Gondolkozom, hogy mik is voltak az év kimagasló eseményei?
Az év elején építkeztünk. Rengeteg idegességre emlékszem. Semmi nem haladt úgy ahogy kellett volna, de végül is valamikor februárban sikerürt átköltözni. Persze a lakás ma sincs teljesen kész. B. csinálgat ezt-azt. Szerencsére semmi se sürgős, a mai állapotban lehet rendesen élni.
Tavasszal fantasztikus jó idő volt, a hideg akkor is karácsony tájára esett, amikor nem voltunk itt. Április közepén értünk haza. Az egész kint tartózkodás, szeptember közepétől, egy hónap megszakítással április közepéig, igen hosszú volt. Az extra hazaút fáradságos és drága. A tanulságot levontuk, az idén nem mentünk haza. Persze ez se jó, de majd csak kiderűl egyszer, hogy mi lenne az ideális megoldás, ha létezik olyan egyáltalán.
Otthon minden rendben volt, ha eltekintünk az autóval kapcsolatos kálváriánktól, ami részben még mindig tart.
Hamarosan elkezdtem orvost keresni, hogy az öszesen 3 kalapácsujjamat megműtse valaki. Második nekifutásra sikerült is és junius elején megműtötték az első lábamat, majd 3 hét múlva a másodikat is. Ennek következtében 2 hónapot otthon a szófán töltöttem, mert nem tudtam rendesen használni a lábam.
Augusztus elején aztán Stockholmba mentünk. Kellemetlen 4 esős napot sikerült kifognunk. A kellemes a társaság volt, a találkozás nagyon régi és sajnos elég rossz állapotban lévő barátokkal. Később augusztusban csináltunk egy mini keletnémet túrát. Rengeteg sok szépséget láttunk, de közel se annyit mint lehetett volna. Sajnos végérvényesen tudomásul kell venni, hogy nem bírjuk már a rengeteg jövés menést. Nagy igazságtalansága a sorsnak, hogy az embernek csak öreg korában van ideje és pénze utazgatni.Az irodában ma is tudnék üldögélni és a munkámat ellátni, ugyanakkor várost nézni már nemigen tudok.
Ezután 2 nyugodt hónap következett otthon, majd utra keltünk ismét a "telelőbe". Itt rajtunk ül az átok. Apró bosszuságok tömege, napi szinten. Hol a computer, hol az autó, vagy nem jön a takarítónő, szóval valami állandóan van és akkor a jeges hidegről már nem is beszélek. Az autóval minden féle képen probléma van. Az ittenivel műszakilag, az otthonival egyébként. A biztosítását egyre nehezebb megoldani. Az idei tavasszal lejár, de csak egy másolatunk van a biztosításról, amit természetesen már februárban kifizettünk. A lelkem mélyén már tavaly szerettem volna megszabadulni az otthoni autótól, de B. akkor még nem érett meg erre a lépésre. Most miközben végtelen telefonálgatásban és levelezésben van a biztosítóval, magától rájött, hogy fel kellene adnia az otthoni kocsit. Amint ezt kimondta, rögvest kiszámoltam neki, hogy mennyibe kerül, anélkül, hogy beleülne. Kicsit megdöbbent. Szóval úgy néz ki, hogy vissza lesz az autó küldve ősszel ide, az ittenit meg eladjuk. Nem sokat ér már, de nem is izgalmas. Remélem B. lelke nem törik össze, ha nem fog ott állni az autó a garázsban. Nos majd meglátjuk. Ez se lesz egy sétagalopp találni megfelelő szállítót stb.
Mi is volt még? Elvesztettem 4 jó és nagyon régi barátomat, akik bizony nagyon híányoznak. Az innen is folytatott hosszú telefon beszélgetések, a világ sorának megtárgyalása stb. Ketten még a nagyszüleimet is ismerték, mindig volt miről beszélni. Most már az egyetlen unokabátyámon és Marin, aki a fogadott húgom, kívűl nincs is senki aki ismerte a családomat. Mari saját kis világában él, nem sok közös témánk van. Az unokabátyám a jó beszélgető partnerem.
Karácsonyra jött még egy jó hír is. Berlini barátaim lánya férjhez ment végre. A szülőkkel szintén ősrégi a barátság, ami túlélte az én disszidálásomat, a falat és mindent. A lányt is nagyon szeretem, ismerem kicsi kora óta. Helyes, szép, okos és jólnevelt. Elmult 40 éves, itt volt az idő a házasságra. A fiu már régen megvan, szintén szeretjük. Ha még élünk és mozgunk, juniusban megyünk, mert akkor tartják az esküvői bulit. Más utitervünk nincs is, pedig van egy megbeszélt randevunk Las Vegasban februárra, de le fogom mondani. Kicsit kedvetlen vagyok, még nem szoktam meg, hogy érzem a koromat. Uj tapasztalat, ennél volt már jobb is.
Most várjuk az új évet, ami reméljük csakis kellemes dolgokat hoz, mert ugye a remény hal meg utoljára. Mindenkinek aki olvas, kívánok boldog újesztendőt, egészségben, békességben.
Az év elején építkeztünk. Rengeteg idegességre emlékszem. Semmi nem haladt úgy ahogy kellett volna, de végül is valamikor februárban sikerürt átköltözni. Persze a lakás ma sincs teljesen kész. B. csinálgat ezt-azt. Szerencsére semmi se sürgős, a mai állapotban lehet rendesen élni.
Tavasszal fantasztikus jó idő volt, a hideg akkor is karácsony tájára esett, amikor nem voltunk itt. Április közepén értünk haza. Az egész kint tartózkodás, szeptember közepétől, egy hónap megszakítással április közepéig, igen hosszú volt. Az extra hazaút fáradságos és drága. A tanulságot levontuk, az idén nem mentünk haza. Persze ez se jó, de majd csak kiderűl egyszer, hogy mi lenne az ideális megoldás, ha létezik olyan egyáltalán.
Otthon minden rendben volt, ha eltekintünk az autóval kapcsolatos kálváriánktól, ami részben még mindig tart.
Hamarosan elkezdtem orvost keresni, hogy az öszesen 3 kalapácsujjamat megműtse valaki. Második nekifutásra sikerült is és junius elején megműtötték az első lábamat, majd 3 hét múlva a másodikat is. Ennek következtében 2 hónapot otthon a szófán töltöttem, mert nem tudtam rendesen használni a lábam.
Augusztus elején aztán Stockholmba mentünk. Kellemetlen 4 esős napot sikerült kifognunk. A kellemes a társaság volt, a találkozás nagyon régi és sajnos elég rossz állapotban lévő barátokkal. Később augusztusban csináltunk egy mini keletnémet túrát. Rengeteg sok szépséget láttunk, de közel se annyit mint lehetett volna. Sajnos végérvényesen tudomásul kell venni, hogy nem bírjuk már a rengeteg jövés menést. Nagy igazságtalansága a sorsnak, hogy az embernek csak öreg korában van ideje és pénze utazgatni.Az irodában ma is tudnék üldögélni és a munkámat ellátni, ugyanakkor várost nézni már nemigen tudok.
Ezután 2 nyugodt hónap következett otthon, majd utra keltünk ismét a "telelőbe". Itt rajtunk ül az átok. Apró bosszuságok tömege, napi szinten. Hol a computer, hol az autó, vagy nem jön a takarítónő, szóval valami állandóan van és akkor a jeges hidegről már nem is beszélek. Az autóval minden féle képen probléma van. Az ittenivel műszakilag, az otthonival egyébként. A biztosítását egyre nehezebb megoldani. Az idei tavasszal lejár, de csak egy másolatunk van a biztosításról, amit természetesen már februárban kifizettünk. A lelkem mélyén már tavaly szerettem volna megszabadulni az otthoni autótól, de B. akkor még nem érett meg erre a lépésre. Most miközben végtelen telefonálgatásban és levelezésben van a biztosítóval, magától rájött, hogy fel kellene adnia az otthoni kocsit. Amint ezt kimondta, rögvest kiszámoltam neki, hogy mennyibe kerül, anélkül, hogy beleülne. Kicsit megdöbbent. Szóval úgy néz ki, hogy vissza lesz az autó küldve ősszel ide, az ittenit meg eladjuk. Nem sokat ér már, de nem is izgalmas. Remélem B. lelke nem törik össze, ha nem fog ott állni az autó a garázsban. Nos majd meglátjuk. Ez se lesz egy sétagalopp találni megfelelő szállítót stb.
Mi is volt még? Elvesztettem 4 jó és nagyon régi barátomat, akik bizony nagyon híányoznak. Az innen is folytatott hosszú telefon beszélgetések, a világ sorának megtárgyalása stb. Ketten még a nagyszüleimet is ismerték, mindig volt miről beszélni. Most már az egyetlen unokabátyámon és Marin, aki a fogadott húgom, kívűl nincs is senki aki ismerte a családomat. Mari saját kis világában él, nem sok közös témánk van. Az unokabátyám a jó beszélgető partnerem.
Karácsonyra jött még egy jó hír is. Berlini barátaim lánya férjhez ment végre. A szülőkkel szintén ősrégi a barátság, ami túlélte az én disszidálásomat, a falat és mindent. A lányt is nagyon szeretem, ismerem kicsi kora óta. Helyes, szép, okos és jólnevelt. Elmult 40 éves, itt volt az idő a házasságra. A fiu már régen megvan, szintén szeretjük. Ha még élünk és mozgunk, juniusban megyünk, mert akkor tartják az esküvői bulit. Más utitervünk nincs is, pedig van egy megbeszélt randevunk Las Vegasban februárra, de le fogom mondani. Kicsit kedvetlen vagyok, még nem szoktam meg, hogy érzem a koromat. Uj tapasztalat, ennél volt már jobb is.
Most várjuk az új évet, ami reméljük csakis kellemes dolgokat hoz, mert ugye a remény hal meg utoljára. Mindenkinek aki olvas, kívánok boldog újesztendőt, egészségben, békességben.
