Ünnep meg egyebek

Sajnos már régen nem száll meg a szent áhítat március 15-től. Erről még csak nem a mostani rendszer tehet. Kisiskolás koromban jól belém beszélték Trianont meg nagy Magyarországot. Szerencsére z a a korszakom hamar elmúlt, mert megkérdeztem otthon, hogy mi is az a nagy Magyarország és apám elmagyarázta. Szerinte ostobaság és ezután már nekem is elég volt az amibe beleszülettem. De a március 15 mindig iskolai ünnepség volt, aki akart szavalt verseket és fújtam a talpra magyart. Akkoriban egy percig se éreztem rabnak magamat, a rabságot a dicső szovjet seregek hozták rám. Aztán ahogy növekedtem, egyre többet olvastam. Nem kaptam dicséretet az iskolában, hogy szerintem Kossuth butaságot csinált és ránk hozta a bajt, jobb lett volna Szechenyire hallgatni. Ezt csak egyszer említettem és a következményét nyögtem, rossz jegy történelemből. Ezután már csak hallgattam a témáról ha lehetett.
Természetesen Kádár időkben az ellenzékisséget jelentette a kokárda, így mindig kitűztem. Aztán elmentem és már nem vehettem részt a rendszeres március 15 balhékban. Ha itthon maradok ott lettem volna az biztos.
Kint szinte kötelezően elvárták az ismerősök, hogy elmenjünk az ünnepségre. A verseket már méla unalommal hallgattam, de mindig jó alkalom volt ismerősökkel találkozni. Itthon is volt kokárdám, egész addig míg nem akarták a magyarságom bizonyítékának beállítani. Már nem tudom pontosan hányban volt de a kétezres évek elején. Itt a kerületben elég szúrós szemmel néztek rám a villamoson, kokárda nélkül. Most a héten figyeltem. Még itt a környékben se volt sok kokárdás, ez pedig mond valamit.
No de ennél sokkal izgalmasabb az angoloknál folyó vígjáték. Tegnap este még mindig azt mondta az a két angol aki részt vett egy kerekasztal beszélgetésen, hogy Brüsszelnek kell  tenni valamit. Soha nem adnak választ arra, hogy mit is akarnak. Közvetítés az angol parlamentből nem más, mint egy csomó ordítozó ember, akik egymás szavát se értik. Az a zsiráf jellegű May, akit mintha bebetonoztak volna a helyére. Mikor harmadszor bukott meg csúfosan, 3 perc múlva elővette az új beszéde szövegét odapattant a pulthoz és már mondta is. Tudom, hogy nekünk se lesz jó meg senkinek gazdaságilag az angol balhé, de azért kívánnám nekik, hogy essenek jól pofára, mert az orrukat még mindig az égben hordják.
Nem mellesleg itt az EU választás is és sajnos még mindig van olyan felelős személy aki a fű alatt védi a főnökünket. Mikor meghallom az ékes bajor kiejtését kiütést kapok.
Szóval nem panaszkodtatok, bőven van min izgulni, minek kinek drukkolni és ellendrukkolni. Sajnos a gyakorlat az, hogy aki ellen én drukkolok, azt biztos megválasztják, mindenütt a világon.

Nőnap :-(((

Soha nem szerettem, mert nekem erről csak Rákosi tud eszembe jutni. Szerencsére ahol éltem soha nem volt téma ez a nap. Lehet, hogy most eben a fene nagy feminizmusban meg egyenjoguságban már ott is téma, bár Svájcról nehezen tudom elképzelni a dolgot.
No de nem is írnék erről, ha ma a német fő tv híradóban nem jelenik meg a selypegő családügyi miniszternő, totál narancssárga overallban egy szemetes kocsin. A szemét szállítás a németeknél teljesen török kézben volt Török vendégmunkások kedvenc munkája volt a városnak szemetet szállítani. Biztos munka, nyelvtudás se nagyon kell hozzá. Ma a miniszternő büszkén előadta, hogy mostantól már a nők is mehetnek szemétszállítónak, mert a nők ügyesek és mindent meg tudnak csinálni, ugyanúgy mint a férfiak. Nyilván a termetes kukákat csak egy kicsit kell felemelni a földről, miért ne. De, hogy ez 2019-ben egy vivmány legyen, hogy visszatérünk a Rákosi időkbe?
Még előttem vannak a képek, mikor fiatal lánykák vezették a traktort meg a kombájnt, amiért természetesen szocialista kitüntetést kaptak.
Nos kívánom minden vad feminista nőtársamnak, hogy járjon  csak és emelgesse a kukákat télen nyáron, fagyban és kánikulában, nyakig narancssárga overallban és legyen boldog a kivívott egyenjogúságával.
Huhhh... de dühös vagyok.

Mese

Volt egyszer egy Index fórum. Van még ma is, de a facebook elrabolta a forumozókat. Pedig micsoda élet volt egykoron ott. Életem nagyon nehéz és rossz korszakában keveredtem oda és máig hálás vagyok mindenkinek aki szóba állt velem. Nem is beszélve a sok segítségről, amit kaptam, internetes ügyetlenkedéseimet leküzdendő.
Tegnap, hogy a régiek egy részét viszont láttam rámrohantak az emlékek. Emlékszik még valaki az "egértemetésre"? Mikor a hatalmas Matáv ellen demonstráltunk a székháza előtt. Utána beírta valaki, hogy van rólam egy sztárfotó megengedem-e, hogy betegyék a topicba. Nos ez volt a bemutatkozásom. Aki csinálta nem ismertem akkor, a feleségével voltam iró viszonyban valahol. Később ő is rengeteget segített. Ő rakta össze az első és a második laptopomat is. Lassanként eljött találkozókra is és fényképezett, sokat. Legalább emléknek megmaradt valami abból az időből. Jártunk Agárdra és Kulcsra, nyaranta. Kulcson letaroltuk a cseresznyefát én még extra a málna bokrokat.
Az első negyvenes talin legalább negyvenen voltunk. Nem ismertem senkit és nem is vagyok egy ismerkedős típus általában. Ott könnyen ment. Mindenkit csak a nicknevén ismertem és úgy is emlékszem mindenkire ma is.
Tegnap, szerintem, három különböző topicból voltak ott az emberek. A topicok már rég nem léteznek, de mi azért csak találkozunk időnként és jól esik találkozni. Jó, hogy mindenki él és többé-kevésbé virul. Topic unokáknak se szeri se száma, néhol már egészen fel is nőttek, máshol csak most kezdődik a nagymamázás, de ez tegnap nem volt téma.
A távol maradottak kedvéért, 15 vendég volt + a háziasszony. Táncolni nemigen tudtunk volna, de miután csak összesen 4 férfi ember volt, ez fel sem merült. Nem is beszélve arról, hogy a 4. férfiú, Gépész és bűbáj felesége, akkor jött mikor mi már menni készültünk, kicsit elkésett. Igazoltan távol négyen voltak. Volt akit ezen túl is hiányoltam, nem tudom miért maradt el, pl. Tresk. Zozótól inkább nem kérdeztem semmit. De, számomra meglepetésként ott volt Cetem-lelkem, kicsit soványan de jól. No és Waratah, aki nekem a tökéletes sikerstory. Ő képes volt 56 éves korában külföldi állásokra pályázni és megkapta. Aztán addig, addig hosszabbították a szerződését, míg nyugdíjba nem ment. Persze haza jött és azt hiszem nagyon élvezi az életet, önkénteskedik, jótékonykodik. Más szempontból, de Maci gyerekem is fantasztikus. Ma már 1500 métert úszik naponta és még többet gyalogol mint régen. Nem győzöm csodálni. Persze a háziasszonyról se feledkezzünk meg, aki igen nehéz évek után, nyugodtnak és kiegyensulyozottnak tűnik. A lakásából luxus lakást csinált, ehhez is kellhettek idegek. Most élvezi, bár a tegnapi nap elég megerőltető lehetett. Ha csak arra a rengeteg pohárra gondolok, amit mosogatni és törölgetni kellett utánunk. Sneci fut mint mindig. Zygota élvezi elvesztett kilóit. Imok tanít jótékonyságból és szorgosan fogy. Tölgy most éppen új nagymama, bár az unoka messze van. Olgyt alig láttam, mert állandóan a balkonon bagózott. Remélem nem hagytam ki senkit.

Vegyes

A legrosszabbal kezdem. Kaptam levelet, amit véletlenül kinyitottam, mert több levelet adtak a kezembe és mindet felvágtam. Nos nem kellett volna, irtó dühös lettem. Elég ha bele gondolok, hogy mennyi pénzbe kerül egy ilyen levél. Gondolom még szerzői díj is van.

Második rém. Tegnap színházba mentünk. Valahol olvastam egy ajánlót egy Ópium keringő c. darabról. Karády Katalin élete és a dalok. Nos kis könnyű zene nem fog megártani. A valamikori Magyar színházban játsszák, azt hiszem ma megint az a neve. Nagyon régen egy Sütő darabot láttunk ott. Azóta eléggé lepurcant lett, de az még jobban meglepett, hogy milyen kicsi. Össze nem mehetett, nagyobbra emlékeztem. Akkor már ez az átépített verzió volt. Persze az igazi régiben is voltam, akkor a Scribe darabot játszották Tolnai és Darvas Iván. Nagyon régen volt.
Tegnap kellemes idő volt az Andrássy útról besétáltunk. Este 8-kor kezdődik de 10 perccel 8 előtt még mindig a túl kicsi előcsarnokban álldogáltunk mint a hatos villamoson csúcs időben. Aztán néhány lépcső, fogódzkodó nélkül, szerencsére nem fáj a lábam. A tök fekete színpad tele volt zenészekkel. 17 darab fúvós, egy dobos, egy bőgős és egy szintetizátor. Alig fértek el. Aztán jött a karmester és rázendítettek. Én meg ki akartam menekülni. Szerencsére a sor szélén ültünk és mellettünk volt egy ajtó. Óvatos vagyok! B. mondta várjunk még egy kicsit. Kikapcsoltam a füleimet, de még mindig majd meg süketültem. Majd jött egy nő és éles hangon, a fejére szerelt mikrofonnal elkezdett énekelni, illetve rikácsolni. Az első szám után az előttünk lévő sorból elment egy férfi. Mi még maradtunk. B. a szünetben reménykedett, de nem volt szünet. Közben néha a nő szövegeket mondott, első szám első személyben, tehát ő KK életét mesélte, unalmasan. Aztán megint rázendített, természetesen teljes zenekari kísérettel. Aztán a mögöttünk lévő sorból mentek ki ketten. Akkor már B. is fél süket volt és bólintott, hogy menjünk. A ruhatárban két idősebb ruhatáros hölgy csak megértően mosolygott, mikor mondtam, hogy itt hallás károsult lesz az ember. Mire megkaptuk a kabátokat már mások is jöttek kifele. Mindegy, nem szabad már nekem Pesten színházba mennem, mert csak csalódások érnek. Túl sok jó színésszel, túl sok jó darabot láttam. Egy ekkora szinházba erősítés? Minek? De legalább utána jót sétáltunk. Mire kiértünk az Andrássy útra pont elment a busz. Lesétáltunk az Oktogonig, jött is a következő.
Tegnap előtt viszont a Müpában voltunk. Sokkal nagyobb zenekar, nevezetesen az operaház zenekara játszott és egy csodás orosz szoprán Olga Peretyenko énekelt. Nem kellett megsüketülni tőle. A nő fiatal csinos és óriási hangja van. Én aki a kövér énekesekkel kezdtem az operába járást, csak csodálom, hogy ezekből a nádszálakból hogy jön ki ez a csodás hang. Hosszú vékony jóképű olasz karmester volt, szép névvel. Michelangelo Mazza. Nagyon kellemes este volt. Utána még a régi székem átszállítását is elintéztem B.-hez, ilyenkor hiányzik az autó, de egy készséges taxis gond nélkül megoldotta a dolgot. Ebben nekem kell kreativnak lennem, mert különben szemrehányó pillantásokat kapok, miután nekem nem kellett az autó. Szerencsére igen ritkán van ilyen szállítmányozás.

Álmok és vágyak

Mikor kb. 70 éve, először kaptam kézbe Lyka Károly, Művészetek története c. munkáját, szinte felfaltam az egész könyvet. A leghíresebb művek vagy Firenzében vagy Párizsban voltak, ami nekem akkor szinte úgy tűnt, mintha a holdon lennének. Már akkor világos volt, hogy be vagyunk zárva az országba, de ifjúi optimizmusom azt sugallta, hogy majd egyszer csak sikerül megnézni a műveket élőben. Később ezt már egyáltalán nem hittem, ami elég sokáig boldogtalanná tett. De végül is sikerült, 1965-ben szabad lettem. Egy év múlva pedig már öröm könnyeket sírtam a Louvreban, hogy ezt én megélhettem. Itt van Nike és a kis római rabszolga, meg a többi.
Szintén tizenéves koromtól rajongtam Wagnerért. Több életrajzát olvastam Lisztével együtt és igen csak heves vágyat éreztem Bayreuth irányába. Nos erre kicsit többet kellett még várnom. Oda csak Zürichből sikerült eljutnom és mélyen meg voltam hatva a villájától a Festspielhaustól a tökéletes akusztikájával, tudva, hogy az egészet maga tervezte. Óriási élmény volt.
No de Bayreuth mellett még a salzburgi ünnepi játékokra is el akartam jutni. Nem rég mondtam, hogy ez már nem fog bejönni. Erre tegnap kaptam kedvenc idegen vezetőmtől egy e-mailt, miszerint van egy út Salzburgba, 3 koncert + a Verdi rekviem. Ott a helyem. Ha még élünk és egészségesek leszünk augusztusban, akkor ez is bejött.
Tegnap ilyen utazós nap volt. Másik irodától jött egy ajánlat, ami kicsit megmozgatta a fantáziámat. Őszi út a kanadai és északamerikai tavakon hajóval. Tudom, hogy gyönyörű arra fele a táj olyankor. Az út persze piszok drága, de nem csak ez a baj. Montrealból indul, ami valamelyik európai repülőtérről, minimum 10-12 óra. Gondolkodtam, gondolkodtam de egy félóra alatt lebeszéltem magam róla. Végül is ez soha nem volt a kívánság listámon. Maradjunk csak szép szerényen Európában. Salzburg remek, vonattal lehet menni.

MÜPA meg más

A mással kezdem, mert irtó felhúztam magam. Mai német újságban olvasom OV ígéreteit a nagy magyar anyáknak. Ingyen kölcsön meg hozzá járulás a minimum 7 személyes autóhoz. De ez nem izgat annyira, mint az a kijelentése, hogy "az európai választások előterében újra elérte Európa azt a pontot, amikor a magyar identitásunkat és a keresztény örökségünket meg kell védenünk" Ezt a mondatot én most németből fordítottam vissza. Ha kiderülne, hogy ez is olyan mint a "Herz féle szalámiban a só" nagyon örülnék a helyesbítésnek. Ez így ahogy van, nekem egyrészt igen náci kicsengésű, másrészt még inkább emlékeztet a Rákosi-Ratkó féle programra, miszerint lánynak szülni dicsőség asszonynak kötelesség. Ha fiatal lennék, most hagynám el sürgősen az országot.
Ugyanakkor ahogy én itt a közvetlen környezetemben látom, sokan szülnek sok gyereket. A nap minden szakában anyák és apák egyaránt 2-3 gyerekkel sétálgatnak az utcákon és az üzletekben. Igaz, ebben a kerületben csak a fidesz rúgott eddig labdába.

Tegnap megint a müpában voltunk. Egy általam még soha nem hallott kölni zenekar játszott Gürzenich Orchester. Ezt eladták a londoniak és permiek mellé bérletben. Nem is volt telt ház, de aki nem volt ott bánhatta. Egy nagyon fiatalnak tűnő de feltehetően már nem annyira fiatal hegedűművésznő játszotta egy valódi Stradivarin, Mendelsson hegedűversenyét. Nagyon klassz volt. Tudtam, hogy ez a program, erre egész délután már a Csajkovszkij hegedűverseny járt a fülemben. Ezen a két hegedűversenyen nagyokat vitatkoztam apámmal kamasz koromban. Neki Mendelssohn nekem pedig Csajkovszkij volt a kedvencem. Nem tudtuk soha meggyőzni egymást.
A második rész Mahler 5. szimfóniája volt. Nem ismertem. El is gondolkoztam az 5 tételből álló szimfónia alatt, hogy vajon miért csak most az utolsó 10-15 évben ismerkedem Mahlerel. Lehet, hogy ifjúságomban Mahler még túl modern volt? Minden esetre nagyon tetszett. Közel másfél órás a mű, de egyáltalán nem érzékeltem az időt amíg játszották.
Utána jó volt kijönni a tavaszias utcára, se hó se jég se semmi, csak kellemes levegő.

Áthágott rajtunk a technika

A hét elején az IKEA-ban voltunk. Kb. 3 hónapja terveztem már intenzíven ezt a kirándulást. Ebből látszik mennyire nincs semmire időnk mert villamos és a metro fél óra alatt odavisz minket. Megvettem azt a karosszéket vagy fotelt, amibe akkor bele szerettem, mikor először láttam. Ennek van vagy 35 éve. De akkor nem volt helye az akkori lakásban, már mind a 6 szoba teljesen be volt rendezve. Mikor jöttünk haza, szintén nem volt hely. Itthon költöztem akkor se volt, de nem ment ki a fejemből a dolog. Aztán átépítettem ezt a lakást egy kicsit, lett hely, de jött B. Volt egy fölösleges fotelje, hova legyen, idejött hozzám. Nagy nehéz, csak a színe tetszett. Most így 13 év után, gondoltam már megpendíthetem, hogy kidobnám. Igazam van, mondta, tényleg nagy és nehezen mozgatható.
Kimentünk megtaláltam megvesszük. Mindjárt lábtartót is vettem hozzá. Nézem, hogy most mi a teendő. Ott volt pont egy házbeli sárgába öltöztetett nő. Mondtam neki, hogy ezt szeretném megvenni, mi a teendő. "Lefényképezi és a raktárban megkeresi" Mi? Én fényképezzek, mit fényképezzek és mivel? "Telefonnal" Nincs telefonom. Nézett nagyokat, ilyen két marslakót még nem látott nyilván. De elővett egy papírt meg egy ceruzát és szépen rárótta a tudnivalókat. Ezek után levonultunk a raktárba, megkerestük megvettük, majd elővettem a telefont és hívtam egy taxit.

Útközben aztán megbeszéltük, hogy jó ám az az okos telefon itthon a fiókban, de azért még tudunk nélküle élni. Új ülő alkalmatosság még a pincében vár az összerakásra. Ha B. hétfőig nem mozdul, összerakom magam. Addig fegyelmezem magam, mert sok szemre hányást kapok, hogy mindig türelmetlen vagyok. Ebben van igazság, de már nem fogok megváltozni.