Nyomozok

Már csak egyetlen barátnőm él Stockholmban. A férje, 87 évesen, nemrég került be egy otthonba a 2 stroke után egyre erősbödő demenciája miatt. Barátnőm már elég régóta kizárólag rollátorral tud közlekedni a súlyos egyensúly zavarai miatt. Most egyedül éldegélt a lakásban és naponta járt a férjéhez, ami sajnos csak 2 átszállással oldható meg. Beszéltünk elég rendszeresen telefonon, mert nem csak az én ottani baráti köröm halt ki, hanem ezzel az övé is, így nem válogathat a partnerekben. Most több mint egy hete nem találom soha otthon. Hagytam többször üzenetet, de nem hívott. Van egy fia és egy lánya. A fia nem rég költözött, nem tudom a címét, a lányának viszont az asszony nevét nem tudom. Törtem a fejem, törtem, míg eszembe jutott egy közös ismerős, akiről tudom, hogy még él . Google a barátom, így rövid keresgélés után rátaláltam a helyes svéd oldalra és láss csodát A név beírása után pillanatokon belül megjelent a telefonszám, cím és a ház google képe is ahol lakik. Most a 21. században , nálunk miért nincs ilyen? Hányszor próbálok telefonszám nyomára akadni de képtelenség megkapni bármit is a hazai tudakozóktól. Ezek után, ma felhívtam a 90 körüli férfiút, aki csodák csodája emlékezett rám és pontosan tudta, hogy az ő 70. születésnapján itt voltam véletlenül náluk. Először csak egy mobil számot tudott adni, de egy félóra múlva hívott, hogy eszébe jutott barátnőm lányának az asszony neve.
Hívom a mobil számot, nem kapcsolható. A már tegnap megtapasztalt úton kikerestem a lány telefon számát. Volt egy vonalas és 5! mobil, valamint a pontos cím és az utca képe. Most hívtam a vonalast. Sajnos csak a nagyon kiskorú gyermek hadart valamit az üzenetrögzitőről. Este folytatom a kutatást.

Esti mese

Sajnos nem mese hanem valóság. Péntek este mindig egy beszélgetős műsort nézek a tv-ben. A mai téma a megfizethető lakás volt. Nekem a két legérdekesebb vendég két 70+ nő volt. Az egyik születése óta lakott egy szép nagy időközben modernizált lakásban München egyik legdrágább kerületében. Öreg ház tulajdonos, akit szintén gyermekkorától ismert, meghalt. Az örökös pedig elkezdte emelni a lakbéreket, amíg az lett a vége, hogy ki kellett költöznie a lakásból mert már nem tudta megfizetni. Az új tulaj aztán, lakásonként eladta az egész házat, rengeteg pénzért persze. Nos ez a nő jajongott, hogy az egész életét kihúzták alóla stb. Persze Münchenben maradt, de kicsit kijjebb költözött ahol ő teljesen idegen, nem érzi otthon magát, minden rossz.
A másik hasonló korú nő, akinek 4 gyereke van, megfelelő számú unokákkal és volt egy 54 nm-es bérlakása, amit nagyon szeretett. A gyerekek ellenére dolgozott, férje meghalt a végén napi 12 órákat dolgozott, mint mondta. Ezek után megkapta a nyugdíj kimutatását, amiről kiderült, hogy 550 euró lesz a nyugdíja. Ennyi volt a lakbére is. Elment a szociál irodába valami támogatásért. Néhány nap múlva kapott egy levelet, hogy a lakás 4 nm-el túllépi azt ami után járna neki segély, költözzön kisebbe, akkor majd kap támogatást. Erre iszonyat méregbe gurult és elkezdte nézni interneten, hogy hova lehetne kivándorolni. Európában egyetlen ország volt, Bulgária. Elment. Mint mesélte az első 3 évben háromszor költözött, de most már 2 éve lakik egy kis faluban, ahol összesen ötvenen laknak, ebből 5 német. Jól érzi magát, egy helyes kis kitatarozott paraszt házat bérel havi 150 euroért a többi rezsi inkluzive internet 50 euroba kerül. Mint mondja, boldog. Gyerekekkel tartja interneten a kapcsolatot, van egy kutyája és új barátai. Gondja egy szál se és tudja ha segítségre lenne szüksége meg tudná fizetni.
Lehet találgatni, hogy melyik nő volt nekem szimpatikus.

MÁS
Olvasom az újságban, hogy Franciaország feladta a harcot Vatikánnal szemben. Történt ugyanis, hogy a franciák egy nyíltan homoszexuális diplomatát neveztek ki vatikáni követnek. Vatikánban nem voltak hajlandók elfogadni az illetőt. Hosszú diplomáciai huza vona után, most a franciák beadták a derekukat és kineveztek valaki mást. Mondhat a pápa amit akar, a sok vasfejű csak rányomja az egészre az akaratát.

Egészségesen megöregedni

Egyre többet olvasok arról, hogy az egészség megőrzésének titka a sok mozgás. Nem kell kifejezetten sportolni, elég ha kicsit gyalogolunk vagy nem használjuk a liftet. Ez most az új trend. Erre én már idősebb barátnők rossz példáján okulva rég rájöttem és nagyon örülök, hogy most hivatalosan is propagálják ezt a trendet.
Eszembe jutott, hogy jó sok éve kezdődött az ivási mánia. Ez nálunk annyira divatba jött, hogy sokan már 2-3 megállót se bírnak ki ivás nélkül a közlekedési eszközökön, sőt a számomra legvadabb, amikor  középkorú hölgyek a hangverseny kellős közepén bányásszák ki a retikülből a vizes palackot. Ha a gyalog járás is ilyen alaposan begyűrűzne hozzánk csodás lenne. Minden jármű gyorsabb lehetne, mert nem szállna föl annyi ember időnként cókmókkal, anyukák kocsival biciklivel és rollerrel egyszerre!, "hölgyek" hatalmas banya tankokkal, gyerekek hátizsákokkal, stb. csak azért, hogy 1-2 megálló után megint lemásszanak a járműről.
A messzebbre utazók gyorsabban oda érnének, a rövidtávúak meg egészséges életmódot élnének. Persze nekem könnyű, eleve hozzá szoktattak a gyalog járáshoz. Autóval csak Szegedről Pestre jártunk, az iskola elég messze volt de nem volt más csak a két lábunk és így tovább. Lehet, hogy ennek köszönhetem, hogy még mindig itt verem a klaviatúrát?

Bajor nyugdíjasok

Most néztem egy 45 perces dokumentum filmet. Bajorország a leggazdagabb német tartomány, mégis az ott élő nyugdíjasok sokkal szegényebbek az átlag német nyugdíjasoknál. Magyarázat: sokan dolgoztak mint földművesek. Bejelentve nem voltak alig van nyugdíjuk. Nők, miután egy igen konzervatív hely, nemigen dolgoztak régebben. A minimál nyugdíj 860 EUR körül van, az özvegyi minimál valamivel 500 alatt. Nos ebből nemigen lehet ugrálni. Előadás szerint sokkal többen vannak a szegénységi határ alatt mint a hivatalos statisztika, mert többnyire igyekeznek valahogy megoldani a helyzetet. Egy bemutatott nő pl a sétáló utcán áll naphosszat és palackokat gyűjt, majd beváltja. Jó napokon összejön 10-12 euro. Vannak persze segély szervezetek. A különböző helyekről összeadott tartós élelmiszerekért lehet menni egyszer egy hónapban, a kijelölt időben, mert rend a lelke mindennek. A begyűjtést és elosztást önkéntesek csinálják. Egy másik szervezet, kirándulni viszi a nincstelen nyugdíjasokat, mert a jelszavuk szerint, szegénység = magány. Persze sokan laknak szociális lakásban, aminek kicsi a lakbére és aki kér, indokolt esetben kap állami segélyt is. Egy másik nő elmondta, hogy szintén valamilyen segély szervezettől kap havi 35 eurot és ez neki rengeteget jelent. A segély szervezet önkéntesei járják a város, üzleteket, hivatalokat stb. egyszer egy évben és gyűjtik a pénzt ilyen célra.
Bemutattak egy idős férfit is, aki valami családi perpatvar után elrohant otthonról, még a papírjait se vitte magával. Ezután évekig az utcán élt, de mint mondta soha nem nyúlt alkoholhoz, mint az szokás. Végül is bekerült egy katolikus férfi otthonba. Először egy kétágyas szobába, de most már van saját szobája és boldog. Az otthon segítette, hogy beszerezze a papírjait és mint mondta visszatért megint az életbe. Egy másik szintén idős férfi, a saját, enyhén rogyadozó házában lakik és nem is akar elmenni. Fürdőszoba nincs wc kint, de ő így élt egész életében. Még egy igen öreg autója is van, amivel eljár és elhozza a havi élelmiszer adományt. Kapirgál és termel valamit a háza körül, mint mondta még spórol is a nyugdíjából minden hónapban valamit.
Ami feltűnt és nagyon imponált. Mindenkinél látszott, hogy nehezen él, de nem siránkoztak és főleg nem okoltak se kormányt se senkit azért, hogy így élnek. Ez jutott ebből kell kihozni a legtöbbet. Ezt lehetett levonni tanulságnak.

Olvasgatok, nézegetek

Az imént pl. benéztem a salzburgi ünnepi játékokra, Verdi: Otello. Nos már olvastam a kritikát, amiből kiderült, hogy manapság a "mor" nem lehet már az, tehát nem maszkírozzák Otellót feketére, mert az ugye diszkriminativ. Már akkor gondoltam, hogy nem normálisak. Most aztán miután megláttam e teljesen fekete színpadot, aminek valami tükörszerű a padlója a rendes jelmezbe öltöztetett énekkarral és a földön fekvő Desdemonával, már el is ment a kedvem mindentől. Aztán jött Jago, aki az énekkarral ellentétben egészen normál szalon kabátban volt, fehér ing nyakkendő, mellény, már vettem is a távirányítót. De az utolsó percben megjelent Otello is, aki hisztériás rohamot kapott majd a földön, embrió formában remegett. Ez most úgy tűnik divat. Tavaly ugyanitt a Fidelioban, Florestanbol csinált elmebeteget a rendező. Vajon hasonmásukat alkotják meg a főszereplőkben???

 A hét elején néztem egy 3 részes tv filmet. 1956-ban játszódott Berlinben. A mi ötvenhatunkhoz semmi köze nem volt. Az akkor a társadalomban, főleg a fiatalokban beállt hatalmas változásokat mutatta be, egy család életén keresztül. Akkor még nem volt fal, csak szektorok. Mindenki szabadon járt kelt, csak táblák jelezték, hogy mikor ment át valaki az egyik szektorból a másikba. Divatba jöttek a modern táncok, a konzervatív emberek nagyobb megbotránkozása közepette. A homoszexulaitást még törvény büntette, érdekes módon csak a férfiaknál. Volt orvos aki elektrosokkal próbálta "gyógyitani". Amugy is még nem voltak modern gyógyszerek, így az elmebetegeket kizárólag elekrosokkal gyógykezelték. A "megesett" lány kap az anyjától egy hatalmas pofont, majd címet, hogy hol lehet elintézni a dolgot. Röviden igen ismerős helyzetek, az ifjúságom.

Ismét olvastam egy hosszú cikket az Izraelben megjelent könyvről, amiben egy riporternő anyákat kérdezett, hogy megbánták-e, hogy gyereket szültek. Igen, igen sokan megbánták. Bár mindegyik azt mondja, hogy nagyon szereti a gyerekét, de ha jönne egy kobold és felajánlaná, hogy visszacsinálja az időt, akkor nem szülnének még egyszer. Ez a könyv már sokszor sok helyen váltott ki élénk vitákat, persze nem nálunk. Itt ilyet még kérdezni is szentségtörés lenne. Életem során sokszor figyeltem és gondoltam, hogy nem minden anya holt boldog a gyerekeivel, csak ugye ezt ritkán meri valaki kimondani.

Rendhagyó hangverseny

Vasárnap délután háromra, nemigen szoktam hangversenyre menni. Olyankor nem vagyok hangulatban, de erre azért rögtön vettem jegyet, amikor megláttam, pedig a gyászos Zeneakadémián volt. Szóval Frankl Péter adott egy beszélgetős hangversenyt, barátokkal a János kórház javára. Frankl Péterre és Vásáry Tamásra amúgy is mindig vevő vagyok, mert ők az ifjúságomat jelentik. Néhány év differenciával egykorúak vagyunk. Ott rágtam a körmöm anno, hogy ki nyeri a Liszt versenyt meg ilyesmik. Ott volt még Bächer Mihály is meg Anda Géza, de ők már rég meghaltak.
Ma kis bevezető után először egy Chopin darabot játszott, majd egy énekesnővel és egy brácsással előadtak 2 Schumann dalt. Majd egy Mozart zongoraversenyt, amit már Mozart is átirt magának egy vonósnégyesre, nyilván nem volt kéznél zenekar. A vonósnégyes egy orvos vonósnégyes. Mind a négyen meglett korú de még aktív orvosok. Nos egy ilyen orvoshoz szívesen mennék, szükség esetén, mert az ilyennek biztos van lelke. Orvosi elfoglaltság mellett ilyen fokon zenélni, nem mindennapi manapság. Mozart persze szép volt és az orvosok előtt lengetem összes kalapjaimat. Végül aztán Vásáry Tamással játszottak el egy négykezes Schubert darabot, majd egyedül eljátszotta Schubert gyerekmesék? vagy hasonló darabját. Ezelőtt kiderült, hogy a feleségét, akivel 58 éve élnek együtt egy gyerekzsuron ismerte meg, majd később miután mindketten disszidáltak összejöttek Párizsban. Érdekes, sikeres élet. 80+ kora ellenére remek kondícióban van, játszik, tanít és állítólag igyekszik segíteni a fiatalokat, mert őt is sokat segítették. Kiemelkedően Fischer Annie, Széll György és sokan mások. Jó volt hallgatni. Kár, hogy a közönség átlag életkora ha jóindulatú vagyok, akkor 70+, ez annak a néhány tényleg fiatalabbnak volt köszönhető. Ilyenkor látszik, hogy milyen sok öreg banya él ebben a városban és szemlátomást csak mi szeretünk hangversenyre járni. Öreg férfiak is elég kevesen voltak. Volt viszont kb. 4-5 gyerek. Ezek sajnos nem fogják megtölteni a jövő hangverseny termeit.

Opera Münchenből

Verdi: Álarcosbál és teljes agy zavar. Gondolom a rendezők azt hiszik, hogy olyanok mennek megnézni, akik egyrészt még soha nem látták, másrészt nem veszik a fáradtságot, hogy az előadás előtt belenézzenek egy opera kalauzba.  Fokozza a zűrzavart a bemondó is, aki az első változatról mesél, miközben a későbbit játsszák. Az elsőben Gusztáv svéd királyt gyilkolják meg, ennek van  valóság alapja. A második változatban pedig egy Ricardo nevű bostoni kormányzót. Gondolom a helyszínen is kiírják a szöveget, amiből egyértelműen kiderül pl., hogy Ulrika a jóső egy sötétbőrű asszony. Ezek után megjelenik a színen egy szőke démon á la Anita Ekberg.
Díszlet természetesen alig van. Ez esetben egy hosszú lépcső és a színpad közepén egy ágy. Időnként ki tudja honnan és miért feltűnnek alakok meg egy gyerek is. Ezek egymás után befekszenek az ágyba, majd eltünnek. Gondolom valami süllyesztő van beépítve. Nagy pantomim babák is vannak, amit egyes szereplők maguk előtt tartanak és úgy kellene tűnnie, mintha a baba énekelne.
Szünetben a tenorista azt nyilatkozta, hogy ez egy kicsit Hichcock szerű előadás. Hát mit mondjak?
Mindentől függetlenül a zene varázslatos a zenekar szépen szól és az énekesek is jók. Női főszereplő az egyik leghíresebb szoprán jelenleg, Anna Harteros. Tavaly volt Pesten is a Müpában. Minden esetre ezekkel a szörnyű rendezésekkel sok pénzt spórolnak nekem. Nem is jövök kisértésbe, hogy elmenjek megnézni.