Hírek

A világ döbbenten áll a német repülőkatasztrofa előtt. Persze már kibányásztak az elmúlt 20 évből vagy 8-10 hasonló esetet. Irtó kíváncsi lennék milyen psychés megbetegedése volt a másodpilótának. Számomra a napnál is világosabb, hogy nem depressziós volt. Találkoztam már életemben néhány depresszióba szenvedő emberrel, magammal is. Egy depressziós ki se kel az ágyból, nem hogy dolgozzon, szigorúan eltitkolva, hogy betegállományban van. Minden esetre a német belügyminiszter nagyon megkönnyebbült, mikor kizárták a terror lehetőségét. A fiú nem volt se terrorista se vallásos. Nekem az is furcsa, hogy 27 éves, jóképű sportos gyerek, ilyen népszerű foglalkozással és sehol egy barátnő vagy fiú társ.
Ma egy asztologus nagyon jól kifejtette, hogy ennek a gépnek le kellett esnie + a fiu horoszkópja alapján az ilyen erőszakos halál jeleit. Talán hihetetlen de én nagyon megalapozottan hiszek az asztrologiában. Nem ártana bizonyos foglalkozásoknál figyelembe venni a csillagok jelzéseit. Talán ennek következtében vagyok totál fatalista.

Itt nincsenek nagyobb katasztrófák. Az ugye mindennapos, hogy egy 12 éves teljesen normál küllemű fehér gyerek megöli a 6 éves öccsét, megsebesíti a 16 éves bátyját, majd öngyilkos lesz. Mama közben dolgozott. Volt otthon fegyver természetesen. Egyedül él, nem árt ha van fegyver a háznál. Még ilyenkor sem merül fel a kérdés, hogy talán nem feltétlenül kellene minden háznál fegyvernek lenni.

Egészen más
Mikor megérkeztünk a bank kártyánk már le volt járva. Küldtek újat, de az se lett időben érvényesítve, tehát kapunk újat. Ezután pontosan 4 hétig tartott, amíg megérkezett az új. Közben persze reklamáltunk. Egyetlen nő van ott, akinek van fogalma a dolgokról, de az szabadságon volt. A többi, inkluzive fiókvezető, csak össze vissza dumált. Én már 10 napja megdühödtem és nyitottunk egy másik bankban számlát. 10 percen belül a kezünkben volt az ideiglenes kártya, majd 1 hét múltán jött a mail, hogy úton van a végleges is. Én a régi bankot rögvest otthagynám, de B. nem ennyire rugalmas.
Tegnap aztán megjöttek postán a kártyák, 1 hónap után. Bementünk a bankba, ahol közölték, hogy B. kártyája nem jó, de itt van helyette egy másik, az enyém jó volt. Ekkora kupit még magyar bankban se tapasztaltam, pedig azok se semmik.
A Pestről immáron 18 napja feladott elsőbbséggel, még mindig nem ért ide. Régen úgy járt a postás ide, hogy órát lehetett igazítani hozzá. Most kifigyeltem hetente egyszer, csütörtökön, jön. Ezt persze hivatalosan nem mondják, de én figyelek.
A fentiek csak az idegeskedési jéghegy csúcsai, van más is bőven.

Apróságok

Soha nem voltam egy melldöngetős hazafi. Ettől függetlenűl azt hiszem többet segítetem már az országon mint az igazi hazafiak. Itt volt az ingatlanos nőnk és megcsodálta a képet, amit az idén hoztunk és bekeretezve kiraktuk a nappaliba. A képen 1910 körüli Nagykörút látható a még meglévő Nemzeti szinházzal és a New York palotával. Tetszését látva, nullához közelitő angol beszédkészségemmel elkezdetem ismertetni a várost. Mindent, Pest, Buda, kilátás, dombok és egy kis történelem. Pár nap múlva telefonál a nő, hogy jön majd valaki nézni a lakást és elkezd B.-nak Pestről mesélni. Kiderült, hogy mióta velem beszélt, mellesleg azt hiszem először hallott engem beszélni, elkezdte nézni az interneten Pestet és Budát is. Most csupa lelkesedés, ha nem ismerném már az itteni népet, azt hinném ősszel jön Pestre látogatóba.

Jó ötlet. Kedvenc vendéglőnkben, amit 2 svéd fiú csinál, francia bisztro formájában, amikor fizetünk mindig oda toltak egy kártyát a számla mellé. Eleinte kidobtuk, mert tudtuk a címet és annyira rosszul ment kezdetben, hogy biztos soha nem kellett asztalt foglalni telefonon. Aztán az egyik pincér felvilágosított, hogy ha összegyűlik 10 kártya, egy evés ingyen lesz. Rá is volt írva, csak nem néztük meg soha. Most, hogy már vasárnap délben is lehet enni, oda járunk vasárnaponként és előszedve a régi kártyákat, kiderült, hogy megvan a 10 darab. Nosza vasárnap megettük a két finom steaket, majd fizetésnél odaadtuk a kártyákat. Azt hittük, hogy egyikünk ebédje lesz ingyen, de nem. Csak a vizet és az én sörömet kellett kifizetni. Jó üzleti ötlet lenne az itt-ott halódó hazai éttermeknek is. Törzsvendég mindig hasznos, de azt hiszem ehhez még egy kicsit fejlődni kell. 
Nem itteni téma, de az otthon közelemben lévő és joggal halódó vendéglő, hirtelen kapott egy Michelin csillagot. Számomra rejtély, miután az elődje tönkre ment, a jelenlegi talán 7-8 hónapja nyitott és mindig üres. Bár napi szinten járok el mellette, sokszor éhesen is, az étlapja eddig rendre elborzasztott. Számomra megemészthetetlen ételkombinációk voltak rajta igen csak borsos áron. Miután megjelent a csillagról a hír, már csak telefonon lehetett asztalt rendelni és tömve van (állítólag) a hely. Ennyi gazdag sznob közt élek otthon.:-)

Ha egy üzlet beindul.....:-(((

Ma délelőtt B. gépe totál felmondta a szolgálatot. Mellesleg mióta itt vagyunk kinlódott vele, meg az enyémmel is, szóval eddig se volt egy élvezet a gépek használata. Felhívta a szolgáltató segítség vonalát, kb. 1 óra hosszat próbálkoztak, végül közölték, hogy ez valami olyan brutális vírus, amivel nem tudnak mit kezdeni. Viszont tovább kapcsolják ha akarja egy fizetős szolgáltatóhoz. Azzal aztán másfél órát beszélt, már azt hittem elzsibbad a füle. Közben persze próbálkoztak de nem ment. Ezután $400 befizetése után elkezdték csinálni. Ez kb. fél háromkor volt. Most este 10 óra van és még mindig dolgoznak. Időnként telefonálnak, hogy adja be újra a jelszavát, aztán csinálják tovább. Állítólag ha készek szólnak. Lényem ma éjszaka a telefonnal fog aludni. Először nagyon soknak találtam a pénzt, de ha ilyen totál letakarítják a gépet, akkor már nem bánom, sőt! Ha lenne otthon egy ilyen szolgáltatás boldogan megcsináltatnám a gépem, ami szintén állandóan gyengélkedik. Állítólag a tűzfalat hekkelték meg. Tény hogy a hosszú szünet után, állandóan frissíteni meg letölteni akart a gép, nyilván ott jött bele a vírus. Nos majd meglátjuk. Mindennek eredményeként ma itthon kuksoltunk egész nap. Szerencsére a napokban kezdtem el olvasni egy több mint 1000 oldalas angol krimit, ami egyre izgalmasabb lesz, így jól elvoltam egész nap a szófa sarkában. Azért lassan történhetne már valami kellemes vagy jó is nálunk.

Mindenféle

Bosszankodunk és megint bosszankodunk, nem csak én B. is! Hócipőink nyakig tele vannak. Felhívtunk egy ingatlanost és átadtuk eladásra a lakást. Elég volt. Első nap szinte roham volt. Már egész kétségbe estem, hogy miként organizáljuk meg a személyes holmik haza vitelét. Két óriási koffer ül otthon a pincében, az pont alkalmas lenne. No meg az autót is el kell adni stb. Szerencsére nem eszik olyan forrón a kását, mint főzik. Eddig még senki nem jelzett vissza a sok lelkesből. Álságos nép ez. Én is rengeteg lakást néztem meg, néha csak kíváncsiságból is, de ilyen esetekben soha nem lelkesedtem, nem ígértem, hogy holnap visszatérek stb.Kicsit úgy vagyunk, hogy magunk se tudjuk mi lenne a jobb. A legrosszabb, ha elutazásunk előtt 1 héttel jönne egy vevő. Azt hiszem akkor idegbajt kapunk. Repülő jegyet átíratni egy vagyonba kerül és nem is biztos, hogy van még hely. No de az még messze van. Reménykedjünk egy jó scenárióban ami valamikor a tél folyamán történő eladás lenne.
Tavaly is itt voltunk ilyenkor, de messze nem volt ilyen jó idő. Most, valóságos emberözön van, megfelelő mennyiségű autóval. Tengerpartra gyalog is ki lehet menni, csak igen unalmas az út. Ezért szoktunk autóval menni. Az elmúlt héten egyszer kaptunk normális parkoló helyet. Hétvégén meg se próbáljuk. A múlt hét végén valami sörfesztivál volt, most pedig tengeri herkentyű kajafesztivál lesz. Szívesen kipróbálnám, csak iszonyodom a lökdösődéstől és állva evéstől. Igaz, esőt is ígérnek a hét végére.
Valahogy a tenger és környéke nagyon csendes. Pelikánt vadászni egyszer láttunk, akkor egy delfin is előkerült. Azóta semmi. A fehér és a kisebb szürke kócsagok bóklásznak a parton és a falánk íbiszek. Az utóbbiak mindig sokan együtt. Saséknál is nyugi van. Látunk ugyan mindig egyet, amint a kifogott halat marcangolja, de szemlátomást nincs most költés és eléggé szétszórtan láthatók csak a madarak. No és az ég. Az ég egyöntetűen párásan kék, ami igen unalmassá teszi a naplementéket. Naplemente kicsit felhősen tud igazán szép lenni. A homokos = fürdős tengerparton még nem voltunk, mert hideg volt a víz. Közben melegszik, de előre félek a tömegtől, arról nem is beszélve, hogy egy szigeten van, ami képes megtelni. Az ember átaraszol egy elég hosszú hídon, azután minden parkolón ott a megtelt tábla és jöhet vissza. Nem mondok újat azzal, hogy itt se fenékig tejföl minden.

Mit csinálunk itt?

Bosszankodunk és ügyintézünk, mert az itteni dolgok se mennek úgy mint kellene. Kezdődött a tv-net-telefon előfizetéssel. Szerződés szerint, ami már pár éve működik, ha elutazunk bejelentjük és akkor kikapcsolnak mindent. Mielőtt jövünk B. telefonál és mire megérkezünk vissza kapcsolják. Eddig működött. A számlát, távollétünk alatt, egy jelképes kis összeget a bankszámláról vonják. B. persze lezser, soha nem néz utána. Nos az idén megérkeztünk és nem volt semmi. Másnap délután, mikor magunkhoz tértünk, telefonáltunk. Közölték, hogy több mint $ 300 adóságunk van. Nosza bementünk az üzletükbe kifizettük. Másnap jött a szerelő és bekapcsolta. Az üzletben ülő nő, csak meredt a computerre, de semmit nem tudott onnan kiolvasni. Most majd talán valamikor küldenek egy teljes számlakivonatot és akkor majd meglátjuk mi történt.
Van egy nagy áruházlánc ahol elég sokat vásároltunk. Mindig nógattak, hogy miért nincs kártyánk tőlük. Többször rábeszéltek, 10-15% engedményt adtak, hogy kérjünk kártyát. Már nem emlékszem hányszor próbáltuk és mindig visszadobták. Az ok: nincs kredit történelmünk. Honnan is lenne, mindent mindig készpénzért vettünk. Aztán egyszer megint nógattak és hiába mondtuk, hogy úgyse, csak kitöltötték a papirt és láss csodát, megkaptuk a kártyát. Használtuk is. Az elszámolás havonta jött. Tudtuk, hogy nem leszünk itt, így elutazásunk előtt bementünk az ügyfélszolgálatra, kértük, hogy nézzék meg mennyivel tartozunk és kifizettük ott helyben. Eltelt jó néhány nap mire B. elkezdte felnyitogatni az ide érkezett leveleket és csak meregette a szemét, ,mert rendszeresen érkezett felszólítás a fizetésre, egyre magasabb késedelmi kamattal. Az eredeti tartozásunk duplájára nőtt, miközben már ki volt fizetve. Nosza be az áruházba, ahol az ügyfélszolgálat hűlt helyét találtuk csak meg és egy telefont. Telefonon semmire se mentünk. Itthon örült keresgélés kezdődött és tiszta véletlenűl megtaláltuk a papirt amikor kifizettük a számlát. Itthonról aztán hosszas gombnyomogatás és a személyi szám többszöri bepötyögése után végül sikerült valakivel beszélni. Most ezzel is ott tartunk, hogy majd ők lekérik az összes számlákat fizetéseket stb. és majd értesítenek. Kezünkben a papir, így várunk. Állítólag nem mi vagyunk az egyetlen reklamálók. Csak remélni tudom, hogy ezt a két dolgot sikerül majd a maradék 6 hétben kideríteni.

Utazás

Kezdem az elejéről. A taxi reggel 7-re jött, ami nálam már önmagában egy dráma. Mindig is féltem a betöréstől és mióta megtörtént nem lett jobb. Teljes hisztériában vagyok indulás előtt. Igaz, mióta tavaly B.-nál megevett egy moly egy fél szőnyeget, most már a molyoktól is félek. Nem vagyok normális, de az ilyesmi a korral nem lesz jobb. Szóval az előirt időben fél nyolckor kint voltunk a repülőtéren. Átestünk a szokásos cirkuszon, biztonság meg egyéb és néztük honnan is fogunk indulni. Egyből kiderült, hogy félóra késés van. Kezdhettem az újabb szorongást, elérjük-e a tampai gépet.
Várakozás közben jót derültünk, hogy a vizair utasokat gyalog végig vonszolták a repülőtéren a jó messze kiállított géphez. Tudom én miért nem akarok soha fapadossal utazni. Már a normál buszozást is utálom, hát ha még ki kellene gyalogolnom. Közben volt idő, meg vizitáltam a mellék helyiséget is. Mit mondjak egy szégyen. Tiszta volt ugyan és papír is volt, de kéztörlő már nem és szárító sincs, szóval szárítsd magad. Plusz valami ócska laminált lapba vannak beszerelve a mosdók, ami már kopott és oldalt kilóg a pozdorja lemez. Minden más csillog-villog a váróban.
Ezek után Zürichig szerencsésen eljutottunk. Szaporáztuk a lépteinket de végül is gond nélkül elértük a tampai gépet. Ez egy charter járat. Beszálltunk és örvendeztünk az új üléseknek. A régiek iszonyatok voltak, mechanikusan lehetett csak dönteni és felállítani és komoly erő kellett hozzájuk. Most az újak érintésre működnek, külön képernyő minden üléshez, szóval remek. Alig, hogy felszálltunk a kapitány bejelentette, hogy erős ellenszélben fogunk menni, ezért az út 11 óra 15 percig fog tartani.Nos nincs az az ülés amiben ennyi időt könnyedén ki lehetne bírni. Pozitív volt, hogy nem jéghideg száraz levegőt fújtak be, hanem normál hőmérsékletűt. Ez egy nagy újítás. Normál esetben mindig extra takarókkal töltöm az utat. A gép végig rázott, mint egy ócska pesti busz, ez persze a turbulenciák miatt volt, túlzottan nem izgatott. Ezek után megnéztem 3 filmet, otthon a tv előtt egyre sincs türelmem. Persze ettünk is, olvastam is az újságokat, de még mindig nem értünk ide. Jót szórakoztam a folyosó másik oldalán ülő idevalósi banyán. Rózsaszínre volt festve a haja, eleinte egy kis hetyke tigris mintás sapka volt a fején. Amint hátra dőlt kinyílt a szája és már aludt is. Aztán filmet nézett. Csak arra lettem figyelmes, hogy rugdalózik, ugrál és hadonászik a székben. Aztán kiderült, hogy valami zenés filmet nézett és arra vonaglott. Erősen 60+ volt amúgy, de egy kis fekete mini ruhácska volt rajta, mezítlábasan magas sarkú szandálban. nem tudom hogy került ki a repülőtérre, mert Zürichben nem volt meleg. Megérkezés előtt elvonult majd egy illat felhőbe burkolva totál rózsaszínre kifestve tért vissza. Messziről látszott hova valósi, de megérkezéskor mondta is, hogy végre itthon.
Amint lehetett felpattantunk, szedtük a cuccunkat és nyomultunk kifele. Rendszerint egy rosszul világított földalatti labirintuson kell végig menni itt, de közben valamit átépítettek. Alig hogy kiértünk már be is tereltek a bevándorláshoz. Indultunk a bennszülött sor irányába, de nem. Először az automatákhoz kellett menni. Álltunk ott mint bálám szamara, talán egy embert láttam, aki bőszen elkezdte nyomkodni, a többinek sejtelme se volt, mit kellene csinálni. Aztán előkerültek a segéderők és miután B. meg se mozdult szépen végig csinálták az egész nyomkodós programot. Először neki aztán nekem is. Végül kaptunk két slejfnit amin már az ujjlenyomatunk és a fényképünk is rajta volt. B. már ezen dühöngött, hogy neki is kellett ujjlenyomat és fénykép. Eddig ezt csak velem játszották végig minden alkalommal. De ezután jött a csúcs, mert mindezek után még a normál bevándorlós hivatalnoknál is sorba álltunk. Ő még hosszan tanulmányozta mindkettőnk útlevelét, kérdezte, hogy mikor utaztunk ki meg be. Mi köze hozzá?!? A végén engem komolyan megfenyegetett, hogy el fogom veszteni a zöld kártyámat, ha nem leszek eleget itt. Én persze csak a vállamat vonogattam, de legszívesebben megmondtam volna neki, hogy tehet egy szívességet.
Ezután össze szedtük a csomagunkat és elindultunk a taxik irányába. Végig tülekedtük teljes hosszában a repülőteret, taxi sehol. Ezután megtudtuk, hogy a másik végén van újabban az állomás, de ez sehol nem volt kiírva.  Itteni idő szerint este 8-kor érkeztünk a lakásba, de a mi időnk szerint akkor már éjjel 2 óra volt, tehát már 22 órája ébren voltunk. Röviden körbe néztünk és bezuhantunk az ágyba. persze hajnalban már fent voltunk. Kiderült, hogy se tv, se telefon se net. Délig tartott míg B. végre rájött, hogy ő ezt nem tudja megcsinálni, telefonálnia kell. Valamit eltoltak a központba és másnap délig kellett várni a szerelőre. Autó szerencsésen elindult indulhattunk pénzért és vásárolni. Mindenünk fájt, hátunk, derekunk és a lábunk. Nem nekünk való ez már, lassan B, is megérti.

Egészségügy

Szidjuk a magyar egészségügyet nem is oktalanul. Aztán ha meghallgatunk egy német egészségüggyel kapcsolatos tv vitát, akkor lehet kicsit vigasztalódni. Mert mi derült ki? Ott is hihetetlen várakozási idők vannak. Az ország egyes részein szemorvosra és ortopédre nem ritka a 6 hónapos várakozási idő. Ráadásul a privát rendelővel rendelkező orvosok igen magas százaléka 60+ tehát 5-6 éven belül elmegy nyugdíjba. A fiatalok nem akarnak saját praxist, inkább klinikákra mennek dolgozni. Egyre több az alkalmazottként dolgozó orvos.
Elmondta egy jelenlevő nö, hogy agydaganata volt. Beutalóval rengeteget kellett volna várni a neorologusra ezért sokat hazudott, minden panaszát eltúlozta, hogy hamarabb bejusson. Az elküldte MRT vizsgálatra, amit csak privát összeköttetések segítségével tudott elintézni 10 nap múlva. Aztán már rögvest műtötték és kiderült, hogy a várakozási időt nem élte volna túl. Jelen lévő szakértők szégyenlősen hümmögtek. A szintén jelen lévő egészségügyi miniszter valami féle új törvényről mesélt, amit az orvosok rögtön lehurrogtak. Na és persze a privát biztosítottaknak előnyük van, nem kell várakozni. A baj csak az, hogy az ösznépesség 8% -nak van csak privát biztosítása, mert eredendően egy régi jól bejáratott alap biztosítás van az országban, ami mostanában kezd csak döcögni.
Persze nekem ez nem új. Svédeknél orvoshoz jutni már az én időmben is nagy feladat volt. 1970 körül államosították a háziorvosokat és ettől sem lett semmi jobb. Orvosi segéd személyzet hadán kell átverekednie magát az embernek ha orvoshoz akar jutni.
Svájcban a 70-es években végigtelefonálgattam a zürichi szemorvosokat, amíg végre egy hajlandó volt előjegyezni 2 hónap múlva kaptam időpontot. Fülorvos ugyanez. Nagyon hamar rájöttem, hogy privát biztosítást kell kötnöm.
Ezektől az elrettentő példáktól persze nem lesz itthon jobb semmi, de egy kis szervezés és poroszos rend nem ártana itt sem.