Vendégek

Tegnap behoztam a január elsejei ebédet. Állandó vendégeim, férjem unokaöccse és a barátja. Újév napján mindig bolondozunk. Egyszer még magányos koromban mikor csak mi ketten voltunk az unokaöccs és én, kitaláltam, hogy vessen kártyát. Ugyanis anyósom és a nővére faluhelyen lelkes kártyavetők voltak, ami nem kevés tojást, zsírt meg egyebet hozott a házhoz a háború utáni 1-2 évben.
Ha elkezdtük, rendszeresítsük. Idővel már nem voltam egyedül. N. csendes megbotránkozással figyelte a dolgokat, majd unokaöccs barátja is, de mi csak csináltuk. B. teljesen megértő az ilyesmivel szemben, még az asztrológia mániámat is megértéssel veszi tudomásul. Igen ám, de tegnap húsvét volt és valahogy szóba se került a kártyavetés. Mit csinálunk ilyenkor, beszélgetünk. Téma van bőven. Unokaöccs, aki persze már 70 éves, nagyon olvasott művelt ember és főfoglalkozású művész. Tudtuk, hogy a barát meglehetősen Fideszes érzelmű. Így aztán igyekeztünk kerülni minden politikai témát. Múzeumokról beszéltünk meg más ilyen közérdekű dolgokról. Igen ám, de ezek az Orbán hívők olyanok mint Móricka. Nekik mindenről az jut eszükbe. Így aztán a jóember, aki amúgy tényleg jó ember, pillanatok alatt belelovalta magát a témába, alig tudtuk közerővel leállítani. Azért persze nem lett harag, legközelebb is találkozunk eszünk, iszunk, beszélgetünk.
Miután elvonultak, én beraktam a mosogatógépbe a dolgokat, B. pedig elmosogatta a többit, elkezdtem hangosan röhögni magamban. B. érdeklődve nézett, hogy mi van? Mondom, erre még jó esélyem van, hogy megélem, milyen dühösek lesznek ezek 2-3 év múlva, mikor kiderül, hogy Orbán az isten se tud sz..-ból aranyat csinálni. Kár, hogy stikában nem vettem fel a tegnapi diskurzust magnóra.

Barátságok

Aktuális okból gondolkoztam el a barátságaimon. De azt majd a végén. Valahogy 30 éves koromig családommal éltem. Voltak fiuk, szerelmek, haverok, de olyan igazi legjobb barát/nő nem volt. Azt hiszem nem volt rá igényem. Később is csak magányos korszakaim alatt kötöttem közeli barátságokat.
Azért igazságtalan lennék ha nem emelném ki elsőnek Jürgent, akivel még itthon idegenvezetőként ismerkedtem meg. Később a feleségével is jóba lettem és immáron 45 éve tart a barátságunk. Tartott akkor is, mikor sok éven át csak óvatos levelezést folytathattunk, lévén én nyugaton ők meg a DDR-ben. Később férjemmel látogattuk őket, majd fal omlás után ők is jöttek és azóta is ha sikerül össze találkoznunk ott folytatjuk ahol abba hagytuk. Ők azok akik ismerték a szüleimet, aztán a férjemet, Majd Nándit és most B.-t is. Szóval hozzá tartoznak az életemhez.
Stockholmban vadidegen voltam és tök egyedülálló. Így lett ott 3 barátnőm. Sajnos kettő már nem él, az elmúlt évek nagy veszteségei voltak. A harmadik még meg van és pont ő késztetett most az elmélkedésre. Valamikor régen ő hívott telefonon és most gondoltam felhívom. Férje vette fel. Jókor hívlak? Nagyon jókor, adom É.-t. Beszélünk 3 percet, elmondja, hogy rengeteg a baja, de nem akar untatni. Kérdeznék valamit, de már mondja is, hogy be kell fejezzük a telefont, mert ő pont elkészült egy tortával és az most ott áll a konyha asztalon. Jó, majd beszélünk kész.
Ez is egy 40 éves barátság. Igy nyeltem kettőt és elbúcsúztam. Igaz É-t hasonló dolgokért, magamban, már rég leírtam, de azért bosszant.

Zürichben a 23 év alatt a legvégén tettem szert egy barátnőre. Ő meg van ma is. Ő az akinek minden lehetősége meglenne, hogy kényelmessé tegye a nem túl kellemes öregségét, de nem. Nincs senkije, csak az örökségre a távolból leső örökösök. Nekik spórol. Sajnálom őt, hetente beszélgetek vele egy órát telefonon.

Itthon aztán csak haverok voltak. Majd meghalt Feri és én magamban ültem egy hasadék mélyén. Akkor segített a nemrég meghalt barátnőm, a napi telefonokkal, okos tanácsokkal. A férje által ismertem meg a most operált barátnőmet is. Ő ráért, így velem jött felszámolni a marbellai lakást. Máig hálás vagyok érte, mert átlátott a depressziómon, békében hagyott ha kellett, viszont esténként az éjszakába nyúlóan beszélgetett velem. Most féltem őt, nem csak a betegsége miatt, hanem a magányossága és a problémái miatt is. Sajnos nem annyira pragmatikus mint én. Nem merem megmondani neki, hogy reménye se legyen arra, hogy egy vizslával együtt bemehessen egy apartmanos öregotthonba. Pedig ez a célja. Nem látom a megoldást.

Ma nagy útra vállalkoztam. Átbusszoztam a városon, hogy meglátogassam a barátnőmet a kórházban. Mellesleg az a kórház a szülőházam mellett van.
Eleinte azt hittem taxin megyek, olyan gyorsan haladtunk. Aztán a Krisztina körúttól ki tudja miért ki voltak kapcsolva a közlekedési lámpák egészen az Andrássy útig. Volt alkalmam tanulmányozni a házak vakolatát meg mindent, miközben az autósok egymást ölték.
A barátnőmel elég furcsa kapcsolatom van. Időnként összehoz minket a sors és akkor nagyon együtt vagyunk. Aztán erre-arra kanyarognak az útjaink és évi 1-2 telefon beszélgetésen kivül semmi kapcsolat nincs. De tudom, hogy bármire szükségem lenne, akkor nem hiába kérnék tőle segítséget. Most tüdő(rák)operáció után lábadozik abban a kórházban, ahol vagy ötven éve dolgozik gyógytornászként. Persze már sok éve nyugdíjasként, de dolgozik rendületlenül. Ő ott nem alkalmazott, hanem egy intézmény. A szobájában most is hegyben állnak a földi javak, de azért a sjátkészítésű citromos szeletemet egy pillantás alatt befalta.
Mondja, hogy rengeteget gondolt rám, mert én voltam az, aki mindig noszogatta, hogy nézzen már másik lakás után. A negyedik emeleten lakik és lift nincs. Per pillanat effektív nem tudna felmászni a lépcsőkön. Addig marad bent, amíg fel nem tud menni 4 emeletet. Persze jött a szokványos duma, hogy "milyen igazad volt". Kár, már rengetegszer bebizonyosodott, hogy a másnak adott tanácsaim, tippjeim igen jók, sajnos ettől függetlenül, nem hallgat rám soha senki.:-(((
Ő se hallgatott rám, sem a lakás dologban, sem a dohányzás miatti morgolódásomra. Most mondja, hogy igen nagy hátrány volt a műtétnél, hogy 52 évig dohányzott. Most 71 éves lesz. Olyan álmokban ringatja magát, hogy a vizsla kutyájával együtt mehet nyugdíjas apartman házba. Sajnos ebben nagyon kételkedem, de erről nem szóltam. Viszont beletettem a bogarat a fülébe, nem gonoszságból, hogy csináltasson sürgősen egy vastagbél tükrözést. Fejéhez kapott, hogy hát persze, a tüdő tumor sokszor a vastagbél metasztázisa. Ez egy okos nő, neki meg lehet az ilyesmit mondani.
Tegnap egy 81 éves nagyon ifjukorombéli haverommal beszéltem telefonon. A felesége elmondása szerint halálán van de hárít. Nekem ő előadta, hogy már alig várja, hogy úszni mehessen. Közben az ágyból se tud felkelni egyedül. Ötletem se volt, mit lehetne csinálni vele. El fog menni megint ifjúságom egyik tanúja. Pedig talán még menthető lenne, bár nem tudom milyen áron. Talán okosabb ha hagyják elmenni.

A végén volt valami pozitívuma is a napnak. Felmentem a második emeletre lobbizni az új házkezelő ellen. A tetőtéri sárkányunk, akinek a legtöbb pénze van a házban és a legnagyobb lakása is egyben, mindenáron egy potom olcsó házkezelőt akar beszervezni ide. Szerencsére gyorsan egyetértettünk, hogy olcsó húsnak híg a leve. Így remélhetőleg sikerül vissza állítanunk a régi házkezelőt, akivel én kifejezetten baráti viszonyban vagyok. Sikerélmény!

Olvasgatok az indexen. Van egy nyugdíjas topic, ahova én soha nem írok. Miért? mert mikor megirtam, hogy unoka, kutya, macska, nem téma, felháborodtak, hogy ugyan akkor honnan hoztam össze a 40ezer+ hsz-t.

Nos ma a következő bejegyzést találtam "

Nézem a tv-t

A német RTL egyik műsorának címe: Hirtelen öreg. Ez meg mi. Szóval kiválasztottak 5 önként jelentkező fiatalt, akiket minden féle módszerekkel hirtelen megöregítettek. Pl. súlyokat raktak a vállukra, bedugták a fülüket és egy sárga szemüveget is rájuk raktak, ami tökéletesen szimulálja a szürke hályogot. Egyiket tolószékbe ültették a másiknak rollátoral kellet járni. Persze az elképzelt kor, nekem viccesnek tűnt, mert 63-73 év köztieknek csinálták őket. Az egyiknek azt mondták, hogy inkontinens ezért egy alma lével (olyan mint a pisi) félig telt pasztik zacskót kellett volna magára akasztania. Nem akarta. Jó akkor itt a felnőtt pelenka. Azt se, így ez a lány második nap megfutamodott. Egy megrendezett öregotthonban éltek, szak személyzettel. Harmadik nap a súlyokat viselő fiú, kijelentette, hogy nem bírja tovább a vállán a súlyt. Majd rájuk eresztettek étkezés közben egy gerontologus professzort, aki súlyos demenciában szenvedőnek adta ki magát. Tökéletesen játszotta a szerepét, ettől az egész társaság kiborult. Ezután jött a hivatalos látogatás. Mikor megérkeztek a barátok/barátnők mindegyik felugrott az asztaltól és úgy csimpaszkodtak egymásba, mint egy mentőövbe.
Most várom a végét a dolognak. A jövő héten lesz a befejezés. A megfutamodott lány nyilatkozott, hogy ő így nem akar öreg lenni. Hja.. még nem tudja, hogy ezt nem lehet megrendelni.

Hangulatok

Tegnap egy dokumentum filmet néztem. Újabban valahogy mindig ilyesmiket nézek. Nincs türelmem leülni valami mást végig nézni. Szóval a tegnapi arról szólt, hogy miként hatott a németekre Olaszország, avagy miért is utaztak a hatvanas évektől olyan rengetegen Olaszországba nyaralni. Közben régi műsorokból voltak bevásások régi slágerekből. De voltak részletek szintén régi fekete-fehér filmhíradókból is. No és ezen facsarodott el a szívem. Mert nekem szép lehetett volna az az idő, mikor a nyaralók elegánsan felöltözve, a férfiak zakóban és nyakkendőben szálltak le a vonatról vagy a repülőről. Ha össze vetem a mai állapotokkal, csak azt mondhatom rettenetesen elprolisodott az egész világ és ez nekem nagyon nem tetszik.
Akkoriban meg sajnos erősen akadályozva voltam az elegancia utáni vágyam kiélésében.

Ma meg a volt német kancellár közelgő 80. születésnapja alkalmából volt egy összeállítás. Ilyenkor aztán meghatódottan boldog vagyok, hogy megélhettem és végig asszisztálhattam a tv-ben az egész történelmi átalakulást. Élvezhettem valóban zseniális politikusok okos beszédeit. Micsoda trió volt Kohl, Genscher és Gorbacsov! A gyűlölt fal lebontása, szinte az 56-hoz hasonló eufóriát váltott ki belőlem. Persze ezeket meg kell élni. Aki nem élte meg annak hiába mondja az ember. Olyan ez mint vaknak mesélni csodálatos színekről.

A vége megint csak az az egésznek, hogy ismételten meg kell állapítanom, hogy az emlékeim iszonyatosan magányosak.

Miután meg volt már a recept, elzarándokoltam ma a pharmafutárhoz. Nagy döbbenetemre csak a hűlt helyét találtam. Szerencsére voltak annyira okosak, hogy kiírták, hova költöztek. Budagyöngye Bevásárló központ. Nosza, mondtam én, úgyis rég voltam ott.
Miután a hivatalos dolgot elintéztem, körülnéztem a régen jól ismert helyen. Kicsit zsúfolt, kicsit bazáros lett a földszint meg az emelet is. Na de a pincében! Ott van az eldorádó. Nekem új volt a régen kihasználatlan helyen nyílt, csodás delikatesz üzlet. Rengeteg féle sajt, valódi ropogós péksütemények és sokféle sonka, paté, kolbász meg minden, mi szem szájnak ingere. Másutt ilyen nincs, így az árakat nemigen tudom összehasonlítani semmivel. Biztos nagyon drága, de azért vettem egy kevés ezt meg azt. Gondolom, jó, hogy elköltöztem a környékről, ha ott maradok ez az üzlet az anyagi végromlásom lenne, a sulynövekedésemről már nem is beszélek.