?

Minden napra jut valami idegeskedés. Miután a bankkal megbeszéltem, hogy egy sima levélben küldjék a kredit kártyát a rendes címemre, elküldték DHL futárral. A kellemes meglepetés, hogy a bedobott papíron megadott számot simán fel tudtam hívni. Igaz volt egy csomó nyomja meg ezt a gombot, meg azt, de a végén csak sikerült valódi emberrel beszélnem. Arra, hogy bedobják a levél szekrénybe semmi esély nincs, de megbeszéltem, hogy a barátságos szomszédaimat keressék telefonon és beszéljék meg, mikor vihetik ki a levelet. Kedves szomszédot is sikerült felhívnom és értesítenem, hogy keresni fogják őket ez ügyben. Most várom a fejleményeket. Állítólag holnap kiviszik, ha sikerült a tranzakció kapok e-mailt. Szerencsére ezt a kártyát itt soha nem használom, mert európai és ettől ezek idegesek lesznek. Én meg az öldöklési vágyuktól leszek ideges. Tegnap egy baltával hadonászó pasast, akiről kiderült, hogy bípoláris + skrizofen, simán agyonlőtt a rendőr 2 méter távolságból. Állítólag mondta, hogy tegye le a baltát de nem tette. Erre lelőtte mint egy kutyát. Fél a rendőr meg ideges ezt megértem, de nem tud pl. a lábára célozni? Muszáj rögvest agyonlőni? Ráadásul büszkén írják, hogy ebben a hónapban ez már a harmadik ilyen eset volt. Nagyon utálom az itteni fegyver törvényeket. Számomra félelmetes. Nem attól félek, hogy engem ér ilyesmi, mert én nemigen járok baltával meg ilyesmi, de hogy a rendőröket nem tanítják meg az emberi élet tiszteletére, az félelmetes.

Nehézségek

A computerek összes ördögei és démonjai hozzánk költöztek. Lassan mindketten az idegösszeroppanás határán vagyunk. B. most éppen valami kézi munkával igyekszik levezetni az idegességét. Jó büdöset produkál. Idegnyugtatónak elkezdte újra smirglizni és olajozni a konyhapultot. Remek ötlet, a szigorúan bezárt ablakok mellett.

Itt állunk 2 asztali géppel, egy öreg és egy tavalyi, + egy igen öreg laptop és a kicsi chrome book. Semmi se működik!
Az internet kábelről jön itt. Mikor elmentünk ki lett az egész kapcsolva és csak érkezésünk napján kapcsolták vissza. Ettől függetlenül tele van az egész új gép mindenféle kosszal. Tűzfal rendben, virusírtó szintén. B. órákig irtja a dolgokat, de még nincs vége. Ezen az újon W7 van amitől már tavaly is boldogtalan voltam.

A mai idegeskedés fő oka, hogy kaptunk egy e-mailt mellékletekkel, amiket ki kellene nyomtatni és kitöltve vissza küldeni. A W7 nem hajlandó egy rendes nyomtatható változatot produkálni. Az öreg XP produkálja, csak éppen a nyomató nem hajlandó együtt működni az XP-vel. Olyan tehetetlen vagyok itt. Otthon már régen találtam volna valaki aki ért hozzá és meg is oldja a problémát. Ezt nem szeretem itt. Mindig kiszolgáltatottnak és védtelennek érzem magam.

Persze az idő se jó. Trópusi esők vannak. 27 fok és maximális légnedvesség, mintha egy mosókonyhában lennék. Viszont a mókusok az eső szüneteiben kezdenek vissza szivárogni. Tegnap már kettőt megetettem rendesen. Ma olyan áradat volt, hogy még ők se jöttek elő.

Utazás

Minden utazáskor megfogadom, hogy soha többet. A repülőtéri cirkuszokon olyan mértékben tudom felhúzni magam, hogy ez már egészség károsító.
Kezdődik Pesten. Ki van írva A terminál, becsekkelünk megyünk a biztonsági ellenőrzésre. Állnak ott vagy tizenöten. Őr elterel minket a B terminálhoz. Hosszú séta át, ahol hatalmas tömeg vár az ellenőrzésre. Mindenki vetkőzik, nálunk persze laptop, kézitáska kabát, zakó rajtam kardigán és sál. Ilyenkor arra koncentrálok, hogy nehogy elkallódjon valamelyik cucc. Látom a cipőket nem húzzák le, hurrá! Következő pillanatban rámmordulnak, hogy "cipőt tessék lehúzni". A következő uriembertől megkérdezem, hogy ez vajon női diszkriminácio? Ugyanis előttem 3 pasi ment be cipőben. Nem, mondja, csak a magas sarkú cipőket kell lehúzni. Már nincs is otthon magas sarkú cipőm, de ezekkel vitatkozni? Ők a világ urai. Mindenkinek parancsolgatnak, intézkednek és irtó fontosnak tartják magukat. Jellemzően a deodorantom a kézitáskában simán átment, másnap Zürichben elvették. Szerencsére már majdnem üres volt.
Szóval kis várakozás után, beszállhattunk és irány Zürich. Megérkezés után ott is gyalogoltunk vagy fél órát az óriási tömegben, mire elkecmeregtünk a vonathoz, ami zsúfoltan tele volt, de az út a városba csak 14 perc. Nem esett nem fújt, csak d.u félhat volt, özönlött a nép de kivergődtünk végre a híres Bahnhof Strassera, ami teljes hosszában és széltében fel van túrva. Olvastam én valamikor tavasszal, hogy újra kövezik, de ennyi ideig? Szóval húztuk árkon bokron a kis kofferünket és némi körséta után megtaláltuk a szállodát. Jellemző a hülyeségemre, hogy egyenesen odamentem egy szállodához, amire egész idő alatt gondoltam, de nem oda foglaltam a szobát. Közel vannak egymáshoz, de még most se értem, hogy sikerült ennyire összekavarnom a kettőt. Elfoglaltuk a szobát, bemutattam a kredit kártyámat és emlékezetem szerint vissza is adták. Ezek után abban a boldog tudatban indultunk útnak, hogy csütörtökön este 9. nyitva vannak az üzletek. Ez tévedés volt. Nem tudom honnan szedtem, talán karácsony előtt van így, de nem volt nyitva semmi. Bánatunkban elmentünk vacsorázni.
Másnap korán keltünk, mert 11.30-ra a repülőtéren kellett lenni. Összesen 3 dolgot kellett elintéznem, így 9-kor mikor kezdtek nyitni az üzletek már úton voltam. Vissza a szállodába, elraktam a holmit és megyünk kicsekkolni, de hol a kredit kártyám? Az összes 3 pénztárca gondos átkutatása, a nem kis úti retikülöm ágyra kiborítása se hozott semmi eredményt. Előző este kp. fizettem, szóval egy rejtély. Szállodát kifizettem készpénzben és átrohantam a szomszédos bankba letiltani a kártyát. Ez persze pénzbe kerül, de fő a biztonság. Mint mondták senki nem próbálta használni, a jövő héten küldenek újat, de hogy hova lett? A bánatom az, hogy végre sikerült megtanulnom a hat jegyű pinkódomat. Most majd kezdhetem elölről a tanulást.
A repülőtéren pontosan 55 percet vett igénybe a gyaloglás + biztonsági vizsgálat. Cipő maradhatott, de elvették a deodorantot. Számomra mindig kétségesek ezek a biztonsági vizsgálatok. Így aztán kellően elfáradva kerültünk fel a gépre, ahol módunkban állt 10 órát pihenni. Bár az óceán felett állítólag jó volt az idő, úgy rázott egész úton mint egy paraszt szekér. Szerencsére pesti buszokon edződtem, nem különösen zavart. Még aludtam is egy jót és olvastam a rendkívül izgalmas svéd krimimet. Ez nálam a legjobb módszer az ilyen hosszú utak túlélésére.
Itten idő szerint este 7 előtt érkeztünk, a nap sütött és 32 fok volt. Kettő darab bélelt ballon a karomon, a kardigánomtól már megszabadultam, de így is nagyon meleg volt. Este 10-kor már eldőltünk, minek következtében reggel hatkor már a lakásban kószáltunk. 7 után elmehettem volna úszni, mert nagyon meleg volt, de féltem, hogy belefulladok a medencébe. Majd holnap ha megint korán ébredek.

Lakásszinház

Érdekes kísérlet ez a lakásszinház. Gondolom nem is olcsó hobby és különböző okokból nem nekem való. Igaz nagyon intim, a közönséget a szervezők nagyjából név szerint ismerik. Még soha nem voltam ilyen helyen, tehát részemről premier volt.
A környezet kellemes, Budapest legjobb helyén egy valamikori igazi polgári lakás ebédlőjében van az előadás. Utána a konyhában vannak hideg ételek és italok, majd a valamikori szalonban lehet társalogni. A közönség érdekes módon öregekből és igazán fiatalokból, 20-35 évesekből tevődött össze. Előadásra kerültek József Attila jegyzetei, amit a psychoanalitikusának írt. Az előadón kívül volt egy tudós férfiú is, aki elmagyarázta a mű keletkezésének történetét és körülményeit, amit nagyra értékeltem. Az előadó egy igen neves szinművész, nem fiatal már és én szégyenletes módon csak a nevét ismertem. Nem vagyok irodalom történész, így a műről nem is írok, de az előadó nagy csalódás volt. Egyszerűen motyogott, elnyelte a szavak felét, nem artikulált. Kérdeztem B.-t is, de ő se értett mindent tisztán, pedig a hallása remek. No és a külalak. Ha a közönség veszi a fáradságot és rendesen felöltözik, akkor az előadótól is elvárnám. Erre kiáll egy jeansben és egy kék gyűrött vászon ingben. Ezt én személy szerint pofátlanságnak tartom. A színház nincs ingyen! Tehát ő biztos nem jótékonyságból ad elő nekünk. Biztos elmaradott vaskalapos konzervatív vagyok, de az ilyet nem szeretem. De a hely az tetszett. Majd figyelem a műsort mikor itthon leszek és lehet, hogy bepróbálkozom még egyszer.

Pörgök

Nem tudom mi ütött belém, de vasárnap végre átnéztem az összes szekrényemet. Mindent felpróbáltam, ami nem volt rajtam az elmúlt időben. B. ült a székben, előttem a tükör mögöttem ő. Elég kegyetlen volt. Nadrág a nyári vásznakon kívül egy se menekült meg. Ráadásul a közel 3 órás felveszem, leveszem játékban totál elfáradtam. Szerencsére ismerek valakit, aki állandóan szállítmányoz valahová minden félét rászorulóknak. Írtam is neki és ma már el is vitte a nagy zsák ruhát. Miután lendületben voltam a pincéből is összeraktam egy csomó fölösleges poharat, bögrét és minden féle összegyűlt háztartási eszközt. Poharakat átmenetileg egy dobozba tettem. A szállító hozott banános ládákat, a segítője felemelte a dobozomat és egy rakat pohár és bögre áldozatul esett ennek a mozdulatnak. A cserép állítólag szerencsét hoz, most várom.

Ma hajnalban keltem, mert 9-re nem csak a takaritónő jött hanem a biztosítós fiúm is. Át kellett néznünk és dolgoznunk az egész lakás biztosításomat. Szerencsére itt volt B. aki átvette a portási szolgálatokat, amíg én a fiúval ügyködtem. Dél tájt aztán már mindenki levonult a terepről és akkora álmosság tört rám, hogy simán elaludtam a szófán. Nem szokásom az ilyesmi, pláne nem ebéd előtt, de délután a körzetinél kiderült az ok. Méri a vérnyomásom és érdeklődik, hogy mennyi szokott lenni. Mit tudom én, nem szoktam mérni. Két hete a kardiológus 130/70 -et mért. Most ugyanis csak 105 per valamennyi mondja. Na jó, mondtam én, akkor most már tudom mitől aludtam el a nap közepén. Közben sürüsödnek és tornyosulnak a tennivalók, mint mindig ilyenkor, de majd csak túléljük.

Traviata, Bécs

Csodálatos előadást hallottunk. Sajnos látni is kellett, pedig jobb lett volna ha csak énekelnek. Díszlet természetesen nem volt. A szereplők részint utcai ruhában, részint valami jelmez szerűségben voltak. Ha nem ismertem volna jól ezt az operát, soha nem tudtam volna miről van szó, mert színváltozások se voltak. Teljesen üres színpadon történt minden. Néha ledobtak néhány rongyot a földre, a szereplők azokon kucorogtak. Igazán nem irigylem a mai énekeseket. Elképzelésem szerint igen nehéz lehet kinyomni a magas C-t a földön ülve. Szerencsére fiatalabb korosztály énekelt és mindegyik sovány volt. Ennek ellenére gyönyörű hanggal. Nem tudom Violetta meddig gyakorolta az esést, de csodálatosan tudott elájulni. Nem volt szó tüdőbajról, csak hirtelen ájulások jelezték a betegséget. Rendkivűl zavaró volt, hogy a közönség állandóan beletapsolt az előadásba. Olyan ez, mint mikor egy szimfónia tétel szünetébe jól beletapsikolnak akik azt hiszik, hogy vége van a dolognak. Nehéz eldönteni, hogy túl sok volt-e a turista, vagy ez Bécsben egyszerűen így szokás.
A jobb megértést szolgálja a székek hátába beépített kis képernyő, amin német és angol nyelven olvasható a szöveg. Ez egy valamikori újítás, mert mikor vagy 30 éve ott jártam, akkor még csak a színpad felett volt kiírva a szöveg. Ez már nálunk is így van, de számomra zavaró. Hiába tudom miről van szó, ha egyszer ráragadok a szövegre, állandóan olvasom. Ezt a kis képernyőt viszont simán ki lehetett kapcsolni. Ismételten megállapítottam, hogy a mi operaházunk ugyan lényegesen kisebb de sokkal szebb és hangulatosabb. Ettől függetlenül nagy élmény volt és szívesen megismételnénk az opera látogatást, ha adódna megint lehetőség.

Különben Bécs belvárosából, mintha eltűntek volna a bérkoldusok. Multkori látogatásunkkor felfigyeltünk rá, hogy este 7-kor minden koldus pakol és megy. Most nem láttunk egyet sem. Miután itthon most nagy téma a hajléktalan ügy, nyitva tartottam a szemem. Szabad időnk is volt, amikor lelkesen metróztunk, mert azzal lehet a legkönnyebben közlekedni. Sehol nem láttam a hosszú aluljárókban és az állomásokon sem hajléktalant. Két vasutállomáson is voltunk, ott se voltak. Napközben az ottani városi parkban, ami a város büszkesége, szintén nem voltak hajléktalanok. Az idegen vezető szerint sötétedés után nem annyira jó a parkban mászkálni mint napközben. Nos ott láttunk a park egyik sarkában egy sor padot, amin szemlátomást hajléktalan cókmókok voltak, de az egész szépen le volt takarva egyforma szürke viaszos vászon szerűséggel. Aki nincs kihegyezve a témára, biztos meg se látta volna.

4 nap Bécs

Nem tudom miért gondoltam, hogy vége a pech szériának. Szervezett úton voltunk. Megérkeztünk mi vonattal a svájciak az idegen vezetővel együtt repülőn. Kicsi csoport, összesen nyolcan voltunk. Aznap nem is történt semmi, illetve éjszaka remek jelenetet produkáltam B. szerint. Áldott külön szoba! Szóval lefeküdtünk a közösben, bevettem az altatót, B. már aludt de én nem lettem álmos. Olvastam, majd megpróbáltam aludni. Feltehetően hanyatt feküdtem mikor elaludtam. Valamikor 2 óra tájban, arra ébredtem, hogy B. ott áll az ágyam előtt, huzigálja rám a takarót és próbálja a lábam masszírozni. Nos a lábam, csípőtől talpig görcsben volt. Senki nem tudja mitől van, de időnként előfordul. Félálomban kimásztam az ágyból és próbáltam ráállni, de még a papucs se jött rá a görcstől kitekeredett lábamra. Aztán valahogy elmúlt. Reggel kérdeztem, hogy mit keresett az ágyamnál az éjszaka közepén? Nos kiderült, hogy horkoltam. Ez teljesen szokatlan volt. Megrángatta a párnámat, de horkoltam tovább. Ekkor látta, hogy valami igen furcsa helyzetben alszom a hátamon, a felhúzott lábam sarkával próbáltam taposni a matracot. Kissé megrémült. Hát elég furcsa lehettem így horkolva.
Másnap Grafeneggre mentünk. Ez egy kastély kb. 1 óra út Bécstől, amire az ügyes állam és néhány szponzor egy komoly zenei fesztivált épített. Matiné volt 12 órától. A program szerint 13.30 indulás tovább Melkbe. Műsort nem vettem, mert annyira nem volt érdekes a dolog. 13 órakor, nagy taps és mindenki vonult kifele. Akkor szép idő volt. Mi elkalandoztunk a kastélykertben, ettünk egy süteményt és szépen odaballagtunk a buszhoz, ahol csak a magyar sofőr volt. Jó félóra múlva kisült, hogy amikor mi kijöttünk csak szünet volt. Az utazási iroda programja viszont totál összeomlott. A beígért melki vezetés gyorsgalopban történt. Mindenre egy fél pillantásnyi időnk volt és már rohantunk is tovább a hajóra ami kétségtelenül a Duna legszebb szakaszán vitt minket Dürnsteinbe. Ekkor már 4 óra volt és rajtunk kivűl senki nem evett reggel óta egy falatot sem. Így kárpótlásul a hajón kaptunk kávét és süteményt. Viszont Dürnsteinre nulla időnk maradt. Mi szerencsére láttuk ezt a kedves öreg városkát két éve, de akkor is bosszantó, ha valamit ennyire félreszerveznek.
Hétfőn a gyalogos városnézést ellógtuk. Délután vittek minket megint Grafeneggbe. Rajtam kivül mindenki azért drukkolt, hogy ne essen az eső. Én majdnem hogy imádkoztam az esőért magamban. Közben ugyanis rendesen elromlott az idő. Jeges és viharos szél fújt. Sajnos nem esett az eső a kezdés előtt. Volt rajtam vagy 4 réteg ruha, jégeralsóval kezdve. Bélelt balon volt legfelül. Gyönyörűen megépített szabadtéri színpad van. Kétségtelen nagy élvezet lett volna ha szép az idő. Az első rész szépen lement. Bécsi filharmonikusok Lorin Mazel vezényletével Wagner játszottak. Szünet után a Walkür első felvonása következett. Az opera viharos télen kezdődik nálunk meg  viharos eső jött. Olyan hideg szél volt, hogy rajtam már eső sapka volt, mikor rákezdett az eső. Minden ülés alatt volt egy eső poncho szerűség, igen vékony műanyagból. Sajnos sokat elvett a műélvezetből, amíg mindenki magára huzigálta az picire összehajtogatott műanyagokat. Aki próbált már gyümölcs pultnál nylonzacskót szétszedni, tudja milyen. Ráadásul zizegett is az a micsoda. Közben szegény karmester a széllel küzdött, mert állandóan el akarta vinni a kottát. Gondolom mindenki mindent tudott magától, mert sokszor azzal volt elfoglalva, hogy nehezékeket rakjon a kotta szélére. Végül is, mire a tavaszi szél elfutja a téli vihart mindenki lenyugodott és nagy élvezettel hallgattuk a tényleg kiváló énekeseket és a csodálatos zenét.
Holnap majd beszámolok a Traviatáról is, amit Szerencsére az operaházban hallgattunk, nem szabadtéren.