Maximilian Schell

Meghalt 83 éves volt. Ebben még nincs semmi különös, ma végre a magyar sajtó is megemlékezett róla. Most tudtam meg, a külföldi sajtóból, hogy véletlenül pont azt a filmjét láttam amiért az Oscar díjat kapta. Akkor 30 éves volt kb. és a "Nürnbergi  tárgyalás" c. filmben játszott egy nagyobb szerepet. Csupa híresség játszott a filmben de én csak rá és Marlene Ditrichre emlékszem. A filmből sem sokat értettem, ugyanis 1963-ban Londonban láttam és angolul már akkor sem tudtam.:-(
De a hihetetlen kifejező szuggessziv tekintete máig az emlékezetemben maradt. Ő volt egyébként az első német anya nyelvű színész, aki a háború után Oscar díjat kapott.
Nővérét Maria Schellt még itthon láttam a Nana című francia filmben. Szintén igen tehetséges szinésznő volt.
Maximilian Schell nem nagyon sok filmben szerepelt, inkább színházban játszott. Szinte mindent, kezdve Hamlettől végig a nagy drámákon át a modernebb művekig. Amerikában több filmet forgatott mint a német nyelv területen, mint egyszer mondta nem voltak filmek, amikben szívesen játszott volna. Közben aztán rendezett is, operákat is nem csak drámákat. Sokoldalú igen művelt ember volt. Utolsó emlékezetes bravúrja az volt, amikor Marlene Ditrichet intervjuvolta 17 órán át és ebből egy filmet csinált, anélkül, hogy Marlene Ditrichet egy percig is mutatta volna. Voltak persze bejátszások és képek róla, de akkori állapotában nem volt látható. A film mégse volt unalmas egy percig sem.

Na de miért írom mindezt? Mert egy nappal később meghalt egy általam soha nem látott amerikai filmszinész is. 46 éves volt és karjában volt a heroinos tű, amikor megtalálták. No ezzel voltak tele a hazai hírek facebook stb. Őt siratták, sajnálták és méltatták. Hihetetlen igazságtalanság! Szerintem.

Szürke hétköznapok

Ez a szürke most szó szerint értendő. Miután letudtuk az összes "el kell intézni" dolgot, lehetne kicsit élvezni a pesti létet, ha nem lenne mindig minden ilyen ködszürke. Így aztán maradnak az olvasmányok, ami az internetnek köszönhetően elég idegborzolóak. Persze nem érdemes dühöngeni, még akkor se ha hülyének néznek és tehetetlennek érzem magam. Már nincs meg a lendulet, hogy olvasói levelekkel bombázzam az ujságokat ha valami nem tetszik. Talán van benne egy kis félsz is, ne tünjek ki a buta tömegből. De itt azért leírom.

1. A választások. Mire végre kibökték hivatalosan, hogy mikor lesz, már megvettük a repülő jegyet, így pont egy héttel a választások után érkezünk haza. Tudom nem az én szavazatomon fog múlni az ország jövője, de vajon én, aki itt születtem és jelenleg is itt élek, miért nem választhatok előre bejelentve távollétemet, levélben, vagy előre? Amerikában 6 hónappal a választások előtt választhat mindenki ha akar. Nyugat Európában levélben vagy interneten is lehet választani. Feltehetően az oroszoknál, akikhez újabban egyre nagyobb szerelem kezd kötni minket, nem lehet. Ha ilyen sebességgel fejlődünk vissza, mint az elmúlt 3 évben, legközelebb már tintába mártják az ujjunkat szavazáskor, mint Venezuelában és Afrikában.
Szóval nekem nem lehet, de nagykiterjedésü, szerencsére általam nem ismert romániai rokonaim, akik maximum látogatási szinten ismerik az országot, azok választhatnak, meg az ukránok akik igen szeretik a magyar egészségügyet és még sorolhatnám, azok igen. Az 56-os Amerikába kiment már enyhén demens magyarok pl. szintén. Nem csak én, hanem sokan mások, akik valamilyen okból azon a szent napon nem tartózkodnak itthon, azok mind nem.

2. A készülő Szabadság téri emlékmű. A készítőjének iszonyat szobrai vannak a nemzeti színház (kisbetűvel, mert a nagyot nem érdemli) körül. Nem tudom mikor nyalta be magát ennyire a hatalom kegyeibe, de sikeres volt. Persze van neki Makovecz kitt egylet arany oklevele is. Budapest egyik legszebb tere lenne, ha nem engedték volna teleépíteni tank csapdákkal. Soha nem tudta ez az ország megtalálni a ló hátát, hol az egyik oldalra hol a másikra esik át. Mikor a tank csapdák készültek, feltehetően az amerikaiakat imádtuk.

Azon, hogy a Zeneakadémia földszintjét milyen gyászosan eltolták, már csak siránkozom. Elhiszem, hogy eredetileg ilyen volt. De nem volt egy jószemű belső építész, aki elmagyarázta volna, hogy nem kötelező mindenben követni a régi mintát? Végül is a központi porszívó réz csapját se szerelték vissza az előtérbe az oszlopra. Ravatalozóban zenét hallgatni lehangoló. A máris foghíjas villany körtékről meg nem is beszélek.

Karácsony

Itt ülünk és megint elmúlt egy év. Örömmel megállapítom, hogy még élünk és egészségesek vagyunk. Többet nem is várok már egy évtől mint ezt.
Elmúlt végre az utolsó két hét esztelen rohangászása. Végre üres a naptár, nincsenek időre való menések sehova. Nagyon jó ez így. Karácsony alapból ki van radírozva, bár ma egy kisebb fajta csoda történt, ugyanis ajándékot kaptam. Nagyon meghatódtam, mert B.-nek még egyetlen karácsonykor se jutott eszébe ilyesmi. Nem volt ehhez szokva. Az utóbbi években már én is leszoktattam magam róla. Végül is ha azt mondom, hogy nekem nincs karácsony, akkor minek ugrálok? Most minden esetre megjegyezte, hogy a közelmúltban mondogattam, hogy kellene egy új manikűr olló. Erre kaptam egy szép kis készletet. Adtam is neki rögtön egy tízest, mert én egy babonás vén banya vagyok.
Pedig ajándékozni jó. A rossz az, amikor beáll az a helyzet, hogy már nincs kinek adni valamit. Tudom lehetne menni és hajléktalanokat megajándékozni de ez nem az én esetem. Én csakis személyre szóló ajándékokat szeretek adni. Olyanoknak akiket jól ismerek és titkon ki tudom lesni vagy hallgatni, hogy minek is örülnének. Régen egész évben gyűjtöttem az ötleteket és az ajándékokat is. Listám volt, amiről kipipáltam azt akinek már megvan az ajándék. A vendégszoba egyik sarkában gyűjtögettük az ajándékokat. Aztán téptem a hajam, mikor be kellett mindent pakolni a két darab max. 20 kilós kofferbe. Kézi poggyászt akkoriban még nemigen mértek ha a külleme megfelelt. Olyan könnyedén vittem a 10 kilós táskámat, mintha pihe lenne csak benne. Megérkezéskor aztán póker arccal igyekeztünk elvonulni a vámosok vizsla szemei előtt. Valami őrült ötlet alapján, no meg, hogy ne kelljen mindig az összes fekete koffert lekapni a szalagról tévedésből, vettem a férjemnek karácsonyra egy tűzpiros koffert. Na azt egyből kiszúrták. Tegyük fel az asztalra. Mi van benne? Óh csak apró ajándékok. Jó nyissuk ki. Olyan kétfelé nyíló koffer volt. Ahogy szétnyitottuk dőlt belőle jobbra balra a rengeteg kávé, csokoládé, szappanok, meg minden. Ijedten rebegtem, hogy elég nagy a rokonság. Erre legyintettek és mehettünk. Mondanom se kell, hogy képtelenek voltunk mindent megint visszatömködni a kofferbe. Szerencsére volt nálam egy nylonzacskó, abba ment az apraja.
Ilyen emlékek jönnek elő a "beigli jet"-ről, ami egy swissair járat volt, júniusban kellett megvenni a karácsony előtti jegyeket és a személyzeten kivűl mindenki magyar volt rajta. Vissza fele már nagy előnyünk volt, mert Zürichben január 2 is ünnep, így nem kellett a szilveszteri buli után repülőre ülni és menni vissza. Rég volt, igaz se volt.
Jó ez most így ahogy van.

Itt jártak az UFOk!

Lassan kezdek hinni az ufókban. Miután évek múltán meglett az eredeti tb és adó kártyám, egy álmom nyomán.
Ismert az elveszett vagy inkább eltűnt bank kártyám ügye szeptemberben. Akkor mikor a hotelbe bejelentkeztünk elkérték a kredit kártyát. Átvették ellenőrizték, majd állítólag vissza is adták. Másnap mikor fizetésre került a sor, sehol nem találtuk.
Hazaérkezésemkor itt várt a szomszédoknál a lezárt boritek az új kredit kártyával. Más a száma és a lejárati ideje is, mint a régié. Tegnap este benyúlok az íróasztalom egyik kicsi fiókjába, ahol egyéb érdektelen kártyákat is tartok. Mit látnak szemeim? Az elveszett kredit kártyát. Azt hittem rosszul látok, de rögvest leellenőriztem, az új kártya a helyén volt.
Azóta B.-vel csak a fejünket csóváljuk és nem értünk semmit. Ő is jelen volt az egész ügy alatt és ő sem érti. Erre éppen úgy nincs épeszű magyarázat, mint a taj- és adókártyára.

Bécs

Természetesen már 10 napja itthon vagyunk, a kellő fáradtsággal és átállási zűrökkel tetézve rohangászunk a dolgaink után. Bécsbe se csak kéjutazni mentünk, hanem dolog volt. Mostanában már elég ritkán járok ki, régebben biztos, hogy legalább egyszer havonta mentem. Közben sokat változott ott is az élet. Van sok pozitív fejlődés, pl. a Mariahilferstr. nagy része gyalogos lett. Ez egyelőre még ideiglenes állapot és sokan füstölögnek miatta, de a tömegre való tekintettel kifejezetten pozitív. Metróztunk tegnap délután ami elég horrorisztikus volt. A metró ott nem jár 3-4 percenként és annyian voltak, hogy többed magunkkal lemaradtunk, majd a következővel is csak úgy tudtunk elmenni mint a szardiniák a dobozban. Szintén pozitív a hajléktalanok és egyéb koldusok eltűnése. Nem tudom mit csináltak velük, de érdemes lenne érdeklődni a módszerről. Igaz a szálloda közeli kicsit félreeső aluljáróban piáltak néhányan a földön ülve, de nem voltak tartós ott tartózkodásra berendezkedve. Ma reggel nyomuk se volt.
A karácsonyi kivilágítás pompázatos. Ezt is érdemes lenne legalább részleteiben lekoppintani. Ma már a ledek nem fogyasztanak sok áramot és csodálatos széppé tudják tenni ilyenkor a várost. Feltünt, hogy kizárólag hatalmas karácsonyfákat árultak és csakis a dupla normann fenyőket. Tele van velük a város, az átlag méret szvsz 2 méter. Hatalmasak és dúsak, nekem egy ilyen fenyő miatt ki kellene költöznöm a nappaliból. Sajnos a belvárosban egyre több a bóvli árus. Engem érdeklő ruha üzletek sorban megszűnnek. Vagy nagyon drága butikok vannak, vagy az ócska H M és társai. Nem tudom az ötvenes közép osztály hol veszi a ruháit. Jó lenne felderíteni egyszer.
Most a forralt bor árusok a csúcsok. Tele van a város forralt bort árusító bódékkal és többnyire nem a külföldi turisták álldogálnak ott. Bírják nagyon a hideget. Nulla fok körüli hőmérsékletben az utcán álldogálni, nekem nem vonzó. Igaz a forralt meg az egyéb bort sem szeretem.
A Westbahnhofot nem győzőm csodálni. Ilyet is csinálhatnánk itthon. Tudom milyen volt még néhány évvel ezelőtt. Most egy modern bevásárló központ éttermekkel, kávézókkal és ezer féle üzlettel. Tiszta, fűtött élhető. Onnan is eltűntek a régi berendezéssel együtt a naphosszat ott piáló homelessek is.
A szállodánk igazi fapados volt. Ilyet még nem láttam. Egyrészt 7 emeleten több száz szoba, másrészt a portán egyetlen ember. Sorba kellett állni a be és kijelentkezésnél is. Szoba rendben volt, de a fürdőben még egy zuhany sapka se volt. Tiszta véletlenül volt nálam egy, a toalett szerek között. Ici-pici wc volt a fürdőben. Mintha gyerekre szabták volna. Reggelinél a kávét magunknak kellett kinyomkodni az automatából. Egyértelműen a személyzeten spórolnak. Minden esetre a liftek működtek, nem úgy mint előző látogatásunkkor a panzióban.
Tegnap este 8-kor már halál fáradtak voltunk. De mert ilyen korán nem jó lefeküdni, az ágy tetején végigszundikáltam egy tv filmet. B. először a fotelben akart olvasni, de állandóan leesett a feje és végül is lefeküdt. Mi lett a vége? Hajnali fél ötkor felébredtem és nem is tudtam elaludni. Közös szobának nyögés a vége. Feküdtem és vártam, hogy reggel legyen. B. közben jóizüen szuszogott mellettem. Reggel pedig előadta, hogy ő alig aludt az éjszaka.
Haza fele a vonat hihetetlenül tömve volt. Határon felszállók már csak állni tudtak. Kifogtunk egy kosaras lánycsapatot, akik annyit viháncoltak, hogy nem lehetett aludni. Csak gondolom, hogy kosarasok voltak, mert mind hihetetlen langaléta volt.
A resumee az, hogy öregek vagyunk mi már az ilyesmihez, sajnos.

Utazunk

Még két óra és jön a taxi. Ez a legutálatosabb állapot. Már minden el- és bepakolva, remélhetőleg semmi sincs elfelejtve. Kint 27 fok van, de ki vannak készítve a téli gúnyák. Szerencsére taxi és repülőtér egyaránt hűtve van.
Járkálnak a gondolataim. Kicsit bánatos vagyok, hogy elfogytak körülöttem az emberek, akiknek régen mindig ajándékokat lehetett ilyenkor kitalálni. 3 napja voltunk egy barkácsboltban, mert elemeket is ott lehet jól venni. Míg B. válogatott olyan jó kis marhaságokat találtam, amiről tudom, hogy ki örült volna neki régen. Persze hülye vagyok. Minek hagyom magam belesodorni ezekbe a karácsonyi dolgokba. Van vajon olyan hely a földön, ahol ilyenkor is hosszúak a napok és senki nem karácsonyozik? Oda kellene mennünk.

Közben történnek csodák! Azt hiszem itt is írtam róla, hogy nagyon régen, talán 2 éve már, hogy eltűnt a taj- és az adó kártyám egyszerre. A tajt azóta megcsináltattam, az adóra szerencsére nincs szükségem, de egy régebbi adásvételi szerződésből kiírtam a számot, hogy ha egyszer mégis kell meglegyen.
A közelmúltban azt álmodtam, hogy a pénztárcámban megtaláltam ezeket a kártyákat. Álmomban belenyúltam és csodálkoztam, mert álmomban is tudtam, hogy elveszett. Aztán el is felejtettem az egészet. Most a pakolászásnál előkerült az úti retikülöm, benne a magyar pénztárca. Eszembe jutott az álom és láss csodát kikotortam az eltűnt kártyákat. Mellesleg a pénztárca otthon azóta is állandó használatban van. Mutatom B.-nek is, ő sem érti. Akkoriban nem csak én, hanem kérésemre ő is többször átkutatott mindent, ezt a pénztárcát is. Nem értjük, de ez van.

Mindenféle

Készülünk haza és jönnek a problémák. Volt tegnapelőtt kicsi árvíz az előszobában. Aztán pedig a Kindlevel gyűlt meg a bajom. Itt nem használom, mert fillérekért lehet kapni használt, visszavihető könyveket. De az útra kerestem magamnak két német krimit. Rányomtam a vételre és jött a jelzés, hogy baj van  a kredit kártyámmal. Hát persze. Elveszett letiltattam. Írtam e-mailt, majd beadtam B. itteni kredit kártyáját. Megint jött a jelzés, hogy baj van. Írtam e-mailt, válaszoltak. Nincs mese telefon. Tegnap aztán fülzsibbadásig beszélgettem egy igen kedves, türelmes fiatalemberrel. Kiderült, hogy más e-mailen jelentkeztem be, mint ami náluk van, meg állítsuk át ezt, aztán azt. Próbáljuk, nem ment. Megkérdezi a főnököt. Ezután feltételezték, hogy miután én Európában vagyok regisztrálva és a német amazonnal beszéltem, az itteni kártyát nem fogadja el a rendszer. Szerintem kicsit sántít, mert ezt a kártyát B. nem csak itt használja, de akkor ez van.
Mindezek után ma az úti táskámban a kezembe került a hazai pénztárcám, benne a hazai kredit kártyával. Nosza, immáron óriási rutinnal mentem a kindle oldalra, mindent kitöröltem és beadtam a számot. Láss csodát, pillanatok alatt le tudtam tölteni a kívánt könyveket.
Ezután B.-nek is eszébe jutott, hogy az úton kellene valami könyv. Mondtam hívja fel őket, itt ugye angolul kell beszélni, ő itt van regisztrálva. Reggel óta szórakozik az oldallal és persze nem megy a dolog. Nála elérni, hogy megemelje a telefont, amit itt helyi tarifával használhat, hát azt nem. Pech ugye, hogy én angol telefont nem intézek. Várom a fejleményeket.
Most este 10 óra van és sikerült elérnie, hogy elfogadta a kindle az itteni kártyát és le is töltött magának könyvet. Nem vitás, hogy a türelme az végtelen. Különben hogyan is bírná ki velem az életet?:-)))