Utazás és az első napok

Nov 5-9, utazás és első napok.

5.-én indultunk délben Pestről, hogy majd 9.5 óra elteltével NewYorkban landoljunk. Az út eseménytelen volt. Persze akadtak szórakoztatók, előttünk 2 sorral ült pl. egy idősebb hölgyemény, aki átdumálta az utat. Mikor a mellette ülő nő kidőlt, elment két sorral előrébb állva dumálni. Aztán volt az óránként felálló és tornázó. Szabályos tornagyakorlatokat végzett az amugy is szűk folyóson, a személyzet nagyobb örömére. Az ellátás pocsék volt és estére csúcsra járt, a fizikailag ehetetlen pizza formájában. Olyan kő keményre volt ugyanis sütve az laja, hogy azt még normális késsel se lehetett volna elvágni, nemhogy a plasztikkal, amit a repülők adnak. Természetesen felszállás előtt kérdezősködők tömege. Háromszor lettünk megkérdezve, hogy megkért-e valaki, hogy vigyek el valamit a csomagomban, nem hagytam-e őrizetlenűl valahol a csomagot, ki csomagolt és mit, stb. Igen hülye terroristának kell ahhoz lenni, hogy beugorjon ilyen bugyuta kérdéseknek. Mindegy, végül is megérkeztünk NewYorkba. Elgondolkoztam, hogy vajon hova és mi célból utaznak honfitársaim ilyen ronda időpontba amerikába, Ha hinni lehet a chefstuardnak, akkor az utasok kb. 70 százaléka igazi magyarországi magyar.

Ismételten elátkoztam magam, hogy belemásztam a vizum ügybe. Igaz az utlevélkezelő igen barátságosan magyarul beszét velünk, B.-val perceken belül elmesélték életük történetét stb. Közben ismételeten, nem tudom hanyadszro ujlenyomat vétel is volt, no meg nézzek a kamerába. Ezután jött a java. Menjünk be a papirjaimmal az irodába. Jó. Az iroda tele volt ghanaiakkal. Papirokat elvették és várjunk. Rajtam kivűl még egy magyar nő volt + vagy 30 ghanai. Ültünk, álltunk, vártunk, miküzben a kis fekete gyerekek csusztak másztak körülöttünk.

Átszállásra mindössze 2 óránk volt, a csomagjaink már rég megérkeztek, amiket ki kellett venni és ujra feladni, igy elképzelhető milyen lelkinyugalommal várakoztunk ott. Még B. is bevallotta, hogy ideges, pedig ez nem szokása. Se az idegeskedés se a bevallás. Mikor végre elfogytak a feketék, sorra kerültünk mi is magyarok. Mégegy ujlenyomat, ezuttal fekete festékkel brrr.... B. elkapott egy hordárt, az hozta, majd fel is adta a csomagokat és kezdődhetett a vetköztetés. Ruhán kvűl mindent le, cipőt is, át a kapun. Már olyan ideges voltam, hogy ugy szóltak rám, hogy ott hagytam állva a kézitáskámat. Mert ugye nem innen indultunk, igy volt nagykabát, kardigán, cipő, és a szatyor a vállamon. B. ugyanigy + computer, amit ki kell rakni a táskából, zsebeket kiűríteni meg minden. Végül is ezen is átestünk és futólépésben elindultunk az atlantai gép felé, Ezeken a repülőtereken iszonyatos távolságok vannak. Mire a gate-hez értünk, lógott a nyelvünk. Atlantában laknak a feketék. A fehér embert két kézen összeszámolhattuk a gépen. Amig ezek a sok cókmókjukat lehelyezték az szörnyű volt. A kapitány kétszer beszólt, hogy üljenek már le, mert amig nem ül mindenki nem indul a gép. Az ut 3,5 óra volt. Enni nem adtak, csak alkholmentes akármit kináltak egy alkalommal.

Atlantában szerencsére nem kellett kiszedni a csomagokat, hanem azonnal loholhattunk a tampai géphez. Átszállásra csak 1 óra volt és a folyósok ott is végeláthatatlanok, de elértük a gépet, majd másfél óra mulva le is szálltunk. Akkor már benső órám reggel hatot mutatott, itt viszont éjfél volt. B. elment a bérelt autóért, majd visszajött egy idő mulva, mert a hazai creditkártyát nem fogadták el. MIndjárt jövök a kocsival, biztaott. De nem jött. Ültem ott az összes cuccal és nézetm a ki be áramló népet, mindenki igen nyárisan öltözve ersze és vártam. Igyekeztem nem kétségeb esni, hogy történt valami... a szokásos hisztim. Végre aztán előkerült, kiderült, hogy valami balesetes kocsit hoztak vissza és azzal totojásztak a tisztviselők, ő meg várt.

Elindultunk a megrendelt hotelbe és az első kijárónál elnézte az irányt. Ezek után következet egy, egy órás kalandtura, mikor is időnként nem tudta hol vagyunk stb. Kétszeri benzinkutas megállás és érdeklődés után végül is odataláltunk Tiszte szerencse, hogy éjjel 1-2 között már itt sincs nagy forgalom, igy a nagyjából üres utakon bolyongtunk. Szerintem már ő is holtfáradt volt. Hajnali 3-kor aztán ágyba zuhantunk.

Reggel hétágra sütött a nap, a pálmák bólogattak és kb. 25 fok volt, nagyon finom! Első utunk elhozni a lakáskulcsot, majd megtalálni a lakást, hogy végre én is megnézhessem. Összbenyomás, jobb mint vártam, persze már beszámítva azt, hogy ez egy tipikus amerikai épület, mert mi is lehetne más. De ki volt takarítva és lassan B. is megbarátkozik a falak szinével, amit azonnal át akart festeni. Persze át is lesz majd festve, csak nem mindent egyszerre. A szemle után megkezdtük bevásárló körutunkat. Az egyik nagy áruház üriási leárazásokat tart, nos gyerünk oda. Lett mindjárt párnánk takarónk huzattal és törölközök. Persze nekem kispárna is kell és az nincs. Vagy öt helyen keressük, mondom, hogy pl. gyerekágyba mit tesznek? Nem tudják. Este már megint hulla fáradtan szinte véletlenűl és valami más miatt betévedünk egy helyre, ahol B kiszurja a kispárnát. Na hogy hívják? Utazópárna. Az egész az én hülyeségem. 3 évvel ezelőtt hoztam magammal egy kispárnát. Aztán találtunk egy matrackiárúsító helyet és igy lett ágyam. Na ez se volt egy könnyű menet. Itt ugyanis az ágyak, kb. asztalmagasságban vannak. Nekifutás aztán dobbantás és fel. Naiv kérdésünkre, hogy mire jó ez, a következő választ kapjuk. Az ameriaki emberek azt szeretik ami nagy, széles, magas stb. ezért ilyenek az ágyak. Hosszu ide-oda duma után megigérték, hogy félmagas kesz az ágy alja és csak egy pici lába lesz. Most telefonáltak, hogy 1 órán belül hozzák, majd meglátom.

Aztán mentünk és mentünk. Persze nem gyalog, hanem autóval pár percet aztán be a butoráruházba körbe. Erőszakos eladóknak megigértük, hogy holt biztos visszajövünk és csak hozzá megyünk stb. Szombat délutánra sikerült elérnem, hogy menjünk az IKEA-ba. Kint gyönyörű az idő, tehát a családok az összes neveletlen kölyökkel az IKEA-ban tolong. Nekünk tényleg muszáj, akár tetszik akár nem. Megtaláljuk a computerasztalt, a székkel, az étkezőasztalt székekkel, az éjeliszekrényeket és egy fiókos akármit a hálószobámba. Találunk lámpát, tányérokat, evőeszközöket és poharakat. Nem visszük tulzásba, mindenből elég 4 darab, mosogatógép ugyanis nincs.:-(((
Ezek után rájövünk, hogy ezt nem tudjuk mind hazavinni, tehát marad a házhozszállítás, de ha már ugyis, akkor vegyünk meg mindent ami kell. Annyi pénz meg nincs nálunk, igy tegnap ujráztunk. Ismét IKEA ismét rengeteg ember, de elegánsan odaadjuk alistánkat egy IKEA fiunak, aki összeszedi az egész cuccot, kinyitnak neki egy kasszát és már mehetünk is a házhozszállítókhoz. Azoknak is itt kellene hamarosan lennie.

Valamikor menetközben még megrendelük az intenetet, azok jönnek délután. Vele jár a telefon, de készüléket vegyünk mi. Nos ez is 3 különböző üzlet bejárását jelentette, mire találtunk olyan helyet ahol telefonokat árulnak. Szóval gy ha igaz, ma estére már kezdünk civilizálódni. Kaja be van vásárolva, de csak akkor főzök ha össze lesz rakba az asztal, amit most hordanak befele az IKEAsok. Áldom az öreg Kmpradot, hogy az idén ide is telepített egy üzletet. Májusban nyitottak és óriási sikerük van.

Azért ebben a csúcs amerikában néha a legegyszerűbb dolgok se kaphatók. Nincs pl. keverőcsap, nincs halogén állólámpa, nincs olyan wc aminek külön beépíthető tartálya lenne és ezek csak azok a dolgok, ami igy első pillantásra hiányzik nekünk. Ugyanakkor az üzletek tele vannak százas égőkkel, amit ugye elvben már nem is gyártanak. No ki gyártja? A Tungsram Magyarországon.
Folyt. köv. most megyek asztalt összerakni és főzni.