Zűrös hét

Ahogy kezdődött a hét a szófával úgy folytatódott. Televízió szolgáltató váltás a t-homera. Szerelő telefonál és jön is csütörtökön. Erősen izgultam, hogy majd lesz új tv és elmegy az internet. Majdnem bejött. Asztali gép nem veszi a jelet. A hiba persze nálunk, miután a laptopon rendben van minden. Csak a laptop nincs rendben. Újratelepítés óta semmi se olyan mint régen. Persze meg kell szokni, a kedvenceket össze kell vadászni, de eddig nem volt fontos. Ráadásul ezen a betűk se világítanak. A jót gyorsan megszokja az ember, mint pl. a világítós betűket. Pénteken jött a szakértő, próbált ezt meg azt, de nem megy. Igaz már jó múltkoriban is rebesgette az újratelepítést, most viszont nincs pardon. Gép el, majd ha hazajöttünk hozza vissza. Miközben ő itt próbálkozik, B. asszisztál, hozzám ketten jönnek, nem együtt és nem egyszerre. A második látogatóval átrendezzük a nappali szőnyegeit. Eredmény: kettő kimarad. Egész délután "üzemben" vagyok.
Ma reggel, illetve kora délelőtt rohanás vásárolni, gyors ebéd, feleslegessé vált szőnyegek átszállítása és lerakása B.-nál, majd temetés. Nem közeli hozzátartozó, Férjem unokaöccse, akivel majdnem semmi kapcsolatunk nem volt. A bátyjával viszont annál több, mind a mai napig is. Ergo erkölcsi kötelesség elmenni. Margithidnál óriási a gubanc, épp hogy csak odaértünk. Szerencsére az eső nem esett csak lógatta a lábát.
Haza jövök, van egy üzenet a telefonomon. Nagyon közeli jó barátnak meghalt Amerikában a bátyja. Hosszú telefon, miszerint ez van, bele kell nyugodni. Bátya 90 éves volt. Nézem a neten, hazai hírekben amerikai hivatkozással nekrológ. Kicsit felmegy a vérnyomásom, mert az amerikai cikkben pontosan leírták a holt és mikort a nem kevés kacskaringóval bíró életéről, a honi változatban rengeteg a pontatlanság és pongyolaság. Hívom megint a barátomat, mondom, hogy szóljon már az illetékes újságnak. Nincs ereje, hagyjuk az egészet. Jó. Különben neki valaki ismerős szólt ma kora reggel a közértben, hogy meghalt a bátyja. A gyerekei csak később telefonáltak Amerikából.
Közben telefonon értesülök, hogy a kedden Zürichbe küldött csomagom már csütörtökön megérkezett. Ilyet még nem is hallottam. Egy normál postai könyv csomag 2 nap alatt! Hihetetlen!
Este aztán a tv-nél jól elszundikáltam a tv előtt a krimin. Szerencsére mielőtt kikapcsoltam megnéztem a műsort és felfedeztem, hogy Nicolaus Harnoncourt egy tanvezénylést tart a venezuelai ifjúsági zenekarnak. Beethoven V. szimfónia. Ez ugye olyan mint egy sláger, ezerszer hallott darab. De, hogy Harnoncourt miket mesélt hozzá az hihetetlen. Teljesen új fülekkel hallgattam. Sajnos csak egy félórás műsor volt, pedig még bírtam volna egy jó ideig alvás nélkül. Milyen kár, hogy csak nagy ritkán lehet ilyesmit elcsípni valahol. Persze nincsenek illuzióim, az ifjuság ilyesmit garantáltan nem néz és nem hallgat. Szerencsés voltam, engem mindig vittek hangversenyre és Apám igyekezett fel is készíteni előtte. Persze ő nem volt egy Harnoncourt.

Panasz

Nem elég, hogy egyre ősziesebbre fordul az idő, még a szófámat is elvitték.
Jött ma reggel 9-re a kárpitos két emberével. Pillanatok alatt szétszedték és már vitték is a leromlott jószágot. Aztán átmenetileg jól elfoglaltam magam és B.-t is természetesen a szőnyegek átrendezésével. Már régóta motoszkált a fejemben a dolog, de amíg itt terpeszkedett a szófa, nem lehetett vele foglalkozni. Aztán dél lett, ebédet csináltam, majd B kivételesen korán elment. Én meg elkezdtem itt kóvályogni a lakásban mint libafos a levegőben. Egyszerűen nem találtam a helyem. Ültem ide meg oda, de sehol se esett jól az olvasás, nem tudtam aludni, szóval pocsék kedvem lett. Végül már azon gondolkoztam, hogy átmegyek B-hez. Természetesen aztán meggyőztem magam, hogy nem lehet most egy hétig megfutamodni itthonról.
Miután már elég pocsék volt a hangulatom, felhívott egy barátnőm 80+ évjárat. Panaszkodott, nem is ok nélkül. Tudom, hogy elég pocsék egészségi állapotban van. De aztán egyszer csak el kezdi mondogatni, hogy ő mennyire fél a haláltól. Miért? Kérdem rögvest, mert szerintem ez a mi korunkban már nem annyira borzalmas gondolat.
Hogy ha meghalok vége lesz mindennek, mondja. Azt hiszem komoly bajok kezdődnek a fejében. Aminek nála vége lesz, az egy rossz kapcsolat, valamint rengeteg fájdalommal járó betegségei. Ezt sajnálja itt hagyni? Nem értem az embereket. Azt hiszem, hogy a haláltól nem félek. Ha egyszer már semmit nem tudnék csinálni, mert minden mozdulat fájna, inkább siettetném azt hiszem. Na de majd meglátom. Addig meg Carpe diem!

Bulvár

Felém mostanában nem történik semmi. Viszont tegnap volt a svéd tronörökösnő esküvője. Ezt természetesen lelkesen néztem videóról.
A mamája 34 éve, ugyanezen a napon esküdött. Akkoriban még nagy volt az izgalom, mert ugye ő nem arisztokrata. Amíg az öreg svéd király élt, a tronörökös, aki az unokája volt, nem vehette feleségül a nagy szerelmét. Aztán az öreg király meghalt, az unoka lett a svéd király és mint király elvette Silvia Sommerlathot feleségül, akit a müncheni Olimpián mint hostest ismert meg. Hab a tortán, hogy Silvia feltűnően szép nő volt és még most is remekül néz ki.
A történelem kicsit ismétli magát. Viktória a svéd tronörökösnő, aki miatt megváltoztatták a törvényt, hogy nő is örökölheti ma már a trónt. Ő volt az elsőszülött és a szülők féltek, hogy esetleg már nem is lesz fiú gyerek, így meggyőzték a parlamentet, hogy változtassanak a törvényen. Végül lett aztán egy fiú gyerek is, de azért Viktória maradt a tronörökösnő.
A skandináv királyságok nagyon normálisak. Nyoma sincs az angoloknál tapasztalható cirkuszoknak. Normális hétköznapi emberekként élnek a királyi ház tagjai. Hatalmuk se igen van. Reprezentálnak és jótékonyodnak. Biztos kevesebbe kerül a király, mint egy köztársasági elnök eltartása.
Az eljegyzés tavaly volt. A papa 7 évig nem adta belegyezését mert nem tetszett neki a pasi. Igaza van, nekem se tetszik. Egy kis svéd faluból jött és Viktoria személyi trénerje volt. Hogy mit tréningeztek, ki tudja, igen csak gyengécske cingár legénynek tűnik. Ráadásul valami vele született vesebaja is van, tavaly kapta meg az apja egyik veséjét. Én se ilyet kívánnék a lányomnak ha lenne. Közben az ifjú pár már évek óta együtt élt. Hiába ez ugye Svédország.
A tegnapi esküvő egy hatalmas népünnepély volt. Viktória nagyon népszerű, okos, sokat tanult, ami nem volt eddig jellemző a királyi család tagjaira.:-(
A tv kommentátorok szerint 250ezer ember volt az utcákon. Szerencsére nem esett az eső. Így a szertartás után lehetett nyitott kocsiba kocsikázni, majd a parádé hajón hajókázni. A hajón valódi matrózok eveznek, vannak köztük női matrózok is. Ugyanez vonatkozik a katonaságra is.
A templomba bevonulás felért egy divat bemutatóval. Rengeteg királyi és más arisztokrata rokon van, akik szép számban meg is jelentek. Csodálatos ruhák voltak, meg szörnyű is egy-kettő. A holland Beatrix lehetne mindig az elrettentő példa. A dán Margaréta meg a követendő. Kb. egyidősek, de ég és föld.
Sajnos az esti vacsoráról és buliról már nem közvetített a tv. Pedig nagyon megnéztem volna. Azt se tudom mi volt a menü, valamint, hogy kik zenéltek.
34 évvel ezelőtt ABBA szolgáltatta a talp alá valót. Kénytelen leszek beleolvasni a svéd pletyka lapokba, hátha kiderül valami. És ugye jó nekem. Más gondom nincs, jelenleg!:-)))

Itt a nyár!

Mit csinál ilyenkor egy városlakó? Sorra veszi az elintézetlen ügyeit, amit az eső miatt tologatott maga előtt. Tegnap B.-nak kellett igazolni, hogy még él, így végigdöcögtük a várost buszon. Ma változatosabb program volt.
Mikor valami kerek születésnap közeleg, akkor ünneplem magam. Az idén pl. a 10 éves szófám méregdrága felújításával és áthúzatásával. Kora tavasszal még mondogattam, hogy ugyan már, a hátralévő időre jó lesz ez már így ahogy van. De ahogy a nap egyre többet besüt a lakásba, annál inkább rájöttem, hogy már nem tudom ezt így nézegetni + le is van ülve helyenként, ahol állandóan pihentetem a hátsó felemet. Végre lett megfelelőnek tűnő kárpitos a Klauzál téren székel. Persze illene előleget adni. Nagy nehezen egymásra találtunk telefonon. Mikor menjek? Kedden 8-9 között, volt a válasz. Azt nem, mondtam én. Végül kialkudtam, hogy 10-11 közt. Így ma a másik busz vonalat próbáltam. Sokkal gyorsabb volt mint a tegnapi. Számomra hajnali kelés volt, miután útközben még a bankba is be kellett menni pénzért. Onnan aztán már kellemes séta volt, szigorúan az árnyékos oldalon, a belváros.
Benéztem a butikosomhoz, aki majd rosszul lett, mikor meglátta, hogy a tőle 10 éve vett ruha van rajtam. Végül közölte, hogy a ruhával rajtam semmi baj, csak hülye az a kereskedő, aki olyan ruhát árul, amit 10 évig lehet hordani.:-)))
Elmeséltem melyik ruha tetszett, de az szerencsémre már elvitte más. Nem hoz be szériákat a nő, soha nem jön velem szembe semmi amit nála vettem. No de aztán csak beleszerettem valamibe. Remek hátszelem volt, mert B. is nagyon jónak találta a holmit, szóval vettem magamnak a szófa mellé egy topot a hozzá való kabátkával. Most aztán kész az ünneplés, mert még csődbe megyek.
Gyors ebéd után, újabb kirándulás indult, ezúttal B. visszereinek a nyomát mutogattuk meg az orvosának. Nagy volt az öröm és elragadtatás az orvos részéről. Lett mindjárt ultrahangos vizsgálat meg fénykép. Egyetemen ad elő a pasi és szemléltető képeket csinált folyamatosan B lábáról. Nem vitás szörnyűséges volt az eredeti állapot. Valódi siker élmény lehet egy ilyet helyre hozni. Orvoshoz tűző napon sétáltunk a Margit körúton. Valódi mazochisták vagyunk. Vissza fele rövid be kukk a Mammutba. Postán a levél feladásnál csak 21 szám volt előttünk. Szerencsére volt szék és klíma is. Egyébként intelligens posta. Külön számot lehet húzni a csak levél feladáshoz 5 darabig. Ilyennel még nem találkoztam máshol. Végül B. még a Szaturnba vágyott menni én meg kint leroskadtam egy padra. A lábam körül negyvenes takarítónő törölte a követ. Érdeklődött hány óra, sóhajtozott és szóba elegyedtünk. Én még ilyet nem hallottam. Azt mondta, hogy napi 12 órát dolgozik minden nap! 12 órát csak talpon maradni is rettenetesen sok, hát még csinálni is valamit közben. Nem panaszkodott, csak tényként közölte a kérdésemre. Magamban nagyon sajnáltam szegényt.
Itthon megszámláltam a vízhólyagjaimat a lábamon és örültem, hogy holnap nem kell menni sehova, csak felkelni hajnalban és várni a vizkárokat elhárító mestert.

Divatbemutató

Sok évvel ezelőtt, lelkes vevője voltam egy belvárosi divat butiknak. Nagyon ügyes tulajdonosa van, aki akkor se mondta fel velem a barátságot, mikor már évek óta nem vásároltam nála. Így meghívott a mai divat bemutatójára.
Meglepetésemre rengeteg ember volt, már alig jutott szék nekem és még utána is csak hordták a székeket valahonnan. Aztán elkezdődött a bemutató. Összesen 3 hivatásos szuperjóalakú vékony magas manöken volt, a többiek olyan 80-100 kiló közti hölgyek voltak. Mi tagadás ennek a butiknak nem a fiatalok a vásárló közönsége, bár a hivatásosak mutattak be jócskán szuper mini szoknyákat is. Szóval a teltebb hölgyek jöttek mentek a közönség előtt a divatos ruhákban. Elég kiábrándító volt néha. Rengő gyomor és has a francia divat csodákban se mutatós, de fő az önbizalom. Voltak fiatal teltek meg korosabbak is. Közülük kettő, már olyan rozogán járt, hogy még én is fürgébben futkostam volna a ruhákban.
Tulajnő szemlátomást a vevő és baráti köréből toborozta a manökeneket. Utána nagy volt a siker, a közönség szinte betolult az üzletbe a tulajnőről és a segítőjéről már folyt a víz. Szemlátomást nagy ötlet volt nem a szuperkarcsu lánykákon bemutatni a dolgokat az idősebb korosztálynak.
Én majd a jövő héten benézek, addig reménykedem, hogy ami nekem tetszett az nem is lesz az én méretemben.

Net nélkűl élni???

Péntek délután, mikor is máskor??? Elment a net. Ma délelőtt jött a matávos és kicserélte az adsl akármit. Két napig komoly elvonási tüneteink kezdtek lenni. Szinte 10 percenként jutott eszünkbe valamit, amit okvetlen meg kellene nézni a neten. Jól rászoktunk, az biztos. Sose gondoltam, hogy öreg koromra leszek szenvedély beteg.
Közben eszembe jutott egy tv műsor, amit a német RTL adott egyszer. Egy családnál 72 órás net, tv meg minden szünetet csináltak. Öt tagú családnál 4 tv, 3 pc, 2 játék konzol, 6 mobil telefon és 3 ipod volt. Mindezt becsomagolták és elszállították péntek délben. A lakást bekamerázták és figyelték a fejleményeket. Az asszony viselte a legjobban a dolgot. Mosott, takarított, vasalt, a végén még a szekrényeket is rendbe rakta. Nem úgy a többiek. A feszültség egyre nagyobb lett, nyúltak ide-oda a lakásban és holtra unták magukat. A gyerekek egy idő után veszekedni kezdtek, semmiségeken. Végül vasárnap felcuccoltak és kirándulni mentek, amire senki nem emlékezett, hogy valaha is megtörtént volna előtte.
Persze olvasni egyiknek se jutott eszébe. Végül egyöntetűen kijelentették, hogy ilyen kísérletre többé nem vállalkoznának.
Nálam azért ennyire nem volt drámai a helyzet, de kétségtelenűl többet olvastam (könyvet) mint máskor és jó sok kereszt rejtvényt megfejtettem. Tv-t is többet néztem. Nagyon hiányzott a lehetőség, hogy ideüljek a géphez.

Azon elmélkedem itt magamban, hogy az emberek olyan felelőtlenek önmagukkal szemben. Az Osztrák újság címoldalán áll, hogy egy 8 éves kisfiút halálra gázolt egy autó a zebrán. Szörnyű dolog, mint sok ezer más gázolásos baleset. A sofőrt meg kell büntetni vagy talán nem is. Nem tudom, a kisfiú ment át az úton, vagy csak kirohant. Ha kirohant nem sok esély van megállni, mert azért minden zebra előtt nem lehet teljesen lefékezni. De nem is ezen van a lényeg. Azt kellene talán a gyerekeknek, no meg a felnőtteknek is általában megtanítani, hogy csak magukban bízzanak. Tudom van őrangyal is, de nem érdemes szegényt túlstrapálni. Tehát aki átmegy egy úton nézzen szét. Ne higgye, hogy majd XY megáll, mert ott a zebra. Ne YX-ra bízza az életét és a testi épségét, mert mindenki legelső sorban önmagáért felelős.
Természetesen tovább lehetne vinni ezt a gondolatot. Ne beizzunk pl. a bankokban és ne vegyünk fel felelőtlenül kölcsönöket pl. Még a legjobbindulatu bank se ismer engem, nem tudja a pénz költési szokásaimat, tehát nem tudja józanul megítélni, hogy tudom-e majd fizetni a részleteket vagy sem. Ezt csakis és kizárólag én tudhatom és az én felelőségem.
Ha ez az önmagunkért maximálisan felelősséget vállalás elterjedne a világban, mennyivel kevesebb dühöngés szitkozódás és ujjal mutogatás lenne, ergo mennyivel kellemesebb társadalmi klímában élhetnénk.
Normális körülmények közt, tehát nem diktatúrában, nem az állam tehet az egyén jó- vagy rossz létéről, hanem mindenki saját maga. Tudom ezt sokan nem szeretik hallani sem, pedig így van. Fejlettebb demokráciában ez természetes. Sajnos már nem érem meg, mire ez nálunk is azzá válik.:-(((