Szervezek

 Pénteken B, szó szerint leesett a lábáról. Már régóta rosszul és nehezen járt, de most közölte, hogy nem tud felkelni, mert annyira fáj. Én aznap gyakorlatilag cselekvés képtelenné váltam, de szombaton megkongattam a vészharangot, mindenhol, amit a neten találtam. Legfőképpen ott, ahol ismertek. Volt is már vasárnapra 10-4 közt egy hivatásos ápolónő. Kettőtől ott volt a szokásos ebédvivőm és azátn jöttem én, estig. 

Hétfőn nyugodtan ébredtem, azt hittem sínen vagyunk, de nem. Kiderült, hogy a nő mondta  a közvetítőnek, hogy ő nem fog tovább ráérni, de ez a közlés valahogy nem ért el hozzám. Mit mondjak ez olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna. De most, nem kellett vészharangot kongatni, mert jelentkeztek ketten is, sőt még tegnap is volt plusz két jelentkezőm. Az első jelentkező tegnap már meg is kezdte áldásos működését. Ő egészségügyben dolgozott, úgy tűnik nagyon érti a dolgát. B. kifejezetten lelkesedik érte. 

Alig merem leírni, de jelen felállásban 10-2. majd 2-4. és 4-6. van felügyelet. Az utóbbiaj csak felügyelnek. Hattól aztán rajtam a sor, addig amíg kell. Csinálok vacsorát, odakészítek mindent a közelébe, eloltom a felesleges villanyokat stb. No meg persze elmondom a napi híreket meg ami még eszembe jut. 

Természetesen a háttérben is szervezek. Így pl. csütörtökön hatra megyünk, a háziorvosom ajánlotta orvoshoz, privát mentővel. Háziorvosnak azt mondták, hogy már nem fogad új betegeket.:-(

Nem titok, nagyon izgulok. Háziorvos rém rendes, tegnap este kilenc előtt jött injekciót beadni. Akkor még nem tudtam, hogy a délelőtti gondozónő is tudja csinálni. 

Az se titok, hogy pocsékul érzem magam, nemigen tudok enni és megy a hasam, de ez nálam az ilyen helyzetekben teljesen természetes. Sajnos ez a harmadik esetem, de a legkomplikáltabb, miután már nem létezik a Telki kórház és kihaltak körülöttem az orvos barátok. 

Egy tanácsot tudok adni. 70 felett már nem szabad se megállni se ágyban maradni, mert az izmok szinte szemlátomást tűnnek el az ember lábából. Rémes még látványnak is.