Ezt meg kell írnom!

Talán meséltem már itt is, hogy Lényemre tavaly törvény szerint jogosan, de emberileg totál jogtalanul kivetettek félmillió forint építményadót. Kinyögtünk de engem nem hagyott nyugodni az ügy. Ügyvédünk minden lehetőséget kimerített, de nem ment semmi. Még a méltányossági alapon c. lehetőséget is megpróbálta. Ekkor kiderült, hogy pont annyival van a minimálnyugdíj fölött a bevétele, amennyit a lakásért az OTP-től kap havonta életjáradék címén. Az idén is befizettem a 100ezret, mert én vagyok az oka, minek mondtam, neki, hogy menjen kommunális adót fizetni.
Aztán, talán 2-3 hónapja a helyi hirhasonában megjelent, hogy mikor van XY képviselőnek fogadóórája. Elmentem, de már rengetegen vártak. Valaki volt ott rendtartás céljából, attól kaptam egy e-mail címet, hogy talán lehet majd időpontot kérni. A cím egy szociális ügyekkel foglalkozó hölgyé volt. SZépen leírtam az egész ügyet és nem titkoltam felháborodásomat, hogy ilyesmiknek teszik ki a nyugdíjasokat, akik nyilván azért adták el a lákásukat, hogy biztosítsák a megélhetésüket és ne segélyekért kuncsorogjanak. A hölgy azonnal válaszolt. Egy héten át, napi e-mai kapcsolatban voltunk, mert felvetette mindazt a lehetőséget, amin mi már az ügyvéddel túl voltunk. Végül belátta, hogy törvény szerint nincs más út csak fizetni, de megigérte, hogy a levelemt a polgármester úrnak és a képviselő úrnak is el fogja juttatni.
Aztán teltek multak a hetek  és én éppen gondoltam, hogy azért majd szeptember elején rákérdezek, hogy akkor most mi van, mikor kaptam egy e-mailt a polgármester titkárnőjétől, hogy adjam meg a postacímemet, hogy elküldhesse a levelemre a választ. Ma megérkezett!
Azt írja a polgármester úr, hogy köszöni, hogy felhívtam a figyelmet erre a dologra és tervbe van véve az építési adó törvény módositása. Valamint beszélt az adóosztály fönökével, aki azt mondta, hogy ujabban!!!! van mód az ilyen esetekben méltányosságra, aminek kertében az adót csökkentik, akár a kommunális adó mértékére, ami ugye 10ezer alatt van egy évben.
Most gondolkozom, hogy írjak-e az elúszott 600ezerről, vagy várjam meg mi történik a jövőben. Ettől függetlenül büszkén veregetem önön vállamat. További vállveregetéseket virtuálisan is szivesen veszek. Valamint ajánlom, hogy tessék példát venni. Ez az idén már a második "akcióm" ami sikerre vezetett. Sok kicsi sokra megy. Ha mindenki olyan könnyen ragadná meg a klaviaturát mint én, sok mindenen lehetne változtatni, még az jelenlegi rideg körülmények közt is.

Háry János Szegeden

Nem voltam ott szerencsére, csak olvasom a kritikákat és a hajam égnek áll. Az, hogy Kodály forog a sírjában, nem igazán izgat, soha nem szerettem.
Szóval azzal kezdődött, hogy megfordították a színpadot. A harmincas évek óta, szünetekkel, jól működő háttér a Dóm már nem volt jó. Most a közönség talán az egyetemi épületet nézheti, ha csak el nem takarják a színfalak, a dóm meg mögöttük van. De ez mind semmi. Ugyanis a csodálatos rendező kitalálta, hogy az eredeti környezet már igen elavult, így aztán szegény Háry a metrón utazgatva ábrándozhat a szülő falujáról. Na és, hogy külön "fényt" adjanak az előadásnak, meghívták az én szememben már a végtelenségig lezüllött Dapirdeut egy röpke kis szerepre. Miután a szerep, Napoleon, túlságosan is röpke ebben a darabban, gyorsan beleírtak egy 15 perces halandzsát, amivel egyben igazolhatták is a kifizetett gázsit.
Mint olvastam Dapirdeut a püspök látta vendégül ebédre. Meddig lehet még egy püspöknek süllyedni, hogy ne hulljon rá az átok??? Ez az ember képes volt orosz útlevélért illetve állampolgárságért folyamodni! Nem ég le a kövér pofájáról a bőr? Már fiatalon is utáltam, nekem valamiért az első perctől kezdve igen ellenszenves volt, ami az idők folyamán nem lett jobb.


Régen, nagyon régen, a szegedi ünnepi játékoknak rangja volt. Világhírű művészek léptek fel. Galli Curci énekelte a Turandotot, Mascagni vezényelt és a szegedi apácák hímezték a szinpadi köntöst, ami olyan gyönyörűségesre sikeredett, hogy az akkor világhírű művésznő felajánlotta a gázsiját ha megtarthatja a köntöst. Anyámék 1939-ben utaztak le, pont a Háry Jánost megnézni. A főszerepet Koreh Endre énekelte. Az ott szerzett kellemes benyomásoknak komoly része volt abban, hogy 2 év múlva Szegedre költöztünk. A háború miatt hosszú szünet következett. Valamikor a 60-as években kezdtek újra játszani. Az Ember tragédiáját láttam ott. Az volt az eredeti darab, amivel az egészet elkezdték. Sajnos a régi fény addigra megkopott. Hatalmasra növelték a nézőteret, amire persze nem volt elég közönség. A falvakból hozták buszokkal a kedvtelen népet, akik halálra unták magukat előadás alatt és amint lehetett leléptek sörözni.:-(((
Akkoriban elég sokáig el volt rondítva a Dóm tér, ami magában is egy műalkotás, ugyanis a nézőteret nem szedték szét, azzal az indokkal, hogy nincs hol raktározni. Valamikor aztán erre is meglett a megoldás, miközben még nagyobbra építették a nézőteret. A komoly előadások ezzel meg is szűntek és eltűnt az egésznek a fénye és rangja.:-(((
Sírni tudnék, amikor belegondolok, milyen kultur turizmust lehetne itt csinálni. Itt van Pesten a csodálatos operaház és a szintén csodás Zeneakadémia, ráadásnak be lehetne venni még Szegedet is. Fantasztikus utazásokat lehetne e-köré szervezni. A kultur turista többet költ, mint a romkocsmákban hőzőngő angol ifjúság. De ezzel még eddig egyik kormány se foglalkozott. A megkezdett nyári operafesztivál is hamvába hullott. Viszont lesznek stadionok, kultúra meg nyet!

Müncheni ez az

Mikor megérkeztünk a szállodába a belváros közepébe magyarul üdvözölt a portás. Kiderült, hogy Prága és Bécs után, már 4 éve dolgozik ott és úgy érzi ott is fog maradni, megszerette a várost. Nagyon kellemes szimpatikus fiú volt.

Münchenben magasból tesznek az EU akadálymentesitési előírásaira. Belvárosi éttermekben mélységes mély pincékbe van elrejtve a mosdó. Aki nem tud lépcsőt járni, annak peche van. No és az egész belváros az irtózatos köveivel. Nincs egy darab sima járda felület sehol. Kiskocka nagykocka esetleg mégnagyobb kocka, össze vissza lerakva, nagy közökkel. Még teljesen lapos cipőben is kellemetlen járkálni rajta, de az emberáradtot ez szemlátomást nem zavarja.
Nálunk mindenhol vakvezető göböket meg csíkokat építenek be, nyilván sok pénzért. Ott megbíznak ez emberi észben, hogy mindenki megtalálja az utat magától. Az operaház mellett 4 sávos autóút van és villamos is jár. Zebra vagy lámpa sehol. Előadás előtt és után özönlik a nép. Az autósok megállnak az emberek köztük cikáznak át a túloldalra. Harmadik este már mi is egész bátran keltünk át.

Modern múzeum Kandinsky és Klee valamint társaik képeivel. Óvodás csoport megy be előttünk. Lehet, hogy ezek valami csodagyerekek lesznek, de felnőttként se könnyen emészthetőek/érthetőek ezek a képek. A gyerekeket leültetik a földre és az ovonéni magyaráz. Sajnos nem volt mód hallgatni, mert a csoportom ment tovább.

Haza úton indulás előtt 1 perccel beesett egy magyar család az előttünk lévő sorba. Egy 6 év körüli fiu és egy nagyobb no meg a fiatal mama. Fiuk ültek előttünk a mama a másik oldalon egyedül. Elindult a vonat, kisfiu valami nyomogatós játékot kapott a nagyobbik egy laptopot a mama az okos telefonját. Eltelt néhány óra szótlanul ültek a játékaikba elmerülve. Mama néha telefonált is, de többnyire olvasott a telefonján. Uti ellátmány egy nagy zacskó csipsz, valami édes csokis ostya, amiből volt vagy 8-10 darab és fejenként egy nagy palack üditő. A kisfiu egyszer hallatta a hangját, mire a mama: pssszt.... és máris megint csend volt és nyugalom. Az út vége felé, csak elunta a játékot, akkor a kezébe nyomtak egy könyvet. Valami iskolai olvasókönyv volt ha jól láttam. Ezek a gyerekek szemlátomást hozzá szoktak, hogy elfoglalják magukat, ha nem is valami lélekemelő egy ilyen nyomogatós játék. Mama egész uton nem mozdúlt a helyéről, a nagyobbik fiu ment ki a kisebbikkel egyszer pisilni. Ez egy 8 órás út volt! Ilyenekre vágyunk mindig a repülőn, ahol az ilyenkoru gyerekek rendszerint rohangásznak, sivalkodnak, ugrálnak stb. A szülők meg rá se rántanak, hogy az egész környezet idegbajt kap a drága gyermektől.

München

A városról nem lehet sokat mondani. A háború alatt 90%-ban sérült, sok helyen porig volt bombázva. Igyekeztek gyorsan ujjá építeni. Nagyon kevés ház kapta vissza eredeti küllemét. Viszont Münchenben létesítettek az országban az első sétáló utcát, még a 60-as években. Sajnos mindenütt kocka vagy kis kockakő van, ami elég nyaktörő dolog.
A kultúra egy Jonas Kaufmann koncerttel kezdődött. Most ő az ügyeletes világsztár tenor. Tényleg nagyon jó hangja van és látványnak se rossz. Hosszú vékony 45 éves ifju. Schumann, Wagner és Liszt dalokat énekelt, az utóbbi kettő közé beszorítva valami modern szerzőt. Ezt szívesen kihagytam volna, de a szerző ott ült a páholyban, ki kellett bírni. Ráadásnak Robert Stolz és Lehár operett részleteket énekelt, amin a sznobok kicsi háborogtak, de nekem tetszett. Örülök, ha egy énekes nem veszi annyira komolyan magát. Ezt is tudni kell, sok világsztár tenor képtelen lett volna rá.

Következett a Figaro házassága. Emlékeimben unalmas operaként szerepelt és hát sajnos az is. Szerencsére a szereplőket rendesen felöltöztették és csak az utolsó részben szaladt el a rendező fantáziája. Az egész opera valami vakító fényben játszódott, hófehér színfalak közt néhány apró berendezési tárggyal és működő ajtókkal. Az ajtóknak ebben a vígoperában komoly szerepe van. Remek énekesek voltak, senki se volt kövér és pókhasu. Legjobban a Figarot alakitó bariton tetszett, akinek a nevét nem tudom, de arról nevezetes, hogy ő Anna Nebretko gyermekének az apja. Nagyon jó hangú bariton és jó színész is. Szóval az utolsó felvonás egy sötét kertben játszódik, de sötétségnek itt híre se volt. Viszont a padló lepedőkkel volt lazán beterítve. Minden hófehér ugye, vakító fényben, ami már bántotta a szemet. Mikor valaki a sötétben bujkált, akkor bebujt az egyik lepedő alá. Nem tudom, mit gondoltak azok, akik még soha nem látták ezt az operát. A szövegben van ugyan bőven utalás az esti időpontra, de ez a tömény fehérség, igen zavaró volt, nekem.

Utolsó nap a Tosca volt műsoron. Szerencsére a világosító visszajött a szabadságról, így normál fényeknél játszódott az egész. Konzervativ módon, díszlettel és rendes ruhákban. Toscat egy fenomenális énekesnő alakította, akinek a nevét szintén nem tudom. Az úti banyatársak már előre lelkesedtek. Nagyon kilógtam a sorból, mert nem ismertem a nagy neveket. A többi szereplők is jók voltak, mondjuk a tenortól nem voltam annyira elragadtatva, de ez annyira sláger szerep és annyi mindenkitől hallottam már. Talán túl nagy volt az összehasonlítási alapom. Első emlékeim még Gigli lemezről.
Mindkét előadásnál furcsa volt, hogy csak egy szünetet tartottak. Ez a Toscanal nem volt túl megerőltető, de a Figaro 7-kor kezdődött és 11-kor lett vége. Közben egy harminc perces szünet. Nekem a rendezés is kicsit vontatott volt. Sokat néztem az órám, ami nem jó jel. Összességében kellemes élmény volt mindhárom est.
Örömmel láttam, hogy ott a közönség ifjabb volt, elég sokan voltak a harmincas+ korosztályból, ami nekem a hazai közönséget látva feltűnő. Stílus tanácsadásra is csak igen elvétve lett volna szükség. Szeretném ezt itthon is megélni.
 

BKV

Lelkesen közlekedem busszal villamossal és ha arra van dolgom a metróval is. Újabban figyelem, hogy milyen, általam gyakran használt vonalon, milyen közönség van. A 112 pl. olyan, hogy ha napközben megyek vele, rendszerint van rajta 2-3 gyerekkocsi és néhány gyerekbicikli, ami eléggé nehezíti a középen fel- és leszállást. Kíváncsi lennék, hogy ezek a szállítók vajon vesznek-e annyi jegyet, amennyi helyet elfoglalnak? De itt van a másik járat a 212. Ezen ma pl. kizárólag erősen túlsúlyos banyatankos hölgyek utaztak. B. gyakrabban jár vele, szerinte ez mindig így van. Vissza fele jövet is ez volt a helyzet, illetve rosszabb. Soha nem fogom megérteni, hogy minek vásárolnak az emberek annyit amennyit nem tudnak már megemelni. Mi a kis szatyrunkkal fürgén felszálltunk és le is ültünk. Ezek után már páholyból figyeltük, hogy hogyan vonszolják magukat és a hatalmas megrakott banyatankokat fel a buszra, ahol aztán jó darabig se le se fel nem lehetett szállni a cuccoktól.
Jómagam, erőm fogytán, már soha nem tolok az üzletben kocsit, hanem csak kosarat veszek, mert akkor érzem, hogy mennyit bírok haza vinni. Tudnám ajánlani ezt másoknak is. Most, amúgy már mindenki árgus szemekkel figyeli a banyatankokat, mert én is szeretnék, de egy kisebb példányt. Buszra villamosra azzal se szállnék, kizárólag a gyalog szállításhoz keresem.
Most, hogy írom ezt itt, elgondolkoztam, hogy külföldön soha nem látok ekkora banyatankokkal közlekedni senkit. Ott azok vajon nem esznek olyan sokat? Nem autóval járnak! Belvárosi üzleteknél rendszerint meg se lehet állni autóval.

Dühöngés

Tegnap szól B. telefonja és hallom, hogy valakivel megállapodik egy mai időpontban. Kérdőn nézek reá, mire elmeséli, hogy a János kórháznál, ahova most reuma terápiára jár megszólították valami közvélemény kutatók. Jó, de miért adtad meg a telefon számod? Mert kérték, majd mérgemet látva hozzátette, hogy miért ne. A mai időpontra pedig a címét is megadta. Állítólag kapok 50 ezer forintot. No ekkor már üvöltöttem. Ilyen hülye lettél, hogy ezt elhiszed???!
Nem persze, hogy nem hiszi, de kíváncsi, hogy mit akarnak. Miért nem kérdezted a telefonon? Mert letette az illető, de megmondta, hogy ki jön ma.
Ezután jó egy órát eltöltöttem, míg beszéltem a kórház rendészeti főnök nőjével. Szerinte az nem lehet, hogy a bejáratnál, mert ott mindig áll egy őr. Ha kívül volt, akkor nem tudnak tenni semmit, mert az már közterület. Rendőrség? Ezt csak magamban kérdeztem. Különben sajnálkozott, ismerik a problémát, de nincs mit tenni.
Ma átvonultunk kettőkor B. lakására és vártunk. 10 perc múlva szólt a telefon, hogy elakadtak a dugóban de jönnek. Szerencsémre már B. is elkezdett érdeklődni, hogy mi is lesz ebből.
Szóval, kap egy csekket 50 ezer forintról, amit aztán elvásárolhat az általuk bemutatott egészségügyi készülékekre. B. elég sokáig bizonygatta, hogy nincs szüksége semmire. Nem volt könnyű az ő udvarias kedves modorával meggyőzni a telefonálót. Sajnos biztos vagyok benne, hogy lesz folytatás.:-(
Én biztos nem adtam volna meg senkinek se telefon számot se lakcímet és pillanatok alatt elküldtem volna az illetőt melegebb éghajlatra, miközben biztosítottam volna arról, hogy ez nem a személyének szól, hanem a módszernek.

Beszéljünk magyarul!

Egyre inkább úgy látom, hogy a mai 50-60 éves korosztály komoly nehézségekkel küzd, ha udvarias formában kellene beszélni valakivel. Konkrétan az itt dolgozó mesterek és takarítók stb. nyomán jutott ez eszembe.
Tegnapi példa: Nehéz a redőny az automatizálás drága. Egyik mester megjegyzése, ha szól a papának olcsóbb mint a motor. Ilyenkor mindig meredten nézek magam elé. Milyen papának? Persze gyorsan leesik a tantusz, hogy szegény B.-t degradálják le papának.
Takarítónő ugyanez. Papa hol van? Hol?  A sírban. Mondanám legszívesebben, de tudom, hogy nem az Apámról beszél.
Mikor anno szegény Emberemet vittem a kórházba meghalni, még nem voltam gyakorlatban. Ültem elöl a mentőautóban ami privát volt. Egyszer csak megszólal a hátam mögött a mentős: Tessék ideadni a papa személyi igazolványát. Kicsit ideges is voltam, nem volt ez egy kellemes nap nekem se. Ingerülten hátrafordultam. Mit akar??? Nem volt kedves a hangom. Erre rábök szegény Emberre és közli, hogy hát a papa igazolványa kellene.
Nem is szólnék, ha én mondjuk 30 éves lennék és B.-ről vagy Emberemről azt hinnék, hogy az apám, bár akkor se helyes, mert aki nekem Papa, az nekik X.úr, vagy a Beteg stb. Mentőst akkor kiosztottam, remélem megjegyezte. Közöltem vele, hogy aki itt a mentőben fekszik az neki kizárólag X úr és semmi más. Egy fillér borravalót nem kaptak, bunkó banda.
Azért van fejlődés. A fiatalság már mintha jobban kezelné ezt a dolgot. Legfeljebb a férjemről beszélnek, vagy érdeklődnek, ami ok. Végül is nincs ránk írva, hogy nem vagyunk házasok.
50-es 60-as korosztály, mi a véleményetek??? Már ha olvassa itt valaki az irományomat.