Micsoda nap!

 Jól kezdődött. Reggel sütött a nap a szemembe mikor felébredtem. Összekapkodtam magam, mert már az egész mult héten készültem lemenni a MOM-ba és elintézni dolgokat ott. Gyönyörű napsütésben sétáltam le. Sorba mentem. Először a Müllerhez, mert B. már nagyon vágyott a valódi Ricolára és itt nálunk az nincs. Müllertől mentem a T-Comhoz. Húztam számot és leügettem a Sparba, szalámiért. Az ott kapható olaszt szeretjük. Onnan a Tchibóba mert már kifogyóban volt itthon a kávé. Sehol nem voltak sokan , úgy hogy ezt vihar sebesen lebonyolítottam. Mire vissza értem a T-Comhoz pont rám került a sor. Mint kiderült, már új szerződésem van, üvegszállal és HBO nélkül, kevesebbe fog kerülni mint eddig. Naivan rákérdeztem, hogy akkor most mennyi is az internet sebesség? Pasi rezzenéstelen arccal közölte, hogy 300 mb. Közöltem, hogy ehhez képest én csak 60 mb-t látok. Jött is a várt szöveg, biztos a gépe régi. Mire én halk kacajra fakadtam és mondtam, hogy egy alig féléves I-Pad-on mérem. Csend lett és halk hümmögés. T-Comos levelezésemnek még nincs vége. Ezek után még a bankba is átmentem, mert írtak valami zürös szöveget a telefonbank kódról, amit magam is megcsinálhatok. Eddig ellenkeztem, mert a telefon nekem nem bankolásra való, de a multkor belefutottam, hogy a normán felül is kért kódot a netes kártyával való vásárláskor. Rögtön csináltak is egy kódot nekem, aztán kiderült, hogy már van kettő kódom, ki tudja hogyan. Ez eltartott egy ideig, míg a bankos fiuk ezt egymás közt kitárgyalták, de végül is megoldották, remélhetőleg.

Ebéd után zoom meghívásom volt Fischer Iván 70. születésnapjára. Volt persze szép zene is és rengeteg érdekes köszöntés. Ismert és ismeretlen nagy nevek igen kedves szövegekkel. Mindez angolul. Persze a köszöntők nem Amerikában vagy Angliában születtek, vagy foglalkozásuknál fogva sokat érintkeznek külföldiekkel, így minden szót megértettem. Ilyenkor szoktam megdicsőülni, hogy aztán az első élő találkozáskor egy közönséges amerikaival, jól a fenekemre huppanjak. 

Az első zeneszám valami nagyon ismerős Bach darab volt. Ki tudja miért, de annyira elkezdtem magam sajnálni, hogy már soha többet nem ülhetek élőben hangversenyen, hogy elkezdtek csorogni a könnyeim. B. nem tudta mi történt velem. Azt hiszem még soha nem látott sírni. Kicsit kimentem a képből, aztán elmúlt. 

Mindezek után néztük a washingtoni cirkuszt. Először a német közvetítést, de a harmadik ima után eluntam és otthagytam B.-t, hogy nézze angolul. Biden ugyanis katolikus, ami önmagában nem baj, de minek annyit imádkozni. Mondjuk a délutáni műsor után lady Gagától se voltam annyira elragadtatva, sőt rárjöttem, hogy Jennifer Lopeznek nemigen van hangja.

A nap mindezzel együtt nagyon szép és jó volt nekem és csak remélni tudom, hogy ma este már nem fog elromlani se a nap se a jó hangulatom.

 

Vásárlás

A minimum 25 éves mikrohullámú sütőm elkezdett haldokolni. Nem forog rendesen a tányérja, ha megy akkor zökkenőkkel. B. mondta, hogy esetleg szétszedné, megnézné, stb. Mondtam hozzá ne nyúljon! Ha elkezd szerelni a konyhában, akkor egy hétig nem tudok főzni. 

Ezután elkezdtünk nézegetni sütőket a neten. Sajnos a képekről nem lehetett megállapítani, mi az a sok gomb az készülékeken. Mondtam a mult héten, sebaj, megyek a Saturnba és veszek egyet, ami egyszerü nincs benne grill és könnyen kezelhető. El is mentem de egyetlen darab lett volna a mi tetszett. A legtöbb ugyanis sokkal kisebb mint ami nekem kell ahhoz, hogy beleférjen a tányér. Már kezdtem örülni az egynek, mire közölték, hogy raktáron nincs, csak online van még egy darab. Mondtam ok. rendelje meg. Azt ő nem tudja. Felírta a számát, menjek haza és rendeljem meg én. Itthon persze ezer dolog várt, csak késő este kezdtem foglalkozni megint a dologgal. Az egy darabot persze nem találtam. B. és én is kerestünk a neten megfelelőt, nemigen találtunk. A végén közöltem, hogy rá bízom, keresse meg itt a kártya rendelje meg és fizesse is ki. Nos a fizetésnék kezdődtek a bajok. Én igyekszem mindig keveset regisztrálni és a lehető legegyszerűbb módon fizetni. Ő viszont hogy hogy nem, elkeveredett a gmali fiókhoz, jelszó stb. Miután már éjfél után voltunk, mondtam hagyjuk a csudába, majd holnap. Másnap sikerült is megtalálnom ugyanazt máshol, hipp-hopp megrendeltem, készpénzben kell fizetni átvételkor, remek. Ma már hozzák is. 

No de a félben hagyott rendelés miatt naponta kaptam a figyelmeztetéseket, hogy fejezzem be. 3 napig gondoltam, majd csak abba hagyják, de nem. Most írtam nekik, hogy nem vásárolok és kész. Remélem ezzel tényleg kész is lesz. 

Hogy az új mikrot fogom-e szeretni, az majd elválik. Nagyon nincs a kedvemre, látatlanban vásárolni. Belőlem Amazon és társai biztos nem élnének meg. Szeretem megnézni megfogdosni az árut mielőtt megveszem. Ez most covidal terhelve egyre nehezebb lesz.:-(

Kórház tapasztalatok Pesten

Férjem 25 éve a Kútvölgyiben halt meg. Abban a V.I.P. szobában, ahol Antall is. Akkoriban elég új voltam itthon és kétségbe esve néztem a helyet, hogy vajon milyen lehet ezek után a normál szoba. Az orvosok és ápolók nagyon rendesek voltak. Orvos nem volt hajlandó pénzt elfogadni, hiába próbáltam, nem ment. Pedig igazán és őszintén hálás voltam. 

Következő tapasztalat az időközben felépült Telki kórház volt. Emberem ott halt meg. A kórház nagy megnyugvás volt nekem, hogy ha baj van van hova menni.  Korrektül állították ki a számlákat, előre szóltak, hogy az ápolóknak tilos pénzt elfogadni. Minden rendes és tiszta volt, sehol az a szörnyű lerobbantság mint a Kútvölgyiben. 

Mielőtt bezárták, magam is eltöltöttem ott 2 napot a helyzet változatlanul jó volt. Majdnem sírtam, mikor bezárták.

Következő "élmény" B. visszér műtétje volt, amit altatásban csináltak. Akkor se volt már fiatal, így rábeszéltek, hogy maradjon ott egy éjszakára. A "kórház" egy pesti bérház 2 nagy lakásából lett kialakítva. Mint mondta a műtő nagyon korszerű volt, de a szoba.... Szerencsére egyedül volt az egész "kórházban" egy igen rendes nyugdíjas ápolónővel, aki rendesen ellátta enni inni adott stb. 

Idővel sor került B. kezeire is. Igaz a doktornő maszekban csinálta a műtétet, de ragaszkodott a Sport kórházhoz. Persze bementem délután megnézni mi van és vittem enni meg inni valót is. Nos ott egy talán eredetileg 3 ágyas szobában hatan voltak. Az ágyak olyan közel voltak egymáshoz, hogy át lehetett érni egyikből a másikba. Egy szék, amire le lehetett volna ülni, nem volt. Mosdó se volt a szobában. Kint a folyosón megszámoltam 10 szobára volt egy WC. 

Ezután következtem én a térdemmel. Dr. Rose privátkórház, a belváros közepén. Minden rendkívűl előkelő, a folyósó illatosított stb. A szoba is nagy, totál lehetetlen berendezéssel. Első pillanatban mikor bevezettek, azt hittem valami fogadó helyiség, de aztán megláttam a kórházi ágyat. Más kórházra utaló dolog nem volt. Az egyik fal bronz színű műanyaggal párnázott, a másikon szürke tapéta sőtétszürke hatalmas virág mintákkal. Két kis fotel, ami olyan alacsony volt, hogy ha arra leülök biztos nem tudok felállni. Az éjjeliszekrényen hangulatlámpa, amit az ágyból nem lehetett elérni. Égett is a lámpa 3 napig, amig ott voltam. Szerencsére fel voltam készülve Kindlevel, így jól átvészeltem a napokat. Utolsó este kértem B.-t, hogy hozzon már be egy joghurtot meg egy kis kekszet mert éhen halok. Gondolom a kaját a környék legócskább kantinjából hozták.

Ennyit hagy írni egy oldalra a blog, de rögvest folytatom.

Kórház folytatás

A koronát most a Szent Magdolna kórház viseli, ahol B kisebb beavatkozáson esett át a gerince miatt.  Szerencsére ez is csak egy nap volt. Be nem mehettem, de kérdezősködtem, hogy milyen volt. Nos, szerencséjére valami jópofa majdnem kortárs üregúr volt a szomszédja, így jól elbeszélgették az időt. Mert hogy azt se tudta, hogy este van-e már vagy még csak délután. Miután a szobán nem volt ablak!!! A hely természetesen szigorúan magán és nem olcsó. Nyilván a technikai berendezés amivel dolgoznak méreg drága. De ilyen ötlet, hogy kórház ablaktalan szobával? Az étkezésre nem is kérdeztem rá, mert ebből B. nem csinál nagy ügyet és csak vacsora és reggeli volt, természetesen hideg, mert konyha az nincs. 

Ők ajánlottak valami gyógytorna helyet. Gondoltuk, hogy talán pont ezután a beavatkozás után van valami különleges torna, így bejelentkezés után ma délután mehettünk. A hely elég hülye helyen van, megközelíteni nem éppen jólábú ifjoncoknak leginkább csak taxival. Mondták, hogy ez egy villa és hátul kell hozzájuk bemenni. Nos hátul egy végeláthatatlan betonlépcső fogadott. Régi térdemmel ott fordultam volna vissza. Most mi felmásztunk. Megszámoltam ötven nem túl kényelmes lépcsőfok volt. Ezt követte bent a házban az eredeti lépcsőház maradványa félemelet magasságban. 

Aztán kiderült, hogy a torna semmi különös, ezeket a dolgokat a mi gyógytornászunk is csinálta vele. Így a hely egyszeri "élmény" marad és részemről az értetlenség. A város forgalmas és jól megközelíthető részei tele vannak üres irodákkal. Miért tesznek egy ilyen helyet Buda dombos részén egy kicsi utcába egy régi villába és annak is a felső emeletére? A tornásznő szerint, sokan vissza hőkőlnek a lépcső láttán. Hát igen. Nem csodálom.

Helyzetjelentés

Az idei év első nagy izgalmán részben túl vagyok. B.-t hetedikén megműtötték. Ez nem igazi műtét, hanem valami "minimalinvarsiv" beavatkozás, amit bóditásban végeznek és 3 óra hosszat tartott.  

Miután nem lehettem ott, természetesen rémképek üldöztek, illetve előző éjszaka rémálmok. Jobban szeretem ha én vagyok beteg, mintha csak nézőközönség vagyok. A rettenetes félős, aggódós , kétségbeesett természetemnek nem való ez a szerep. Most ez már a harmadik ilyen esetem, jobb lett volna már régen özveggyé tennem valakit. 

B. aztán este már igen vidám volt telefonon és az ápolónő közölte, hogy reggel 8-ra lehet érte menni, mert tovább nem is maradhat bent. Végül abban maradtunk, hogy hívnak neki egy taxit és haza jön. A kórház 15 perc tőlem gyalog. Aztán reggel 9 tájban kiderült, hogy nem tud lábra állni, várjak. Végül egykor mentem érte, kicsit bizonytalanul jár, aztán beraktam a taxiba és haza. A lényeg fájdalma nincs, de elég bizonytalanul jár. Tegnap szó nélkül bele egyezett, hogy haza kísérjem, mert mindenáron haza akart menni. Segédeszközről, bot, vagy rollátor hallani se akar, állítólag néhány nap múlva jobb lesz, mondták az orvosok. 

Állandósult pech szériám azért nem hagyta még abba magát. A konyhai mosogató alatt van egy szerény. Az egyetlen polc és az alja tele van minden féle tisztító szerrel, rovarirtóval meg ilyesmikkel. Szombat este valamiért kinyitottam és a szekrény egész tartalma, mint egy lavina, kiömlött a konyha közepére. Csak néztem döbbenten. Leszakadt a polc. Nem volt mit tenni, fogtam 3 nagy zacskót és bele lapátoltam mindent. Öröm a bajban, hogy drága Elenám telefonált, hogy haza jött és jönne kedden. Ki tudja mitől, de 2 napja nagyon fáj a derekam. Térdelni nem tudok, most már hajolni se nagyon, de majd Elena bepakol a szekrénybe. B. tegnap megcsinálta a polcot, állítólag tartani fog. 

Az, hogy a mikro is elromlóban van, már említésre se érdemes. Úgy tűnik, hogy egy vacak év után egy borzalmas kövezkezik. Nem vagyok lelkes.

2021

Mindenkinek kívánok boldog újesztendőt de leginkább szabadságot, mert a szabadság a boldogság alapköve, legalább is nálam

 Azt hiszem utoljára 1957 január elsején láttam ilyen sötétnek a jövőt. Úgy általában és a sajátomat is. Akkor is a kis remény után megint jött a bezártság és kilátástalanság.

Most is mi van? Először is beláthatatlan a gazdasági csőd következménye. Nem csak nálunk, haenm Európában is. Nekem elég átmenni a szomszédos kis bevásárló központba, ahol ugyan soha nem volt nagy forgalom, de most január elsejére a földszinten már 3 üzlet bezárt, a már eddig is zárva tartott másik 3 mellé. Majd körül nézek más központokban is, de nem hinném, hogy sokkal jobb a helyzet. 

Kultura tekintetében még rosszabb a helyzet, mert azt egyszerüen betiltották. Sírni való, a szerencsétlen, egyébként világhírű zenekarok erőlködése az üres termekben tartott koncertek és előadások. Bele gondolni is rossz, hogy mennyi ember marad így kenyér nélkül, mert a karmestertől a ruhatárosokig mindenkit egyaránt súlyt a dolog. 

Nem tudom van-e az életnek olyan oldala, ahova nem mért halálos csapást a rengeteg lock down. És még nincs vége. A nagy reménnyel várt oltások igencsak döcögve indulnak, a nálunk sokkal fejlettebb és korrupció mentesebb országokban is. A remény, hogy itthon belátható időn belül oltanak, igencsak kevés.

Nem emeli a hangulatomat B. betegsége se. Csütörtökön lesz az első beavatkozás, ki tudja milyen eredménnyel. Persze nem mehetek vele, nem nézhetem meg utána, mert vírus van. Szeretnék kimenekülni a világból, de minél előbb!

Környezetvédelm

 Nem vagyok környezetvédő. Utálom a szerintem  esztelen rendelkezéseket megvonásokat. Pokolra kivánom azokat akik kitalálták az újfajta égőket és betiltották a műanyag zacskókat. Különösen, hogy bizonyított tény, hogy a papírzacskó előállítása sokkal környezetkárosítóbb mint a műanyag zacskóé. 

Ettől függetlenül, mikor ma véletlenül ránéztem az aszaltszilva zacskóra és megláttam, hogy származási hely: AMERIKA! Megbolondultunk? Az igaz ugyan, hogy amint én észlelem Magyarországon kiirtották a régi gyümölcsösöket. Pedig csak a szilvánál maradva, híres volt a szatmári szilva. Ha van még, abból nyilván pálinkát készítenek. No de a szilva. Gondoljunk csak bele. Nnyilván valahol Kaliforniában termett. Szerencsétlen illegális mexikói melósok éhbérér leszedték. Aztán valahol nagyüzemileg aszalták és csomagolták. Majd containerekben hajóval szállították át Európába. Nos ezek a hajók nehéz olajjal működnek, nem éppen környezetbarátok. Itt aztán valahol átrakták teherautókra és keresztül utaztatták Europán, mire megérkezett hozzánk. Ez nem zavarja a magas hatóságokat, no meg Gretát? Csak a műanyag zacskó és a villanykörte?

Már néhány éve is téptem a hajam, amikor még lehetett kapni a Corában, ami azóta megszünt, csinos kis dobozokban mélyhűtve fűszereket. Kapor, petrezselyem, snidling volt a kedvenc nálam. Természetesen mindez itthon is megteremne, ha lenne aki elültesse, leszedje, és eladható állapotba hozza vagy mélyhűtse. Ezek a mélyhűtött fűszernövények ugyanis Svédországból érkeztek. Nos Svédország nem éppen a mezőgazdaságáról híres, de ott feltehetően még élnek olyan parasztok, akik hajlandók dolgozni és nem csak azt nézik, hogy mire ad az EU legnagyobb támogatást. Most megnéztem még a tegnap vett lencse zacskóját is. Na hol termett? Canadában! Normális ez??

Tudom, hogy egy gazdasági analfabéta vagyok de mikor ilyen dolgokra bukkanok, nagyon tud dühíteni. Természetesen csak azért, mert a más környezetvédő hülyeségükkel a tyúkszememen táncolnak.