Roham léptekkel haladunk lakás ügyben. Ma reggelre B. megvilágosodott, hogy talán mégse jó ötlet, hogy ő valami segitséggel burkolja le az egész lakást ujra. Elmentünk egy padlókereskedésbe, ahol laminált parkettát vettünk a nappaliba, kiárusitásból, majd a maradék raktárból kikerestük a hálószobákba való szönyeget és az u.n. florida szobába (üvegezett zárt veranda) is találtunk maradékot. Most jön a csoda. A szönyeget szombaton lerakják és a jövő héten a lamináltat is. A tavalyi segitségünk nem jelentkezik, annyi a dolga, hogy telefonálni se ér rá. Félő, hogy valaki ujat kell szerezni, pedig nagyon meg voltunk elégedve vele és nem volt tul drága viszont rendkivűl szorgalmas. Persze minden más, már csak ha visszajöttünk, akkor fog sorra kerülni. B. addig is remekül elfoglalja magát, ma a klimaberendezést tisztogata délután. Holnap én is bevetem magam, mert a tüzhelyet ki kell rendesen pucolni, azt ugyanis áthozzuk majd ide. Piszkos tüzhellyel csak mi veszünk meg lakást.:-)))
2011. november 16., szerda
2011. november 15., kedd
Lakás
New Yorki utunk előtt néhány nappal, körülnéztem a környékünkön kapható lakások közt a neten. Nem akartam én venni vagy cserélni, dehogy. Egyszerű kíváncsiságból tettem. Viszont megláttam álmaim lakástipusát nevetségesen olcsó áron. Jobban megnézve, kiderült, hogy pont az átellenben lévő házban van. Miért akartam én mindig ezt a típust? Mert nagy ablakai vannak a nappalinak, a miénknek nincsenek, 2 fürdőszoba van. Ráadásként még lift is van és fedett autoparkoló. Nem hittem a szememnek és rögvest mutattam B.-nak, hogy mit találtam. Minden őrültségemben társam, másnap reggel felhívta az ingatlanost. Délután megnéztük és ott a helyszínen eldöntöttük, hogy megvesszük. Pénzem persze nincs, de már reggel felhívtam a barát nőmet, aki szívesen és kamat mentesen adott nekem kölcsön pénzt, amíg a jelenlegi lakást eladjuk. A pénznek persze ide is kellett érni és az itt kötelező papirháborukat meg kellett vívni, de tegnap megkaptuk a kulcsokat.
Most aztán mi, a két vén hülye, egész nap mérünk és rajzolunk. Mert a lakás olcsó volt ez tény, viszont van rajta egy-két dolog amit meg kell csinálni. Vannak dolgok amit át kell helyezni innen oda, van amit ujonan kell csinálni. Semmi esetre se szeretném ha B. halálra melózná magát. Már kergetem a tavalyi jó emberünket, aki ugyan illegálisan van itt 10 éve, de minden munka nélküliségi statisztika ellenére nyakig van munkával.
Ha majd eladjuk a jelenlegit, akkor remélem nullszaldósan keveredek ki a dologból. Az ingatlanos nő elájult a konyhámtól. Nem vette észre, hogy nincs benne igazi tűzhely, csak főző lap és egy forró levegős mikró. Szerencsére a másikban van tűzhely, tehát azt idehozzuk, a mi jelenleginket meg átvisszük. Ettől még mindig gyönyörű marad a konyha, bár sokat fog rondítani rajta az itt divatos elefánt méretű tűzhely. Most még azt se bánnám, ha nem mennénk haza, de megvan a jegy és minden dolgomat úgy irányítottam, hogy otthon leszünk decemberben és januárban. Szóval zajlik az élet és ez jóóóóóó!!!!!
Most aztán mi, a két vén hülye, egész nap mérünk és rajzolunk. Mert a lakás olcsó volt ez tény, viszont van rajta egy-két dolog amit meg kell csinálni. Vannak dolgok amit át kell helyezni innen oda, van amit ujonan kell csinálni. Semmi esetre se szeretném ha B. halálra melózná magát. Már kergetem a tavalyi jó emberünket, aki ugyan illegálisan van itt 10 éve, de minden munka nélküliségi statisztika ellenére nyakig van munkával.
Ha majd eladjuk a jelenlegit, akkor remélem nullszaldósan keveredek ki a dologból. Az ingatlanos nő elájult a konyhámtól. Nem vette észre, hogy nincs benne igazi tűzhely, csak főző lap és egy forró levegős mikró. Szerencsére a másikban van tűzhely, tehát azt idehozzuk, a mi jelenleginket meg átvisszük. Ettől még mindig gyönyörű marad a konyha, bár sokat fog rondítani rajta az itt divatos elefánt méretű tűzhely. Most még azt se bánnám, ha nem mennénk haza, de megvan a jegy és minden dolgomat úgy irányítottam, hogy otthon leszünk decemberben és januárban. Szóval zajlik az élet és ez jóóóóóó!!!!!
2011. november 11., péntek
Veterans Day
Ma van itt a veteránok napja. Rengeteg veterán van, mert minden leszerelt katona veterán, el lehet képzelni, hogy amennyit itt ezek háborúztak, mennyien lehetnek. Nekünk itt a folyosónkon 2 veteránunk is van. Nekik extra autó rendszámtábla is jár és mindkettőnek az is rajta van a táblán, hogy harcban sérült veterán az illető. Ehhez képest köszönik nagyon jól vannak. Gondolom a vietnami háborúban lehettek, mindkettő 60+ korban van már. Az egyik, akit én a hangja alapján, egyből örmesternek neveztem el, az alig volt katona. Bevonult, megsérült 1 hónap múlva. Mint mondja hosszú ideig kórházban volt és utána leszerelték. Gondolom nagyon rendes nyugdíja lehet. Kutya baja nincs, futkos egész nap mint egy gyík a ház körül. Postás volt egész életében.
A másik már nem ennyire egészséges, bár az is lehet, hogy csak született lomha. Ő a rendszámtábla alapján rokkant is, bár ez nem látszik rajta. Eddig nem derült ki, hogy lenne valami foglalkozása is, így ő egész életében csak veterán volt. Na persze fest is, hobyból. Nekem nem tetszenek a képei, de én nem vagyok műértő.
Ma aztán élvezkedhettek. Több vendéglő hirdette, hogy ingyen reggelivel várja a veteránokat. Utána ünnepségek voltak a városban. Egyes iskolákban szünetelt a tanítás, na és persze a nap alkalmából minden fele extra ár leszállítások vannak. Ezek persze mindenkire érvényesek nem csak a veteránokra. Mert az üzlet az üzlet!
A csúcs számomra természetesen az volt, hogy az újságban a címoldalon hosszú cikk amiben egy 84 éves veterán számol be a háború borzalmairól, különösen arról, hogy 100 napig!!! német fogságban volt, ahol bizony hol enni hol inni nem adtak és rettenetes volt. Nem tudja, mert biztos nem is érdekli, milyen sokan lettek volna boldogok 100 nap hadifogsággal. Ráadásul a mieink ha előkerültek néhány év múlva az orosz fogságból, nem a nagy megbecsülés és jólét fogadta őket, hanem a nyomor. Kedvezmények? Jó nyugdíj? Ki hallott már ilyesmiről felénk. Aki megmenekült, az örült, hogy él és kész.
A másik már nem ennyire egészséges, bár az is lehet, hogy csak született lomha. Ő a rendszámtábla alapján rokkant is, bár ez nem látszik rajta. Eddig nem derült ki, hogy lenne valami foglalkozása is, így ő egész életében csak veterán volt. Na persze fest is, hobyból. Nekem nem tetszenek a képei, de én nem vagyok műértő.
Ma aztán élvezkedhettek. Több vendéglő hirdette, hogy ingyen reggelivel várja a veteránokat. Utána ünnepségek voltak a városban. Egyes iskolákban szünetelt a tanítás, na és persze a nap alkalmából minden fele extra ár leszállítások vannak. Ezek persze mindenkire érvényesek nem csak a veteránokra. Mert az üzlet az üzlet!
A csúcs számomra természetesen az volt, hogy az újságban a címoldalon hosszú cikk amiben egy 84 éves veterán számol be a háború borzalmairól, különösen arról, hogy 100 napig!!! német fogságban volt, ahol bizony hol enni hol inni nem adtak és rettenetes volt. Nem tudja, mert biztos nem is érdekli, milyen sokan lettek volna boldogok 100 nap hadifogsággal. Ráadásul a mieink ha előkerültek néhány év múlva az orosz fogságból, nem a nagy megbecsülés és jólét fogadta őket, hanem a nyomor. Kedvezmények? Jó nyugdíj? Ki hallott már ilyesmiről felénk. Aki megmenekült, az örült, hogy él és kész.
2011. november 9., szerda
Estate sale
Múlt szombaton egy estate salen voltunk. Ez annyiban különbözik a garázs saletől, hogy ilyenkor egy teljes házat számolnak fel. Garázss sale rengeteg van, de azok totál érdektelenek. Egy ilyen teljes házfelszámolásnál már lehet néha értelmes dolgokat találni. Nekem is van ilyenből származó lámpám és tv asztalom, valamint valamennyi bögrém és egyéb háztartási dolgaim.
Ez a ház valami nagyon menő üzletemberé volt. Mi a második napon mentünk így nem tudom mi mindentől estem el. Viszont az emeleti gardrobban csodálatos férfi ruhatár lógott. Nézegettem a jobbnál jobb zakókat és végül rábírtam B.-t, hogy próbáljon már fel egyet. Mindig nehéz rá zakót találni, mert a magasságához képest elég duci. Mindig valami középszámozásu zakó kell, ami Pesten ritka mint a fehér holló. Nagy könyörgésre felvett egyet és olyan volt mint amit rászabtak. Hosszas válogatás után kettőt elhoztunk, darabja $ 20.-- Na de milyen zakók ezek! Minden darabba bele van hímezve belül, hogy csinálta x. szabó y. úrnak. Akárhogy is néztük a hordásnak még a nyomát se láttuk a zakókon és valami csodálatosan finom anyagból vannak. Mondanom se kell, hogy irtóra örültem ennek a vételnek. Sajnos szem látomást nő nem élt a házban, pedig néhány márkás ruhadarabot szívesen túrtam volna magamnak. A háztartásom gazdagodott megint 4 vizespohárral, 50 cent volt darabja.
Ez a ház valami nagyon menő üzletemberé volt. Mi a második napon mentünk így nem tudom mi mindentől estem el. Viszont az emeleti gardrobban csodálatos férfi ruhatár lógott. Nézegettem a jobbnál jobb zakókat és végül rábírtam B.-t, hogy próbáljon már fel egyet. Mindig nehéz rá zakót találni, mert a magasságához képest elég duci. Mindig valami középszámozásu zakó kell, ami Pesten ritka mint a fehér holló. Nagy könyörgésre felvett egyet és olyan volt mint amit rászabtak. Hosszas válogatás után kettőt elhoztunk, darabja $ 20.-- Na de milyen zakók ezek! Minden darabba bele van hímezve belül, hogy csinálta x. szabó y. úrnak. Akárhogy is néztük a hordásnak még a nyomát se láttuk a zakókon és valami csodálatosan finom anyagból vannak. Mondanom se kell, hogy irtóra örültem ennek a vételnek. Sajnos szem látomást nő nem élt a házban, pedig néhány márkás ruhadarabot szívesen túrtam volna magamnak. A háztartásom gazdagodott megint 4 vizespohárral, 50 cent volt darabja.
2011. november 6., vasárnap
Magyar ebéd
Ma volt a hónap első vasárnapja és elvonultunk a magyar mise utáni ebédre. Miután, tapasztalatunk szerint, itt illik rendesen felöltözni, mi is úgy néztünk ki mint "szaros Pista Jézus neve napján". B. még nyakkendőt is kötött!
Kis bolyongás után odataláltunk. B. mindenre azt hiszi, hogy tudja hol van, csak elfelejti, hogy mióta ott járt rengeteget változott minden.
Bementünk egy terembe, ahol hosszú asztalok meg voltak terítve és kb. 80 ember beszélt egyszerre, miközben a színpad szerűségen valaki valami ájtatos szöveget mondott mikrofonnal és kellő hangerővel. Akkor már legszívesebben vissza is fordultam volna, de megpillantottam a hűtő pultban a rendkivűl guszta krémeseket. Mint kiderült aznap sütött termék volt. Befizettük az ebéd árát és nyomultunk valami szabad hely felé. Közben B. felfedezte egy régi ismerőse özvegyét. Ott volt is hely, tehát letelepedtünk. Közben befejeződött az ájtatos valami és egy pasi egy szintetizátor kíséretével nótákat kezdett énekelni. Hamarosan fel akartam ajánlani, hogy fizetem az ebédjét csak hagyja abba. Iszonyatos hangos volt a zene és miután mindenki beszélgetni akart igyekeztek kiabálva megértetni magukat. Elég rémes volt az egész. B. kicsit berekedt én pedig gyorsan feladtam, hogy bármit is megértsek, igy csendben vártam az ebédet és tanulmányoztam a népet. Szemben velünk egy amerikai férj ült a nagyon amerikaivá vált feleségével. A nő, olyan 70+ korú, iszonyatosan kifestve, megállás nélkül bazsajgott. A többi nép inkább a hátam mögött volt, de korukra nézve inkább az 50+ korosztály volt képviselve. Az igazán fiatalok nem voltak sehol. Mikor elhallgatott a zenebona mondták álljunk fel és rázendítettek az amerikai himnuszra. Sok vén hülye, a keze a szívén, mert ő aztán igazi amerikai, bömbölte a szöveget. Ezután jött a magyar himnusz, amit a danászó pasi iszonyatos hamisan előénekelt a mikrofonba de a szenvedésnek még nem volt vége, mert elénekelték a Csaba királyfit is több strófában, persze azt is hamisan. Megszenvedtem ezért az ebédért.
De rövid asztali áldás után hozták az ebédet. Ezek maguktól ilyen ájtatosak, mert a papot nem láttam, bár a misén biztos volt.
Nagyon finom becsinált levest kaptunk ezek után és marha pörköltet tarhonyával és uborkával. Az utóbbi is egész tűrhető volt. Végül egy szelet diós és egy szelet mákos beigli volt mélyhűtőből. Viszont a megvett és hazahozott illetve vendégségbe vitt krémesek fantasztikusak voltak. Friss ropogós volt a tészta és finom a töltelék. Manapság otthon már cukrászdában se nagyon talál az ember ilyen friss jó krémest. Bár a vendégségbe csak délután 5-re mentünk, erre való hivatkozással azonnal leléptünk mikor lenyeltük az utolsó falatot. A zenész a szintetizátorral ugyanis egy perc szünetet nem tartott. Végig danászta és zenélte az egész ebédet, diszkó hangerővel. Feltehetően már mindenki süketebb mint én, mert senki nem szólt neki, hogy halkabban. Azért nem lehetetlen, hogy a süteményért elmegyünk legközelebb is.
Az ismerős özvegye kellemes meglepetéssel szolgált. Nagy duma közben, amit persze nem hallottam a zajtól egyszer csak előkapott egy boritékot fényképekkel. Na gondoltam itt jönnek az unokás és a dédunokák. A hölgy 80 éves. De nem. A kertjéről mutogatott fényképet és végűl a háza előtt a város által felállított táblát, amin tiszteletüket fejezik ki, mert az övé mindig a legszebb kert a városban. Éveken keresztűl kapta az okleveleket és végűl a táblát. Mint mondta ez a szenvedélye. Egész nap kint van, mert bent a házban megrohanják az emlékek és csak sirni tud. 5 éve halt meg a férje. 2 fia van, azok családostól New Yorkban laknak. Ő nem szeret oda menni, azok meg nem érnek rá őt látogatni. A hangerő miatt semmi okosat nem tudtam mondani neki, mert a beszélgetést is csak utólag hallottam B.tól. B. megigérte, hogy majd meglátogatjuk, de szerintem soha nem fog odatalálni.:-(
Kis bolyongás után odataláltunk. B. mindenre azt hiszi, hogy tudja hol van, csak elfelejti, hogy mióta ott járt rengeteget változott minden.
Bementünk egy terembe, ahol hosszú asztalok meg voltak terítve és kb. 80 ember beszélt egyszerre, miközben a színpad szerűségen valaki valami ájtatos szöveget mondott mikrofonnal és kellő hangerővel. Akkor már legszívesebben vissza is fordultam volna, de megpillantottam a hűtő pultban a rendkivűl guszta krémeseket. Mint kiderült aznap sütött termék volt. Befizettük az ebéd árát és nyomultunk valami szabad hely felé. Közben B. felfedezte egy régi ismerőse özvegyét. Ott volt is hely, tehát letelepedtünk. Közben befejeződött az ájtatos valami és egy pasi egy szintetizátor kíséretével nótákat kezdett énekelni. Hamarosan fel akartam ajánlani, hogy fizetem az ebédjét csak hagyja abba. Iszonyatos hangos volt a zene és miután mindenki beszélgetni akart igyekeztek kiabálva megértetni magukat. Elég rémes volt az egész. B. kicsit berekedt én pedig gyorsan feladtam, hogy bármit is megértsek, igy csendben vártam az ebédet és tanulmányoztam a népet. Szemben velünk egy amerikai férj ült a nagyon amerikaivá vált feleségével. A nő, olyan 70+ korú, iszonyatosan kifestve, megállás nélkül bazsajgott. A többi nép inkább a hátam mögött volt, de korukra nézve inkább az 50+ korosztály volt képviselve. Az igazán fiatalok nem voltak sehol. Mikor elhallgatott a zenebona mondták álljunk fel és rázendítettek az amerikai himnuszra. Sok vén hülye, a keze a szívén, mert ő aztán igazi amerikai, bömbölte a szöveget. Ezután jött a magyar himnusz, amit a danászó pasi iszonyatos hamisan előénekelt a mikrofonba de a szenvedésnek még nem volt vége, mert elénekelték a Csaba királyfit is több strófában, persze azt is hamisan. Megszenvedtem ezért az ebédért.
De rövid asztali áldás után hozták az ebédet. Ezek maguktól ilyen ájtatosak, mert a papot nem láttam, bár a misén biztos volt.
Nagyon finom becsinált levest kaptunk ezek után és marha pörköltet tarhonyával és uborkával. Az utóbbi is egész tűrhető volt. Végül egy szelet diós és egy szelet mákos beigli volt mélyhűtőből. Viszont a megvett és hazahozott illetve vendégségbe vitt krémesek fantasztikusak voltak. Friss ropogós volt a tészta és finom a töltelék. Manapság otthon már cukrászdában se nagyon talál az ember ilyen friss jó krémest. Bár a vendégségbe csak délután 5-re mentünk, erre való hivatkozással azonnal leléptünk mikor lenyeltük az utolsó falatot. A zenész a szintetizátorral ugyanis egy perc szünetet nem tartott. Végig danászta és zenélte az egész ebédet, diszkó hangerővel. Feltehetően már mindenki süketebb mint én, mert senki nem szólt neki, hogy halkabban. Azért nem lehetetlen, hogy a süteményért elmegyünk legközelebb is.
Az ismerős özvegye kellemes meglepetéssel szolgált. Nagy duma közben, amit persze nem hallottam a zajtól egyszer csak előkapott egy boritékot fényképekkel. Na gondoltam itt jönnek az unokás és a dédunokák. A hölgy 80 éves. De nem. A kertjéről mutogatott fényképet és végűl a háza előtt a város által felállított táblát, amin tiszteletüket fejezik ki, mert az övé mindig a legszebb kert a városban. Éveken keresztűl kapta az okleveleket és végűl a táblát. Mint mondta ez a szenvedélye. Egész nap kint van, mert bent a házban megrohanják az emlékek és csak sirni tud. 5 éve halt meg a férje. 2 fia van, azok családostól New Yorkban laknak. Ő nem szeret oda menni, azok meg nem érnek rá őt látogatni. A hangerő miatt semmi okosat nem tudtam mondani neki, mert a beszélgetést is csak utólag hallottam B.tól. B. megigérte, hogy majd meglátogatjuk, de szerintem soha nem fog odatalálni.:-(
2011. november 4., péntek
Jutnak még eszembe dolgok New Yorkkal kapcsolatban. Az egyik muris dolog volt, mikor egy magasépítésű taxiba kellett beszállnom. B. először is nem tudja kinyitni az ajtót, taxis csak makog de nem mozdul. Végül rájövünk, hogy nem nyitni hanem tolni kell a taxi ajtaját. Rendben. Rajtam kis estére való szűk fekete szoknya, alatta persze a térdig érő jägeralsó. A szoknya szűk, hogy az ördögbe szálljak be a magas taxiba? Szereztem némi gyakorlatot ugyan a szintén esztelenül magas ágyon, de ott nincs rajtam szűk szoknya. Végül is odaálltam elrugaszkodtam és fenékkel behátráltam a taxiba. Nem hinném, hogy túl elegáns mutatvány volt. Szerencsére nem ismer engem ott senki.
Másik kellemetlen élmény a hajókázás volt. A zuhogó esős városnézés napján, ebéd után kellett hajókázni. Mondogattam, hogy fogunk egy taxit és menjünk haza, de B.-t érdekelte a valamikori kikötő stb. Beszállunk a hajóba, ahol végre jó meleg volt. Az étteremben természetesen nem volt meleg. Elindulunk és a hajó éktelenül elkezd hullámzani. Tudott dolog, hogy a hajó az egyetlen eszköz amit nem bírok és rosszul leszek, ezért nem is vágytam soha tengerre hajókázni. Így csak üldögéltem és számoltam a perceket, hogy mikor lesz vége az útnak. Közben a fűtést kikapcsolták és az ablakok rögvest bepárásodtak. Kint ömlött az eső, bent pára. Hihetetlen pipa voltam. Látni persze nem lehetett semmit, de túléltem, nem lettem rosszul, mert idővel kisimult a tenger.
Végül egy kellemes élmény is, ami kimaradt a múltkor. Városnézés közben megnéztük a Frick múzeumot. Frick persze egy nagyon gazdag iparmágnás volt a múlt század elején és szenvedélyes gyűjtő. Nem neveket gyűjtött, hanem képeket, amik tetszettek neki. Jó ízlése volt. Épitetett egy házat is a Central park mentén, amiben a felesége benne élt haláláig. Utána a városra hagyományozta a házat az egész gyűjteménnyel együtt. Kicsit átalakították, de nem nagyon és megnyílt ott a Frick múzeum. Van minden. Régi nagy mesterek, Goya, El Greco, Tiepolo, Turner és még sokan mások. Olyan jó kis megemészthető múzeum. Az alagsorban volt most még egy Picasso rajz kiállítás is, de azt nem szeretem.
Szeretem az ilyen helyeket. Ha bemegy az ember a Metropolitan múzeumba, azt se tudja merre kezdje. Nem is mentünk most oda. A Modern múzeum volt a programba, de nem mentünk oda se.
Más, csak nőknek!
Elmenetem tegnap itt a fodrászhoz. Tavaly is voltam. Rögvest elő is keresték a kartonomat, így tudták, hogy tavaly milyen dauert csináltak, milyen csavaróra tekerték és mennyi idő alatt lett jó. Ezt én egyszer megérném egy magyar fodrászatban!
Ezután kezdődött a hadművelet. Fejmosás. Tavaly óta lecserélték a már akkor is igen kényelmes felmosókat, minek következtében most majdnem fekvő helyzetben mossák a hajat. Számomra nagy bánat, mert ha fel kell állni szédülök nem is kicsit. Mondtam is a nőnek, így hagyott mosás után kicsit üldögélni, miközben aggódva nézett rám. Mikor már át tudtam ülni a helyére, elkezdődött a rendkivűl precciz hajcsavarás. Szépen felnyomta a széket, kellően kényelmes magasságban. Mikor oldalra ért fordított rajta egyet. Gyakorlatilag egy helyben állva csinálta végig az egész műveletet. Soha nem tudom, a magyar fodrászatokban miért nem flexibilisebbek a székek. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet. Azután jött a fej körbetekerése a vatta hurkával. Nem ám a kedves vendég arcába nyakába csorgatjuk a dauer vizet. A biztonság okáért még egy törölközőt is a kezembe nyomott de nem volt rá szükség. A kellő idő lejárta után, aminek ellenőrzésére felhúzott a nő egy konyha órát, jött az alapos öblítés, majd a felesleges víz eltávolítása. Ehhez több törülközöt is elhasznált, mert csak itatgatta fel a lehető legtöbb vizet a csavarókról. Ezután következett az újabb vatta hurka körbe a fejre, mert a fixálót sem kell a fejet a tálba lógatva nyakat törve kibírni. Ez a fixálás az amin otthon rendszeresen kiborulok. 10 perc az otthoni rendkivűl kényelmetlen hajmosótálba lógva, számomra maga a borzalom. Ezek után vágás, berakás száritás és kész. Gyönyörű voltam. Sajnos délután elmentünk a tengerpartra sétálni és a párás tengeri levegő adott a daueromnak. Úgy nézek ki mint a falusi néne, mikor jól megdajerozzák a haját.
Másik kellemetlen élmény a hajókázás volt. A zuhogó esős városnézés napján, ebéd után kellett hajókázni. Mondogattam, hogy fogunk egy taxit és menjünk haza, de B.-t érdekelte a valamikori kikötő stb. Beszállunk a hajóba, ahol végre jó meleg volt. Az étteremben természetesen nem volt meleg. Elindulunk és a hajó éktelenül elkezd hullámzani. Tudott dolog, hogy a hajó az egyetlen eszköz amit nem bírok és rosszul leszek, ezért nem is vágytam soha tengerre hajókázni. Így csak üldögéltem és számoltam a perceket, hogy mikor lesz vége az útnak. Közben a fűtést kikapcsolták és az ablakok rögvest bepárásodtak. Kint ömlött az eső, bent pára. Hihetetlen pipa voltam. Látni persze nem lehetett semmit, de túléltem, nem lettem rosszul, mert idővel kisimult a tenger.
Végül egy kellemes élmény is, ami kimaradt a múltkor. Városnézés közben megnéztük a Frick múzeumot. Frick persze egy nagyon gazdag iparmágnás volt a múlt század elején és szenvedélyes gyűjtő. Nem neveket gyűjtött, hanem képeket, amik tetszettek neki. Jó ízlése volt. Épitetett egy házat is a Central park mentén, amiben a felesége benne élt haláláig. Utána a városra hagyományozta a házat az egész gyűjteménnyel együtt. Kicsit átalakították, de nem nagyon és megnyílt ott a Frick múzeum. Van minden. Régi nagy mesterek, Goya, El Greco, Tiepolo, Turner és még sokan mások. Olyan jó kis megemészthető múzeum. Az alagsorban volt most még egy Picasso rajz kiállítás is, de azt nem szeretem.
Szeretem az ilyen helyeket. Ha bemegy az ember a Metropolitan múzeumba, azt se tudja merre kezdje. Nem is mentünk most oda. A Modern múzeum volt a programba, de nem mentünk oda se.
Más, csak nőknek!
Elmenetem tegnap itt a fodrászhoz. Tavaly is voltam. Rögvest elő is keresték a kartonomat, így tudták, hogy tavaly milyen dauert csináltak, milyen csavaróra tekerték és mennyi idő alatt lett jó. Ezt én egyszer megérném egy magyar fodrászatban!
Ezután kezdődött a hadművelet. Fejmosás. Tavaly óta lecserélték a már akkor is igen kényelmes felmosókat, minek következtében most majdnem fekvő helyzetben mossák a hajat. Számomra nagy bánat, mert ha fel kell állni szédülök nem is kicsit. Mondtam is a nőnek, így hagyott mosás után kicsit üldögélni, miközben aggódva nézett rám. Mikor már át tudtam ülni a helyére, elkezdődött a rendkivűl precciz hajcsavarás. Szépen felnyomta a széket, kellően kényelmes magasságban. Mikor oldalra ért fordított rajta egyet. Gyakorlatilag egy helyben állva csinálta végig az egész műveletet. Soha nem tudom, a magyar fodrászatokban miért nem flexibilisebbek a székek. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet. Azután jött a fej körbetekerése a vatta hurkával. Nem ám a kedves vendég arcába nyakába csorgatjuk a dauer vizet. A biztonság okáért még egy törölközőt is a kezembe nyomott de nem volt rá szükség. A kellő idő lejárta után, aminek ellenőrzésére felhúzott a nő egy konyha órát, jött az alapos öblítés, majd a felesleges víz eltávolítása. Ehhez több törülközöt is elhasznált, mert csak itatgatta fel a lehető legtöbb vizet a csavarókról. Ezután következett az újabb vatta hurka körbe a fejre, mert a fixálót sem kell a fejet a tálba lógatva nyakat törve kibírni. Ez a fixálás az amin otthon rendszeresen kiborulok. 10 perc az otthoni rendkivűl kényelmetlen hajmosótálba lógva, számomra maga a borzalom. Ezek után vágás, berakás száritás és kész. Gyönyörű voltam. Sajnos délután elmentünk a tengerpartra sétálni és a párás tengeri levegő adott a daueromnak. Úgy nézek ki mint a falusi néne, mikor jól megdajerozzák a haját.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)