Március 15

Minden erőmmel igyekszem kimaradni a hazai politikából. Szokásból rákattintok az index címlapjára, leginkább, hogy megnézzem mennyivel lett több a nyugdíjam. Mióta megújították az indexet már ezt se látom, de mindegy is. Megmaradt a szokás. megnézem a vastagbetűs címeket és már megyek is tovább. Mindennek ellenére ez a tegnapi ünnep kicsit belemart a lelkembe. Persze leginkább a makovecz féle gittegylet diadalmas Vigadó elfoglalásán húztam fel magam. A frufrus főbohóc pimaszságán, miszerint ő nem is veszi észre a tüntetőket. Igaz, sajnos elég kevesen voltak, de igen lelkesen szerepeltek. A kopasz kigyúrt biztonsági erők fellépése is undorító volt. Lehet, hogy az elnök úr nem lát nem hall, de azért csak felkészültek valami tüntetésre. Különben minek ezek az erők???
Aztán jöttek az állami díjosztások. Pont Jókai Anna??? Különben is minek egy amúgy is havi 150ezret extrán besöprő 82 évesenek még 22 millió? Mire költi?  Nincs fiatal akit támogatni lehetne ennyi pénzzel? Az egész gittegyleti tagság rengeteg pénzt kap, de vajon miért? Igazán nem szokásom mások zsebébe turkálni és nagyon is örülök ha valaki tehetségével, szorgalmával, vagy ügyességével akár milliárdos lesz. De sima benyalásért ennyi pénzt felszedni, számomra felháborító.

Aztán jött a szélvihar. Először azt gondoltam, hogy még az időjárás is ellenünk van. Második gondolatom sajnos az volt, hogy talán jobb is volt ez így, mintha csak egy pár ezer ember ünnepelt volna a Szabadsajtó úton. Olyan lesz ez is mint a Krim. 95% az oroszokhoz akar tartozni. Hallgattam a nyilatkozatokat és a nagy reményeket, az oroszokkal kapcsolatban. Mit mondjak, kívánom  nekik, de magunknak nem.

PS tuddom ez nem a blog címére valló beírás, de valahol meg kell mondanom.:-(((

Okostelefon

Nekem soha nem lesz okos telefonom, ez egyre biztosabb. Mikor néhány hónapja az NSA szandállal kapcsolatban a német TV-ben bemutatták, hogy hogyan lehet lehallgatni egy beszélgetést, miközben az okostelefon ki van kapcsolva, csak legyintettem. Hivatásosok sok mindent tudnak, mondtam. Most viszont rémisztő dolgot olvastam és nem a Blikben.
Amerikában fiatal lányokat kezdett valaki zsarolni, mindenféle intim fényképekkel. Mármint, hogy ha a lány nem csinálja azt amit ő kér, akkor nyilvánosságra hozza a képeket. Mint kiderült eddig már több mint 100 ilyen esetről tudnak. Ez elkövető egy fiatal srác volt, aki az internetről szerezhető tudással meghekkelte a lányok e-mail címét. Ezen keresztül hozzájutott a telefonjukhoz is, amit úgy állított be, hogy mindent fényképez és lehallgat. Miután a fiatal lányok elválaszthatatlanok a telefonjuktól, elképzelhető, hogy milyen képeket, videókat és beszélgetéseket szerzett meg a srác.


Igaz, én azt szoktam mondani, hogy az életem egy nyitott könyv, azért ezt mégse szeretném megélni. Úgy érzem eljött a Big Brother ideje, igyekszem kivonni magam amennyire lehet ebből a játékból.  Nyilván rám senki sem kíváncsi és mégis... A napokban kaptam egy felszólítást, hogy változtassam meg az e-mail kódomat. Utána jött egy értesítés, hogy X nap X órájának xx percében megpróbált valaki belépni a fiókomba HoChiMin városban!!!! Nem kicsit csodálkoztam.






B. lakásában kitört a moly háború. Posta intézés közben, barátunk megpillantott egy molylepkét. Azt hitte már nem él és el akarta tüntetni. Lepke viszont nagyon is élt és elröppent. Barátunk erre elkezdett körülnézni. Végül az ágy feletti igen nagyméretű kelimben egy hatalmas moly telepet talált. Először viaskodott velük, majd rájött, hogy elég kilátástalan a dolog, így leszedte és egy nagy nylonba csomagolva hazavitte a szőnyeget. Otthon telenyomta molyirtóval és kirakta a balkonra. Nagyon okosan másnap moly csapdákat állított fel a lakásban. Most izgatottan várom a vasárnapi telefont, amikor majd értesülők a hullák számáról. Az egész ügy érthetetlen számunkra. B. elutazás előtt sk porszívózta ki a falon a szőnyeget. Molyt eddig soha nem látott. Honnan jöhettek, örök rejtély marad.

Mozaikok

Tegnap a hűvös időre való tekintettel plázázni mentünk. Én csak az erősen leárazott dolgokat nézem. Találtam is valamit, amivel bevonultam a próbahelyiségbe. Mentem a fülkék sora előtt. Azt hittem foglaltak, mert mindben volt egy rakat ruha. Aztán rájöttem, hogy ugyan már! Nők bevisznek ruhákat, próbálgatják, aztán otthagyják csomóban. Nem az akasztón és pláne nem a bejáratnál lévő állványon. Mindez az egyik drágább áruházban. El se akarom képzelni, hogy mi lehet pl. a Wallmartban, ami a legolcsóbb hely.

Ezek után még mentünk festéket venni a nyomtatóhoz. Eladó fiú rögvest odasündörgött hozzánk. Már ismerjük, mert leszólított egyszer, hogy magyarok vagyunk-e. A nagymamája volt magyar, aki már nem él. Ö persze egy kukkot se tud magyarul, de imádja a magyar ételeket. Kérdezte, mi hol eszünk. Otthon. Nagy szemekkel nézett, hogy tényleg én főzök? Úgy tűnik nem nézte ki belőlem. A végén azt mondta, hogy megfizeti ha viszek neki magyar kaját. Szegény srác. Tényleg kellene neki egyszer vinnem egy adag pörköltöt, persze ingyen.

Hangverseny és kirándulás

Tegnap azt hiszem elértük mostani kint létünk csúcsát, a Lang Lang hangversenyt. Fantasztikus ez a fiú. 32 éves és azt hiszem a fejében és az ujjaiban van a zene. Persze tehetséges  de feltehetően hihetetlen szorgalmas és fegyelmezett is. No és lezser, árad róla a nyugalom, ahogy kijön és leül játszani. Semmi szék igazgatás, koncentráció, kéz tördelés meg ilyesmi. Kijött leült és játszott. Nem elfeledhető, hogy lelke is van. Nem értek hozzá, de szerintem Mozartot korrektül és jól játszotta. Chopint pedig lélekkel. Élte a zenét. Adott két szép ráadást is, sajnos nem derült ki, hogy mit.


Na de a közönség. Az, hogy egy pillanat nem volt, hogy teljes csönd lett volna, az itt természetes. Nem tudom, ha valaki nem tud 10 percet köhögés nélkül kibírni, akkor miért megy hangversenyre? A másik a közbetapsolás. Mozart szonáták 3 illetve 4 tétel. Mindenki kap egy műsort, amiben benne van, nem csak a tételek, hanem az is, hogy hány percig fog tartani a mű. Ennek ellenére az első tétel után hatalmas taps vihar. A művész próbálja nem zavartatni magát és folytatja, második tétel után ugyanez. Nem veszik észre és nem tanulnak. A harmadik szonátánál, már ügyesen kicselezte a közönséget, már csak egyszer volt egy kicsi közbetapsolás. Azon vettem magam észre, hogy drukkolok, lesz-e taps vagy nem, közben. De mindegy! Így is nagy élmény volt, szeretném egyszer majd még hallani játszani, európaibb körülmények közt.


Ma felkerekedtünk, hogy elmegyünk Sarasotába, mert ott van egy német hentes, ahol állítólag jó dolgokat lehet kapni. Csábos volt, a nagy hídon való átmenetel is. Vittem a fényképezőt, de akkora köd volt a híd felett, hogy alig látszott a híd maga. A híd előtt és után útjavítások tömkelege. Ilyenkor a 3 sávból csak kettő járható, ami dugig tele van. Úgy tűnik itt is mindenki villany szerelő, lévén hétköznap délelőtt miért is nem ül valami munka helyen. Az egész út kb. 90 km,. de azt hittük soha nem érünk oda. A hentes messze nem felelt meg a hozzá fűzött reményeknek. Odafele majd éhen haltam, de B. nem akart megállni, mert az a kényszer képzete volt, hogy a hentesnél majd lehet enni. Gondolom jó német sült kolbászok lebegtek a szeme előtt. Ebből aztán nem lett semmi. Vissza fele viszont már erősen sütött a nap és én mondtam, hogy nem állok meg húsárukkal a csomagtartóban, tűző napon, evés céljából. Addigra már nem is voltam éhes. Haza fele valami másik úton jöttünk, de ott is volt útépítés. Egyhamar nem megyünk kirándulni az biztos. Hülye kormányzó, az összzes létező pénzt utakra költi. Az első az volt, mikor megválasztották, hogy lesöpörte az asztalról a vasút terveit.Remélem ősszel már nem választják meg mégegyszer.

Svájc / Szocsi / Amerika

Aranyos hírt olvastam, így utólag az eltérített Etióp repülőgépről, ami végül Genfben szállt le. Eredetileg Rómába repült volna, majd mikor a másodpilóta közölte, hogy menedékjogot kér, az olasz és a francia vadász repülők kísérték a gépet, egészen a genfi leszállásig. Na de hol voltak a híres svájci hadirepülők? Néhány éve hatalmas viták voltak, talán még szavaztak is, hogy milyen tipusu gépet vegyenek, arról nem is beszélve, hogy rendszeresen Norvégiába mennek kiképzésre, miután Svájc területén nemigen lehetne ezt csinálni. Időnként meg is akarják szüntetni az egész pénz nyelő katonaságot, de aztán kiderül, hogy nekik majd egyszer meg kell védeniük magukat. A hivatalos válasz az volt, hogy a dolog munkaidőn kívül történt. Mert az illetékes hivatal, csak reggel 8-tól délig és délután félkettőtől ötig van szolgálatban. Tehát ha valakik le akarják rohanni Svájcot, csak a fenti időn túl tegyék.:-)))


Az olimpiából egy percet se láttam, mert nagy mértékben nem érdekel. Ma viszont valahogy az időjárás nézés közben B. odatévedt a záró műsorra. Egy darabig próbáltuk értelmezni, de hamarosan feladtuk.  Ehhez jött még az amerikai tv gyönyörűsége. Megfigyeltük pontosan. Őt perc műsor után 3 perc hirdetés következett. Direkt kibírtam ezt négyszer, hogy biztos legyek a dologban. Ki képes ilyen körülmények közt valamit nézni ezen a tévén?
Az már csak hab volt a tortán, hogy az amerikai operatörök abban az öt percben is igyekeztek az idióta hazai csapatukat mutogatni. Azok meg vigyorogtak és integettek megállás nélkül mint a majmok. Néha eltévedt a kamera más csapatok irányába is, de sehol ezt az idétlenkedést nem láttuk, csak az amerikaiaknál.

Amerika és ez meg az

Miután néhány napja egy irdatlan hosszú repülést követően megérkeztünk, kezdjük kiheverni a jet leget. Az útról nem sok mesélni való van. A szokásos sivító gyerekhez társult egy közelünkben ülő nő, aki ha nem tüsszögött, akkor köhögött vagy az orrát fújta. Nem szoktam ilyesmi miatt idegeskedni, mert tudom, hogy elég ellenálló vagyok, vagy már rengeteg bacilust és vírust összeszedtem. Viszont B. olyan, hogy ahol egy árva bacilus szállong a levegőben, azt ő elkapja. Szerencsénk volt, eddig semmi bajunk, azt viszont bevezetném ázsiai mintára, hogy az ilyen tüsszögőknek maszkot kelljen hordaniuk, különösen egy olyan zárt térben, mint egy repülő.


Itt most gyanúsan nagy nyugalom van. Most éppen sehol nem lövöldöznek, csak egy lakás égett ki, szerencsétlen kisgyerek bennégett, de semmi komolyabb rémség nem történik. Így kénytelen vagyok itt-ott felszedett dolgok miatt dühöngeni.
Pl. olvasom, hogy egy frissen kivándorolt családból az asszony azon kuncsorog, hogy lehetne valamilyen segélyhez jutni. Munka eszébe se jut, mert gyereke van. Illető ország nevezetes a kiváló egész napos óvodákról és iskolákról. Asszonyka először kitalálta, hogy nyelvet tanul, ami ingyenes, sőt esetleg fizetnek is érte. (Hülye ország, az adóiról is nevezetes) Igen ám, de EU polgárnak nem jár a nyelv tanulásért fizetség. Ezután a következő ötlet az ösztöndíj volt! Ez se megy. Jött a munka nélküliségi segély. Nos azért annyira nem hülyék, hogy valakinek aki soha egy órát nem dolgozott náluk, segélyt adjanak. Már várom a további ötleteket.
Mindezzel kapcsolatban, az jutott eszembe, hogy szeretett hazámfiai nagy részének át kellene végre programozni az agyát. Meg kellene valahogy tanítani, hogy a pénz nem az égből hullik, hanem mindenért meg kell dolgozni. Magam vagyok magamért felelős és nem az állam vagy bárki más.
Ahogy futnak tovább a gondolatok, gyorsan kikötök a híres rezsi csökkentésnél, ami nekem nem más, mint ahogy a szocializmusban szubvencionálták a közműveket és még sok minden mást, akarom mondani szinte mindent. A következményt tudni illene. Teljesen le volt robbanva minden. A villany árában pl. nem csak az áramot kell megfizetni, hanem a fejlesztést és a karbantartást is, de ez a lelkendezőknek eszébe se jut. Ballagunk szépen visszafele, miközben államfőnk örökös harcokat vív mindenki ellen. A jobbkezéről már nem is szólok. Kamat vágást emleget megint és a forint zuhan lefele, miközben a bankok a csúnyák és meg kell menteni a deviza hiteleseket.
Hja... jobb lenne már itt egy jó kis botrány, lövöldözés akármi, mert akkor nem foglalkoznék a hazai dolgokkal és sokkal szórakoztatóbb dolgokról számolhatnék be.

Maximilian Schell

Meghalt 83 éves volt. Ebben még nincs semmi különös, ma végre a magyar sajtó is megemlékezett róla. Most tudtam meg, a külföldi sajtóból, hogy véletlenül pont azt a filmjét láttam amiért az Oscar díjat kapta. Akkor 30 éves volt kb. és a "Nürnbergi  tárgyalás" c. filmben játszott egy nagyobb szerepet. Csupa híresség játszott a filmben de én csak rá és Marlene Ditrichre emlékszem. A filmből sem sokat értettem, ugyanis 1963-ban Londonban láttam és angolul már akkor sem tudtam.:-(
De a hihetetlen kifejező szuggessziv tekintete máig az emlékezetemben maradt. Ő volt egyébként az első német anya nyelvű színész, aki a háború után Oscar díjat kapott.
Nővérét Maria Schellt még itthon láttam a Nana című francia filmben. Szintén igen tehetséges szinésznő volt.
Maximilian Schell nem nagyon sok filmben szerepelt, inkább színházban játszott. Szinte mindent, kezdve Hamlettől végig a nagy drámákon át a modernebb művekig. Amerikában több filmet forgatott mint a német nyelv területen, mint egyszer mondta nem voltak filmek, amikben szívesen játszott volna. Közben aztán rendezett is, operákat is nem csak drámákat. Sokoldalú igen művelt ember volt. Utolsó emlékezetes bravúrja az volt, amikor Marlene Ditrichet intervjuvolta 17 órán át és ebből egy filmet csinált, anélkül, hogy Marlene Ditrichet egy percig is mutatta volna. Voltak persze bejátszások és képek róla, de akkori állapotában nem volt látható. A film mégse volt unalmas egy percig sem.

Na de miért írom mindezt? Mert egy nappal később meghalt egy általam soha nem látott amerikai filmszinész is. 46 éves volt és karjában volt a heroinos tű, amikor megtalálták. No ezzel voltak tele a hazai hírek facebook stb. Őt siratták, sajnálták és méltatták. Hihetetlen igazságtalanság! Szerintem.