Helyzetjelentés

Folytatom az előző írást. Bandi koponyájával semmi baj nincs. Egy kő legördül a szívemről, de marad így elég.  

Mint kiderült, nem ivott elég folyadékot, a kórházban! Pedig kapott infúziót bőven. Az nem folyadék?  Mindegy a kórházat igyekszünk gyorsan elfelejteni. Bandi kijelentette, hogy soha többé nem megy kórházba.

Kezdtük a napi 8 óra ápolással. Utána én mentem, vacsora stb. Egy hét után rájöttem, hogy én képtelen vagyok minden este viaskodni, de igen, tessék megenni a vacsorát, inni vizet. Nem is beszélve arról, hogy minden este megszakadt a szívem, mikor ott hagytam.Tudom, hogy nem vagyok alkalmas erre a szerepre.

Megbeszéltem az ápolónőnkkel, hogy maradjon ott este nyolcig. Bevállalta. Mivel a szorongás a mindennapi kenyerem, most azon szorongok, hogy a vasárnapra talált ápolónő milyen lesz. 

Ma már volt a gyógytornász is és holnap és holnapután is lesz. Ezután rendszeresen háromszor egy héten jönnek, majd meglátjuk. Nos ezek az én dolgaim. Megszervezni, hogy jöjjenek a segítők, mindig legyen minden amire szükség van. Főzni is kell, ami önmagában nem baj, csak tudnám mi legyen az. Húst nem igen akar enni. Másban meg igen gyenge a fantáziám.

Közben engem délelőttönként leteper a depresszió. Szedem a gyógyszert, de egyelőre csak a mellékhatásait "élvezem". A régi orvosnőm szerint, ma már jobb volt a hangom, a közérzetem nem igazán jó. Ennem kellene de nem tudok. Ma ugyan nagy voltam mert ma este két szelet kenyeret megettem. Sajnos ismerem ezt az állapotot. 27 éve  már átmentem rajta. Csak akkor magamban voltam, a saját bajomon kívűl senkire és semmire nem volt gondom. Más helyzet volt, pl. akkoriban soha nem szorongtam. Most ezt bőven bepótolom. Sajnos még nem látom vidáman a világot.