?

Hazatérésünk utáni napok nem voltak a legszerencsésebbek. Az áhított szófát végül is kedd este szállították, B. új matracát meg szerda reggel 7-kor! Még ki se örömködtük magunkat máris rámtört a vírus nyavalya. Szegény B. átjött aztán itt is ragadt egészen tegnap délutánig. A kínokat senkinek nem kívánnám.
Viszont minden rosszban van valami jó. Én aki sokszor azt hiszem, hogy a kutya se törődik velem B.-n kívül, váratlanul nagy érdeklődést váltottam ki a nyavalyámmal. Tiszta véletlenül többen telefonáltak első nap, amikor szó szerint beszélni se tudtam a fájdalmaktól. Nos ők aztán minden nap érdeklődtek, hogy hol tartok a gyógyulásban. Az egyik szomszédom képes volt este 10-kor felhívni, hogy sötét van nálam, csak nincs valami baj? Persze nem volt teljesen sötét, de miután az ágyban feküdtem a nappaliban valóban nem égett a villany. De a legmegdöbbentőbb öreg orvos barátom volt. Nem csak ő öreg, hanem a barátságunk is. 22 éves korom óta ismerem. Persze miután a háziorvos semmi használhatót nem mondott, őt hívtam fel ötletekért. Nagyon fel volt háborodva, hogy a háziorvos, aki neki valamikor a beosztottja volt, nem jön ki hozzám. Mint utóbb kiderült képes volt a telefon könyvben utána keresni, hogy hátha megtalálja a privát számát a nőnek. Mikor ez csődöt mondott, keresni kezdett nekem egy orvost. Mint kiderült akiket megtalált azok egyik se volt Pesten. Mindezt soha el sem tudtam volna képzelni róla. Barátilag orvosi témában inkább elutasító volt, gyorsan lerázta az embert, egy "menjél orvoshoz" mondattal. Most meg ez a felhajtás. Meg vagyok hatva és tisztelve.
Így lesz a negatív élményből pozitív.

Zürich

Zürich mint olyan nem jelent nekem semmit. Egy unalmas kisváros. Beleborzongtam a gondolatba, hogy mi is lenne ha ott kellene élnem. Semennyi pénzel nem szeretném.
Persze ha az idő szép, minden elviselhetőbb. Mi annak idején "Budán" laktunk a barátnőm viszont "Pesten" lakik. Át se mentem ezúttal a tuloldara, mert még mindig jönnek az emlékek csőstől. Ha el se megyek arra, ahol tulajdonképpen az életünket éltük, munka helyeink is ott voltak, kevesebb alkalmat adok az emlékezésre.
Elég rendhagyó módon nagy kánikula fogadott minket. Melegebb van mint itt. Ez se fordult elő soha az ott töltött sok év alatt. Miután a barátnőm (86 éves) már hetek óta készülődött és várt, sikerült meglepetés szerűen érkezni. Annak idején, mikor megadtam neki az időpontot rosszul irta fel. Sajnos ilyesmi mostanság elég sokszor megesik vele. Persze állította, hogy én mondtam rosszul, de nem vitatkoztam. Kiszedtük a fagyasztóból a másnapra készült enni valót és kész. Első este megijedtem, mert Barátnőm állandóan kereste a szavakat. Néhány nap után rájöttem, hogy kijött a gyakorlatból. Olyan keveset beszél, hogy szinte elfelejti. Mire eljöttünk magyarul már nem volt semmi problémája. Németül nincs kivel gyakorolnia, a dialektust meg végképp nem érti.
Másnap volt a hivatalos születésnapom, ami az idén egybeesett a hivatalos zürichi ünneppel. Ez egy olyan augusztus 20-a ott, csak hivatalos ünnep nélkül. Mindig ilyentájt van. Újdonság volt, hogy talán a tiszteletemre?:-)))) de már pénteken elkezdték. Volt repülős bemutató és éjszaka egy félórás csodás tűzijáték. Szerencsére a balkonról remekül lehetett látni. Éjszaka aztán a városból, ami azért néhány villamos megállónyira volt tőlünk jól felhallatszott a zene. Engem nem zavart, nem is hallottam, mert ráfeküdtem szépen a jó fülemre. Hiába minden rosszban van valami jó. Csak B. mesélte, micsoda muri volt egész éjszaka. Szombaton jöttek a németországi ismerősök és szerencsére vendéglőbe mentünk enni.
Barátnőm nem csak szellemileg de fizikailag is elég gyengécske állapotban van, amit szintén nem ismer el. Hatalmas a lakás de neki elég kéthetente 3 órára egy takarítónő, ami természetesen nem elég. Mosogatógép van, de valamikor elromlott és nem kell másik, mert ő szeret mosogatni. Persze lehet, hogy tényleg szeret, de sajnos nem gyújt soha villanyt és ez meg is látszik az edényeken. Főzni soha nem tudott, de azért mindent megettünk sőt még dicsértük is, mert rossz volt nézni, mennyit dolgozik mindennel. Ha azt mondtam, eszünk a városban valamit, azt igen rossz néven vette. Az igazság az, hogy csak a harmadik, akkor már nyugdíjas férjének főzött előtte soha. Régen nem voltak ilyen problémák. Mentünk vele együtt ide-oda és közben szépen ettünk is valahol valamit. Ez most nem ment. Mintha a korral egyre inkább akarná bizonyítani, hogy ő mi mindenre képes. Szomorú látni, hogy miközben minden lehetősége meglenne kényelmesebbé tenni önmaga életét nem hajlandó elfogadni semmilyen segítséget. Valami irtózatos bizonyítási kényszere van önmaga felé. A világon sincs semmilyen igazi hozzátartozója. Igen hasonlóak vagyunk ebben, no meg abban is, hogy mellőle is sorban kihaltak a társak. Igazi barátai vagy barátnői sincsenek. Illetve akik voltak, már mind meghaltak. Magányosoknak nem szabadna ilyen sokáig élni, mert nem jó. Neki sincs nagy kedve az élethez. Egyre kevesebb dolog érdekli. Régen állandóan szólt nála a telefon, ma már ez sincs. Ha valami történne vele, talán a szomszédok észre vennék, hogy nem viszi fel az újságot. Elkeserítő az egész. Próbáltam ráterelni, hogy gondolkozzon el valami megoldáson, de elvet mindent. Vannak persze igen jó apartmanos öregotthonok, de az drága. Csak tudnám minek spórolja a röhögő örököseinek a pénzt, akikhez nem sok köze van. Én gyakrabban felhívom innen, mint azok. A lakás nagy, mondtam vegyen oda valakit. Arról szó se lehet, azt ő nem tudná elviselni, mondja. Belegondolni se szeretek, hogy mi lesz még vele.
Hétfőn minden esetre lement vásárolni és valaki kiemelte a nyitva hagyott szatyrából a pénztárcáját az összes irataival együtt. A pénz volt a legkevesebb. Csak a zár csere közel 600 frankba került. Kedden egy kávézóban voltunk ahol egy korabeli barátnővel találkoztunk. Mi eljöttünk előbb, ő meg eltévedt ott, ahol előzőleg 25 évig lakott. Nem találta a villamos megállót! Most csak attól félek, hogy előbb utóbb nem fog haza találni.
Sajnos segíteni nem tudok. Ha ott laknék az más lenne.
Amit tudtunk azért megcsináltuk. Leolvasztottuk a hűtőt és a mélyhűtőt is, ami évek óta nem volt leolvasztva. Kérdem, miért nem vettél automatát? Mert az olyan drága.:-(((
Hoztunk virág földet, a szobanövényeinek. Ha nem volt jelen, mindig pucoltam valamit egy kicsit. Többre nem adott módot.
Végül utolsó nap elmentünk hajóval Rapperswilbe. Ez közel két órányi hajóút a zürichi tavon. Irtó kellemes idő volt. Megmutogattam B-nak az ottani látnivalókat, ami nem sok, és visszajöttünk S-Bahnal. Kb. ennyi volt a nyaralás.

A vonatozás nagy kaland volt. B. élvezte a szabad nézelődést. Persze a vonatok tiszták, nem tömöttek és jól hűtöttek. Oda fele direkt fáztam a vonaton. Volt hely jegyünk is, de semmi szükség nem volt rá. Nem is ott ültünk, hanem egy kényelmes asztalos helyen, egymással szemben. Nagy előny volt számomra, hogy felrakhattam a lábam a szemközti üres ülésre.
Zürichben számomra a legnagyobb változást az jelentette, hogy az elmúlt 10 évben lecserélték az összes öreg villamost. Csodálatos, részben hűtött, részben csak szellőzhetett áramvonalas halk villamosok járnak. Persze méreg drága, de valamit valamiért. Sok S-Bahnt is építettek régebben csak komplikáltan, főleg autóval, elérhető elővárosba. Azt hiszem ma az emberek legnagyobb része tömeg közlekedik. Mikor haza induláskor reggel taxival mentünk az állomásra, semmi dugó nem volt a városban. Ilyen régen nem létezett.
Van egy olyan érzésem, hogy lezártam Zürichet, mert nemigen fogok többet oda menni, de majd meglátjuk.

Zűrös hét

Ahogy kezdődött a hét a szófával úgy folytatódott. Televízió szolgáltató váltás a t-homera. Szerelő telefonál és jön is csütörtökön. Erősen izgultam, hogy majd lesz új tv és elmegy az internet. Majdnem bejött. Asztali gép nem veszi a jelet. A hiba persze nálunk, miután a laptopon rendben van minden. Csak a laptop nincs rendben. Újratelepítés óta semmi se olyan mint régen. Persze meg kell szokni, a kedvenceket össze kell vadászni, de eddig nem volt fontos. Ráadásul ezen a betűk se világítanak. A jót gyorsan megszokja az ember, mint pl. a világítós betűket. Pénteken jött a szakértő, próbált ezt meg azt, de nem megy. Igaz már jó múltkoriban is rebesgette az újratelepítést, most viszont nincs pardon. Gép el, majd ha hazajöttünk hozza vissza. Miközben ő itt próbálkozik, B. asszisztál, hozzám ketten jönnek, nem együtt és nem egyszerre. A második látogatóval átrendezzük a nappali szőnyegeit. Eredmény: kettő kimarad. Egész délután "üzemben" vagyok.
Ma reggel, illetve kora délelőtt rohanás vásárolni, gyors ebéd, feleslegessé vált szőnyegek átszállítása és lerakása B.-nál, majd temetés. Nem közeli hozzátartozó, Férjem unokaöccse, akivel majdnem semmi kapcsolatunk nem volt. A bátyjával viszont annál több, mind a mai napig is. Ergo erkölcsi kötelesség elmenni. Margithidnál óriási a gubanc, épp hogy csak odaértünk. Szerencsére az eső nem esett csak lógatta a lábát.
Haza jövök, van egy üzenet a telefonomon. Nagyon közeli jó barátnak meghalt Amerikában a bátyja. Hosszú telefon, miszerint ez van, bele kell nyugodni. Bátya 90 éves volt. Nézem a neten, hazai hírekben amerikai hivatkozással nekrológ. Kicsit felmegy a vérnyomásom, mert az amerikai cikkben pontosan leírták a holt és mikort a nem kevés kacskaringóval bíró életéről, a honi változatban rengeteg a pontatlanság és pongyolaság. Hívom megint a barátomat, mondom, hogy szóljon már az illetékes újságnak. Nincs ereje, hagyjuk az egészet. Jó. Különben neki valaki ismerős szólt ma kora reggel a közértben, hogy meghalt a bátyja. A gyerekei csak később telefonáltak Amerikából.
Közben telefonon értesülök, hogy a kedden Zürichbe küldött csomagom már csütörtökön megérkezett. Ilyet még nem is hallottam. Egy normál postai könyv csomag 2 nap alatt! Hihetetlen!
Este aztán a tv-nél jól elszundikáltam a tv előtt a krimin. Szerencsére mielőtt kikapcsoltam megnéztem a műsort és felfedeztem, hogy Nicolaus Harnoncourt egy tanvezénylést tart a venezuelai ifjúsági zenekarnak. Beethoven V. szimfónia. Ez ugye olyan mint egy sláger, ezerszer hallott darab. De, hogy Harnoncourt miket mesélt hozzá az hihetetlen. Teljesen új fülekkel hallgattam. Sajnos csak egy félórás műsor volt, pedig még bírtam volna egy jó ideig alvás nélkül. Milyen kár, hogy csak nagy ritkán lehet ilyesmit elcsípni valahol. Persze nincsenek illuzióim, az ifjuság ilyesmit garantáltan nem néz és nem hallgat. Szerencsés voltam, engem mindig vittek hangversenyre és Apám igyekezett fel is készíteni előtte. Persze ő nem volt egy Harnoncourt.

Panasz

Nem elég, hogy egyre ősziesebbre fordul az idő, még a szófámat is elvitték.
Jött ma reggel 9-re a kárpitos két emberével. Pillanatok alatt szétszedték és már vitték is a leromlott jószágot. Aztán átmenetileg jól elfoglaltam magam és B.-t is természetesen a szőnyegek átrendezésével. Már régóta motoszkált a fejemben a dolog, de amíg itt terpeszkedett a szófa, nem lehetett vele foglalkozni. Aztán dél lett, ebédet csináltam, majd B kivételesen korán elment. Én meg elkezdtem itt kóvályogni a lakásban mint libafos a levegőben. Egyszerűen nem találtam a helyem. Ültem ide meg oda, de sehol se esett jól az olvasás, nem tudtam aludni, szóval pocsék kedvem lett. Végül már azon gondolkoztam, hogy átmegyek B-hez. Természetesen aztán meggyőztem magam, hogy nem lehet most egy hétig megfutamodni itthonról.
Miután már elég pocsék volt a hangulatom, felhívott egy barátnőm 80+ évjárat. Panaszkodott, nem is ok nélkül. Tudom, hogy elég pocsék egészségi állapotban van. De aztán egyszer csak el kezdi mondogatni, hogy ő mennyire fél a haláltól. Miért? Kérdem rögvest, mert szerintem ez a mi korunkban már nem annyira borzalmas gondolat.
Hogy ha meghalok vége lesz mindennek, mondja. Azt hiszem komoly bajok kezdődnek a fejében. Aminek nála vége lesz, az egy rossz kapcsolat, valamint rengeteg fájdalommal járó betegségei. Ezt sajnálja itt hagyni? Nem értem az embereket. Azt hiszem, hogy a haláltól nem félek. Ha egyszer már semmit nem tudnék csinálni, mert minden mozdulat fájna, inkább siettetném azt hiszem. Na de majd meglátom. Addig meg Carpe diem!

Bulvár

Felém mostanában nem történik semmi. Viszont tegnap volt a svéd tronörökösnő esküvője. Ezt természetesen lelkesen néztem videóról.
A mamája 34 éve, ugyanezen a napon esküdött. Akkoriban még nagy volt az izgalom, mert ugye ő nem arisztokrata. Amíg az öreg svéd király élt, a tronörökös, aki az unokája volt, nem vehette feleségül a nagy szerelmét. Aztán az öreg király meghalt, az unoka lett a svéd király és mint király elvette Silvia Sommerlathot feleségül, akit a müncheni Olimpián mint hostest ismert meg. Hab a tortán, hogy Silvia feltűnően szép nő volt és még most is remekül néz ki.
A történelem kicsit ismétli magát. Viktória a svéd tronörökösnő, aki miatt megváltoztatták a törvényt, hogy nő is örökölheti ma már a trónt. Ő volt az elsőszülött és a szülők féltek, hogy esetleg már nem is lesz fiú gyerek, így meggyőzték a parlamentet, hogy változtassanak a törvényen. Végül lett aztán egy fiú gyerek is, de azért Viktória maradt a tronörökösnő.
A skandináv királyságok nagyon normálisak. Nyoma sincs az angoloknál tapasztalható cirkuszoknak. Normális hétköznapi emberekként élnek a királyi ház tagjai. Hatalmuk se igen van. Reprezentálnak és jótékonyodnak. Biztos kevesebbe kerül a király, mint egy köztársasági elnök eltartása.
Az eljegyzés tavaly volt. A papa 7 évig nem adta belegyezését mert nem tetszett neki a pasi. Igaza van, nekem se tetszik. Egy kis svéd faluból jött és Viktoria személyi trénerje volt. Hogy mit tréningeztek, ki tudja, igen csak gyengécske cingár legénynek tűnik. Ráadásul valami vele született vesebaja is van, tavaly kapta meg az apja egyik veséjét. Én se ilyet kívánnék a lányomnak ha lenne. Közben az ifjú pár már évek óta együtt élt. Hiába ez ugye Svédország.
A tegnapi esküvő egy hatalmas népünnepély volt. Viktória nagyon népszerű, okos, sokat tanult, ami nem volt eddig jellemző a királyi család tagjaira.:-(
A tv kommentátorok szerint 250ezer ember volt az utcákon. Szerencsére nem esett az eső. Így a szertartás után lehetett nyitott kocsiba kocsikázni, majd a parádé hajón hajókázni. A hajón valódi matrózok eveznek, vannak köztük női matrózok is. Ugyanez vonatkozik a katonaságra is.
A templomba bevonulás felért egy divat bemutatóval. Rengeteg királyi és más arisztokrata rokon van, akik szép számban meg is jelentek. Csodálatos ruhák voltak, meg szörnyű is egy-kettő. A holland Beatrix lehetne mindig az elrettentő példa. A dán Margaréta meg a követendő. Kb. egyidősek, de ég és föld.
Sajnos az esti vacsoráról és buliról már nem közvetített a tv. Pedig nagyon megnéztem volna. Azt se tudom mi volt a menü, valamint, hogy kik zenéltek.
34 évvel ezelőtt ABBA szolgáltatta a talp alá valót. Kénytelen leszek beleolvasni a svéd pletyka lapokba, hátha kiderül valami. És ugye jó nekem. Más gondom nincs, jelenleg!:-)))

Itt a nyár!

Mit csinál ilyenkor egy városlakó? Sorra veszi az elintézetlen ügyeit, amit az eső miatt tologatott maga előtt. Tegnap B.-nak kellett igazolni, hogy még él, így végigdöcögtük a várost buszon. Ma változatosabb program volt.
Mikor valami kerek születésnap közeleg, akkor ünneplem magam. Az idén pl. a 10 éves szófám méregdrága felújításával és áthúzatásával. Kora tavasszal még mondogattam, hogy ugyan már, a hátralévő időre jó lesz ez már így ahogy van. De ahogy a nap egyre többet besüt a lakásba, annál inkább rájöttem, hogy már nem tudom ezt így nézegetni + le is van ülve helyenként, ahol állandóan pihentetem a hátsó felemet. Végre lett megfelelőnek tűnő kárpitos a Klauzál téren székel. Persze illene előleget adni. Nagy nehezen egymásra találtunk telefonon. Mikor menjek? Kedden 8-9 között, volt a válasz. Azt nem, mondtam én. Végül kialkudtam, hogy 10-11 közt. Így ma a másik busz vonalat próbáltam. Sokkal gyorsabb volt mint a tegnapi. Számomra hajnali kelés volt, miután útközben még a bankba is be kellett menni pénzért. Onnan aztán már kellemes séta volt, szigorúan az árnyékos oldalon, a belváros.
Benéztem a butikosomhoz, aki majd rosszul lett, mikor meglátta, hogy a tőle 10 éve vett ruha van rajtam. Végül közölte, hogy a ruhával rajtam semmi baj, csak hülye az a kereskedő, aki olyan ruhát árul, amit 10 évig lehet hordani.:-)))
Elmeséltem melyik ruha tetszett, de az szerencsémre már elvitte más. Nem hoz be szériákat a nő, soha nem jön velem szembe semmi amit nála vettem. No de aztán csak beleszerettem valamibe. Remek hátszelem volt, mert B. is nagyon jónak találta a holmit, szóval vettem magamnak a szófa mellé egy topot a hozzá való kabátkával. Most aztán kész az ünneplés, mert még csődbe megyek.
Gyors ebéd után, újabb kirándulás indult, ezúttal B. visszereinek a nyomát mutogattuk meg az orvosának. Nagy volt az öröm és elragadtatás az orvos részéről. Lett mindjárt ultrahangos vizsgálat meg fénykép. Egyetemen ad elő a pasi és szemléltető képeket csinált folyamatosan B lábáról. Nem vitás szörnyűséges volt az eredeti állapot. Valódi siker élmény lehet egy ilyet helyre hozni. Orvoshoz tűző napon sétáltunk a Margit körúton. Valódi mazochisták vagyunk. Vissza fele rövid be kukk a Mammutba. Postán a levél feladásnál csak 21 szám volt előttünk. Szerencsére volt szék és klíma is. Egyébként intelligens posta. Külön számot lehet húzni a csak levél feladáshoz 5 darabig. Ilyennel még nem találkoztam máshol. Végül B. még a Szaturnba vágyott menni én meg kint leroskadtam egy padra. A lábam körül negyvenes takarítónő törölte a követ. Érdeklődött hány óra, sóhajtozott és szóba elegyedtünk. Én még ilyet nem hallottam. Azt mondta, hogy napi 12 órát dolgozik minden nap! 12 órát csak talpon maradni is rettenetesen sok, hát még csinálni is valamit közben. Nem panaszkodott, csak tényként közölte a kérdésemre. Magamban nagyon sajnáltam szegényt.
Itthon megszámláltam a vízhólyagjaimat a lábamon és örültem, hogy holnap nem kell menni sehova, csak felkelni hajnalban és várni a vizkárokat elhárító mestert.

Divatbemutató

Sok évvel ezelőtt, lelkes vevője voltam egy belvárosi divat butiknak. Nagyon ügyes tulajdonosa van, aki akkor se mondta fel velem a barátságot, mikor már évek óta nem vásároltam nála. Így meghívott a mai divat bemutatójára.
Meglepetésemre rengeteg ember volt, már alig jutott szék nekem és még utána is csak hordták a székeket valahonnan. Aztán elkezdődött a bemutató. Összesen 3 hivatásos szuperjóalakú vékony magas manöken volt, a többiek olyan 80-100 kiló közti hölgyek voltak. Mi tagadás ennek a butiknak nem a fiatalok a vásárló közönsége, bár a hivatásosak mutattak be jócskán szuper mini szoknyákat is. Szóval a teltebb hölgyek jöttek mentek a közönség előtt a divatos ruhákban. Elég kiábrándító volt néha. Rengő gyomor és has a francia divat csodákban se mutatós, de fő az önbizalom. Voltak fiatal teltek meg korosabbak is. Közülük kettő, már olyan rozogán járt, hogy még én is fürgébben futkostam volna a ruhákban.
Tulajnő szemlátomást a vevő és baráti köréből toborozta a manökeneket. Utána nagy volt a siker, a közönség szinte betolult az üzletbe a tulajnőről és a segítőjéről már folyt a víz. Szemlátomást nagy ötlet volt nem a szuperkarcsu lánykákon bemutatni a dolgokat az idősebb korosztálynak.
Én majd a jövő héten benézek, addig reménykedem, hogy ami nekem tetszett az nem is lesz az én méretemben.