Tegnap elmentünk az International Plazaba. Tulajdonképpen pont olyan mint a többi, csak van benne 2 nagy és néhány kisebb méregdrága üzlet extrában. Tavaly már azt hittem befuccsol az egész, mert totál üres volt. Az idén volt elég sok sétáló, ki tudja ki vásárol ilyen helyen. Csak kíváncsiságból megnéztem pl. mennyibe kerül egy kétségtelenül jóképű téli csizma. Potom 465 $ volt az ára. De nem csak az ár, hanem kinek kell itt ilyesmi. Mióta itt vagyunk kétszer volt rajtam cipő mert esett az eső. Különben itt 2-3 pár nyári nadrág és néhány póló tökéletesen elég az öltözködéshez. Még elképzelni se tudom, hogy azt a rengeteg estélyi cuccot hova lehetne itt felvenni, amit árulnak.

Tulajdonképpen azért mentünk, mert a kb. 10 éve vásárolt púderem csak ott kapható, illetve csak ott árulják ezt a márkát. Én anno a Luxus Áruházban vettem és mostanra fogyott el tökéletesen. Némi bolyongás után meg is találtuk a helyet, elővarázsoltam a régi dobozát. Természetesen már nem kapható ez a szín. Miközben ez kiderült, az eladó lány bemutatkozott és kedvesen érdeklődött a nevem iránt. Ez mindig idegesit, miután ember nincs aki elsőre ki tudja mondani és mindig kezdhetek magyarázkodni, hogy ez egy nagyon magyar nagyon nehéz név stb. Sohase értem mi a dolog értelme. Igazán nem óhajtok intimebb kapcsolatba kerülni az eladókkal, így semmi szükség nincs a keresztnéven szólongatásnak. Áldom a német nyelvű helyeket, ahol mindig Frau T. voltam. Mennyire megkönnyítette ez a mindennapi társalgásokat. No de tegnap, a leányzó széles mosollyal és óóóó magyar! felkiáltással majdnem a nyakamba borult. Miközben körbejártuk az egész hatalmas kozmetikai részleget, millió márka között próbálta megtalálni az igazi szint. Hihetetlen, de az abszolút pontos szinazonosságot még az odacsődített makeup specialisták se voltak képesek megtalálni. Eközben kórusban sajnálkoztak. Mikor ez lecsengett a leányzó elmesélte, hogy már 10 éve itt van, megismerkedett egy magyar fiúval, aki már itt született, összeházasodtak és remélhetőleg boldogan élnek. Megérdeklődte, hogy a magyar templomba szoktunk-e járni. Nem. Tudjuk, hogy van, de nem vágyunk oda. Nem is a mise fontos, mondta ő, hanem minden hónap első vasárnapján ebéd is van és az apósa süti a beiglit és képviselőfánk is van mindig. Apósnak amúgy vendéglője volt, ott ismerkedtek meg a férjével. Ezek után még kaptam egy csomó apró mintát mindenféle kencéből majd hangos kezicsókolommal elbúcsuzott tőlünk. Szóval november első vasárnapján megyünk magyar ebédet enni és én főleg a képviselőfánkra fenem a fogam. A társaságtól kicsit félek, gondolom ős öreg 56-ok és nemrég kijött illegálisok lesznek ott. Ez szokott általában a felállás lenni ilyen helyeken. Leányzó is kérdezte, hogy mi a helyzet otthon, de természetesen ellavíroztam a téma mellett. Dehogy nyilatkozom én itt őszintén! Másként meg nem tudok, inkább fogom a szám

A napokban már azt hittem, hogy felfedeztem a spanyol viaszkot. Véletlenül egy olyan konyhapapirt vettem, amin feleakkorára vannak perforálva a lapok mint a normálison. Kipattant a szikra nálam, hogy ez talán használhatóbb wc-papir lenne, mint amit arra gyártanak. Abból már mindent kipróbáltunk, de egyetlenegy se vált be. Puhának puha, de szakad. 2 nap alatt lezseren elfogy egy tekercs. Tegnap kipróbáltam a konyhapapirt, remekül működött. Ma viszont eldugult a wc.:-((( Ráadásul először azt hittem, talán rosszul húztam le így lehúztam mikor megtelt a tartály még egyszer. Ezek után 2 centi híján kiöntött a kagyló. Mondanom sem kell, hogy B. dugasztotta ki valahogy. Ilyenkor én kedvesen eltűnök a helyszínről.:-(

Feltehetően büntetésből kellett ma megint műszaki kütyüáruházba menni, ahol egy jó órát ácsoroghattam a polcok között, miközben végigfogdosott és nézett minden egyes valamit. Kiderült, hogy az uj klimához hiányzik valami. Mert beszerelni, falat vágni stb. semmi volt, de az ősrégi elektromos kapcsolóhoz az ujat odakötni, ahhoz rengeteg minden kell még. Állitólag most már minden megvan, de hiszem ha látom, illetve érzem, hogy működik.

Ezek után kis előadást tartott nekem, az ócska papír helyes használatáról. Ő megfigyelte, hogy hosszában szakad. Így kettő papírt hosszában a másik kettőt keresztbe kell tenni és úgy használni. Még nem próbáltam ki, de alighanem doktori disszertációt fogunk írni erről a témáról. Persze a zsebkendőnél se jobb a helyzet, illetve zsebkendő nincs csak valami kis papirfecni, ami szintén igen puha, de nátha esetén még a duplát se tudnám ajánlani senkinek. Ezen segítettem tavaly, zürichi átszálláskor egy mamut csomag tempo papirzsebkendőt vettem és képes voltam elhozni ide. Sajnos felénk otthon is elég pocsék a minőség, ami Ausztriára is átragadt.

Papir ide-oda, ma kimentünk a tengerpartra, a térdem miatt nem a homokosra, hanem a normál sétálósra. Utközben volt kis mókusetetés, a parton pedig megcsodáltuk a bébikócsagokat, ahogy bóklásztak a kövek között. Láttunk egy nagy szürke madarat is, ami nem pelikán de nagy. Álldogálnak a vízben és lesik a vacsorájukat. Mikor lemegy a nap a halak valami őrült ugrándozásba kezdenek. Hatalmasakat tudnak ugrani a vízben. Jó szórakozás. Sajnos a levegő elég párás megint, a fejem úgy néz ki mintha megmostam volna és kész.

Reggelre minden rendben volt a térdem körül. Azért vízbe nem fogok menni, ameddig ki nem nő az új bőr a térdemen. Teljesen készen álltam tehát arra, hogy ismételten jól felhúzzam magam az itteni eszetlen bank szisztémán. Repülő jegyet vettünk, olcsóbban mint a normál repülőtársasági ár. Az a kikötésük, hogy csak az adót és költségeket fogadják el kártyával, a többi átutalás vagy csekk. A csekk nekem soha nem kóser, mert el kell küldeni postán. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy bárki beválthatja. Lehet, hogy az itteni postások nem lopnak, de akkor is. Így mondom, átutalás. B. hosszasan bíbelődik a dologgal, míg közli, hogy ez nem megy, be kell menni a bankba. Nem hiszem el. Elkezdem csinálni az átutalást. Megy is szépen. A cég megirt mindent. Kontoszám, BIC kód amit itt persze másként hívnak. Aztán egyszer csak azt mondja, hogy válasszam ki a kódot. Igen ám de az ami nekem kell nincs a választékban. Elvacakoltam még én is egy darabig, mert nem akartam elhinni, hogy 2011-ben ne lehessen egy transzfert csinálni a neten. Végül megadtam magam, mentünk a bankba. Pont a főnök fogadott minket. Megnyugtatott, hogy mi ezt, internet banking ide vagy oda, nem tudjuk megcsinálni, de ők szívesen. Az átutalás díja $25. Na ne! Akkor inkább küldünk csekket. Tehát holnap posta, ajánlott levél sorbaállás stb.

Persze a posta se marad le nagyon a bankoktól. Tegnap fel akartam adni egy könyvet, ide Amerikába. Vettem extra buborékos borítékot, szépen megcímeztük és elvonultunk a postára. B. ment be én meg vártam. Irtó sokáig nem jött így utána mentem. Kiderült, hogy ha azzal a borítékkal adom fel akkor $12.50, ha az ő általuk adott, szinte ugyanolyan borítékba teszem, akkor csak $4.50. Így újra kellett címezni és elment olcsóbban. Ki érti???? A boritek ára benne volt a küldés költségében.

Ezeknek itt nem esetük semmi ami praktikus vagy olcsó.:-(((

Azt hiszem a biciklizés tőrlődik a programunkból. Ma B. lement a tárolóba és az összes gazdátlan bicikli gummiját felpumpálta. Ezután én is levonultam és nagy hetykén kipróbáltam a csinos piros, már régebben kiszemelt biciklit. Sajnos ennek valami konstrukciós hibája van Ugy éreztem magam rajta mint majom a köszörűkövön. A térdemmel majdnem a kormányt lökködtem. Na de sebaj, a pirosat visszaállítottuk a sarokba és megcéloztam egy zöldet. Itt a női biciklik is olyanra vannak csinálva, hogy már majdnem férfibiciklinek néz ki. Alig van különbség. Ráadásul ez a zöld egy drabális nehéz darab. Kivittem és készültem felszállni. Sajnos már nem emelgetem olyan vigan a lábam, mint boldogult ifikoromban, amikor a férfibicikli se okozott gondot. Szóval emelem a lábam, hogy át tudjam rakni a vázon, közben valahogy megbillentem és a betonon kötöttem ki, a bicikli meg rajtam. B. meg sóbálvánnyá meredve nézett. A másik oldalon állt, tehát ha elkapja a biciklit semmi baj nem lett volna, de ő inkább utánam kapkodott és persze nem ért el. Szóval ültem a földön és vidáman vihorásztam, hogy most aztán hogy kelek fel. A térdemről lejött a bőr, de végül felálltam. B. rögvest megérdeklődte, hogy ugye akkor lemondunk a biciklizésről. Mondtam, hogy én még nem, majd meglátjuk. Feljöttem az emeletre és jártam keltem a lakásban. kicsit sajgott a térdem, de semmi különös. Aztán leültem, szundikltam egy kicsit, ebéd után volt, majd olvastam. Végül fel akartam kelni és rájöttem, hogy nem tudok ráállni a lábamra. Valami hasogat végig a csontomban belül. Ebbe-abba kapaszkodva totyogtam ide-oda. Ha ülök és ha fekszem akkor jó, de ráállni??? Csillagokat látok. Na és itt van az első számu szorongásom, hogy itt legyen valami bajunk. Itt menni orvoshoz? Elképzelni is szörnyű. De fogyókúrának jó. Vacsora miatt álltam fel a szófáról, de egyből elment az étvágyam. B. is csak tessék lássék evett valamit. Közben bevallotta, hogy kb. 60 éve ült utoljára biciklin. Gyanus volt nekem, hogy ő nem akart kipróbálni egyet sem a készletből. Nos ezért lesz a bicikliprojekt törölve. mert ha nekem valami bajom van/lesz, azt megoldjuk valahogy, de ha neki, akkor itt vagyunk mint a partravetett halak. Tényleg szeretnék biciklizni, de ezt nem vállalom.:-(((

Van egy idomitott mókusunk. Egyszer már B. kezéből is elvette a mogyorót, de azért nem mindig ilyen bátor. De ha meghallja, hogy nyitjuk az autót, vagy inditjuk, egyből előjön. Ma nem is figyeltem, mert zuhogó esőben kellett vásárolni menni. Ahogy szálltam befele a kocsiba, látom, hogy valahonnan előkerült a mókus. Kijött a fű szélére és várakozva tekintgetett felém. Gyorsan odadobtam egy mogyorót, amit egyből felkapott, aztán még kettőt. Ilyen esőben nincs kézből etetgetés. Mire visszajöttünk elvitte a mogyorókat. Remélem persze, hogy nem a szemtelen madár csapott le rá, amikor távoztunk.

Mégiscsak jók ezek az amerikai házak. B. ma készre beszerelte a klimát. Késsel és kézi fűrésszel kivágta a falat, oda aplikált egy tartót és már nyomult is a klima kifelé a szobából. Bent csak egy kb. 10 centis része maradt. Nos ezt próbálja valaki egy normális házon véghezvinni! Itt igy vannak épitve a házak. Olyan komolytalan az egész, hogy megrőrülnék ha az életemet egy ilyenben kellene leélnem. Soha semmilyen biztonságérzetet nem adna nekem az otthonom. Igaz én eléggé ki vagyok hegyezve az épitészetre ugy általában, biztos, hogy a normálisnál jobban érdekődöm minden után, ami ház, lakás stb.

Azért kiváncsi lennék, hogy a tengerparton $700,000.-- árú lakások fala miből van. A ház több emeletes és mióta ide járunk árulják benne ilyen áron a lakásokat, de szemlátomást nem kapkodnak értük.

Ki hitte volna? Kedvenc kis piros laptopomról írok!!! Ma délután telefonált az orosz srác, hogy mehetünk érte. Ez volt kb. a nap fénypontja.

Most ugyanis viharos, de meleg szél fúj. Így a tengerpart szóba se jöhetett. Viszont elmentünk és vettünk végre az örökölt ósdi porszívónk helyett egy újat. Szakértőnk ajánlatára a legolcsóbbat. Végül is igaza van. Minek kell egy porszívónak évtizedekig működni. $40, ha bedöglik egyszer majd veszünk másikat.

Ezek után B. lelkesen elkezdte szétvágni/fűrészelni a házfalat. Miután a napokban rábólintottam egy extra klímára az un. Florida roomba, ahol eddig nem volt. Ez egy teljesen beüvegezett veranda szerűség és gyakorlatilag itt tartózkodunk a legtöbbet. Itt vannak a computerek, itt lehet jól olvasni stb. Ide egy közönséges ablakkilma kerül most, ami fűteni is tud. Ez volt nálam a lényeg. Szaladgáltunk utána, mert szerintük most ennek már nincs szezonja, így alig találtunk valahol egyet még raktáron. Hihetetlen társaság. Nincs egy rövid ujjú póló és nincs klíma, mert most ősz van, igaz még mindig 28-30 fok. Ugyanakkor igazi téli holmi sincs, pl. kesztyű, amit sikeresen otthon hagytam. Szerencsére ennél nagyobb bajom nincs. B. boldog, mert megint szerelhet valamit, holnap állítólag rossz idő lesz aminek örűl mert állítólag beüzemeli a klímát.

Ha feltűnne a hirtelen megjavult helyesírásom, az nem a véletlen műve. Kicsi pirossal van magyar helyesírás ellenőrzés.

Jelentem Mókusetetés terén óriási előrehaladást tettünk. Ma egy mókus már B. kezéből evett. lehet, hogy hálából, mert olyan szorgosan hesegette a gyönyörű de igen pimasz kék madarakat.

A napokban filmet néztem . Igen ritkán, mondhatni soha nem szoktam computeren filmet nézni. Nekem ez fárasztó és kényelmetlen, de most a szükség rávitt. Egy nagyon hires német slágerénekes családi történetét mesélte el a film. Nagypapával kezdve 1800 valahányban. Nagy család volt, igy jutott minden. Szibéria, gestapo, háború Ausztriában és Németországban. A filmet a német egyes adón vetitették két részben. Miközben már tyukszem nőtt az alfelemen, ugy beleéltem magam a témába, hogy telesirtam az összes közelemben lévő zsebkendőt. Azon gondolkoztam, hogy ugyan hány család élt meg hasonló borzalmakat, a 20. században, akikről soha nem tud senki semmit, mert egetlen tagja se lett olyan prominens, mint a filmbeli nagypapa egyik unokája. Ez az unoka,aki nem csak otthon híres komponista, az egyik fülére süket. 10 éves korában a Hitlerjugend egyik 16 éves tagja ugy felpofozta, hogy szétment a dobhártyája. Velem egyidős, talán azért is vettem annyira a szivemre az ügyet. Mi ugyan szerencsések voltunk, nálunk se szibéria se gestapo nem volt, de azért körülöttünk se volt mindig vidám az élet. Ha nem is magamon de megéltem én is ezeket a borzalmakat.

A filmnek gyönyörű zenéje volt, természetesen a főszereplő komponálta.