Rokonság

Mielőtt a rokonokra térnék, ma visszanéztem a blogot, hogy írtam-e már az egyetlen unokahugomról. Nem találtam, viszont elképedtem, hogy mennyit írtam már ide. Tisztelem az esetleges olvasók türelmét.
Szóval unokahug 6 évvel fiatalabb nálam, soha nem voltunk közelebbi kapcsolatban, gondolom a kor különbség okán sem. Aztán ő 21 évesen beleszeretett egy piszok jóképű svéd pasiba és férjhez ment teljesen hivatalosan. Formailag ugyan ő hívott meg anno, de talán 2 napot voltam náluk, aztán tovább mentem Stockholmba és többet nem találkoztunk. Ők lent délen laktak. Becsületére legyen mondva, hogy rekord idő alatt megtanult svédül, letette a különbözeti vizsgákat, itthon orvosira járt és beiratkozott kint a fogorvosira, mert az sokkal rövidebb ott mint a rendes orvosi. Szüksége is volt rá, mert a férje a munkát lehetőleg kerülte. Utólag derült ki, hogy ő a család fekete báránya. Így aztán ment a fog orvoslás, született két gyerek a pasi meg link állásai mellett vezette a háztartást, intézte a gyerekeket stb. Nagymamától örököltek egy igazi falusi házat, amit szépen rendbe hoztak, a mellék épületekből lett rendelő és ott éldegéltek az erdő szélén.
Mint mostanában kiderült, férj meghalt már 10 éve. Unokahug próbálkozott, míg végül egy megözvegyült török futballista, akinek rengeteg pénze van, horogra akadt és össze is házasodtak. Valami őrült ötlet nyomán vettek itt Pesten egy csodálatos és hatalmas lakást. Közben a pasinak volt egy háza Svédországban, azt eladta de egy szintén hatalmas lakása volt Olaszországban is. Elképzelés szerint felváltva laktak volna itt és az olaszoknál. A baj csak az volt, hogy a leányzó unta az olaszokat. Végül egy hatalmas veszekedés után fogta magát és visszaköltözött a házába a svédekhez. Nemrégiben megint megjelent. Megvolt a kibékülés de rájöttek, hogy itt nem jó nekik, így eladták a gyönyörűséges lakást, amiért nekem vérzik a szívem. Pasi elment Törökországba és valahol a tengerparton vett egy hatalmas házat. Most éppen költöznek és ma jöttek el bucsuzni. Gondolom soha többet nem fogom látni, bár a fia itt él, de a menyéért nem lelkesedik. Inkább a lányához húz aki Svédországban van. Most úgy gondolják, hogy Törökország és Svédország közt fognak pendlizni, hát erre befizetnék. Igaz kapott egy BMW-t és egy platina kredit kártyát de ki tudja meddig tart a hatás. Kicsit rosszmájú vagyok, de őt az anyja erősen ebbe az irányba nevelte ezt tudtuk mindig.
Először nem tudtam miért hozza fel a dolgot, de kérdezte, hogy a mi családunk általában mit csinált vasárnap délután. Mondta, hogy nálunk mindenki ült egy fotelben és olvasott ha nem voltak vendégek. Aztán kiderült, hogy a férj felé volt ez a bizonyíték, aki mint sportoló ezt igen nehezen tudta elképzelni egy magyar családról, mert nálunk ugye a futballisták stb. Nagyon bedobtam magam svédül és elmagyaráztam, hogy nálunk a futball mint olyan igen lenézett dolog volt, a sima könyv olvasást preferálta mindenki. Visszagondolva, egyetlen fiú se volt körülöttem soha, aki valaha is elment volna egy meccsre. Apám meg szóba nem állt volna senkivel aki meccsre jár. Lehet, hogy egy kultúrsznob családban nőttem fel?

Forumos gyöngyszem

Többfele kukkolok a fórumon. Vannak emberek akiket évek óta olvasok, sőt más helyeken más névvel irt dolgaira is rábukkantam. Amerikában él, már vagy 30-40 éve. Arra még nem jöttem rá, hogy pénze nincs vagy fél a repüléstől, de az biztos hogy soha nem hagyja el az országát. Ugyanott írogat egy másik nő is aki feltehetően ukrán és a férje egy valódi orosz. Szóba került, hogy már 10 éve itt él, de még mindig nem tanult meg magyarul, pedig kellene a magyar állampolgársághoz, hogy tudjon magyarul. A nő tud, tökéletesen. Mire az amerikai okos úgy reagált, (nem merem ide másolni, mert talán nem szabad) hogy itthon igen rossz a helyzet Oroszország viszont egy jó erős és harcias állam azok biztos megvédenék őket ha szükség lenne rá.
Na itt káromkodtam magamban egy igen kacskaringósat. Lehet valaki ennyire hülye???
Érdekes módon erre senki nem reagált még a címzett se. Jó a nő sokkal fiatalabb nálam de már azért nyugdíjas. Nem mesélt neki senki semmit az oroszokról? Nem tanult az iskolában se történelmet? Jó azt biztos a dicsőséges szovjetunióról szólt, de akkor minek ment el valamikor a 70-es évek végén. Távolból szerette meg őket?
Végül is mindegy. Többek közt ezt se fogom soha megérteni.

Barátnők

Van egy korombeli barátnőm itt Pesten, akinek a fenekéhez van ragadva az autója. Nem mondja nyíltan, de tudom titokban enyhén lenéz engem és nagyon lenéz másokat, akik képesek olyan pórias eszközökkel közlekedni, mint busz, villamos, metró vagy és sőt vonat. Én ezen csak magamban kuncogok, persze én vagyok azt hiszem az egyetlen ismerőse aki nem kizárólag autón jár. Napokban felhívott, és kikérdezett a Bp.-Bécs vonatról, mert muszáj volt neki most kimenni elintézni valamit és azért annyira nem vagány, hogy ebben az időben elinduljon autóval. Elmagyaráztam neki mindent, az új pályaudvart, melyik metró hova viszi stb.
Beszámoló: Szörnyű az új pályaudvar, rengeteget bolyongott amíg megtalálta a csomagmegörzőt. Az meg minek kérdeztem, hiszen reggel ment és délután jött is vissza. Nos ő egy napra se utazik el anélkül, hogy ne vigyen magával tiszta fehérneműt, hálóinget, fogkefét és egyéb pipere dolgokat. Kérdeztem, hogy mégis mire számított? Utoléri őt most a nagy Ő és szüksége lesz ilyesmikre? Nem természetesen nem, de ő enélkül nem indul el és miután nem akart a huzigálós kofferrel vándorolni egész nap, be kellett adni a megőrzőbe és a bolyongásba már jól el is fáradt. Ezután már csak a rossz irányba szállt fel a metróra, de észrevette, kiszállt beszállt stb. Az igazi baj aztán haza fele volt és ez tényleg szörnyű pech. Valahol Tatabánya előtt óriási fékezés, vonat megáll. Kiderült, hogy egy pasi állt a sínek közepén háttal a vonatnak feltett kezekkel. Mit mondjak, nem volt mit leemelni a sínről, de ettől függetlenül 2,5 órát helyszíneltek ő meg ült a vonatban és várt. Szerencsétlen mozdony vezető sokkot kapott, de amúgy hozták a váltást, borzalom lehetett neki. A legjobban a pasas jött ki a dologból, 1 pillanat és kész, nincs több gond.

Másik barátnő, szintén Pesti 89 éves. Egyetlen lánya Németországba ment férjhez ezer éve. Van két unoka és 5 dédunoka. Barátnő rendszeresen kijár, mindig tele panasszal előtte, utána de megy. Most is meghallgattam, hogy azon a szinten ahol ő alszik nincs wc és neki mindig le vagy fel kell menni lépcsőkön és mennyire fáj a térde és a dédunokák, akikből 3 olasz mekkora ricsajt stb csináltak. A végén mondtam, mindig megfogadod, hogy nem mész többet, minek gyötröd magad? Ha én nem megyek nem látom őket. Na és??? Majd ha kíváncsiak lesznek rád, eljönnek.

Nem mellesleg, mindkét hölgyeménynek már rég operálni kellett volna a térdét, de ők ezt nem tudják megoldani, mert egyedül laknak stb. Közben jajgatnak, sántikálnak, bottal jár az egyik. Soha nem fogom őket megérteni. Nem véletlenül nem voltak soha barátnőim, csak fiú haverokkal tudtam jól elleni.

Végezetül a ma délutáni csúcs kijelentés. Vallási körökben mozgó hölgy Kölnnel kapcsolatban. Jujjj én nem szeretném ha engem letepernének és lehúznák a bugyimat és megerőszakolnának. Nem kezdtem el érdeklődni, hogy ezt vajon a Mária rádióban hallotta-e vagy hol. Ilyesmit ugyanis a német televizió és ujság soha nem írt. Pont ma olvasták be a szigorú rendőri jelentést, amiben ilyenek voltak: Ujjal be akartak nyúlni a vaginába, de a harisnyanadrág megakadályozta 3 esetben. 2 esetben ez sikerült. Most egyrészt perverzek ezek a menekültek, nekik az ujjuk elég? Másrészt azon a kettőn nem volt se harisnya se bugyi?  Amúgy persze úgy rémes az egész ahogy van. Másfél órás műsoron vagyok túl pont most. Nem irigylem a jóindulatú ottani politikusokat és félek, hogy a közelgő tartományi választásokat az új erősen jobboldali párt az AfD ha nem is nyeri meg de erősen bekavar.

Morgok hosszan

Miután már két napja morgok ezen a dolgon, inkább kiírom magamból. Az állam által támogatott és tönkre ajnározott sportot még Rákosi érában utáltam meg. Akkor ugye szintén a futballisták voltak az istenek. Fatelepen dolgozva, építő anyagot is árult a fatelep, nap mint nap szembesültem elkeseredett emberekkel és a nyomorral. Mondjuk a nyomort magamon is éreztem, de most nem az én nyomoromról akarok írni. Hogy csak a felszínen maradjak, hiány cikk volt minden amit árultunk. Jöttek az emberek majdnem sírva és kétségbe esetten, hogy beázik a ház, adjunk már el nekik pl. lécet, amire rárakhatják a cserepet, de kellett gerenda és szarufa is meg minden. Nem volt illetve nagyon kevés volt. Na és kik kaptak azonnal és soron kívűl a futballisták. Mindegyik házat épített, miközben az ország jelentős része krumplis nudlin élt. Az állandó külföldre utazási lehetőségről a behozott nagy mennyiségű csempészáruról már nem is beszélek. Akkor, 19-20 évesen is majd szét szálltam az égbe kiáltó igazságtalanság láttán, arról nem is beszélve, hogy utáltam az üresfejű bunkó alakokat, akik Rákosiéknak szerezték a dicsőséget. Pl. ha Kosáry Domonkosnak adtak volna soronkívűl bármit egy szót se szóltam volna. Ez a név akkor még semmi volt, csak az észbeli különbséget akarom példázni.
No és most mi van? Hosszu Katinka. Nekem ez is olyan mint Ákos, soha nem hallottam róla, de ha annyi érmet és oly sok milliót nyert mint írják, akkor biztos tud úszni. Nem követtem a híreket, de mit akar még???
Mindeközben a világban szörnyűségek történnek. Közel kelet egy puskaporos hordó. Tény, én se sokat törődtem vele eddig, mert messze volt. Tudhattam volna, hogy előbb utóbb elér minket is a dolog. Hogy miért pont tavaly nyáron indultak meg ide a menekültek, eddig még nem hallottam erről értelmes magyarázatot, de megindultak. 2 millió, vagy még több már évek óta a környező országokban táborozik, különösen sokan a törököknél. El se tudom képzelni, hogy lehet olyan körülmények közt élni a bizonytalan jövőbe bele.
Nem mellesleg szaporodnak a terroristák. Nincs nap, hogy közvetlen szomszédainknál ne történne valamilyen atrocitás
A hülyeségig toleráns és türelmes svédeknél is betelt a pohár, az eredmény határ ellenőrzés. Most már a Dánok és a Norvégok is ellenőriznek na meg a Bajorok. Lassan összedőlni látszik ami akkora eredmény volt az én életemben a szabad utazási lehetőség. Nem előre megy az emberiség hanem hátra. Utoljára az első világháború előtti években lehetett ilyen módon szabadon utazgatni. Jó nekem, hogy nincs gyerekem és unokám, kezdhetném sajnálni őket, hogy ki tudja hova de be lesznek megint zárva.  Na és akkor mi a legnagyobb bajunk itt Magyarországon? Hosszu Katinka hisztije.

2015

Lassan vége lesz ennek az évnek is és várakozással tekinthetünk a következőre. Az ember mindig azt hiszi, hogy majd most valami jobb következik, aztán mégse. Általában elég lehangoló amit látok hallok. Csak a ma esti híreket nézve, pl. a Lengyelek szorgosan ráléptek ugyanarra az útra, amin mi már elég régen lépkedünk. Nem egy öröm. Egész Európa terrortól retteg, talán nem is oktalanul. Az imént mondták le a Belgák a szokásos nagy brüsszeli évvégi tűzijátékos bulit. Berlinben megtartják, elég rázós, szerintem. Kb. egymillióan szoktak lenni a brandenburgi kapunál és az Unter der Lindenen. Nekem már elment volna a kedvem, mert majdhogynem repülőtéri biztonsági ellenőrzés után lehet csak bemenni a szorgosan elkerített területre. Hol marad a szabadság, ami mindennél fontosabb?
Saját évemre vissza tekintve csak annyit tudok mondani, hogy egy igen zűrös év volt. Nem jó, nem rossz, de zűrös.
Március elején elmentünk Floridába. Az idő pocsék volt, ültünk a lakásban mint az oroszlán a ketrecben. Szinte egyszerre mondtuk ki 2 hét után, hogy eladjuk! Volt még bőven időnk, ami azzal tellett, hogy fogadtuk a lakás nézőket. Az első két nap akkora volt a lelkesedés, hogy azt hittem ez még a héten elmegy. Nem így lett, az utolsó héten ment el. Közben ha néha kisütött a nap, akkor éppen otthon kellett lenni, mikor nem jött senki, rossz volt az idő. Most megállás nélkül 30 fok van, de nem bántam meg az eladást. Ott is romlott a helyzet, mert úgy tűnik, mindenütt romlik. Kedvenc tengerpartunkon pl. már csak csillagászait összegért lehetett parkolni, meg ilyesmik. Más szórakozás ott aztán nincs. Szóval április végén haza jöttünk, mert muszáj volt, itthon voltak fontos dolgaink.
Júniusban mentünk Milanoba. Ez se volt egy szerencsés út, de számomra mégis az év fénypontja lett. A milanoi Scalaban operát hallgatni hihetetlen élmény. Utána gyors születésnap szervezés majd ünneplés és már mehettünk is vissza Floridába. Tudtuk, hogy nem lesz kéjutazás én különösen féltem, mert ismerem már B.-t. Szerencsémre a fuvarozó cég sürgette a csomagokat, így azon nem kellett idegelnem magam, hogy az utolsó percben fogja csak megcsinálni. A magam részéről gond nélkül dobtam ki zsák számra az összegyűlt ruhákat, illetve szállítottuk el jótékony célra. Ezzel együtt az utolsó nap a takarítónőm alig fért be a kocsijába a cuccoktól, amit még a konyhából fürdőkből kirámolt. Nem fájt semmiért a szívem. Július végén jöttünk vissza és augusztusban szerencsére nem volt semmi dolog.
Szeptemberben aztán Marbella. Az idő ott se volt a szokásosan meleg, de ott van város és van tér, így nem annyira izgalmas mint Floridában.  Szerencsés véletlennel találtunk egy sokkal jobb és olcsóbb apartmant mint az előző volt. Jövőre is oda megyünk.
Októberben aztán Münchenben voltunk 4 napot, megint opera és hangverseny. Megszerettük a várost, szívesen megyünk vissza ha van megfelelő program. Ezután jó volt tudni, hogy már kész az év nem megyünk sehova. Novemberben viszont kettesben megünnepeltük 10 éves fennállásunkat. Már csak korunknál fogva is nagy dolog ez nekem. Közben B. keét is megoperálták, rém gyorsan gyógyult és jó lett.
Nálunk az ünnepek törölve, karosszékből figyelem az emberek őrült futkosását, bevásárlási rohamait. Szilveszterkor még a német tv-ben se volt egyetlen nézhető program se. Végül előkotortam egy videót a 80-as évek végéről. Világsztárok gálája a bécsi operaházból. Mint a kommentárból kiderült, jótékony célt szolgált az este és ez volt az első alkalom, mikor élőben  ment az adás Amerikában is. Én ugyan el se tudom képzelni, milyen tv adón lehet ott egy ilyen koncertet meghallgatni, de ezt mondták. Rég látott opera sztárok énekeltek, akikre ma már magától nem is emlékszik az ember, de régi ismerősként jelentek meg a képernyőn. A videó majdnem éjfélig tartott, utána le is feküdtünk mert várt a másnapi vendégség.
Miközben bőszen szervezem a jövő évi utazásokat, nyugisabb évet kívánok magunknak és nem romló egészséget.
Aki olvas annak nagyon boldog újévet kívánok, ami legyen az ő kívánsága szerinti.

Drámai kezdet.:-)

Az idén, tavaly, nem kaptam malacot a hagyományos újévi ebédhez. Sehol nem volt állítólag, csak u.n. süldő. Volt már ilyen egyszer, akkor is nagy szívás volt, de gondoltam, most jobban felkészülök a dologra. Miután már csak évente egyszer hívok ebéd vendégeket, már tegnap igyekeztem mindent megcsinálni. Meg is lett a zeller leves, majdnem készen, a lencsefőzelék is csak a rántást várta, de a rántás is kész volt már, na de a süldő. Miután már 3 órája ült a sütőben, át is volt sülve de derékig állt a saját levében. Miután comb volt, körben bőrös volt, de csak a hús felével felfele tudtam betenni sütő edénybe. Este végül is kiraktam a balkonra aztán éjfél után lefeküdtem aludni. Hajnalban ötkor! felébredtem és eszembe jutott a süldő. Nem tudtam elaludni. Már elátkoztam az egész vendégséget de ilyenkor már nincs mit tenni. Mikor B. felébredt, ő is rögtön a süldő sorsa felől érdeklődött. Nekem, ahogy kell hisztis hascsikarásom volt és rohangásztam. Behoztuk az állatot, leolvasztottuk róla a levet, majd megbíztam B.-t, hogy szedje ki a csontot. Nem volt egyszerű, mert ugye vendégség, a külalak is számít. Végül sikerült két normális darabot kihozni a dologból, amik aztán szépen egymás mellett, a szokásos sós vizes kezeléssel ropogós pirosra sültek.
B nem tud főzni, de kiváló segítőkész kukta. Gyönyörű zsemle kockákat vágott és a felügyeletem mellett szépen meg is pirította. Végül minden jó lett, de a nap fénypontja a tiramisu volt. Mindig a mascapone dobozának az utasítása szerint csinálom. Most egy narancsos változat volt a dobozon. Miután volt narancs és valami Grand Marinier nevű, a felirat szerint, narancsos konyak itthon, azt csináltam. Szuper finom lett. Mellesleg az ital olyan öreg volt, hogy a dugó egyből beleporladt, amikor megpróbáltuk kinyitni, de van szűrő is a világon.

P.S. Lencse!

Alig hogy elküldtem a posztot, kimegyek a konyhába, hogy főzzek tarhonyát a maradék zuzapörkölthöz. Kihúzom a szekrényt, odanyulok a tarhonyáért és mi van a kezemben? A lencse. Ugyanezt a szekrényt, az összes polcaival, tegnap mindketten többszörösen átnéztük. A tarhonya is ott volt, mellette. Már nem hülyülünk meg.:-(