Dátumok!!!

Megkaptuk a szeptemberi utazásunk pontos programját. Kezdem kinyomtatni és rögvest felfedezem, hogy a csoport szeptember 17.-én indul, Amerikából! Akkor csak 18.-án lesz Rómában. Ezt mindketten jól elnéztük B.-val. Mi a Bp.-Róma repülőjegyet természetesen 17-re vettük. Hétfőn telefon, kérünk egy napra szobát. Jó, megmondja az árat, rögtön nem kértem. Neten megkaptam ugyanaz jóval olcsóbban. Legfeljebb 1 éjszaka lichthofra néző szobában leszünk. A repülőtérről a bejutás is a mi gondunk lesz ezután, de majd megoldjuk. Kaptunk 1 plusz napot Rómában a hülyeségünkért.
E-mail jön Berlinből barátaim lánya, aki átadta nekünk a belvárosi lakását tavaly, jönne októberben 2 napra. A dátum október 10-12. Jaj de jó, mondom én, még éppen itthon leszünk. Később írom az e-mailt, hogy jó csak jöjjön, közben jön B., utána nézett nem október 15.-én hanem 11.-én repülünk Floridába. Nyár eleje óta azt hittem, hogy 15.-re van jegy. Jó kis kavarodás lesz. A lány a barátjával B. lakásában lakik, közben ő meg csomagol 2 hónapra.:-(
Azért írtam, hogy próbáljanak pár nappal korábban jönni, hát majd meglátjuk.

Sopron

Valami hülyeség elborította az agyamat és úgy gondoltam megmutatom B.-nak Sopront, ahol még soha nem volt. Szuper olcsó csomag keretében 2 napos félpanziós 4 csillagos hotel ajánlkozott, nosza akkor menjünk. Sikeredett is majdnem délben elindulni. Persze a soproni látnivalókat majd megfejeljük egy kis Ausztriával is.
Mondanom se kell, hogy miután letértünk az autópályáról mást se csináltunk mint teherautók után baktattunk. Előzni szinte lehetetlen azon az úton, így maradt a remény, hogy ők nem Sopronba igyekeznek. Kis belvárosi tévelygés után háromra már a szobánkban voltunk. Szerencsére az utca túloldalán rögvest felfedeztünk egy palacsintázót, így nem haltunk éhen estig.
Palacsintával megerősítve várost nézni indultunk. Hamarosan vissza is fordultunk valami kabátért + ernyő, aminek hamarosan jó hasznát vettük.:-((
Sopront nagyjából egy délután meg lehet nézni. A főteret éppen újra kövezik, a tűztorony megközelíthetetlen, de a többi utcák kellemesek, ódonak mint mindig. Imádom a rengeteg átjáróházat, mentünk is oda vissza, kellően megcsodálva a gótikus ülőfülkéket, bejáratokat és ablakokat. Az eső hol esett hol nem, eléggé untuk a végén.
A szállodai vacsora 6 órától volt érvényben és rendesen átöltözve meg is jelentünk az étteremben 7 körül. B-t kicsit letoltam, hogy nincs nála zakó. Nos lehet az ódon naccságán röhögni! Ahogy a népek megjelentek az étteremben, úgy az ötvenes vad Rákosi időben a melósok se mentek volna el a kocsmába. Ez itt már tiszta Amerika, pedig mindenki magyar volt, ahogy hallgatóztam. Persze én vagyok a hülye tudom. Minek is rendesen felöltözni? Mondjuk én magamnak teszem, mert rosszul érezném magam halász nadrágban és strandpapucsban egy étteremben. Ráadásul ez itt nem egy nyaralóhely, hanem a város legjobb szállodája! Végül is az igénytelenség ami bánt engemet. Miközben háborogtam, azért rendesen megvacsoráztunk, kielégítő volt a minőség, a pincér lányok, fiuk feltűnően udvariasak, szóval a közönségen kívül nem lehet semmi kifogásom.
Vacsora után megjárattuk még egyszer magunkat. Erre nagy szükség volt, mert mindkét desszertet kipróbáltam és meg is ettem. Eső változatlanul esik meg megáll. Eddig az ágy tetején ültem és olvastam de már elgémberedtem. Otthon sokkal kényelmesebb.:-))

Pech, pech hátán.

Vannak időszakok, mikor semmi se megy úgy ahogy kellene. Ilyenkor szoktam mondani, hogy ha egy szál virágot vennék a kezembe, rögtön elhervadna. Sajnos már vagy egy éve úgy érzem, hogy ezek a rossz időszakok sokkal hosszabb ideig tartanak mint a jók, de lehet, hogy csak beképzelem.
A mostani pech széria a villanytűzhellyel kezdődött. Jól elzártam a sütőt és meghalt. Ez a tűzhely 17 éves, így nem nagy csoda a dolog, csak kellemetlen. B. rögtön nekilátott. Első ránézésre egyszerűnek tűnt a dolog, csak ki volt lazulva valami. Visszarakta, működik hurrá! Másnap a főzésnél derült ki, hogy a sütő működik de a lapok nem igazán. Újabb szétszedés. Iszonyú sok drót, érzékelő meg mit tudom én még mi van egy ilyen tűzhelyben. Előkerült a feszültség mérő, az ampermérő stb. Végül is a hátsó két lap, ami azért nincs annyit használva mint az elsők, rendbe jöttek, de az első kettő csak bekapcsolt, aztán ki és többet már nem volt hajlandó visszakapcsolni. Tegnap újabb szétszedés, minden kis kacat egyenkénti megvizsgálása után kiderült, hogy a termosztát van besülve. Ma megrendeltük az alkatrészt, állítólag egy hét múlva itt lesz és talán ha szerencsém van, akkor működik is majd.
Utána következett, hogy péntek reggel meghalt a telefonom. Bejelentés óriási cirkusszal járt, mert pénteken egyáltalán nem lehetett bejelenteni telefonon. Végül az ügyfél szolgálatnak írtam e-mailt, amit vissza is igazoltak, de ez se sokat ért. Szombat reggel végre megkaptam őket, persze előbb kiadós zene hallgatás volt. Komplettül megreggeliztem, majd lementem az újságért, ami nálam egy kis séta, feljöttem leültem olvasni és azután végre bejelentkezett egy emberi hang. Elmondtam a bajom, felvette és reménykedtem. Na nem részletezem. Ma este fél hétkor jelentkeztek, hogy akkor most már jó a telefon.
Mindezek közepette, az örök várakozás az emberre, akit a házgondnokság szerzett és mikor elkezdte a munkát mindenki nagyon lelkes volt. Igaz úgy néz ki mint egy hajléktalan, de jól dolgozott. A baj csak az, hogy közbejöttek az esőzések, amikor nem tudta folytatni a munkát. Mióta nem esik, azóta csak ígéretek vannak. Egyszer idejött, akkor nem tudott bemenni a felettem lévő lakásba, tehát elment. Az örökös várakozás plusz a rettegés az esőtől, ami áztatja a falakat nálam, tiszta idegbajossá tett már. Na meg a tehetetlenség. Nem én alkalmaztam, nem rúghatom ki nem kergethetem el és nem kereshetek mást helyette. Nem is biztos, hogy találnék mást persze. B. igazán minden elképzelhetőt és elképzelhetetlent is megcsinál, de ez aztán tényleg nem az ő feladata.
Miközben ma délután itt téptem a hajam a telefon miatt, bedöglött a printerem is. Igaz nem olyan öreg mint a tűzhely, de szintén nem egy új darab. B. nem szereti, a szakértőm nem szereti, csak én ragaszkodom hozzá. B megígérte, hogy holnap megpróbálja újra telepíteni, de ki tudja használ-e majd. Lehet, hogy hamarosan egy új printerrel kell küzdenem.
Szegény B. a rengeteg hiszti és effektív szerelési munkák mellett, ma lefestette a balkonon rozsdásodó szekrényt (végre) valamint szétszedte a mosdót, mert kurtyogott a lefolyója és ha már ott volt kihipózta a zuhany tálcát, majd a mosogatót is.
Ilyenkor mindig eszembe jut a jó öreg barátnőm, aki sajnos már rég nem él. Mikor megismerte a férjemet, közölte vele, hogy egy rettenetes nőszemélyt sikerült feleségül vennie, de! Abban biztos lehet, hogy soha egy percig nem fog unatkozni mellettem. Nos B. se unatkozik soha az biztos. Az ilyen átok sulytotta időszakokban egy kisebb szakember gárdát tudnék teljeskörüen foglalkoztatni.

Éva

Tegnap jött a telefon, hogy meghalt. Sajnos tudtam, már azóta, hogy elmondta tisztán és szabatosan, mi a baja. Viszont ő küzdeni akart és hitt. 56 éves volt akkor, nem mondhattam, hogy hagyjad, élvezd amíg lehet, ne kínozd magad chemokkal stb. Hallgattam. Nem tudom milyen volt az elmúlt 4 év, de biztos nem volt jó.
Éva akkor lépett az életembe, mikor elkezdtem egy picikét mászni ki a gödörből. Barátoknál találkoztunk és kiderült, hogy ő kozmetikus. Elmentem hozzá. Csodálatos kozmetikai ateliét alakított ki egy lakásban. Külföldre járt a példákért. Attól kezdve rendszeresen jártam hozzá. Tudott valamit a szakmán kívül. Aki ott volt nála, arra korlátlan figyelmet fordított. Nem volt közben telefonálgatás, tanulólánnyal beszélgetés, semmi. Csak az illető vendég volt az érdeklődése központjában. Ezt sajnos nem lehet tanulni, vagy rátapint valaki a helyes magatartásra, vagy nem. Persze neki voltak példái. Nagyapjának nagy fodrász szalonja volt a háború előtt. Állítólag ott kezdték el először a régi melegítős dauerokat csinálni Pesten. Ezek után a mamája, kozmetikus lett és aztán ő is. Szerette a szakmát. Nem létezett olyan szakmai továbbképzés, amire nem ment volna el. A fiú testvére Amerikában egyetemi tanár.
Nem volt szép nő a szó klasszikus értelmében. Egy látványos valaki volt. Magas, jóalakú és ahol megjelent nem lehetett nem észre venni. Több véletlen találkozásunk volt étteremben, szinházban. Figyeltem, hogy vonja magához az emberek tekintetét. Pedig nem öltözött feltűnően, hanem csak elegánsan.
Végig kisérte a gödörből való kimászásomat, Emberem megjelenését, majd halálát. Utána kisérletezéseimet, majd B. feltűnését. Mindig azt mondta, hogy én vagyok a példaképe, ilyen szeretne lenni ha megöregszik. Nem sikerült neki. Megvolt mindene. Férje, fia, háza, autója, pénze. De ez a rohadt betegség nem hajlik meg a pénz előtt sem, sajnos.

Koncert

Tegnap este a müncheni Odeons Platzon hangverseny volt, amit élőben közvetített a Bayor televízió. A tér hatalmas. Mint a szünetben elmondták 8000 ezer ember ült a téren. 4 nap alatt építették fel a színpadot és a nézőteret és huzalozták be az egészet, vigyázva a lehetőleg tökéletes akusztikára. A téren egy hatalmas barok templom is áll, amiben még mindig az eredeti mechanikus óra szerkezet működik. Megmutatták, hogy a hangverseny idejére hogyan állítják le a harangot, hogy ne üssön bele a zenébe negyedóránként. Szóval megadták a módját a dolognak rendesen. A Bajor rádió szimfonikus zenekara játszott, két kiváló énekes és egy hegedűs szólózott. Jópofa volt megfigyelni az énekeseket, különösen a baritonistát. Egy kb. 2 méteres nem kövér pasi csodás hanggal. Nem tudtam ki csak azt láttam, hogy egyértelműen angol nyelvterületről való. Ezeknek még a szájuk is másképpen áll mint a "normális" nyelvet beszélőknek. Amúgy a német szövegkiejtése tökéletes volt, csak ahogy ő ezt formálta a szájával. Kb. ekkor jöttem rá, hogy milyen jó az ilyen hangversenyeket tv-n nézni. Ilyesmit soha nem láttam volna meg, azon a hatalmas téren. A szoprán Angelika Kirschlager egy nagyon ismert operaénekesnő. A hegedűs egy fiatal emberke volt, aki a melléig ért a hatalmas baritonnak.
Na és a műsor, az könnyű nyári volt. Vígoperák, operettek, Strauss polkák és szépséges Kreisler darabok. Ez utóbbi hallatán aztán rámtört egy régi emlék.
Történt, hogy Stockholmból haza költözött nagyon arisztokrata barátnő a társával meghívott minket a régi NewYork kávéházba vacsorázni. Nem csak minket, hanem egy közös barát házaspárt is akik látogatóba voltak itthon. Emberemmel mentünk. Nem voltam lelkes, mert köztudott volt, milyen pocsék a konyha és a kiszolgálás is azon a helyen, de ők ragaszkodtak hozzá. Nos, nekik nem is a vendéglő volt a fontos, hanem a cigány, aki ott játszott. Fiatal ember volt, ezek szerettek cigányozni, mi a többiek meg halkan szenvedtünk. Ültünk ott, négy kuka klasszikus zenén nevelkedett, a cigány meg csak húzta, húzta. Mondogatta a prímás, egy fiatal sudár ifjú, hogy mondjuk a nótánkat. Az ördögnek van nótája, de nekünk nincs. Miután nem akart lekopni rólunk, kitaláltuk, hogy játssza el Kreisler Liebesleid (szerelmi bánat) című darabját. És láss csodát, fantasztikusan eljátszotta. Elkezdte, a banda meg ment utána. Csak úgy fejből minden nélkül. Nem kicsit voltunk meglepve. Aztán elárulta, hogy ő zeneakadémiát végzett cigány prímás. Vajon mi lett vele, mikor bezárt a kávéház? Ki tudja?
Mi minden esetre hatan voltunk ott és ma már csak hárman élünk a társaságból. Arisztokrata barátnőm sincs már cigányozós állapotban a szerencsétlen. Pedig nagyon megérdemelte volna, hogy élvezhesse a rengeteg pénzt amit a Szlovákiában elvett birtokaiért kapott, miután a Szlovákok vissza adták, akik akkor még Csehszlovákok voltak. Ő tényleg egész felnőtt életében létminimum körül éldegélt. Disszidáltak a kitelepítésből, a férje korán meghalt és ő ott maradt 2 gyerekkel. Takarított, gyereket őrzött, varrt, szóval valahogy fenntartotta magát és a gyerekeit. Mire pénzhez jutott már beteg volt és azóta is csak egyre betegebb. Nyomorút élet.

?

Hazatérésünk utáni napok nem voltak a legszerencsésebbek. Az áhított szófát végül is kedd este szállították, B. új matracát meg szerda reggel 7-kor! Még ki se örömködtük magunkat máris rámtört a vírus nyavalya. Szegény B. átjött aztán itt is ragadt egészen tegnap délutánig. A kínokat senkinek nem kívánnám.
Viszont minden rosszban van valami jó. Én aki sokszor azt hiszem, hogy a kutya se törődik velem B.-n kívül, váratlanul nagy érdeklődést váltottam ki a nyavalyámmal. Tiszta véletlenül többen telefonáltak első nap, amikor szó szerint beszélni se tudtam a fájdalmaktól. Nos ők aztán minden nap érdeklődtek, hogy hol tartok a gyógyulásban. Az egyik szomszédom képes volt este 10-kor felhívni, hogy sötét van nálam, csak nincs valami baj? Persze nem volt teljesen sötét, de miután az ágyban feküdtem a nappaliban valóban nem égett a villany. De a legmegdöbbentőbb öreg orvos barátom volt. Nem csak ő öreg, hanem a barátságunk is. 22 éves korom óta ismerem. Persze miután a háziorvos semmi használhatót nem mondott, őt hívtam fel ötletekért. Nagyon fel volt háborodva, hogy a háziorvos, aki neki valamikor a beosztottja volt, nem jön ki hozzám. Mint utóbb kiderült képes volt a telefon könyvben utána keresni, hogy hátha megtalálja a privát számát a nőnek. Mikor ez csődöt mondott, keresni kezdett nekem egy orvost. Mint kiderült akiket megtalált azok egyik se volt Pesten. Mindezt soha el sem tudtam volna képzelni róla. Barátilag orvosi témában inkább elutasító volt, gyorsan lerázta az embert, egy "menjél orvoshoz" mondattal. Most meg ez a felhajtás. Meg vagyok hatva és tisztelve.
Így lesz a negatív élményből pozitív.

Zürich

Zürich mint olyan nem jelent nekem semmit. Egy unalmas kisváros. Beleborzongtam a gondolatba, hogy mi is lenne ha ott kellene élnem. Semennyi pénzel nem szeretném.
Persze ha az idő szép, minden elviselhetőbb. Mi annak idején "Budán" laktunk a barátnőm viszont "Pesten" lakik. Át se mentem ezúttal a tuloldara, mert még mindig jönnek az emlékek csőstől. Ha el se megyek arra, ahol tulajdonképpen az életünket éltük, munka helyeink is ott voltak, kevesebb alkalmat adok az emlékezésre.
Elég rendhagyó módon nagy kánikula fogadott minket. Melegebb van mint itt. Ez se fordult elő soha az ott töltött sok év alatt. Miután a barátnőm (86 éves) már hetek óta készülődött és várt, sikerült meglepetés szerűen érkezni. Annak idején, mikor megadtam neki az időpontot rosszul irta fel. Sajnos ilyesmi mostanság elég sokszor megesik vele. Persze állította, hogy én mondtam rosszul, de nem vitatkoztam. Kiszedtük a fagyasztóból a másnapra készült enni valót és kész. Első este megijedtem, mert Barátnőm állandóan kereste a szavakat. Néhány nap után rájöttem, hogy kijött a gyakorlatból. Olyan keveset beszél, hogy szinte elfelejti. Mire eljöttünk magyarul már nem volt semmi problémája. Németül nincs kivel gyakorolnia, a dialektust meg végképp nem érti.
Másnap volt a hivatalos születésnapom, ami az idén egybeesett a hivatalos zürichi ünneppel. Ez egy olyan augusztus 20-a ott, csak hivatalos ünnep nélkül. Mindig ilyentájt van. Újdonság volt, hogy talán a tiszteletemre?:-)))) de már pénteken elkezdték. Volt repülős bemutató és éjszaka egy félórás csodás tűzijáték. Szerencsére a balkonról remekül lehetett látni. Éjszaka aztán a városból, ami azért néhány villamos megállónyira volt tőlünk jól felhallatszott a zene. Engem nem zavart, nem is hallottam, mert ráfeküdtem szépen a jó fülemre. Hiába minden rosszban van valami jó. Csak B. mesélte, micsoda muri volt egész éjszaka. Szombaton jöttek a németországi ismerősök és szerencsére vendéglőbe mentünk enni.
Barátnőm nem csak szellemileg de fizikailag is elég gyengécske állapotban van, amit szintén nem ismer el. Hatalmas a lakás de neki elég kéthetente 3 órára egy takarítónő, ami természetesen nem elég. Mosogatógép van, de valamikor elromlott és nem kell másik, mert ő szeret mosogatni. Persze lehet, hogy tényleg szeret, de sajnos nem gyújt soha villanyt és ez meg is látszik az edényeken. Főzni soha nem tudott, de azért mindent megettünk sőt még dicsértük is, mert rossz volt nézni, mennyit dolgozik mindennel. Ha azt mondtam, eszünk a városban valamit, azt igen rossz néven vette. Az igazság az, hogy csak a harmadik, akkor már nyugdíjas férjének főzött előtte soha. Régen nem voltak ilyen problémák. Mentünk vele együtt ide-oda és közben szépen ettünk is valahol valamit. Ez most nem ment. Mintha a korral egyre inkább akarná bizonyítani, hogy ő mi mindenre képes. Szomorú látni, hogy miközben minden lehetősége meglenne kényelmesebbé tenni önmaga életét nem hajlandó elfogadni semmilyen segítséget. Valami irtózatos bizonyítási kényszere van önmaga felé. A világon sincs semmilyen igazi hozzátartozója. Igen hasonlóak vagyunk ebben, no meg abban is, hogy mellőle is sorban kihaltak a társak. Igazi barátai vagy barátnői sincsenek. Illetve akik voltak, már mind meghaltak. Magányosoknak nem szabadna ilyen sokáig élni, mert nem jó. Neki sincs nagy kedve az élethez. Egyre kevesebb dolog érdekli. Régen állandóan szólt nála a telefon, ma már ez sincs. Ha valami történne vele, talán a szomszédok észre vennék, hogy nem viszi fel az újságot. Elkeserítő az egész. Próbáltam ráterelni, hogy gondolkozzon el valami megoldáson, de elvet mindent. Vannak persze igen jó apartmanos öregotthonok, de az drága. Csak tudnám minek spórolja a röhögő örököseinek a pénzt, akikhez nem sok köze van. Én gyakrabban felhívom innen, mint azok. A lakás nagy, mondtam vegyen oda valakit. Arról szó se lehet, azt ő nem tudná elviselni, mondja. Belegondolni se szeretek, hogy mi lesz még vele.
Hétfőn minden esetre lement vásárolni és valaki kiemelte a nyitva hagyott szatyrából a pénztárcáját az összes irataival együtt. A pénz volt a legkevesebb. Csak a zár csere közel 600 frankba került. Kedden egy kávézóban voltunk ahol egy korabeli barátnővel találkoztunk. Mi eljöttünk előbb, ő meg eltévedt ott, ahol előzőleg 25 évig lakott. Nem találta a villamos megállót! Most csak attól félek, hogy előbb utóbb nem fog haza találni.
Sajnos segíteni nem tudok. Ha ott laknék az más lenne.
Amit tudtunk azért megcsináltuk. Leolvasztottuk a hűtőt és a mélyhűtőt is, ami évek óta nem volt leolvasztva. Kérdem, miért nem vettél automatát? Mert az olyan drága.:-(((
Hoztunk virág földet, a szobanövényeinek. Ha nem volt jelen, mindig pucoltam valamit egy kicsit. Többre nem adott módot.
Végül utolsó nap elmentünk hajóval Rapperswilbe. Ez közel két órányi hajóút a zürichi tavon. Irtó kellemes idő volt. Megmutogattam B-nak az ottani látnivalókat, ami nem sok, és visszajöttünk S-Bahnal. Kb. ennyi volt a nyaralás.

A vonatozás nagy kaland volt. B. élvezte a szabad nézelődést. Persze a vonatok tiszták, nem tömöttek és jól hűtöttek. Oda fele direkt fáztam a vonaton. Volt hely jegyünk is, de semmi szükség nem volt rá. Nem is ott ültünk, hanem egy kényelmes asztalos helyen, egymással szemben. Nagy előny volt számomra, hogy felrakhattam a lábam a szemközti üres ülésre.
Zürichben számomra a legnagyobb változást az jelentette, hogy az elmúlt 10 évben lecserélték az összes öreg villamost. Csodálatos, részben hűtött, részben csak szellőzhetett áramvonalas halk villamosok járnak. Persze méreg drága, de valamit valamiért. Sok S-Bahnt is építettek régebben csak komplikáltan, főleg autóval, elérhető elővárosba. Azt hiszem ma az emberek legnagyobb része tömeg közlekedik. Mikor haza induláskor reggel taxival mentünk az állomásra, semmi dugó nem volt a városban. Ilyen régen nem létezett.
Van egy olyan érzésem, hogy lezártam Zürichet, mert nemigen fogok többet oda menni, de majd meglátjuk.