Temetésen voltam, csak itt a szomszédban a Rákoskereszturi köztemetőben. Elég lehangoló látvány, hogy az utakon hatalmas gödrök és a tavalyi avart senki se gereblyézte össze. Állítólag már évek óta így működik minden, már ha fizetnek se lehet a sírokat öntöztetni, mint régen. Általában nem vagyok temető barát, sajnálom a helyet amit elfoglalnak, szerintem fölöslegesen. De ha már van és igen rendesen megkérik a használat árát, akkor legalább gondoznák.
Nos az unokabátyámat temették, 87 éves volt és már régóta szeretett volna meghalni. Így aztán különösebb sírás nemigen volt. Ö volt az utolsó korombeli rokonom. Három lányából már csak egy él, akit ismertem. Szemlátomást örökölte a családom pragmatikus gondolkozását. Nem volt semmi ravatalozás meg ilyesmi. Ragyogó napsütésben gyülekeztünk, majd pontos időre megérkezett az autó az urnával. Engem a vő kivitt autóval a tett helyre, mentünk az urnás kocsi után, a többiek meg gyalogoltak, nem is keveset. A helyszínen az emberek csavarhúzóval kinyitották a fülkét, ahol a felesége már várta, majd a lánya mondott néhány szót, fedél vissza csavarozva és kész volt.
Nálam kb. ugyanez van leírva, csak nálam malter is kell majd a becsukáshoz. Eddig csak leírtam, de nem tudtam, hogy ilyesmit lehet csinálni. Megnyugtató volt látni, hogy működik a dolog.
Mindezek után elkocsikáztunk a lánya lakására, ahol igen kellemesen elbeszélgettünk. A résztvevő kettő unoka lelépett persze, így csak az utánam következő korosztály volt jelen. Megnyugtattam őket, hogy csak utólagos értesítést fognak kapni ha meghalok.
Nagyon el voltam kényeztetve. A vő az autóba be és ki akart segíteni, de leintettem. Aztán belém karolt és tipegett mellettem, mert egy hosszú pasi hosszú lábakkal. Figyelmeztetett minden göröngyre, küszöbre meg mindenre amibe egy ilyen öreg asszony hasra tudna esni. Lehet, hogy rájuk hoztam a frászt, hogy ott töröm össze magam. Nos ezek után ma a fodrásznál a nők agyba főbe dicsértek, hogy milyen fiatalosan mozgok. Tényleg jobb vagyok mint az átlag vendég, botom sincs és egyedül fel tudok állni a székből. Sajnos most már ez is egy érdem.
Nos az unokabátyámat temették, 87 éves volt és már régóta szeretett volna meghalni. Így aztán különösebb sírás nemigen volt. Ö volt az utolsó korombeli rokonom. Három lányából már csak egy él, akit ismertem. Szemlátomást örökölte a családom pragmatikus gondolkozását. Nem volt semmi ravatalozás meg ilyesmi. Ragyogó napsütésben gyülekeztünk, majd pontos időre megérkezett az autó az urnával. Engem a vő kivitt autóval a tett helyre, mentünk az urnás kocsi után, a többiek meg gyalogoltak, nem is keveset. A helyszínen az emberek csavarhúzóval kinyitották a fülkét, ahol a felesége már várta, majd a lánya mondott néhány szót, fedél vissza csavarozva és kész volt.
Nálam kb. ugyanez van leírva, csak nálam malter is kell majd a becsukáshoz. Eddig csak leírtam, de nem tudtam, hogy ilyesmit lehet csinálni. Megnyugtató volt látni, hogy működik a dolog.
Mindezek után elkocsikáztunk a lánya lakására, ahol igen kellemesen elbeszélgettünk. A résztvevő kettő unoka lelépett persze, így csak az utánam következő korosztály volt jelen. Megnyugtattam őket, hogy csak utólagos értesítést fognak kapni ha meghalok.
Nagyon el voltam kényeztetve. A vő az autóba be és ki akart segíteni, de leintettem. Aztán belém karolt és tipegett mellettem, mert egy hosszú pasi hosszú lábakkal. Figyelmeztetett minden göröngyre, küszöbre meg mindenre amibe egy ilyen öreg asszony hasra tudna esni. Lehet, hogy rájuk hoztam a frászt, hogy ott töröm össze magam. Nos ezek után ma a fodrásznál a nők agyba főbe dicsértek, hogy milyen fiatalosan mozgok. Tényleg jobb vagyok mint az átlag vendég, botom sincs és egyedül fel tudok állni a székből. Sajnos most már ez is egy érdem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése