Dicsekszem!

Tegnap délelőtt doppler vizsgálatra voltam beutalva. Volt időpont is, sorra is kerültem pontosan. Jól kezdődött, mert az orvos kiakadt, hogy a doktornő kézzel írja a beutalót. Szerintem nem tudta elolvasni. Mikor felvilágosítottam, hogy a lábaimról lenne szó, megérdeklődte, hogy melyik fáj. Egyik sem. Akkor mi legyen? Eközben már letornáztam magamról a szoknyát és a harisnya nadrágot, állva, mert az egyetlen székre a kabátomat és a kalapomat raktam le.
Na jó feküdjek az ágyra. Melyik láb legyen? Mindkettő, ugyanis mindkettő zsibbad, ezért van az egész. Két lábat nem lehet! Miért? Mert nem fér bele a 15 percbe. OK akkor csináljon amit akar.
Jobb lábat fogom nézni, de mit? Artériát, aortát vagy visszeret? Visszér biztos nincs, nézzen amit akar.
Ezen persze jót szórakoztam. Mint a szatócsnál, lehet rendelni, csak ne tartson soká. Szerencsére nem hittem, hogy bármi baja lenne a lábamnak, csak a doktornő lelkes és a lábam zsibbad, nézzük meg alapon mentem a vizsgálatra. Vizsgálta az ereimet az ultra hang cuppogott, jól össze lettem kenve. 13 perc és kész volt. Öltözzön fel és várjon kint. Kaptam egy darab papírt az ágy takaró papírból, próbáltam letörölni a kencét, majd megint állva persze huzigáltam magamra a harisnya nadrágot, majd a szoknyát. Közben oda jött a nővér és csodálatát fejezte ki az egy lábon álló harisnya húzás és a korom felett. Persze támaszkodtam a falhoz, nem csak úgy a szabadban húztam. Kimentem és tényleg hamarosan jött a nővér és hozta a leletet. Ismét elmondta, hogy tagadjak le nyugodtan 10 évet, mert hogy milyen fiatalos vagyok. Nem vagyok ehhez mostanában már hozzá szokva. Senki nem mond ilyeneket, nem úgy mint mondjuk még 5-6 éve. Elkönyveltem a dolgot és megkérdeztem, hogy a doktor úr mindig ilyen pokróc vagy csak pont ma bal lábbal kelt fel. Nővér szerint soha nem kedves. Akkor jó helyen van, mondtam, mert ha privátban rendelne én nem lettem volna ilyen lezser a modorával szemben. Ott ugyanis mindig jön a kérdés, hogy mivel hogy voltam megelégedve. A modorra is rákérdeznek.
Délután aztán mentem a német társalgó körbe, ahol két új jelentkező is volt. Mindkettő nagyon fiatal nyugdíjas. Valaki szóba hozta az öregotthonokat, ennek kapcsán a kort, így mondtam, hogy abszolút megértem már az otthonra, mert 83 éves vagyok és fel is vagyok iratkozva. Utána az egyik újonccal együtt jöttem, mert erre jött ő is és rákérdezett, hogy jól értette-e a koromat. Igen. Erre mondta, hogy irtó fiatalos vagyok, soha nem hitte volna, hogy ennyi idős stb. Mondtam hagyja. Van tükröm sok, a szemem már rég megoperálva, remekül látok szóval tisztába vagyok a küllememmel, ami számomra rémisztő, de ez van. Szerinte viszont, még mindig látszik, hogy milyen szép lehettem 20-30 évvel ezelőtt és ezt a ráncok se tüntetik el. Nos igen. Vannak akik állandóan fiatalkori képeiket teszik be ide-oda, ez nekem nemigen jut eszembe. Pedig már rájöttem, ami nálam fiatalon soha nem volt tudatos, hogy végül is elég szemrevaló voltam fiatalon, tetőtől talpig.
Dicsekvés befejezve, de tegnap ez így tömörítve és váratlanul, nőktől! Jól esett.

Film / Kótai

Férjemnek megszámlálhatatlan mennyiségű unoka testvére volt. Soha egyikkel se tartotta a kapcsolatot csak a néhány évvel fiatalabb "Józsival". Természetes egyike volt a rögtön első alkalommal meglátogatottaknak, mikor Pestre jöttünk. Nagyon helyes kis srác volt. Néhány évvel fiatalabb mint mi, végtelenül kedves és szerény. Már akkor igen értékes holmikkal berendezett lakása volt. Kizárólag régi holmikkal, öreg szőnyegekkel stb. Bizományi áruházak lelkes látogatója volt és az akkoriban kezdődő lomtalanításokat se hagyta ki. Nem egy értékes szőnyeget talált, kutya-macska piszokkal telítve kicsit molyrágta stb. állapotban. Ezeket csak mellesleg kimosás után megjavította. Iparművészeti főiskolát végzett, ötvös szakon, de azért a textilesekhez is be- benézett.
A szakmájában is igen sok minden féle munkát csinált. A régi és az új rendszerben is megkapott minden szakmai kitüntetést. Végül is készült vele egy 1 órás portré film, aminek ma volt a bemutatója a Vigadóban. Utána volt, feledhető, beszélgetés. Az egész filmet persze nem lehet megnézni, de itt a bemutató részlet:https://www.youtube.com/watch?v=mbFx3JHbfUI   ha valakit érdekel.

Semmi okom rá, de büszke vagyok, hogy elfogadott rokonnak és barátnak.  Férjem halála után igazán pátyolta a lelkem  mindenben mindig a segítségemre volt. A 80. születésnapomon azt mondta, hogy neki sógornőkben igen nagy választék állt rendelkezésére, de én vagyok a kedvence. Nem egy hízelgő valaki, ha ezt mondta így is gondolja. Jónéhány műve is a birtokomban van, olyan is, amit a filmben nem is mutattak. Egy ember, akire mindig számíthattam és számíthatok is.

MÜPA

Fantasztikus hangversenyen voltunk. Persze gondoltam, hogy nagyon érdekes lesz, mert már kb. 3 éve hallottuk őket Münchenben és az is nagyon élvezetes volt. A karmester Teodor Currentzis, aki Athenban született és nem tudni miért valahol Orosz országban szeret élni. Ott alapított egy zenekart, csupa fiatalokból musicAeterna néven. 2011-től a permi operaház vezető karmestere. A zenekarát is vitte magával Permbe. Most ez a zenekar volt itt az operaház zenekarával kibővülve. Ezeket nem csak hallgatni de látni is érdekes. A karmester még mindig fura öltözékben dirigál, pl. fekete magas szárú cipő piros cipőfűzővel, a zenekar most nagyon szolidan volt öltözve. Ugyanaz az első és másod hegedűs volt, mint Münchenben.
Az egész műsor elég újdonság volt számomra, mert csak Mahlert játszottak, akit nem annyira ismerek. Az első részben dalokat, nagy zenekari kísérettel egy szoprán és egy bariton előadásában. A dalszövegek kis történetek voltak, többnyire vidámak. Szerencsére kivetítették a szöveget.
A második rész Mahler 4. szimfóniája, szintén könnyed dallamos érdekes zene. Úgy elröppent a közel egy óra, hogy észre se vettük. Valami komolyabbra és komorabbra számítottam, az eddig hallott Mahler szimfóniák ilyen emlékként élnek bennem.
Ez a zenekar nem csak hangzásilag köt le, hanem látványként is. a karmester időnként tánc lépéseket tesz és nagyban eltér a mostanában divatos egyszerű mozdulatokkal való vezényléstől. A zenekar meg szinte rajongva játszik. A Mahler szimfóniát, akár csak Münchenben, a vonósok, állva játszották végig. Az első hegedűs váltogatva két hegedűn játszott, ennek okát nem sikerült megfejteni, a kisérőfüzetben sincs szó róla. Természetesen most is lépdelt előre hátra, lábujjhegyre állt, meg minden. Nem is tudom, talán a látvány kicsit el is vonja az ember figelmét a zenétől. Minden esetre hatalmas élmény volt és nagyon örültem, hogy szemfülesen szereztem jegyet, mert dugig volt a terem és már rég nem volt egyetlen jegy se kapható.

Hofi az örök!

Megkezdődött az advent és ezzel a német televízióban a karácsonyi műsorok. Sajnos már rég nem az ami volt, mikor szép díszletek között komoly művészek léptek fel no meg gyerek kórusok, amiket különösen szerettem. Nézni a sok értelmes, éneklő gyereket és remélni, hogy ugyanilyen értelmes felnőtt lesz belőlük. Szóval ez már nincs. Német televízió is spórol vagy nincs már érdeklődés a komoly műsorok iránt. Most szombaton, ami az első ilyen karácsonyi műsor volt, egy hatalmas sport csarnokban volt a felvétel, nagy közönség előtt, akik lelkesen csápoltak meg minden. A fellépők is elég feledősek voltak, vagy már kiöregedettek vagy semmitmondó újak. Persze lehet, hogy bennem van a hiba, mert én mást várok, de ez mindegy is. Valahogy csak eljutottak a grand finalhoz és jött még az összes szereplőhöz egy gospel kórus, olyan igazi amerikai. Rázendítettek a "we are the world" c. örökéletűre, mire nekem rögtön beugrott, hogy "piál a föld, piába mindent stb" Hofitól. Ez is olyan, mint hogy Csehov három nővérét már soha nem fogom tudni újra nézni, mert végigröhögném a darabot. Ezt persze látni kell, különben értelmetlen. Magyarázom B.-nek, emlékszel a Hofira, piál a föld...  stb. Nézett rám hülyén. Még most se értem, hogy ezt hogy tudta kikerülni. Mikor Hofi meghalt már itthon volt. Akkor a tv mindent ismételt többször is.
Előszedtem a szalagokat, torzít a tv. de mindegy alapon. Nos az új tv-vel, ami már elég régi még soha nem próbáltam a régi videót használni, nem is ment. Maradt a youtube. Nem volt idegem a tv-n keresni így itt a computeren hallgatta és röhögte végig a piál a föld c. igazán örökértéküt.
Megint megállapítottam hogy itthon és külföldön is sok művészt láttam hallottam ebben a műfajban is, de olyat mint Hofi soha sehol. Igazán egyedülálló tehetség volt.

Csak írom a semmit....

Ma reggel 8-kor az ágyamra sütött a nap. Nosza felhajkurásztam B.-t, hogy akkor most menjünk a KIKÁ-ba. Már voltunk egyszer és tetszett is neki valami, amit keres, de akkor mégse vette meg. Nem a hirtelen vásárlások embere. Azóta többször is emlegette, hogy el kellene már menni megvenni. Mikor sötét szutyok idő van, elég nehéz engem kimozdítani, de ha süt a nap, akkor hajrá. Nos innen a KIKÁ-ba átszállás nélkül kényelmesen elvisz a busz. Én még élvezem is, mert végig megy a városon és én várost soha nem unom meg nézni. Mindegy milyen város én mindenütt tudok találni valami érdekeset. Normális emberek a természetet járják, de én nem. Szóval mentünk mendegéltünk, még mindig sok a turista, a siklónál most is álltak és a Lánchídon is sokan mentek gyalog át, nyilván csak turisták. Az Andrássy út nekem mindig egy öröm. Kb. 40 perc alatt oda is értünk. Aztán kerestük kerestük azt a kb 90 cm széles és 40 cm mély egy polcos üveg valamit, de nem találtuk. A tv-t és egyéb oda tartozó eszközöket akarja valami ilyenre rakni. Tulajdonképpen nem értem, most is van egy üvegajtós szekrény amin minden elfér, de valami érthetetlen okból azt nem szereti. Most van egy feladatom, keresek neki egy valamit, amiről azt se tudom pontosan milyen a vágyott darab. A KIKÁ-t alaposan bejártuk, még az étterembe is betévedtünk. Nagyon bánatos voltam, hogy nem voltunk éhesek, mert igen guszta ételek voltak és kulturált körülmények közt lehet enni, nem úgy mint az IKEA-ban, ami rettenetes. Mindezek után vissza szálltunk a buszra és haza jöttünk.
Itthon várt a Die Zeit c. hetilap, lepedő nagyság és 80 oldal. Ezt most kapom az utazási irodától, mert értékeltem az utazásunkat. B. közben elhozta a szokásos napilapot is. Holnap csak olvasni fogok, no meg közben járatom a mosógépet és várom, hogy süssön a nap.

Hogy mik vannak!

Ronda sötét időben, a depresszió szélén, nincs más mint olvasni és írni.
Igaz tegnap különleges nap volt. Nem, nem sütött ki a nap. Viszont pont tegnap volt 13 éve, hogy B.-t megismertem. Nem akármilyen nap a november 24. ugyanis ezen napon, immáron 46 éve, mentem férjhez. Emlékdús a nap.
Térjünk vidámabb témára. Németországban egy 89 éves férfi most áll bíróság előtt, mert megölte a 88 éves feleségét, aki megmondta neki, hogy elhagyja mert talált egy másik férfit. Ő féltékenységből kinyírta az asszonyt. Hát nem szép? Nekem nagyon tetszett.
A másik dolog amin kacarászok magamban a mai svájci népszavazás. Persze több mindenről szavaznak a derék honfitársaim, de egy ügy remek. A kérdés az, hogy legyen-e a tehénnek szarva. Egy jelenleg 68 éves bioparaszt teljesen egyedül gyűjtötte össze a 100ezer aláírást. Közben a biogazdaságát már a fia csinálja, neki nem volt arra már ideje. Valahol a Jura tövében egy eldugott helyen van a gazdasága. Szerinte a tehenek jobb tejet adnak ha van szarvuk. Sajnos nem írták, hogy ezt bizonyította-e és hogyan. A magam részéről azt se tudtam, hogy a tehenek szarvát, természetesen érzéstelenítéssel levágják és a helyét tűzforró vassal megégetik. Látszik mennyire érdektelen vagyok az ügyben, csak most tűnt fel nekem, hogy a tehén egy szarvasmarha. Kár, hogy már nem él az öreg barátom, aki nagy marha szakértő volt, Amerikában a farmerek egyszer kinevezték az év emberének, azt hiszem Reagan írta alá az oklevelét, amit ő persze személyesen vett át.
Szóval ma várom este a híreket. Ehhez képest már semmi, hogy Brüsszelben aláírták a Brexit papírt, nem tudom mivel kábították el a spanyolokat Gibraltár ügyben. Nem mellesleg ezt még az angol parlamentnek is el kellene fogadnia, ami nem lesz egész könnyű. Szóval csupa izgalom az élet, mindjárt jön a Mikulás és a német CDU új vezetőt fog választani aznap. Tavasszal meg EU választás, nem fogok unatkozni.

Hangverseny

Tegnap kicsit nehezemre esett rávenni magam a hangversenyre menésre. Ez a sötét nedves idő, mindig megfekszi a lelkem, bármennyire harcolok is ellene. Kis nyűglődés után, összekaptam azért magam és mentünk. Nem bántam meg! Már rég élveztem itthon egy hangversenyt annyira mint ezt a tegnapit. Dvorák és Beethoven volt műsoron, ez már eleve nem lehet rossz. Könnyed kis Dvorákal indult a dolog, kellemes dallamos darabok. Majd jött az első meglepetés, a 3. számot a zenekar énekelte. Sajnáltam szegényeket, nyilván cseh volt a szöveg, hogy nem tört bele a nyelvük. Az egész zenekar felállt és énekkart alkotva énekeltek. Jópofa volt. Fischer Iván mindig igyekszik a Fesztivál zenekarral, valami kis extrát is nyújtani. Ezután jött a nem várt csúcs. Beethoven első zongora versenye önmagában is nagy élmény, de ez az általam soha nem hallott fiatal srác, valami remekül adta elő. Fejérvári Zoltánnak hívják a fiút, és ahogy a műsor füzetből megtudtam, már sok rangos versenyt megnyert, valamint már igen sok felé hangversenyezet. Azt már a google árulta el, hogy 32 éves és nem akar külföldre költözni, ennek külön örültem.
Szünet után még egy Dvorák szimfóniát hallgattunk meg ami persze mindig jó, dallamos nem unalmas kellemes.
Hangverseny után a saját személyes kis boldogság adagom. észre se vettem, csak simán elindultam a lépcsőkön lefele a ruhatárhoz. Nem mentem a mozgólépcsőhöz nem vártam a liftre, hanem simán lementem. Egy év és két hét telt el a műtét óta, ami előtt már 2-3 lépcsőtől is megtorpantam. Persze azóta is járok normálisan minden fele, de tegnap ez valahogy ott a müpában olyan tudatos lett, hogy megyek simán a lépcsőn, hogy még extra megdobta a hangulatomat.