Tegnap délben mindkét nő izgatottan várt. Egy volt csak biztos, szombatonként nem akarnak dolgozni. Szerencsére valami más miatt telefonált a vasárnapi gondozónk. Neki rendszerint szombatonként van egy másik helye, de most simán bevállalta a minden második szombatot, sőt még azt is, amikor napközben nem ér rá, de reggelente odamegy és ad reggelit. Ezek után közöltem a két másikkal, hogy osszák be magukat, és sorsolják ki melyikük fog napközben jönni minden első szombaton.
Nekem a reggel és az ebéd izgalmas. Reggel felkelni és odamenni reggelit csinálni, nem nagy űgy, csak hogy én szenvedek ha korán kell kelni. Az ebédért meg át kell jönni valakinek, mert a normál ebédszállítóm csak hétfőtől péntekig dolgozik nekem. Mindez a szervezés persze kutyagumi a barátnőmhöz képest, aki 8 éve csinálja a cirkuszt a gondozónőkkel, az ebérkómás férjével. Neki 24 órás gondozók kellenek. Nem hittem volna, hogy nekem is bele kell tanulnom ebbe a szakmába.
Barátok már tegnap este telefonáltak, hogy épségben haza értek. Kölcsönös hálálkodásba kezdtünk. Ők köszönték, hogy milyen jól szerveztem mindent és milyen jókat beszélgettünk, én meg hálálkodtam, hogy felvállalták miattunk ezt az utat. Nekem igazán üdítő volt két napig beszélgetni értelmes dolgokról, eseményekről. Borzasztó, hogy itthon mindenki kihalt már körülöttem. Barátnőm és a lánya még a szüleimet is ismerték, nem is beszélve a férjemről. Nagyon sok közös emlékünk van, a jó és a kevésbé jó évekről. Nem kell semmit magyarázni megértük egymást félszavakból is. Ilyen az igazi barátság, sajnos ritka mint a fehér holló.
Általában már megszoktam, hogy itt ülök magamban az üvegkalickámban, de most olyan nosztalgia fogott el, a régi jó beszélgetések után.Na de majd elmúlik ez is.
Szükség van arra is, hogy kikapcsolódásként mással is lehessen beszélgetni. Jó, hogy van még lehetőség erre is.
VálaszTörlés