Úgy szép az élet, ha pörög!

 Persze, részeben magunk pörgetjük. Lecseréltük a kicsit süket, beszédhibás nappali gondozónőnket, mert nem hallotta meg a csengőt. Persze a tv sorozatok is annyira izgalmasak voltak, hogy teljesen lekötötték a figyelmét. 

A reggeli nő, kihasználta az alkalmat és többet akart dolgozni. Így most hétköznap kétszer 6 órában dolgozó nője van Bandinak. Azt hittem, hogy most már szép lesz az élet, de kiderült, hogy mégsem, mert szombaton egyik se akar dolgozni. 

Van persze egy extra csak vasárnaponként dolgozó gondozónk is, aki végül elvállalta a minden második szombatot. A minden elsőt pedig a délutáni vállalta be délelőttre. Így rám maradt a minden első szombat délután. 

Ezek után jött ma délután a hideg zuhany, hogy a szombat és vasárnapi ma kórházba került, valami titokzatos bajjal. Hol keressek péntek délután hétvégére beugrót? Ez reménytelen, most én leszek hétvégén az egész napos gondozó. Csak ne kellene korán reggel kelni és reggelit adni....

Bandi közben az időjárás függvényében hol jól hol rosszabbul van. Ezt a dunsztos időt ami most van elég rosszul viseljük mindketten. 

Tegnap késő este még egyetlen rokonomat és lelki támaszomat is ki kellet segítenem a bajból. Beleragadt a lakáskulcs az zárba, nem lehetett bezárni éjszakára a lakást. Pozitív, hogy rengeteg 24 órás zárszervíz van. Az első akit felhívtam egy órán belül küldtek embert. Sajnos az egész zárat ki kellett cserélni, amire éjszaka már nem volt mód. De ma az ígért időben megcsinálták, az ára elég húzós volt. Most izgulhatok, mert Bandinál ugyanaz az az ajtó van, kb. egy időben cserélték mindketten az ajtót.

A héten az új takarítólány is megbetegedett, de nem is bántam. Ha jön az nekem extra munka, mindent elrámolni rendet csinálni stb. Olyan nagy koszt nem csinálok itt magamban. Egy jó tündérre lenne szükségem, aki távollétemben rendbe rakná a konyhát, esetleg kimosná a ruhát stb. Ezek a teendők állandó jelleggel nyomasztanak, nem is beszélve a napi főzésről. Persze ez az én mániám, hogy rendelt kaját nem eszünk. Egyébként Bandit remekül felhizlaltam, nem mozog és jó étvággyal eszik. Most kezdem redukálni már az étel adagokat. Én sajnos még egy dekát se híztam. Most már nem izgat, mert leszűkíttettem, rengeteg pénzért, a szoknyákat, nadrágokat. 

Szóval így éldegélünk itt Budán, sajnos nem nyugalomban.

Vissza a mókuskerékbe

Tegnap délben mindkét nő izgatottan várt.  Egy volt csak biztos, szombatonként nem akarnak dolgozni. Szerencsére valami más miatt telefonált a vasárnapi gondozónk. Neki rendszerint szombatonként van egy másik helye, de most simán bevállalta a minden második szombatot, sőt még azt is, amikor napközben nem ér rá, de reggelente odamegy és ad reggelit. Ezek után közöltem a két másikkal, hogy osszák be magukat, és sorsolják ki melyikük fog napközben jönni minden első szombaton. 

Nekem a reggel és az ebéd izgalmas. Reggel felkelni és odamenni reggelit csinálni, nem nagy űgy, csak hogy én szenvedek ha korán kell kelni. Az ebédért meg át kell jönni valakinek, mert a normál ebédszállítóm csak hétfőtől péntekig dolgozik nekem. Mindez a szervezés persze kutyagumi a barátnőmhöz képest, aki 8 éve csinálja a cirkuszt a gondozónőkkel, az ebérkómás férjével. Neki 24 órás gondozók kellenek. Nem hittem volna, hogy nekem is bele kell tanulnom ebbe a szakmába.

Barátok már tegnap este telefonáltak, hogy épségben haza értek. Kölcsönös hálálkodásba kezdtünk. Ők köszönték, hogy milyen jól szerveztem mindent és milyen jókat beszélgettünk, én meg hálálkodtam, hogy felvállalták miattunk ezt az utat. Nekem igazán üdítő volt két napig beszélgetni értelmes dolgokról, eseményekről. Borzasztó, hogy itthon mindenki kihalt már körülöttem. Barátnőm és a lánya még a szüleimet is ismerték, nem is beszélve a férjemről. Nagyon sok közös emlékünk van, a jó és a kevésbé jó évekről. Nem kell semmit magyarázni megértük egymást félszavakból is. Ilyen az igazi barátság, sajnos ritka mint a fehér holló. 

Általában már megszoktam, hogy itt ülök magamban az üvegkalickámban, de most olyan nosztalgia fogott el, a régi jó beszélgetések után.Na de majd elmúlik ez is.

Vendégek

Hétfőn este érkeztek Berlinből, autóval. Sajnos nincs rendes repülős összeköttetés Budapest és Berlin közt. Barátnőm szuper fit 82 éves, a lánya 50+ a veje 60+. Utóbbi eredeti nyugatnémet, neki még van sok újdonság itt. Hétfőn este persze megrendelt hidegtállal vártam őket, szerencsére éhesek és szomjasak voltak. Jó sokáig eldumáltuk itt az időt.

Kedden persze Bandinál kezdődött a program. A "fiatalok" szerencsére remekül beszélnek angolul. Onnan a fiú kedvenc vendéglőjébe a Rosensteinbe mentünk ebédelni. Ebéd után megnéztük a keleti pályaudvart. A férfiú foglalkozása kötődik a közlekedéshez, így az ilyen helyek nagyon érdelik. Közben mi vígan cseverésztünk a régi szép időkről. Engem nagyon zavart, hogy néha a legközönségesebb szavak se jutottak eszembe, pl a borjú. Jót nevettek, mikor mondtam, hogy a tehén gyereke.

Délutánra opera túrára fizettem be magunkat. A mi operaházunkkal mindig el lehet bűvölni a külföldieket. Így legalább én is megnéztem, milyen lett a felújítás után. Persze gyönyörű. Sajnos a földszinti ülőhelyeket teljesen átrendezték. Ez nekem nem tetszett, valamint a székek formájától sem voltam elragadtatva. A minden féle nyelvű csoportok 1 perces időközökben indulnak a bejárattól, de ügyesen szervezett az útvonal, nem egymást túrják ki a csoportok, hanem elég szellősen lehet nézelődni és hallgatni a vezetőt. Csak egy dolog bosszantott. Kíváncsiságból megnéztem a mosdókat is. Szépre csinálták azt is, persze kevés, mint mindenütt, de se wc papír se kéztörlő nem volt egy szál se. Ez nekem olyan, mintha egy szépen felöltözött nőnek piszkos lenne a körme. 

Mindezek után felültünk a buszra és ők a szállodába én meg Bandihoz mentem. 

Közben jöttek a hiób hírek, miszerint a gondozónők nem akarnak szombaton dolgozni. Jöttek minden féle ötletekkel, hogy hogyan oldjam meg a dolgot de én hárítottam. Holnap délben fogom magam ismét üzembe helyezni, aztán majd csak kialakul a dolog. 

Ma a két nő, elment Szentendrére. Ismerik a helyet, kétszer is nyaraltak a közelben. A fiú nem akart velük menni, mert őt a budapesti közlekedés érdekelte. Így aztán ma végig mentem vele a hatos villamoson végállomástól végállomásig. Közben persze sokat meséltem kedvencemről, Budapestről. A körtéren aztán lementünk a négyes metróba. Ott volt nekem a nap fénypontja. Metron a lejáratnál jegy ellenőrök vannak, most két nő állt ott. Kérdeztem, lehiszi nekem a 88 évemet, vagy kéri az igazolványt?  Erre azt a választ kaptam, hogy 88 évest nem hiszi, úgy 75-re saccolt. érdemes volt metrózni ezért. A Kálvin téren kiszálltunk, a férfiú már valami ebédelő hely után kezdett kérdezősködni. Átsétáltunk az Astoriához és felültünk az ötös buszra. A Pasaréti úti olasznál, a kertben remekül megebédeltünk. Vissza fele még megmutattam neki a fogaskerekűt és mint utóbb kiderült később még visszament és felment vele a hegyre, körülnézett és vissza jött. Közben a lányok is előkerültek, Bandinál találkoztunk. Aztán ők elmentek a szállodába én ott maradtam. Később találkoztunk a közeli kertvendéglőben. Tudom, hogy ők mindig kint szeretnek ülni, így csak egy kicsit fagytam meg közben, de megint 10 óra lett mire haza értem. 

Holnap reggel még ide jönnek elköszönni. Én mélységesen meg vagyok hatva, mert nem semmi 2000 kilométert vezetni ezért a két napért. Ők ráadásul még 4 nap szabadságot is áldoztak erre. Nem vitás, hogy mindezt kizárólag értem tették. Hálás vagyok a sorsnak, hogy legalább egy iylen baráti kapcsolatom még él. Sajnos az ős barátom, barátnőm férje már 2 éve elment.

Változások

 Két hete szíven döfött csodálatos Elenám, aki a takarító lányok mintaképe lehetne. Most elment és Münchenben fog repülőteret takarítani. Nem vagyok biztos benne, hogy sokáig fogja bírni, de azért várni nem tudok rá. Van társam is a bajban, jó ismerős, tőle "kaptam" Elenát. 

Szerencsémre a reggeli gondozónő, beszélt a lányával, aki imád takarítani. Most izgatottan várom a keddet, akkor lesz az első takarítás.

Közben úgy döntöttünk, hogy a napközbeni gondozónőt is lecseréljük. Úgy nézi egész nap a tv-t, hogy se lát se hall. Engem nem zavar, ha tv-t néz, de se a postás csengetését, majd kopogását, de Bandi kiabálását sem hallotta meg, nem egyszer vagy kétszer.. Szerencsére nincs mostanában vészhelyzet Bandinál, de ha mégis lenne, akkor mi van? Amúgy rendes. Kiszolgálja Bandit enni és inni valóval, nem eszi ki a jégszekrényt stb. Holnap jön az új jelölt bemutatkozni. Ha tetszünk egymásnak, akkor egy hét múlva kezd. 

Mindeközben Bandi is szépen "fejlődik". Már teljesen egyedül átügyeskedi magát a wc székre, amit rá tud tolni/húzni a rendes wc.-re. A reggeli gondozónő kőműves-burkoló fia eltüntette a zuhanyozó küszöbét, így kis segítséggel be tud gurulni a zuhanyba és egyedül tud tisztálkodni. Ebben a helyzetben ez már nagy siker nálunk. 

Én meg csak szépen elvagyok, kigondolom és megfőzöm az ebédet és ez nekem már tökéletesen elég. Kicsit mosok is közben, valamint minden délután Bandinál vagyok. A héten megvolt az évad utolsó hangversenye is. Most majd jönnek a berlini barátok, júniusban pedig van jegyem a bécsi operába, ahová egy barátnőmmel megyek. Remélem a most itt tanyázó fagyos szentek gyorsan elkotródnak és élvezhetem a globális felmelegedést.

Mindennapok

Türjük a szeszélyes tavaszi időjárást, de közben nagyon élvezem a virágzó orgonákat a ház körül.  A sima hétköznapokba belerondit a pápa cirkusz. Miközben ezt a pápát szeretem, az első normális pápa az életemben. Nem is vele van bajom, hanem miatta. Üldögéltem a minap vagy 10 percet a lakásommal szemben és vártam, a pápát. Addig ugyanis a rendőrök serege nem engedett át senkit az úton. Végül is szerencsém volt, mert a velem együtt üldögélő hölgyek már sokkal régebben vártak a buszra, illetve a pápára. Sajnos nem derült ki, hogy kit szidnak olyan odaadóan. Tudom melyik kerületben vagyok, itt a kerekded vezetőnket biztos senki nem szidja, nem is passzoltak az okok. A pápát se szidták, szóval ez már rejtély maradt, mert elvonult előttünk a konvoj. Volt benne minden, előszür is sok rendőrautó, nagy fekete autók, közben a pápa kis fehér fiatja, aztán a katasztrófa védelem, két mentőautó, tüzoltók nem voltak. Én meg csak néztem, hogy ennyi ember,,,. Még soha nem láttam ennyit itt a téren. Többnyire buszra és villamosra vártak. Így nem csoda, hogy azt kérdezte tőlem a rendőr, mikor rendíthetetlenül kértem, hogy engedjen átmenni a túloldalra, hogy mi haszna lesz abból ha átmegy?  Mondtam, csak annyi, hogy haza érek. Erre nem számított, csak a vállát vonogatta.

Bandinak új szobawc-t kellett venni. Az elsőt én választottam és igyekeztem egy jó stabilat keresni, nehogy felboruljon vele. Ő most kiderítette, hogy gurulós kell. Igaza volt. Ő maga kereste magának a computerben én csak megrendeltem amit akart. Ezzel aztán egyedül be tud jutni a fürdőbe, az eszközt rá lehet tolni a rendes wc-re. Na de a fő élvezet, hogy hosszú ágyban mosdatás után bejutott a zuhanyzóba. Ehhez kellett segítség, de majd kicsit szétverjük a fürdőt és eltüntetjük a zuhany küszöbét. Most csak a jó erőben lévő reggeli gondozónő tudta átemelni a küszöbön, székestől. 

A főtaxi megbolondult. Már elég sokszor csináltam az elmúlt egy évben, hogy az ebédet egy taxival küldtem át Bandihoz. Ez egyszerűbb és olcsóbb volt, mintha a szokásos ebéd szállítóm jön ide vasárnap, túlórában.  Két hete a taxis komoly morgásba kezdett, hogy ,miért nem rendeltem direkt csomag vitelre a kocsit stb. Dűhös voltam és felhívtam a főtaxit, ahol közölték, hogy igen, csomagot csak akkor visznek, ha ezt extrában úgy rendelem. Ma került erre sor. Mondtam, hogy egy kicsi és könnyű csomagot kell a-ból b-be elvinni. Mi van a csomagban? Kérdezte a nö. Megmondtam, hogy ebéd. Ételt nem szállítunk! Mi.??? Ételt csak akkor visznek ha én  is vele megyek. Lecsaptam a telefont. Felhívtam egy másik társaságot, kicsit várni kellett, mert megint jött vagy ment a pápa, de jött a taxi. Mikor lementem itt állt egy főtaxi is. Mondtam, hogy sajnálom de csak a szatyor akar utazni, azt meg nem vállalták. Sofőr morgott kicsit, aztán elment. A másik szó nélkül berakta a szatyrot és elment. Szóval így éldegélünk most itt ebben a szeszélyes tavaszban.

Barátnők

 Itthon soha nem voltak barátnőim. A családban éltem és sok férfi barátom volt. Nem szerelmek, hanem igazi barátságok voltak ezek és ki is állták az idő fogát aztán is, mikor már elmentem itthonról.

Jött Stockholm ahol tényleg teljesen egyedül lettem. Ott is voltak fiúk, de ezek nem barátságra vágytak. Igy aztán átmeneti dolgok voltak. Viszont lassanként lett 3 jó batárnőm. Ők ismerték egymást de nem voltak egymás barátnői, mert nagyon különböző jellegűek voltak. Az egyik kettő, a másik három, a harmadik 11 évvel volt idősebb nálam. Az első kettőnek gyerekeik voltak a harmadik egy gyerektelen bohém volt. Férjnél volt mindegyik. Nagy szeretettel gondolok most is vissza rájuk, mert rengeteget segítettek abban a szörnyű magányban, hogy mindig volt valaki, akit fel lehetett hívni telefonon, beszélgetni egy kicsit.

Húsz évvel ezelőtt, felhívott a nálam 3 évvel idősebb és elbúcsúzott. Elmondta, hogy már régóta kezelik  daganattal. titokban, mert soha nem engedte meg a családjának se, hogy beszéljenek róla, többször operálták és most már csak egy elég kilátástalan kemoterápia lenne még, de ő azt nem csinálja. Elégedett volt az életével, szép volt és jó, most inkább befejezi. Szörnyű volt hallgatni, de megértettem. Nem szenvedett, ha fájdalmai voltak jött a segítség, végül otthon halt meg. Gyerekei és férje is vele voltak. 

A bohém, aki orvos volt és többször betoppant hozzánk Zürichbe, haza üldözte a férjét. Utolsó látogatásakor mesélte, hogy a férje remekül megvan. A szomszéd lakásban lakik egy nyugdíjas ápolónő az vigyáz rá. Testvére és barátai is voltak abban a vidéki városban, ahová költözött, szóval jól van. A batárnőmön se látszott semmi betegség nyoma, de nyilván már tudta, hogy gyógyíthatatlan daganatos beteg. Aztán már csak az itthon élő bátyja mesélte, hogy egy szép napon telefonált neki, hogy menjen el a lányával együtt hozzá Stockholmba. Ott közölte velük a diagnózist, a bátyja is orvos volt, valamint kezükbe adta a papírokat, miszerint eladta házát, berendezéssel együtt. A pénzt bátyja két gyerek örökli. Mindent elrendezett, az összes hivatalos dolgokat, a hamvasztást, mindent. A báty 3 nap múlva hazajött, ez volt a nem is kívánság hanem parancs. Barátnőm még aznap bevitette magát egy hospice be, ahol egy hét múlva meghalt. 

A harmadiknak most lett volna a hónap végén a 90. születésnapja. Mióta Bandi beteg, ritkábban beszéltünk. miután ő délután hatkor vacsorázott és nyolckor már aludt. Beszélgetéseink alkalmával elég életunt volt. Több féle nyavalyája volt, amit már nem tudott magyarul rendesen elmagyarázni. Két gyerek hetente ment hozzá, különben a svéd állam gondoskodott róla. Írtam már egyszer a naponta változó ápolókról, akiknek egyrészt nincs idejük beszélgetni, másrészt többnyire alig beszélnek svédül. Ma este jött a telefon, a lánya hívott fel, hogy anyu meghalt. Ő se tudta elmondani, hogy pontosan miért került most a kórházba az anyja, csak hogy nagy fájdalmai voltak és ezért bevitték. Másnap meghalt. Ott voltak vele, végül nem szenvedett. 

Nagyon hosszú idő után találkoztam véletlenül az utolsó barátnőmmel, aki aztán nagy támasz volt az ismét rám szakadt szörnyűséges magányban.De ez már egy teljesen új fejezete volt az életemnek.

Mai nap

 Ma reggel azt hittem, hogy szekrényt fogok tavaszi nagy takarítani és kicserélgetem a molypapírokat. De még le se nyeltem a kávét, jött egy telefon. A gerincgyógyászati központ hívott. Ebben az ügyben ez már sokadik, de remélem utolsó telefon volt.

Bandi már egy éve fájdalomcsillapító tapasszal él. Ezt pont egy éve felírták, illetve a szakorvos ajánlotta. Annak az ajánlatnak a nyomán, a háziorvos két hetenként felírta. Pontos időben kell mindig felírni, mert 15 naponként adják csak ki és a recept nem lehet több mint 5 napos. Eleinte ezzel is sok cirkusz volt, mert ha közbejött hétvége, meg ilyesmik. Mostanra a patika és én is megszoktuk a dolgot, így ez már működik. No de most letelt az egy év, új szakorvosi vélemény kell. Sajnos neurológus, akit megtalálok e-mailben, nem írhatja fel. Aki felírta azt azóta se láttuk. Kezdődtek a telefonok. Budai Egészségközpont, mert náluk voltunk az orvosnál. Lassan sikerült eljutnom az igazgatóságig, ennek a folyománya lett a mai telefon. Ebből kiderült, hogy mi ugyan privát voltunk, de most csak állami EÜ által lehet felíratni. A privát orvos természetesen a Gerincgyógyászaton dolgozik főállásban, csak hétfőn! 

Szóval indulás a körzetihez beutalóért, majd Bandihoz a kártyákért. Haza ugrottam, mert a sütőben főtt a holnapi ebéd. Ezután le a Gerincgyógyászatra. Ott már kevéske értetlenkedés után, eljutottam a délelőtti telefonálóhoz és megkaptam a papírt. Hogy valami saját hasznom is legyen az elrontott hétfőből, megcsináltattam a térd röntgenemet. Szóltak, hogy a lemezt máris elkérhetem, ugyanis a lelet majd 2 hét múlva lesz csak meg.. 

Valami remek kantin lehet abban a kórházban. Én még ennyi rettenetesen túlsúlyos nőt rég nem láttam. Mindjárt a recepcióban aki felvette az adatokat, alig érte el a tasztatúrát, annyira útban volt a hasa. Utána egy kicsi szobában 3 nő dolgozott. Mind a három megvolt egyenként 120 kiló. Nem értem. Egy egészségügyi intézményben, nem figyelmeztetik őket az orvosok, hogy drágám 10 év múlva nem fogja magát elbírni a térde? Ez egyszerűen felelőtlenség és nagy fokú gondatlanság a főnökség részéről. Szerintem!