Életem szinterei 5

Nos milyen is volt a lakás? 54 nm. Egy szoba alkóv, elég nagy konyha, fürdőszoba. Belvárosi csendes utca, mindenhez közel.  Akkori igényeimet tökéletesen kielégítette. A berendezés igen lassan alakult,, de mikorra a szüleimet 3 év után kiengedték, vettem egy szép kényelmes szófát. Azon aludtam, amig ott voltak. Apám meg egy kinyitható ágyon a konyhában, anyám az én ágyamon az alkóvban. Persze minden IKEA volt. Volt egy használtan vett tv is, ami egy szekrénybe volt beépítve és két markos pasi majd megszakadt, amig behozták a lakásba. Svéd standard szerint volt az előszobában beépített szekrény, amiben elfért az akkori hatalmas ruhatáram, Konyha is be volt építve, de az már elég lestrapált állapotban volt. Mikor átfestettem napsárgára az összes szekrényt már jobban nézett ki. Mondhatom, hogy nagyon kellemesen és kényelmesen éldegéltem ott egészen 1972.
Akkor már mint szabad svéd állampolgár Németországba, pontosabban Stuttgartba költöztem. Nem szerettem Stuttgartot mert nem volt se tó se folyó a városban, ilyen helyen én nem érzem jól magam, de ugródeszkának szántam. Első 3 hónapot egy szörnyű albérletben töltöttem, amit a hugom keresett számomra. A szoba lichthofra nézett és a zuhany a konyha sarkába volt beépítve. Plusz még egy házaspár lakott ott. A licthofot szó szerint kell érteni, le kellett mennem a ház elé, hogy megnézzem milyen az idő mit kell felvennem. Alig vártam, hogy elteljen a 3 hónap, amiire ő fix szerződést kötött. Pénzem nem volt, különben azonnal ott hagytam volna. Utána már magamnak kerestem lakást, normális egy szoba, konyha, fürdő, részben bútorozva. Ágy volt. Nem volt álmaim lakása, de jól ki lehetett bírni ott az életet. Hamarosan találkoztam a férjemmel és gyorsan kiderült, hogy Svájc lesz a végső cél, nem Németország. Így aztán 1972 novemberében beraktuk a két nagy kofferemet a huszonéves VW bogárba és "költöztem" Svájcba. Stockholmból úgy jöttem el, hogy 1 év fizetés nélküli szabadságon voltam és a lakásomat kiadtam 1 évre. Onnan aztán csak a következő évben költöztem úgy igazán.
Svájcban az első állomás Zollikerberg volt. Ez egy gazdag falu, helyenként összenőve Zürichel. Férjemnek és anyósoméknak is egy lakópark félében volt lakásuk. Ott 56-ban, mikor férjemék mint friss menekültek oda kerültek, még tehenek legeltek. Őket ez a falu fogadta be és végig ott laktak. Férjemnek egy u.n. 3,5 szobás lakása volt, ami kifogástalan egy embernek. A 3,5 szoba 76 nm volt. Nem volt külön wc, csak a fürdőszobában. Mikor először oda vitt, rémülten néztem körül, hogy és én hol fogok lakni?  A kicsike gyerekszoba szerencsére még nem volt berendezve, így az lett az én szobám. Nem sokkal volt nagyobb mint a pesti cselédszoba. Hirtelen házasságunk után férjem állandóan bútorüzletek felé irányított, ahol méreg drága klasszikus hálószobákat árultak. Erről az útról gyorsan letérítettem és inkább aludtam a nappaliban a szófán, egész addig mig nem jöttek le Stockholmból a bútoraim. Akkor viszont férjemnek is annyira megtetszett az IKEA ágy, hogy vettünk neki is egyet. Lakás be és át lett rendezve, de kicsi volt. Terjesztettem erősen, hogy kellene egy nagyobb  és csodák csodája 3 év múlva találtunk is egy megfizethető nagyobbat.

Életem színterei 4

1953 tavasza már megint Angyalföldön talált minket. A lakásunk berendezését kiárúsítottuk, a legtöbbet Apám lemezgyűjteménye érte. 1 szoba bűtor maradt meg, az én szobám, mondván ha férjhez megyek, legyen legalább 1 szoba bűtorom. Ez a nagy szekrény kivételével még ma is itt áll a lakásomban. 80 éves kézzel csinált bűtorok, már szinte műemlék velem együtt.
A hajdan tágas lakás elég szűknek bizonyult hat személynek. Ekkor próbáltuk kitenni a lakót, természetesen felajánlva, hogy kap egyen értékű lakást, nem volt hajlandó mozdulni. A sok rosszból, nekem annyi hasznom lett, hogy az enyém lett a cselédszoba, így végre egyedül alhattam egy szobában. 1956-ban meghalt a nagymama, majd néhány év múlva követte nagypapa is, igy lassan lazult a helyzet, de igazán kényelmes akkor lett, mikor 1965-ben disszidáltunk, húgom is és én is.

Stockholm 1965 szeptemberében érkeztem. Az első 9 hónapot két különböző cseléd állásban töltöttem, ahol volt saját használatra garzonom. Nagyon gyorsan tájékozódtam az ottani magyaroknál, hogy mi is a lakáshelyzet. Nem volt rózsás. Miután már nagyon régóta lakbérstop volt, a magán bérházakba elég sok pénzért lehetett csak lakáshoz jutni. Feketén adták vették a lakhatási lehetőségeket, akár csak itthon akkoriban. Léteztek még a szövetkezeti lakások, ahova be lehetett lépni, de hosszú évek múlva került csak sor az újoncokra. Svéd nagyszülők, az unoka születésekor beléptetik az unokát, aztán fizetik a havi tagdíjat, hogy mire az unoka felnő, legyen lakása. Gyorsan terjedő ismeretségi köröm akkoriban már többnyire saját házban lakott, ezt a svéd állam hatalmas adókedvezményekkel szubvencionálta.. Mikor mondtam, hogy én csak a belvárosban akarok lakni, kinevettek, mert az képtelenség.
Persze hamar megtudtam, hogy kb. mekkora az az összeg, amiért adandó alkalommal egy kis bérlakást lehetne szerezni. Ezt közöltem apámmal, mondhatnám telepatikus úton. Én jól tudtam írni, apám meg olvasni a sorok közt és a szavak mögött. Levelek mindig olvasottak voltak mire megérkeztek, mindkét irányban. Telefont, hallhatóan lehallgatták. Amit csináltunk súlyos vétség volt, börtön járt érte, de lassan beindult a dolog. Valamikor márciusban szólt valaki, hogy keres engem valaki lakás ügyben. Kiderült, hogy az illető anyósának volt egy bérháza az általam kiszemelt kerületben, ahol kihalt egy lakó. Julius 1-re lesz beköltözhető a lakás, megkaptam az árat is. Ment a levél a jó hírrel, persze még hiányzott jó pár ezer korona. Voltak álmatlan éjszakáim. Izgultam apámért is, hogy nehogy lebukjon. Anyám már súlyos beteg volt, féloldala béna, nemigen tudta volna egyedül ellátni magát. Még most is belém áll a görcs ahogy írom ezt a dolgot. Nagyon nehéz 4 hónap volt, de a végén össze jött a pénz úgy, hogy a bankszámlámat túlhúztam az utolsó ezresért.
1966 julius elsején beköltözhettem életem első saját lakásába. Persze nem volt semmim. 2 hónapig gummi matracon aludtam. Barátok összeadtak egy olcsó konyhasztalt 4 székkel. 2 hónap műlva vettem egy IKEA ágyat. De jöttek a kimustrált bútorok. Foszlott huzatu kanapé és fotel. Sebaj, varrtam rá huzatot. Egy rettenetes dohányzó asztal és egy kipucolhatatlan folttal rendelkező szőnyeg. A foltra rá állítottam a fotelt. Persze a lakást rendbe is kellett hozni. 36 évig laktak benne és soha nem volt festve. Az eredeti tapéta volt a falon sőtétre koszolódva. De minden mindegy volt, festettem, mázoltam, padlót sikáltam, villanyt szereltem, perzse teljes munkaidőben dolgoztam. Igaz akkor már nem cselédlányként, hanem a postabankban.

Életem színterei 3

1949-ben, nem csak mi, hanem sokan az ismeretségi körünkből felköltöztek Pestre. Szeged egy kisváros volt, mindenki mindenkit ismert és nem volt vitás az ellenszenvünk a rendszerrel szemben. Apám akkor már felszámolta a saját cégét, eladott mindent és nagy erőkkel keresett egy házat Pesten. Végül meg is találta a Pasaréti házunkat, ami akkor ideális választásnak tünt. Volt benne két nagy lakás, ezt tudom 132 nm, a földszinten egy garzon és egy házmesterlakás + 1 garázs. Kert elől, udvar hátul. Szép ház volt, ideális tájolás, jó helyen.
Na persze lakónak felmondani nem lehetett már akkor sem, de a 2. emeleti lakó hajlandó volt kiköltözni, ha találunk számára megfelelő lakást. Ezt se volt könnyű megtalálni de sikerült. Na persze előbb be kellett költöznünk és 3 hónpig ott lakni, amikor hivatalosan el lehetett cserélni és végre valamikor októberben sikerült bejutnunk a saját házunkba. Budapesti lakhelyeimnek ez volt a csúcsa. Egy remek alaprajzu lakás volt. A hallban ott is elfért az ebédlő, sőt a bárszekrény is, apámnak jutott egy nagy szoba, kijárattal a balkonra, de anyám szobája is hasonlóan nagy volt és szintén volt kijárata a balkonra. Balkon is nagy volt és a gyerekszoba is. Gyönyörű nagy fűrdőszoba volt. A konyha és a cselédszoba elég kicsi volt, de a cselédszobába is befért még egy gyerekágy is.  Emlékeimben még ma is úgy él az a lakás, mint egy földi paradicsom. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, hamarosan sötét felhők gyülekeztek felettünk. A kitelepítést egy hajszál híjján megúsztuk, de máris jött az államosítás. Nem kellett volna apámnak a jövőre gondolni, hanem csak az akkori szükségletnek éppen megfelelő házat kellett volna venni. Nagy hiba volt. Kezdődtek a csengőfrászos idők. Hol itt hol ott álltak gyanus alakok, volt mikor be is jöttek és nézhettük, hogy nehogy dollárt találjanak a zongorában. Akkoriban ez bevált módszer volt, egy óvatlan pillanatban valahova dollárt csúsztatni, aztán már mehetett is a családfő a börtönbe.
Mint utóbb kiderült a házmesternénk Dobi István nővérének puszi pajtása volt és nagy szorgalommal jelentgetett rólunk minden félét. Akkoriban Dobi is a közelben lakott a nővére és sógora meg ittak mint a kefekötő. A garázst akkor már kiutalták valakinek, akitől elvették a házát és a szomszédban utaltak ki neki egy lakást is, amiből kitelepítették a lakókat.  Jó barátságba kerültünk velük. Szóval megelőzendő a további inzultusokat, jobbnak láttuk elköltözni. Miután a másik lakó is pont elköltözött, a házban belügyminisztériumi szolgálati lakások lettek. A házmester megszerezte a garázst és össze nyitotta a lakásával. Mostanára akkorára nőttek a fák, hogy nem látszik a ház az utcáról.
Az eszemmel tudom, hogy jobb a hely, közlekedésileg és bevásárlásilag, ahol most lakom, mint az volt, de a szívem még mindig oda húz.

Életem szinterei 2.

Szeged
1941-ben épült a Széchenyi téren egy vadonatúj iker bérház. Még nem volt kész a ház, apám rögtön kibérelte a térre néző házban a 3. emeletei 3 szoba hall összkomfortos lakást, nekünk és a ház másik oldalán az első emeleti hasonlót irodának.  Szép nagy tágas lakások voltak, A két szobát, köztük a hallal négyszárnyú üvegajtókkal egybe lehetett nyitni. Ez persze csak  nagyobb vendégség esetén fordult elő. A térre néző nagyobb szoba lett anyámé, az udvarra néző kicsit kisebb apámé és a 3. az enyém. Nagy volt az is. Nem tudom a négyzetmétert, de ha bele gondolok, hogy mi minden bútor fért el kényelmesen, akkor elég nagynak kellett lennie. Pl. a hallban elfért a nagy ebédlőasztal 6 székkel és körben még alacsony szekrények voltak a porcelánoknak és asztalneműknek.
Nekem a fő attrakció a város közepe volt. Ott zajlott az élet az ablak előtt. Onnan néztem végig pl. a németek bevonulását 1944 márciusában, amíg apám el nem rágatott az ablaktól. De 45-ben már zavartalanul nézhettem és hallgathattam az orosz katonazenekart, akik minden délután kivonultak az általuk elfoglalt házból és zenéltek. A barisnyák meg meztelen mellel lógtak az ablakokból. De az esküvőkre a feldíszített konflisok is mindig ott hajtottak el előttünk. Ott tartották a bicikli versenyt is, szóval mindig volt valami történés. Szeged akkoriban egy nyüzsgő élénk város volt. Voltak jó vendéglők, szállodák, színház operával és hangversenyek.
Nem nevezném költözésnek, de 1944 nyarát egy környékbeli tanyán töltöttük, mert már időnként bombáztak és voltak légi riadók is. Októberben viszont költöztünk Pestre. Ez azt hiszem elég komoly teljesítmény volt apám részéről, akkor megszervezni 2 nagy teherautót amire felfért a 4 szoba bútor pianínóval és zongorával együtt. Mindez épségben meg is érkezett és nagymamáék lakása bútorraktárrá változott. Szegények csak épp hogy egy szűk folyosón tudtak bejutni a hálószobájukba.
Mi először a nagybátyámékhoz mentünk a Fővám térre, hatalmas lakásuk volt. Ott nem sokáig maradhattunk mert egy éjszaka jöttek és azonnal távozni kellett a házból, mert robbantani akarták a hidat. Nem tudom milyen bravúrral, de még aznap átköltöztünk az Arany János utcába. Persze csak személyes holmink volt velünk, így a bravúr a gyors lakásszerzés volt. A cég egyik hivatalsegédének a lakását kaptuk meg, teljesen berendezve, Ő katona volt, a felesége meg elment vidékre és a cégnél hagyta a kulcsot. Nem volt egy luxus hely. 3. emelet, azt hiszem lift nem volt és minden szoba a körfolyósóra nézett. Arra emlékszem, hogy a cselédlépcső közvetlen mellettünk volt és mindig azon rohantunk le a pincébe.Elég hamar odébb költöztünk a cég komolyan felszerelt pincéjébe. Mikor vége lett a harcoknak, először nagymamáékhoz mentünk az angyalföldi házba, majd hamarosan vissza Szegedre. A teljesen üresen hagyott lakásunkat elég jól berendezve találtuk. A legkülönbözőbb helyekről kerültek oda bútorok. Eltelt néhány hónap, mire kinyomoztuk az összes tulajdonost. Szerencsére mind élt és boldog volt a bútoraival. Aztán valamikor a nyár folyamán a mi holmink is megérkezett és azt hittük ott folytatjuk az életünket, ahol abba hagytuk. Sajnos nagyon nem így lett és jött a következő költözés.

Életem szinterei, 1.

Karantén okozta ingerszegény életemről mostanában nemigen van írni való. Az ötletet, hogy a lakóhelyeimről írjak, loptam. Most szólok, hogy több részes lesz, mert elég sokat költöztem életemben.
Születni egy angyalföldi szoba konyha lakásba születtem. A ház a nagypapáé volt, aki öregségére vette, nyugdíj kiegészítésnek. Közben épült a közelben az igazi ház, szintén Angyalföldön.
A szoba konyhás lakásról persze semmi emlékem nincs. 1 éves voltam mikor beköltöztünk az elkészült házba. Később porig bombázták, a helyén ma társasház áll. Az igazi ház egy szép széles utcában épült. Sajnos soha nem kérdeztem meg, hogy miért pont oda épült, de gondolom a széles utca, a családi házas környezet és a liget közelsége volt a szempont. A nagypapa pénzéből de apám izlésével épült. Tökéletes Bauhaus ház még ma is, kirí a környezetéből. Lapos tetős. Két lakás készült benne, egy kisebb a nagyszülőknek és egy nagyobb nekünk. A sors úgy hozta, hogy mire a kisebbre szükség lett volna, már egy kitehetetlen lakó volt benne.
Szóval 1936-ban beköltöztünk az új házba, a nagyobbik, 2 szoba összkomfortos lakásba. Anyám ott kezdett önálló háztartást vezetni. Előtte reggeltől estig a nagymamánál voltunk. Volt egy pici kert is, benne homokozó csak nekem és egy nagy fateknő. Földi paradicsom volt. A lakás szép nagy tágas szobák, kelet nyugati tájolás, nagy ablakok sok napfény, berendezés még alig.
Egy szoba volt csak komplett berendezve a hálószoba, mert ez anyám stafirungját képezte. A többi berendezés lassanként készült. Egy asztalosműhelyben csinálták és egy lakberendező rajzolta, apám elképzelése szerint. Hely volt, mert ez a kétszoba hallos lakás 100 nm körül volt. Ekkora térbe ma 4 szobát is bele zsúfolnak.
1941-ben közeledett nagypapa nyugdíjazása és már készültek kiköltözni a belvárosból a házba, mikor apám egy váratlan ajánlatot kapott a cégétől. A cég Szegeden akar egy irodát nyitni, akarja-e megszervezni  és majd vezetni. Természetesen akarta. Előtte voltak Szegeden az ünnepi játékokon és nagyon megtetszett nekik a város. Igy mi költöztünk Szegedre a nagyszülők pedig az általunk addig lakott lakásba.

Belvárosi képek

Írtam a minap a belvárosi sétánkról. Ilyen tömegek mozogtak a Váci utcában és a Vörösmarty téren. Az utolsó kép a "műremek" Vörösmarty tér újra kövezése, amivel tavaly egész nyáron dolgoztak és ez lett belőle.:-(((

Berlini Filharmonikusok

A Berlini Filharmonikusoknak ma van a születésnapjuk. 30 éve minden május elsején más európai nagyvárosban, valami szokatlan helyen adnak koncertet, délelőtt. Lemondott útjaink idegenvezetője írt és hívta fel a figyelmemet, mert a tv közvetítette.
Nagyon szomorú hangverseny volt. Kevés zenész egymástól távol adta elő a műveket, a végén egy Mahler szimfóniát  amihez normál esetben hatalmas zenekar kell. Ezt most átírták ilyen kamarazene jellegűre. Mikor befejezték, se meghajlás se taps, szépen össze szedték a kottát és a hangszerüket és kiballagtak a színpadról. Én meg a szófán sírva fakadtam, egyedül voltam. Eszembe jutott, hogy már feltehetően soha nem fogom hallgatni élőben se őket se mást, erre a rohadt szájkosaras karantén életre lettem ítélve így a végén. Milyen igaza volt annak a filozófusnak, aki a napokban azt mondta, a mitől fél kérdésre, hogy a hosszú élettől. Kb. 40 éves volt a pasi. Meg is magyarázta. Egy darabig jó az élet, de ahogy múlnak az évek egyre másra jönnek a bajok, beszűkül minden, nem jó. Jobb időben meghalni. Tényleg jobb lett volna már úgy 80 körül.
Jövőre Barcelonában a Sagrada Familiában akarják megtartani ezt a születésnapi koncertet. Ha lehet elmegyünk.