Ebben a sötét őszies időben rámtört. Elgondolkoztam, hogy mi is hiányzik az életemből. Sajnos a barátok, akik már nincsenek, elmentek és talán várják az új találkozásokat. Ezek a barátok voltak azok, akikkel jókat lehetett beszélgetni. Akik váratlanul betoppantak és akikhez be lehetett toppanni. Szőrnyűséges Rákosi és Kádár időkben, mikor nagy volt az inség a semmi mellett is remekül el tudtunk beszélgetni. Nem kellett csodás vacsorákat csinálni vagy süteményeket sütni. Nem enni, inni mentünk egymáshoz, hanem beszélgetni. Órákon át volt téma, mert ők is olvastak és zenét hallgattak. Meg lehetett velük beszélni minden eseményt és könyvet. Jártunk persze szinházba, hangversenyre, operába, mindig volt téma. A rendszert persze utáltuk, de arról nemigen volt mit beszélni. TV még nemigen volt.
Azt hiszem ez a társasági forma a mi generációnkkal kihalt. Olvasgatok különböző fórumokon, facebookon de sehol még csak utalást se látok ilyesfajta társasági életre. Nagy kár. Tudnak még a fiatalok normálisan beszélgetni és miről beszélgetnek? Képesek egy egész estére otthon hagyni a telefont és csak a jelen lévőkkel foglalkozni? Nem hinném. Covid előtti megfigyelésünk volt, hogy vendéglőben ülnek párok, családok, barátoknak látszó csoportok és ott is csak a telefont nézegetik. Már volt olyan érzésem, hogy egymással is a telefonon beszélnek. Az én szememben igen sívár életet élnek, de ez nem számít. Nekik biztos az én régi életmódom lett volna unalmas, de egy jó dumáért értelmes tartalommal sokat adnék, ha lenne.
A beszélgetős társasági forma nem halt ki, de bizonyára megváltozott. Az élet gyorsul, ez nem egyszerűen csak egy sikkes mondás, hanem igazság. A növekvő teljesítménykényszer is életmódváltozást okoz, ami más, mint régen, de az is lehet jó. A beszélgetések, a társas együttlét formáját befolyásolja az is, hogy információáradatban élünk. Megváltozott a társas együttlétek, a beszélgetések tartalma, tempója. A funkciója talán maradt. Akár valamit csipegetve, kortyolva, akár anélkül.
VálaszTörlésAmíg tartottam előadásokat, vizsgáztattam a hallgatókat, megtapasztalhattam, hogy milyenek a mai fiatalok. Közhely: sokfélék, olyanok is vannak, amilyenekről te is írsz, de vannak olyanok is, akik nemcsak szorgalmasak, hanem okosak is, akik tudják, hogy az egyetem nem gittegylet, akik tudják, hogy tanulni jöttek ide és nemcsak időt tölteni. Az egyetemre jutás lazulása miatt azonban felsőfokú tanulmányokra alkalmatlan tömegek is bekerültek, de az a 20 % megvan, ami azért jött, hogy tanuljon, s ez kb. annyi, mint amennyit régebben válogatás után a felvételi vizsgákon felvettek. Így aztán vannak, akik leplezetlenül, az asztalra bukva alszanak, vannak, akik esznek, isznak, de vannak, akik figyelnek, akik jegyzetelnek, akik felveszik telefonnal az előadást, akik kérdeznek, akik a kérdésekre válaszolnak, tehát nemcsak fizikailag vannak jelen. A fiatalok egy része tud még normálisan beszélgetni, egymással is, idősebbekkel is. Ugyanúgy, mint régen.
Azt magam is tapasztaltam, nemcsak éreztem, hogy ebéd közben, az asztalnál ülő unokatestvérek egymással szemben ülve chatelnek, üzengetnek egymásnak, s közben jókat kuncognak. Ilyen van. Régen nem lehetett, mert nem volt hozzá eszköz. Biztos vagyok benne, hogy idővel ez is a helyére fog kerülni. Csaknem ikonikus az a kép, amit többször is lehetett látni, hogy múzeumi látogatáson járó fiatalok csoportja ül a terem közepén a kárpitozott padon és mindenki a telefonját nyomkodja, a képek előtt meg senki. Mások az utcán haladva, ütköznek fába, villanyoszlopba telefonnyomogatás közben.
Biztos változott az is, hogy kinek mi a jó duma. Te érezheted úgy, ahogy érzed, a magad tapasztalata alapján az valóban úgy is van, de az idők változásával változnak az igények, nem biztos, hogy romlanak, csökkennek, csak mások lesznek. Ki-ki másképp vélekedik arról – akár életkortól is függetlenül –, hogy mi a jó beszélgetés kritériuma.
Na ezt megbeszéltük .