Berlin 2.

 Folytatás.

A temető után elmentünk hozzájuk, megettük az előző napra készült ebédet és egy nagyon jót beszélgettünk. Mutatott egy fantasztikus öregotthon prospektust, ahol ismerősei élnek és nagyon élvezik. Nos olyan programok mellett, amit ott kínálnak, én is élvezném. Érdekes módon nem is megfizethetetlen a dolog. Sajnos már öreg vagyok egy ilyen költözéshez. Őt a gyerekei szelíden nyomják valami féle megoldás irányába. Igaz, hogy pár évvel fiatalabb nálam és hihetetlenül fitt, de ki tudja mikor történik valami. Berlintől 36 km.-re egy faluban nem egyszerű megoldást találni. Aztán vissza vitt a szállodába, ahol kezdődött a hivatalos program. 

18 főből állt a csoport, természetesen 65+ korosztály. Az idegenvezetőt ezer éve ismerem, ő volt a kedvencünk mindig. Miután átestünk a szokásos bemutatkozás, pezsgő, falatkák dolgokon, gyalog mentünk a közeli operába. Ez az u.n. Linden opera , ami valamikor a keleti oldalra esett. A Toscat játszották, szerencsére nem találtak ki új történetet az eredeti helyett, illetve a végén mégis. Ugyanis, mióta a világ világ, az opera végén Tosca leveti magát az Angyalvárról. Nos ez a tosca tett 2 lépést a zenekar felé, a frászt kaptam, hogy beugrik a zenekari árokba, de nem. Egyszerüen megállt a színpad közepén, ráirányították a reflektorokat és kész. Sajnos a tenor elég gyenge volt, szóval nem ugrottam ki a bőrömből örömömben. 

Másnap délelőtt nem vettem részt a Humbold fórum ismertetésén, mert már a múltkor elmentem és kicsit untam. Az épület tetszett, mert igen ügyesen megcsinálták. A valamikori királyi kastély helyén van. Nem építették fel az egész kastélyt, csak a fő útvonalra nézőhomlokzatát. Mögé pedig felhúztak egy modern épületet. Ajánlanám a haza Hauszmann hívők figyelmébe ezt a megoldást. Az ebéd a hotelben volt, ahová rendesen vissza értem a híres KDV-ben tett látogatásomról. Ez a legnagyobb és legdrágább áruházuk. Nem vásárolni mentem csak nézelődni. Venni csak egy szuperkönnyű ernyőt vettem, mert nálam már minden súlyra megy. Délután 6-ra jött értünk a busz és mentünk a volt nyugatnémet operába. Az eredeti földig volt rombolva, így a 60-as években építettek egy nagy modern operát. Nem egy gyönyörűség, de kényelmes, jó az akusztikája, van hely, van lift szóval modern. Donizetti Anna Bolena c. operája volt műsoron. Nem sokat vártam tőle, egyszer láttam életemben valami őrült modern rendezésben, New Yorkban. Ezzel szemben egy nagyszerű előadást láthattam és hallhattam. Ragyogó fiatal tenor volt és a szoprán is rendesen megállta a helyét. A rendezés is majdnem normálisnak volt mondható. Csak súgok a hazai opera vezetésnek. Ez egy direkt nyugdíjas előadás volt, ami annyiban tért el a normálistól, hogy a jegy csak 25 EUR-ba került. Normális körülmények közt, 100 felett szoktak lenni a jegyek. 

Még jön a harmadik nap és a hazaút, amint lesz időm.

Berlin 1. rész

A berlini utazás, sajnos egy horror  vonattal kezdődött. Kimentem szépen indulás előtt, vonat bent volt. Kalauz az ajtó előtt állt. Érdeklődtem, hogy hol szálljak be a hálókocsiba. Ma nincs hálókocsi, közölte a kalauz. Miiii??? Ma csak couchette= Liegewagen van  csak, de igyekszem egy külön fülkét adni. Ezt szépen megköszöntem. Pontosan indultunk, majd egy félóra múltán, valahol Vác környékén megálltunk. Egy idő után kerestem a kalauzt, hogy mi van? Sajnos gázoltunk, mondta és én tudtam, hogy ez egy hosszas álldogálás lesz. Az öngyilkos egy fiatal srác volt, többet nem hallottunk róla.  3 órával később végre elindultunk. Akkor gondoltam, hogy le kellene feküdni aludni. Megágyaztam az odakészített lepedőkkel az extrában szerzett második kispárnával és takaróval és félig felöltözve lefeküdtem. A priccs kő kemény volt és a vonat úgy rázott, mintha egy szitában lettem volna. Nem is bírtam soká, fájtak az összes csontjaim. Éjjel 1 óra volt. Felkeltem, a vonat is megállt,egy ismeretlen állomáson. Sehol egy lélek. Vártam, de nem indultunk tovább. Kimentem a folyosóra, sehol senki. Végül megtaláltam a kalauzt a fülkéjében és érdeklődtem. Várni kell amíg tovább engednek. Vissza a fülkémbe. Osztrák vonatok száguldtak el mellettünk, majd tehervonatok, de mi csak álltunk. Végül ott is 3 órát álltunk, mire megindult a vonat. Lassan reggel lett. A kalauz hozta a "reggelit" egy jó eszpresszót és valami müzli szeletet. Szerencsére nálam volt a szokásos reggeliző kekszem, valamint volt még narancslevem is. Aztán egyszer csak valami nyüzsgés lett, a kalauz jött és közölte, hogy 20 perc múlva megérkezünk Prága valamelyik külső állomására, ahol 18 percünk lesz az átszállásra, mert ez a vonat nem megy tovább. 

Tényleg megálltunk Prága külsőn és mindenki leszállt. Én csak mentem a többiek után, mozgólépcsőn le, majd egy hosszú rámpán fel a másik vonathoz. Ki tudja, honnan tudták hova kell menni, de mentem. Az útközben már megismert német házaspár férfi tagja, kikapta a kezemből a gurulós kofferemet és felhúzta helyettem a hosszú emelkedőn. Egy teljesen őszhajú nő, aki se magyarul se németül nem tudott rendesen, minden áron el akarta venni a kézitáskámat, de nem hagytam. Szóval itt az öregség előnye, mindenki segíteni akar. Útóljára huszon éves koromban tapasztaltam ekkora segítő készséget, főleg a férfiak részéről. Akkor jobban esett! Végül felszálltunk, beültünk az első adandó helyre, a vonat elindult. Reggel félhét volt. Próbáltam hívni a barátnőmet, aki várt volna Berlinben, de már nem volt otthon. Végül ő hívott engem,., hogy már otthon van . Megbeszéltük, hogy elmegyek a szállodába és majd onnan hívom. Végül délben egykor érkeztünk Berlinbe, 5 óra késéssel. A német házaspár már Drezdában leszállt, de a fülkében lévő és tovább utazó  fiatalember leadta a kofferemet, Végre megérkeztünk. Taxi, szálloda, a szoba is megvolt már. Telefon a barátnőnek, jön vissza, 3-ra ott lesz. Én bevetettem magam a szálloda bárjába és curry wurstot ettem. Meglehetősen megéheztem addigra. Barátnő jött háromra, kávéztunk, dumáltunk, majd mentünk is egy kört a környéken. Hozott nekem süteményt, saját készítményt persze. Az lett a vacsorám. Már nem is tudom mikor, de elég korán bezuhantam az ágyba 

Másnap aztán megvalósult az eredeti tervünk. Kértem, hogy vigyen el a férje sírjához, aki tavaly halt meg, de nem mentem ki, mert akkor a családból valakinek engem kellett volna fuvarozni. Sokan voltak, rokonok barátok, nem lett volna időnk beszélgetni se. Már akkor abban maradtunk, hogy majd jövök, mikor lesz rám idejük. A férjét még régebben ismertem mint őt. Ma már ők az egyetlen olyan barátaim, akik ismerték a szüleimet, a férjemet, az egész felnőtt életemet. Folytatás következik, hamarosan!

Öregségi nyűgök

Szerencsére semmi bajom nincs, mégis ezer apróság hátráltat vagy bosszant a mindennapi teendők közepette. Kedden hangversenyre mentem. Már a felöltözés is egy kész cirkusz. Fekete ruha, hátul végig cipzár. Persze madzag behúzva a cipzárba, de elakad, rángatom, a végén kisiklik a kezem közül. Ruha ezután se le se fel. Végül nagy tornamutatvánnyal sikerül felhúzni a cipzárt. No de kellene valami színes vidám a nyakamba, elő a gyöngyökkel. Képtelen vagyok becsukni a gyöngyöt. Egy idő múlva már görcsbe áll a kezem és a karom. Jó pihenjünk mondom. Elég korán hozzá láttam a z öltözéshez szerencsére. Próbáljuk meg a másik gyöngyöt, a közelmúltban rajtam volt. Újabb kísérletezés, görcs a karban, nem megy. Na jó, akkor az arany lánc, azt legalább könnyű becsukni, de nehéz kinyitni. Ha nem sikerül vele alszom majd és valaki majd leszedi rólam.

Szerencsére a koncert nagyon jó volt, kárpótolt a kínlódásért. Az aranylánc könnyen kinyílt és a ruhából is kiverekedtem magam. 

Persze gondolkoztam később az ágyban, hogy mit lehetne kitalálni a gyönyörökre. Van is egy ötletem, de!  A két tarkabarka gyöngysort azóta se találom. Néha már azt hiszem, hogy Dzsinnek költöztek a lakásba, ugyanis azóta senki nem volt nálam, de a gyöngyök eltűntek. Már nem is keresem. Keresem viszont az ernyőmet, ami szintén felszívódott valahova. A barátnőm esküszik, hogy a kezemben volt, mikor kiszálltam az autóból és jöttem be a kapun. Én is arra emlékszem, de ernyő nincs. Kénytelen leszek Berlinben megvenni az utódját. Amit itthon vettem, az szuper, de só nehéz és nekem igazán nem mindegy, hogy mit cipelek magammal. 

Utolsó esésem is egy rejtély. Jól láthatóan a jobb oldalamra estem, ott is van a lila folt. Akkor éreztem a bal vádlimat, mintha izomlázam lenne. Nem is figyeltem különösebben rá. Aztán szépen belilult a vádlim. Most már halvány zöld, viszont a bokám körben sötétkék és miután nyomja a cipő, rájöttem, hogy picit meg is dagadt. Remélhetőleg csütörtökre elmúlik. 

Holnap megyek gerontológus szakorvoshoz, vizsgálja meg az elmeállapotomat, mert már megőrülök önmagam feledékenységétől. Ha kiderül, hogy tényleg vészesen hülyülök, akkor megoldást kell találnom a jelenlegi teendőim egy részének átruházására.

Elesős idők vannak

Az elmúlt hét megint zűrös volt. A szokásoson túl csütörtök délben egy órára kaptam időpontot a fogorvostól, hogy lecsiszolja a pici lepattant helyet, ami piszkálta a nyelvemet. Ezután szerda este a szendvicsben maradt a lepattant fog szomszédjának a küldős része.  Nekem teljes körhidam van, ami eltakarja a maradék rossz fogamat, no meg a pótlások. 

Későn reggeliztem és mentem pontban egy órára az orvoshoz. Kicsit várni kell, mondták, majd két óra előtt pár perccel rám is került a sor. Fogorvos közölte, hogy persze vissza ragasztatja, de nem fog tartani. Jó, de mi a megoldás? Új körhidat kell csináltatni. Igaz ez már elég régi és messze nem tökéletes már, de belegondolni, hogy kb. 2 órába fog telni a leszedése, nem nagyon tudtam lelkesedni az ötletért. Mindegy, per pillanat megoldotta, utazom márciusban, remélem addig és az alatt kibírja. 

Ez már a második lórúgás volt ezen a héten, mert kedden szemorvosnál voltam és a kontroll eredménye pocsék. Lassan de biztosan vakulok.:-(

Pénteken aztán, a Zeneakadémián volt koncert, amit nagyon élveztem. Az előcsarnok spórolós világítását és fűtését, azt hiszem soha nem fogom már megszeretni. 

No de az esés. A fogorvostól mentem egyenesen Bandihoz. A bejáratnál van egy darab lépcső. Oda sikerül valahogy rosszul fellépnem, így sikeresen a fenekemre estem. Olyan fáradt voltam, hogy egyszerűen ülve maradtam a kövön. Aztán felszóltam Bandinak telefonon, hogy küldje le a gondozónőt. Közben jött ,ki valaki a házból és így aztán ketten felcibáltak a földről. Utána jutott csak eszembe, hogy meg se próbáltam felállni. Örültem, hogy ülök. Persze semmi bajom nem történt a fenekemen egy halványlila folt van. Az arcomhoz képest, ez tényleg semmi. Persze aztán dühöngtem, mert ugyanott egyszer már teljesen egybedűl felálltam. Akkor nem voltam fáradt..

Pofára estem!

 A szó legszorosabb értelmében. Hétfőn a MOM előtt kb. 6 mm.-re kiállt egy kő, amin nagy svunggal elhasaltam. Elég bosszantó, mert már rengetegszer elestem, de a képemet még soha nem vertem össze. Az egyébként kihaltnak tűnő helyen rögtön hárman álltak körülöttem és mentőt akartak hívni, amiről elsőre sikeresen lebeszéltem őket. Miközben, kis segítséggel talpra álltam, kezdtem felfogni, hogy először is valami valahol vérzik rajtam, másodszor, hogy fáj a szám és a homlokom. Mint utóbb kiderült, mindkettő vérzett valamelyest, amit a majdnem fehér ballonomon láttam. Hétfőn még igazi tavaszi idő volt. Segítőim aztán betereltek az irodaházba, ahol a recepciós leányzó rögtön a telefon után kapkodott. Őt is meg kellett győznöm, hogy nincs szükség mentőre. Ezután hozott egy nagy papír törlőt és ragtapaszt a homlokomra. Közben állandóan kérdezgetett, hogy nem szédülök-e, vagy, hogy látok-e rendesen stb. Igazán megható volt a gondoskodni akarása. Végül megjelent egy vizes törlővel és megkérdezte, hogy letörölheti-e a vért az arcomról. Szépen megköszöntem és bőséges hálásodások közepette távoztam a helyszínről. Tervbe vett vásárló listámat egyből töröltem, csak a bakautomatáig mentem, mert az muszáj volt. 

Nem volt kedvem sokat mászkálni, mert nem tudtam, hogy nézek ki. Így is az automatánál álló két pasi egyből megkérdezte, hogy ne hívjon-e mentőt. Felszedtem a pénzt és igyekeztem eltűnni, illetve mentem Bandihoz, miután a pénzre neki volt szüksége. Ott persze már az előszobából kiabáltam, hogy nem kell megijedni, csak elestem de semmi baj. Végül is akkor még nem is néztem ki túl rosszul. Este simán elmentem a koncertre. Miután lefújtam a sebet, szépen lekentem alapozóval és nem látszott semmi. 

Annál rémisztőbb lett aztán minden másnapra. Még jelenleg is sötétlila monoklim van és a szájam körül is bekékültem. Mikor rám bámulnak, rögtön közlöm, hogy nem vertek meg csak elestem. Bandit meg fenyegettem, hogy ha rossz lesz, elmegyek a rendőrségre, hogy megvert.:-))

Sajnálatos módon a (fog)koronámról letört egy mikroszkopikus darabka. Nem látszik, nem is akartam elhinni, viszont a nyelvemet zavarja. Holnap telefonálok a fogorvosnak. Gondolom még 2-3 nap, aztán majd halványzöld és végül sárga lesz a képem egyik fele, de biztos elmúlik minden egy hét alatt. 

Háziorvossal összetalálkoztam az utcán, csak kicsit rémüldözött, majd mondta, hogy ő már bejelentette az önkormányzatnál, hogy rémisztőek ezek a térkövek amiket leraktak. Totál balesetveszélyesek. Igazat szólva tényleg rémesek, bár a teljesen újonnan leaszfaltozott járda szakasz is olyan mint a Balaton déli szél esetén. Nem is értem, hogy lehet egy aszfaltot ilyen kis hullámosra csinálni.

Farsang van!

No persze nem nálunk és nem nekünk, de legalább a németeknél lehet nézni. Ma pedig a bécsi operabált fogom nézni, ami igencsak látványos szokott lenni.  

Jómagam csak a Fesztivál zenekar jótékonysági bálján voltam a barátnőmmel. Jó volt a vacsora és természetesen a zene is. Az árverés is sikeres volt. Az idén először a bált a valamikori Royal szálló csodálatosan felújított báltermében rendezték. Én ott csak a népi demokrácia idején létesített moziban voltam. Ma szinte elképzelhetetlen, hogy miért csináltak abból a gyönyörű teremből egykoron mozit. 

Különben megvagyunk. Bandi ritkította a tornákat, már csak hetente kétszer tornáztatják a lányok. Különben ő maga mozog, még egy torna szőnyeget is rendelt magának és a gondozók szerint szorgosan tornázik. Nem tudjuk mitől, de időnként afáziás rohamai vannak, ez azt jelenti, hogy rövidebb vagy hosszabb ideig nem tudja értelmesen kiejteni a szavakat. Töprengünk, hogy mi lehet, és, hogy milyen orvos kellene ehhez. No meg ha kiderül valami, akkor ugyan mit csináljunk?  Én egyelőre várok. Ez inkább kellemetlen, de nem fáj semmije, a mozgása megmarad olyankor is. Ami mindig használ, ha ledől egy félórára. Lehet, hogy csak egyszerűen fáradt az agya. Különben jó a hangulata, remek az étvágya. A lábai gyengék, de ez van. 

Nem akarom elkiabálni, de jelenleg a gondozónők körül is nyugalom van. A régi új nagyon rendesen teszi a dolgát, mindig is ügyes volt. Nekem a lényeg, hogy szeretik egymást a dolgozók és mindenki tisztességesen dolgozik. Én is teszem a dolgom.

Tükörjég

 Életemben kétszer fogtam ki ezt a jelenséget, nem vágyom harmadszor is rá. Az első vagy 50 éve Stockholmban volt. Egy zuhogó esős vasárnap délután beültünk egy moziba. Mire vége lett a filmnek, le volt fagyva az eső az utcákon. Potyogott mindenki jobbra meg balra. Az egyébként merev és zárkózott svédek, együtt szórakoztak velünk, amint egymásba kapaszkodva egyszerre többen kerültünk a földre. Fiatal voltam még, mit nekem egy-két elcsúszás. Máig vidám élményként emlékszem arra napra. 

No de tegnap. Délután a városban volt dolgom, nem észleltem semmi veszélyt. Mikor haza illetve Bandihoz indultam, zuhogott az eső, de volt nálam ernyő. Aztán leszálltam itt nálunk, illetve Bandinál a villamosról és kezdődött a rémség. Polgármesterünk büszkesége a lejtős de szépen kikövezett u.n. városháza tér totál jeges volt. Jöttek emberek csúszkáltak lefele. A bátrabbja végig le tudott csúszni, mintha tényleg rendes jégen lenne. Én meg majdnem négykézláb másztam felfele. Amint vége lett a térnek, az aszfalton simán lehetett menni, az eső is elállt.   

Másfél órával később bátran indultam haza. Autó forgalom erre alig van, megyek az út közepén, semmi vész. Igenám, de közben az útra is ráfagyott a víz. Félúton már káromkodtam, hogy milyen hülye vagyok, miért nem hívtam egy taxit. Akkor már tudtam, hogy ez csak a horror kezdete, mert a villamos sínéken túl lesz majd az igazi. Úgy is volt. Legelején volt még némi földes rész a kerités tövében, majd elfogyott, de ott volt a másik kerités, amibe lehetett kapaszkodni. Egy-két ember igyekezett volna lefele is, mind szólt, hogy vigyázzak mer csúszik. Kicsit kivert már a hideg verejték, mert néhányszor majdnem a földön landoltam, de az őrangyalaim felfogtak az utolsó másodpercben. De aztán vége lett a kerítéseknek és itt álltam a saját parkolónk sarkán. Még volt egy bokor, ami kilógott a szomszéd házból. Ha azt elengedtem, csúsztam lefele a lejtőn. Végül a bokor engedett el engem, letört az ág amibe kapaszkodtam. Nagyon igyekeztem talpon maradni és rájöttem, hogy egyetlen mód van az utolsó 15 méter leküzdésére, ha leveszem a cipőm. Az egyikből ki is léptem, akkor bár nagyon hidegen de fixen álltam. A másik cipőmből nem sikerült olyan könnyen kilépni. A nagy igyekezett közepette lementem négykézlábra, immáron mindkét lábam csak harisnyában. Na akkor össze szedtem az elcsúszkált cipőimet és fürgén begyalogoltam a házba. 

A legnagyobb baj az, hogy belém ültették a félelmet az operált térdem miatt. Azelőtt eszembe se jutott, hogy eleshetek és mi lesz. Nem szabadna félni se az eséstől se mástól!