? Persze lehet, hogy engem már kisgyerekként beoltottak nacionalizmus ellen, ezért látom így a dolgokat.

Kinek mi a véleménye?

Divatba jöttünk!

A minap a 100+ évesekkel folytatott beszélgetést a Die Zeit című hetilapban olvastam. Ma viszont a napi újságomban kezdődött egy sorozat idősekről. Az első hölgy 93 éves és a doktori munkáján dolgozik.
Miután leérettségizett a müncheni egyetemen kezdett tanulni filozófiát és psychologiát. 3 évet végzett, aztán Lengyelországba küldték valami kényszer munka szerűségre. Mint mondja azokból a tanulmányokból inkább az éjszakai bombázásokra emlékszik és nem a tanultakra. Aztán jön ennek a korosztálynak közös rettegése és menekülés az oroszok elől.
Háború után férjhez ment egy evangélikus paphoz, akivel egy kisvárosba költözik. Ma is ott lakik teljesen egyedül egy elég nagy házban a város szélén. Felmondatban utal arra, hogy a férje mondta mindig mi és hogyan legyen. Ő szült 3 gyereket és nagyjából nem történt soha semmi. Aztán 2003-ban meghalt a férje és ő a következő karácsonykor nem a gyerekeihez utazott, hanem Párizsba. Járt-kelt, turistáskodott, múzeumokba járt és nagyon élvezte. Mikor haza ment rájött, hogy azonnal beiratkozik az egyetemre, filozófia szakra. El is végezte rendesen. Utána csak halálosan fáradt volt, nem csinált semmit, naphosszat aludt a tv előtt stb. Aztán eszébe jutott, hogy megcsinálhatná a doktorit. Három éve írja, a halálról. Olvasni is sok, a felsorolást, hogy mi mindent olvasott erről a témáról. Orvosilag is és minden mást is. Eddig 300 oldalt írt, először kézzel, majd legépelte az egészet.
Mint mondja korán kel, beviszi az újságot, majd megreggelizik. Közben sodukut fejt. Aztán vissza fekszik az ágyba és előkapja a laptopot, amin ir valamennyit. Délben bemegy az egyetemre beül előadásra vagy valamilyen szemináriumba. Van autója, de azzal csak a buszmegállóig megy. Onnan busszal kényelmesebb. Mikor haza ér, a kanapén alszik egy órát. Aztán olvas. Kapásból összehasonlítja az újságírónak, Kant. Hegel és Schopenhauer filozófiáját. Ha nem jut eszébe egy szó, verseket mond. Majd megelégedéssel nyugtázza, hogy még működik a feje. Hogy befejezi-e a munkáját azt nem tudja. Manapság már nem csinál gondot semmiből. Ezt mondja a gyerekeinek, unokáinak és a dédunokáknak is mindig. Ne sokat gondolkozzanak, inkább éljenek. Igaza van!