A nyűgnek még nincs vége

Az előző bejegyzést a cím leírása után valahogy elküldtem, pedig nem akartam.:-(

Szóval nem olyan egyszerű ám amerikába utazni. A nyári menetrend már nem érvényes a téliben meg nincs megfelelő csatlakozás. Keresünk naphosszat, szemvibrálásig és nem találunk. Kevés vígasz, hogy az utazási irodában is megerősítették azt, amit mi láttunk. Volt itt már minden elképzelhető figura, más célállomás, más kiindulási pont meg mit tudom én milyen variációk, de ha megfeszülünk se tudunk semmi okosat kitalálni.
Gondolta volna valaki, hogy a reggel Párizsba induló gépen már karácsonyig nincs egy szál szabad hely se? Nem értem, mindenki utazik ebben a ronda őszi időben?
Ami régen egy kellemes utazási forma volt, az ma már egy tortura, vagy én lettem olyan öreg, hogy egy cseppet sem birom a gyűrődést?
B. is totál belefáradt már a keresésbe. Mikor ma délután végre találtam egy nem jó de elfogadható járatot, amin hely is van még, akkor kiderítette, hogy majd holnap foglaljunk. A guta kicsit megütött, de nem szóltam egy szót se.
Nem emlékszem, hogy valaha is mióta elhagytam az országot, ennyi kinlódás előzte volna meg bármelyik utamat is. Mostmár csak abban reménykedem, hogy mindezek után, az ott tartózkodás csak csupa öröm és boldogság lesz.

A kínnak még nincs vége.

Megvan!

Nos ma hosszas várakozás után megkaptam a vizumot, illetve a zöld kártyát. Már rég jártam ilyen canossát bármiért is. Sajnos semmi boldogságot, ujjongást vagy megelégedést nem éreztem. Még mindig az az érzésem, hogy valami szörnyű tévedés áldozata vagyok. Mert ugye én csak egy kicsivel akartam tovább maradni és nem 10 évre szóló zöldkártyát kértem, amivel, mint mondták 5 év mulva megkaphatnám még az állampolgárságot is. Na pont ez hiányzana még nekem! Előbb köpöm magam szembe a tükörben, mint hogy ilyesmivel foglalkozzak. Na meg nem is kaphatnám meg, mert nem adnak senkinek harmadik meg negyedik álampolgárságot.
Persze elég rossz hangulatura sikeredett a nap, mert én fogcsikorgatva hallgattam és nem mondtam ellen a konzulnak, mindent ráhagytam B-ra. Utána meg annyira utáltam magam, hogy rajta köszörültem a nyelvem mert nem volt más a közelben. Undorító tudok ilyenkor lenni.

Remélem ezzel lezárult 4 éves együttlétünk első diszharmonikus periodusa. Talán ha ott leszünk, már elfelejtem a sérelmeimet. Szerencsére igen hamar tudok sérelmeket felejteni, bár van néhány ami örökre megmaradt bennem, de elég mélyre van száműzve.

Most aztán rengeteg a tennivaló, repülőjegyet kell szervezni, hotelt az első napokra, kocsit is mert anélkül ott nem lehet mozdulni. Ezt is utálom pl. de ez van. Ma jól elfáradtunk, mert gyakorlatilag reggeltől délutánig tartott a követségi hercehurca.

Más

Ismerős, most járt előszőr Barcelonában. Hazajött, el van ragadtatva, mesél és tényleg biztos rengeteg uj épület, strand meg minden van, mióta én utoljára ott jártam. Elgondolkoztam, hogy talán el kellene menni megint.
Aztán rájöttem, hogy nem akarok igazán. Már ugy szeretnék mindent megőrizni magamban, ahogy az emlékeimben él. Amikor még nőként is nyugodtan sétálgathattam az éjszakában a Ramblákon és élvezhettem, hogy az üzletek éjfélig nyitva vannak. Nem voltak román cigányok és nem kellett félni semmitől. A város nem volt még kipucolva és alig volt modern épület. Ma már, tele van modern csodákkal, amit valahol máshol szivesen meg is néznék, de nem ott. Biztos ott is, akár csak Párisban tavasszal, öregnek, fáradtnak és elveszettnek érezném magam. Nem megyek sehova ujra, csak valódi, számomra uj helyekre és akkor nem leszek csalódott semmilyen formában. Felmelegítve még a városok sem jók.

Csütörtökön kell mennem az amerikai követségre konzuli intervjura. Ki nem nyitom a számat angolul, elhatároztam. Valamint megigértettem B-val, hogy ha megint elkergetnek valami hülyeséggel, megvesszük a repülőjegyeket 90 napos kinttartózkodásra és kész.

PIN Code

Nem akartam hinni a szememnek. Megérkezett a svájci erkölcsi bizonyítvány is. E-mailen természetesen. Mikor megláttam, rögtön eszembe jutott, hogy e-mailen kértem, nem postán. Remek letöltöm kinyomtatom, hurrá!!!
Nos igen, de előbb adjam meg a nagyon személyes pin kodomat, amit a kérelemnél használtam. Sejtelmem nem volt mi volt az. Mindez valami csodás "Beamtendeutsch" nyelven volt írva, ugy hogy eleinte nem is fogtam fel igazán mit akarnak. Lázas keresésbe kezdtem. Rendszerint az ilyen extrákat fel szoktam irni a másolatra, de most persze nem találtam semmit. Próbálkoztam a szokásos jelszavammal, amit hülyeségem miatt mindig használok, nem ment. Kerestem az ő papirjaikon és megpróbáltam megadni minden fellelhető számot, nem megy. Irtam nekik e-mailt, hogy elképzelni se tudom mit akarnak. Vagy oldják fel a letöltést, vagy küldjék el postán, ami természetesen megint néhány nap késedelem. B. viszont tűkön űl, mert ő is érzi hogy a sok ezzel-azzal lassan kifutunk az időből.
Ezek után leültem nézni egy filmet, de képtelen voltam rendesen odafigyelni. Jó félóra mulva, kipattant a szikra és berohantam a computerhez. Beadtam, ami eszembe jutott és láss csodát, megnyilt a melléklet és ki is lehetett nyomtatni. Csodák csodája a svájci rendőrségen sem szerepelek a bünözői nyilvántartásban. B. mehet holnap a követségre.
Mostmár csak az hiányzik, hogy az eltünt TAJ- és adókártyám hollétével kapcsolatban is megvilágosodjak.

Asztrologia

Tavasszal éreztem, hogy valami nem jó körülöttem. Semmi nem ugy ment, mint ahogy kellett volna. Igy végső mentsvár megnéztem a bolygók állását. Nem értek hozzá persze, de hiszek a személyre szabott horoszkópban és sokat foglalkoztam vele az elmult 60 évben. Sajnos nem sok jót láttam, de legalább tudtam, hogy miért van tele apró buktatókkal az életem.
Mostanában megint halmozódnak az apróságok. B. műtétje se egészen sima, remélem azért nem lesz komolyabb baj, segit az antibiotika amit most szed.
Saját vizum ügyem is egyhelyben toporog, akár csak a saturnus, ami az egész ronda évet okozza nálam. De van fény az alagut végén. Novemberben már odébb vonul a satrunus és akkor nekem is könnyebb lesz az életem.
Lehet röhögni, de nekem akkor is használ, ha rátolhatom valamire a rengeteg toporgás, aggodalom és bosszuság okát. Meglátjuk mi lesz novemberben.

Kicsi boldogság

Ma délelőtt szólt a telefon és kiderült, hogy megvan a hőn áhított koncertjegy Bécsben. Simon Bolivar zenekara, akikről már annyit hallottam és olvastam és olyan nagyon kiváncsi vagyok rájuk. Szóval sikerült. Vártam mindig, hogy talán egyszer jönnek Pestre is. Igaz feltehetően itthon nehezebb lett volna jegyhez jutni mint kint. A hazai, igazán jó hangversenyekre ugy adják el a jegyeket, hogy észre se veszi az ember. Persze tudom mi folyik e-téren. Elég sokáig benne voltam én is a körben akik hozzájutottak minden jegyhez. Ma már nem vagyok bent, magamra vessek.
Mindentől függetlenűl ilyenkor aztán nagyon hálás vagyok a Sorsnak, hogy ad nekem még ilyen teljesíthető kivánságokat és a Férjemnek is, aki szorgos munkával megtermtette nekem létem alapját valamint azt, hogy ha valami elérhetőre nagyon vágyom, meg is tudjam szerezni magamnak. A hálás öröm után, aztán mindig kicsit rossz a lelkiismeretem, mert neki kellene velem élvezni mindezt és nem másnak, de igy akarta a Sors, nem szabad ellenkezni.
Tudom, szerénytelen vagyok, de meggyőződésem, hogy mindhárom férfiunak adtam valami extrát az életéhez. Én meg kaptam és kapok közben rengeteget, nem pénzben hanem szeretetben. Arról már nem is beszélve, hogy a férjem tudtán kívűl csinálta belőlem azt aki vagyok. Egy hivatásos psychiáter se érhetett volna el jobb eredményt.
Szóval ma sütött a nap és szép volt az élet. Jók az ilyen dolgok, amivel az ember kicsit igazán boldoggá tudja tenni magát. Holnap megyünk kötözésre és remélem B. egyre jobban lesz.