Folytatás

 A második napon üzletekben járunk program volt. Először is beszereztem a molyirtó papírokat. Ez fontos mert itthon nem kapható. Aztán kerestem hollandese szószt por alakban, de nem találtam. Néztem új e-bookot is, de nem volt új. Aztán elmentünk az egyetlen általam ismert és még nem bezárt ruha üzletbe. Ott rögvest szerelembe estem egy kis lenge nyári ruhával, meg is vettem, aztán leültem pihenni, míg a barátnőm végig bogarászta az egész üzletet. Az már csak itthon tűnt fel, hogy a ruha színéi mennyire nem illők a koromhoz, de most már mindegy. Végül indultunk a kiszemelt vendéglőbe, ebédelni, közben még betértünk 1-2 üzletbe. Én nem vásároltam többet. Ezen a napon akkora adag bécsi szeletet kaptunk, hogy a maradékot becsomagoltattam a barátnőmnek vacsorára. Ő ugyanis még ott maradt egy napot. Meg is kapta jutalmul a Pride felvonulást, ami nem túl vissza fogott arra fele. 

Ebéd után elmentünk a szállodába, majd vissza az állomásra, ahol beraktam a kofferemet a megőrzőbe. Ezzel elváltunk és kezdődött a horror kalandom. 

Fél négykor randevúm volt a kedvenc német idegenvezetőnkkel, az Imperial szállodában. Pontosan tudtam hol van és hogy kell oda menni. Villamossal a főpályaudvartól, ami régen a déli pályaudvar volt. Azon a vonalon van a svájci követség is, ahol már számtalanszor voltam. Bécsben vannak betü jelü villamosok is, így elég hosszú várakozás után felszálltam az O villamosra. Indulás után 1 perccel már tudtam, hogy nem jó helyre megy. Nekem a D kellett volna, hogy annak hova helyezték át a megállóját még most se tudom, de már nem is akarok többet Bécsbe menni. Az első megállónál kiszálltam és a következő villamossal vissza mentem az állomásra. Gondoltam ott fogok egy taxit és még aránylag időben oda érek. Az állomáson sehol egy taxi. Képességeimhez képest rohantam a metroba 2 megálló az opera. Onnan megint rohantam vissza a szállodához, de már 20 perc késésben voltam. A srác már nem volt ott. 

Abba, hogy én egy ennyire ismerős helyen így el tudjak keveredni, teljesen összeomlottam. Vissza mentem az állomásra, beültem a váró terembe, még volt egy órám az indulásig. Megint kaptam egy intést a sorstól, hogy kinőttem én már az utazgatásból, ha nem vagyok képes odaérni egy ismert helyre időben, jobb nekem itthon.. 

Azt már csak itthon vettem észre, hogy a fiú ötször hívott a mobilomon, ami a táskámban volt, de villamoson, metrón nem hallom, mert nem is figyelek rá. Itthon is várt már egy e-mail, hogy élek-e még és mi történt velem stb. Bár holt fáradt voltam, hosszú bocsánat kérő és magyarázó e-mailt írtam, még aznap este. 

Ilyen az, mikor a vidéki öregasszony elmegy a városba.:-(((

Ma jutott eszembe, hogy a poént kihagytam tegnap. Utolsó utamon, ellenőrzés volt a metrón, amiben én egy kezeletlen (elfelejtette kezelni) jeggyel a kezemben bele sétáltam.Miután megkértem a pasit, hogy mondja lassabban, kiderült, hogy jól hallottam. A büntetés 105 Euro volt, több mint első osztályon utazni oda vissza Pestről Bécsbe. Fájt:-(((