Tudom egy blognak érdekesnek kellene lennie, de én magamnak írom. Magánügy, szomorú, lehet ugrani.

Megint meghalt egy barátom. A "fiu" velem egyidős és 16 éves korunkban ő nagyon szerelmes lett belém, csak úgy ránézésre. A közelünkben lakott. Az én akkori szerelmem nyári katonaságban volt, mint egyetemista, én meg otthon lézengtem. Arra lett figyelmes a mindent mindig figyelő anyám, hogy egy srác órákon keresztű biciklizik körbe a házunk előtt. Akkoriban még a Pasaréti út igen kihalt volt. 10 percenként elment az 5-ös busz, aztán semmi. A jeget, a szenet lovaskocsi hozta és talán még a szemetet is lovaskocsival vitték el.

Nos a srác biciklizett én meg vittem sétálni a kutyákat. Meg is szólitott, mire én közöltem vele, hogy utcán nem ismerkedem. Ezt nagyon megjegyezte, mert még utolsó skypees beszélgetésünkkor is emlegette. Később egy iskolai ünnepségen hivatalosan is bemutatták. Igen, ez akkoriban igy volt szokás. Mondtam neki, hogy teljesen foglalt vagyok és ebben maradtunk.

Sok év telt el és én már el is felejtettem az egészet, mig hazaköltözésem után néhány hónappal meg nem szólalt a telefon. Bemutatkozott, de nem jutott eszembe a névről semmi. A biciklis fiu vagyok, mondta. Nem emlékszel? Nos erre leesett a tantusz. El is jött, elmeséltük egymásnak az életünket nagy vonalakban 17 éves korunktól a jelenig. Azóta laza kapcsolatban voltunk, főleg e-mailben és skypeen, pedig itt lakott a szomszéd kerületben. Számára én, saját bevallása szerint, mindig megmaradtam a szőke tündérnek. Szegény, látszik, hogy nem igazán ismert.:-)

Sajnos a csinos jóképű fiúból egy eléggé elhízott rettenetesen bagós öregúr lett. Egyszer elhozta a fiát is, aki pont ugy nézett ki, mint az apja fiatalon. Mikor komplikált ügyes-bajos dolgaim voltak sokat segített, söt összehozott egy barátjával, aki tovább segitett megoldani a problémámat. Hálás vagyok neki és nagyon sajnálom.

A rövid e-mail szerint feltehetően tüdőemboliát kapott és nagypénteken meghalt.

Most befejezem az írást, mert 80+ barátaimmal szintén komoly bajok vannak, sőt a nálam fiatalabb szomszédasszonyommal is. Ők azért még élnek, de ki tudja meddig?

Eddigi életemben kettő darab vasalóm volt. Az elsőt Stockholmban vettem, még rég normális nem gőzölős volt. Aztán 1972-ben az egyik esküvői tanútól kaptam egy vasalót nászajándékba. Az akkor legmodernebb gőzölős fajta, komoly valódi svájci termék. Nos ettől a vasalótól tegnap búcsúztam fájó szívvel. B. a múlt héten meglátta használat közben és közölte, hogy életveszélyes. Szerintem persze semmi baja nem volt, csak kicsit öreg meg vízköves, amit egy adag ecettel könnyen orvosolhattam volna, de nem, a vasalónak menni kellett. Tényleg bánatos vagyok. Ezzel a vasalóval kezdtem ifjú feleségként ingeket vasalni. Persze csak néhány évig. Aztán gyorsan rájöttem, hogy van aki szebben és gyorsabban vasal én meg közben bőven megkeresem a pénzt a bérére. A spanyol takaritónőmnek azóta sincs párja. Senki nem hitte el, hogy 3 óra alatt kitakaritja a 6 szobás lakást, ahol a parkettát suvickolni kellett pl. és még vasal is. Hozzá fogható szorgalmat azóta sem láttam. Mint egy gép úgy dolgozott. Egy évben ha egyszer láttam, sok volt, miután én is dolgoztam. Kulcsa volt, jött csinálta a dolgát és elment. öröm volt mindig a tisztára takarított lakásba haza menni. Apám, kint tartózkodásai alkalmával látta mit művel. Apu se hitte el, mikor mondtam, hogy 3 óra alatt képes mindent megcsinálni. Nos őt már régen elsirattam és azóta is csak keresem méltó utódját de nem találom. A vasaló meg most elment. B. rögvest szétszedte és diadalittasan mutatta, milyen rozsdás a belseje. Hát igen. Valószínű már én is rozsdás lennék ha szétszednének.:-)))

Igazán nem szeretnék politizálós blogot írni, be is fejezem a mai nappal, legalább is egyelőre. Csak azt még elmondom, hogy elég sok mindent végigcsináltam már életemben. A 44/45 -ös ostrom nem volt olyan borzalmas, míg be nem jöttek az oroszok. Az oroszok bejövetele máig tartó traumát okozott nálam, ami már nem fog elmúlni. Rákosi éra is elég pocsék volt, a nincstelenség de főleg a kilátástalanság miatt. Bezárva lenni, számomra ma is elképzelhetetlen. 56 volt életem legszebb élménye. Tudom naiv voltam és ha akkor nem jönnek vissza az oroszok, ugyanúgy rosszra fordult volna minden mint 89-ben. Ezzel együtt 89-ben is reménykedtem. Hazarohantunk 2 napra, mert ott akartam lenni a parlamentnél mikor kikiáltják a köztársaságot. Sírtam örömömben, hogy ezt megélhettem. Most meg mi lett belőle? Már az első demokratikusan választott kormány is iszonyat hülyeségeket csinált. A nép meg azt hitte, itt a Kánaán, nyugati fizetések és kádár kori munka. Senki nem mondta, hogy bizony ez így nem megy. Aki hatalmon volt megszedte magát, aztán jöhetett a következő. Ezzel együtt a legéhesebb farkasként, ahogy én láttam, az első fidesz kormány viselkedett. Pedig ha itthon lettem volna, az első választások idején, lehet, hogy rájuk szavazok, mert fiatalok voltak és azt hittem tiszta a lelkük és valóban valami újat és jót akarnak csinálni. Hát ilyen naiv hülye vagyok én. Azóta meg csak nézem a pálya széléről, hogy mi történik.

B. nevet rajtam, hogy minek izgatom magam. Tényleg minek is? Engem személy szerint igazán nem érint semmilyen hülyeségük, sőt velem jót tettek, mert mióta ők vannak uralmon csak növekedik a nyugdíjam, miután jól elcseszték a forintot. Igaz az árak is emelkednek, de panaszra semmi okom. Lehet, hogy nem is rájuk haragszom, hanem magamra. Minek kell nekem velük foglalkozni?

Politika

Naponta mondom, hogy nem foglalkozom vele, nem érdekel stb. Újságban csak a hirdetéseket olvasom, meg ilyesmi. Viszont mikor a német hírekben mondják a véleményt kiváló vezérünkről, majd az ő embere szépen németül elmondhatja a véleményét, mégis odafigyelek. Nem örülök, hogy sikerült valami teljesen fölösleges alkotmányszerüséget létrehozni maguknak és önmaguknak meg is szavazni. Még kevésbé örülök, ha erre az EU és az ENSZ egyszerre csóválja a fejét nem tetszését kifejezve. Persze annak se örültem, mikor a szerintem nagyon is független konzervatív svájci újságban megjelent Mádl Ferencnek egy egész oldalas cikke a múlt héten, amiben védte a pártot, amelyik köz tárasági elnököt csinált belőle anno és a lap nem írta oda, hogy mikor is volt ő köztársasági elnök, hanem csak azt, hogy volt. Kinti ismerőseim szerint a cikk igen lapos volt. Ők persze tényleg nem érdekeltek a hazai ügyekben. Lassan ott tartok, hogy szívesebben olvasnám a legvidámabb barakkról szóló cikkeket, mert akkor legalább egyértelmű volt, hogy hazugság az egész. Most meg mintha az ország nagy része valami amnéziától verve, nem lát semmit. Pedig ha én, aki köztudottan nem tud árakat megjegyezni, észre veszem, hogy mennyivel többet fizetek a két hetenkénti nagy bevásárlásaimkor, akkor szerintem az ország nagyrészének ezt sokkal inkább észre kellene vennie. Most már nem a visszafele mutogatással kellene foglalkozni és hangzatosan hazafiaskodni, hanem komolyan el kellene gondolkozni, hogy merre van a kiút a kátyúból. Feltételezem, hogy van még az uralkodó párton kívül is néhány értelmes közgazdász akiknek lennének ötleteik.

Most megüt a guta. Először fordul elő velem, hogy egy hosszú iromány elszáll. Majd holnap írok. Ma már nem kezdem előlről, biztos nem volt fontos.

Florida sir, mert elmegyünk. Eddig ebben a hónapban még egy szem eső nem esett. Gyönyörű meleg nyár volt, tegnap már szinte kánikula. Az éjszaka aztán dörgésre ébredtem és utánna zuhogott egy sort az eső. Most reggel óta már másodszor szakad le az ég. Egyet dörrren és zuhog utána 10 percig. Igazi tropusi érzetet kelt az idő. Kint közben 27 fok van. Állitólag igy marad egész héten. A bánat csak az, hogy az autót be akartuk húzni egy huzatba. Vizesen nem lehet. Ha tényleg ilyen marad az idő, soha nem lesz ideje szegény autónak megszáradni. No majd meglátjuk. Lassan szedegetem össze a holmit, külön ami itt marad, külön ami jön haza. Utálatos dolog. Mindig ugy indulok, hogy talán most megyek utoljára, ki tudja mi lesz őszig. Na ezt is majd meglátom, vagy nem.

Tegnap, naplemente után indultunk haza. Ez a naplemente, olyan itt mint egy szinház. Az emberek időre kimennek, ha találnak helyet leülnek és várnak. A lustábbak autóval mennek ki és az autóban várják az eseményt. Mi gyalog voltunk, megnéztük és indultunk haza. A yachtkikötőnél az egyik sporthalász pucolt az asztalon két szép nagy halat. A hal miatt álltunk meg, de aztán máson szórakoztunk. Először megjelent egy pelikán, aztán egy szürkegém és végűl egy kócsag. Röpködtek ide oda de végűl szépen elhelyezkedtek 1-2 méterre a pasitól jobbra és balra. A pelikán végűl a háta mögé került be a vizbe. Tudták a besték, hogy lesz majd kaja. Ahogy filézte a pasas a halat, kisebb nagyobb darabokat eldobott. A madarak meg rávetették magukat. Az igazi nagy csontos részeket a háta mögé dobta a pasi, amit a pelikán rögvest el is tüntetett. Muris volt nézni, ahogy türelmesen vártak a sorukra. Ez nyilván kényelmesebb mint a tengerben sk, kifogni a kis halakat.

Tegnap a halászó sast is kifigyeltük. Addig kőrözött a viz felett mignem megkaparintott egy kb 15 centis halacskát. Felvonult vele egy fára, nem a fészkébe, hanem a fára. Ott az egyik lábával ráált a halacskára és szépen elkezdte csipkedni. Elég sokáig elvolt vele, mert kiefele menet láttuk és mikor vissza fele jöttünk még mindig ott csipegetett.

Induláskor persze, a mókuskákat is megetettük.