Bajor nyugdíjasok

Most néztem egy 45 perces dokumentum filmet. Bajorország a leggazdagabb német tartomány, mégis az ott élő nyugdíjasok sokkal szegényebbek az átlag német nyugdíjasoknál. Magyarázat: sokan dolgoztak mint földművesek. Bejelentve nem voltak alig van nyugdíjuk. Nők, miután egy igen konzervatív hely, nemigen dolgoztak régebben. A minimál nyugdíj 860 EUR körül van, az özvegyi minimál valamivel 500 alatt. Nos ebből nemigen lehet ugrálni. Előadás szerint sokkal többen vannak a szegénységi határ alatt mint a hivatalos statisztika, mert többnyire igyekeznek valahogy megoldani a helyzetet. Egy bemutatott nő pl a sétáló utcán áll naphosszat és palackokat gyűjt, majd beváltja. Jó napokon összejön 10-12 euro. Vannak persze segély szervezetek. A különböző helyekről összeadott tartós élelmiszerekért lehet menni egyszer egy hónapban, a kijelölt időben, mert rend a lelke mindennek. A begyűjtést és elosztást önkéntesek csinálják. Egy másik szervezet, kirándulni viszi a nincstelen nyugdíjasokat, mert a jelszavuk szerint, szegénység = magány. Persze sokan laknak szociális lakásban, aminek kicsi a lakbére és aki kér, indokolt esetben kap állami segélyt is. Egy másik nő elmondta, hogy szintén valamilyen segély szervezettől kap havi 35 eurot és ez neki rengeteget jelent. A segély szervezet önkéntesei járják a város, üzleteket, hivatalokat stb. egyszer egy évben és gyűjtik a pénzt ilyen célra.
Bemutattak egy idős férfit is, aki valami családi perpatvar után elrohant otthonról, még a papírjait se vitte magával. Ezután évekig az utcán élt, de mint mondta soha nem nyúlt alkoholhoz, mint az szokás. Végül is bekerült egy katolikus férfi otthonba. Először egy kétágyas szobába, de most már van saját szobája és boldog. Az otthon segítette, hogy beszerezze a papírjait és mint mondta visszatért megint az életbe. Egy másik szintén idős férfi, a saját, enyhén rogyadozó házában lakik és nem is akar elmenni. Fürdőszoba nincs wc kint, de ő így élt egész életében. Még egy igen öreg autója is van, amivel eljár és elhozza a havi élelmiszer adományt. Kapirgál és termel valamit a háza körül, mint mondta még spórol is a nyugdíjából minden hónapban valamit.
Ami feltűnt és nagyon imponált. Mindenkinél látszott, hogy nehezen él, de nem siránkoztak és főleg nem okoltak se kormányt se senkit azért, hogy így élnek. Ez jutott ebből kell kihozni a legtöbbet. Ezt lehetett levonni tanulságnak.

Olvasgatok, nézegetek

Az imént pl. benéztem a salzburgi ünnepi játékokra, Verdi: Otello. Nos már olvastam a kritikát, amiből kiderült, hogy manapság a "mor" nem lehet már az, tehát nem maszkírozzák Otellót feketére, mert az ugye diszkriminativ. Már akkor gondoltam, hogy nem normálisak. Most aztán miután megláttam e teljesen fekete színpadot, aminek valami tükörszerű a padlója a rendes jelmezbe öltöztetett énekkarral és a földön fekvő Desdemonával, már el is ment a kedvem mindentől. Aztán jött Jago, aki az énekkarral ellentétben egészen normál szalon kabátban volt, fehér ing nyakkendő, mellény, már vettem is a távirányítót. De az utolsó percben megjelent Otello is, aki hisztériás rohamot kapott majd a földön, embrió formában remegett. Ez most úgy tűnik divat. Tavaly ugyanitt a Fidelioban, Florestanbol csinált elmebeteget a rendező. Vajon hasonmásukat alkotják meg a főszereplőkben???

 A hét elején néztem egy 3 részes tv filmet. 1956-ban játszódott Berlinben. A mi ötvenhatunkhoz semmi köze nem volt. Az akkor a társadalomban, főleg a fiatalokban beállt hatalmas változásokat mutatta be, egy család életén keresztül. Akkor még nem volt fal, csak szektorok. Mindenki szabadon járt kelt, csak táblák jelezték, hogy mikor ment át valaki az egyik szektorból a másikba. Divatba jöttek a modern táncok, a konzervatív emberek nagyobb megbotránkozása közepette. A homoszexulaitást még törvény büntette, érdekes módon csak a férfiaknál. Volt orvos aki elektrosokkal próbálta "gyógyitani". Amugy is még nem voltak modern gyógyszerek, így az elmebetegeket kizárólag elekrosokkal gyógykezelték. A "megesett" lány kap az anyjától egy hatalmas pofont, majd címet, hogy hol lehet elintézni a dolgot. Röviden igen ismerős helyzetek, az ifjúságom.

Ismét olvastam egy hosszú cikket az Izraelben megjelent könyvről, amiben egy riporternő anyákat kérdezett, hogy megbánták-e, hogy gyereket szültek. Igen, igen sokan megbánták. Bár mindegyik azt mondja, hogy nagyon szereti a gyerekét, de ha jönne egy kobold és felajánlaná, hogy visszacsinálja az időt, akkor nem szülnének még egyszer. Ez a könyv már sokszor sok helyen váltott ki élénk vitákat, persze nem nálunk. Itt ilyet még kérdezni is szentségtörés lenne. Életem során sokszor figyeltem és gondoltam, hogy nem minden anya holt boldog a gyerekeivel, csak ugye ezt ritkán meri valaki kimondani.

Rendhagyó hangverseny

Vasárnap délután háromra, nemigen szoktam hangversenyre menni. Olyankor nem vagyok hangulatban, de erre azért rögtön vettem jegyet, amikor megláttam, pedig a gyászos Zeneakadémián volt. Szóval Frankl Péter adott egy beszélgetős hangversenyt, barátokkal a János kórház javára. Frankl Péterre és Vásáry Tamásra amúgy is mindig vevő vagyok, mert ők az ifjúságomat jelentik. Néhány év differenciával egykorúak vagyunk. Ott rágtam a körmöm anno, hogy ki nyeri a Liszt versenyt meg ilyesmik. Ott volt még Bächer Mihály is meg Anda Géza, de ők már rég meghaltak.
Ma kis bevezető után először egy Chopin darabot játszott, majd egy énekesnővel és egy brácsással előadtak 2 Schumann dalt. Majd egy Mozart zongoraversenyt, amit már Mozart is átirt magának egy vonósnégyesre, nyilván nem volt kéznél zenekar. A vonósnégyes egy orvos vonósnégyes. Mind a négyen meglett korú de még aktív orvosok. Nos egy ilyen orvoshoz szívesen mennék, szükség esetén, mert az ilyennek biztos van lelke. Orvosi elfoglaltság mellett ilyen fokon zenélni, nem mindennapi manapság. Mozart persze szép volt és az orvosok előtt lengetem összes kalapjaimat. Végül aztán Vásáry Tamással játszottak el egy négykezes Schubert darabot, majd egyedül eljátszotta Schubert gyerekmesék? vagy hasonló darabját. Ezelőtt kiderült, hogy a feleségét, akivel 58 éve élnek együtt egy gyerekzsuron ismerte meg, majd később miután mindketten disszidáltak összejöttek Párizsban. Érdekes, sikeres élet. 80+ kora ellenére remek kondícióban van, játszik, tanít és állítólag igyekszik segíteni a fiatalokat, mert őt is sokat segítették. Kiemelkedően Fischer Annie, Széll György és sokan mások. Jó volt hallgatni. Kár, hogy a közönség átlag életkora ha jóindulatú vagyok, akkor 70+, ez annak a néhány tényleg fiatalabbnak volt köszönhető. Ilyenkor látszik, hogy milyen sok öreg banya él ebben a városban és szemlátomást csak mi szeretünk hangversenyre járni. Öreg férfiak is elég kevesen voltak. Volt viszont kb. 4-5 gyerek. Ezek sajnos nem fogják megtölteni a jövő hangverseny termeit.

Opera Münchenből

Verdi: Álarcosbál és teljes agy zavar. Gondolom a rendezők azt hiszik, hogy olyanok mennek megnézni, akik egyrészt még soha nem látták, másrészt nem veszik a fáradtságot, hogy az előadás előtt belenézzenek egy opera kalauzba.  Fokozza a zűrzavart a bemondó is, aki az első változatról mesél, miközben a későbbit játsszák. Az elsőben Gusztáv svéd királyt gyilkolják meg, ennek van  valóság alapja. A második változatban pedig egy Ricardo nevű bostoni kormányzót. Gondolom a helyszínen is kiírják a szöveget, amiből egyértelműen kiderül pl., hogy Ulrika a jóső egy sötétbőrű asszony. Ezek után megjelenik a színen egy szőke démon á la Anita Ekberg.
Díszlet természetesen alig van. Ez esetben egy hosszú lépcső és a színpad közepén egy ágy. Időnként ki tudja honnan és miért feltűnnek alakok meg egy gyerek is. Ezek egymás után befekszenek az ágyba, majd eltünnek. Gondolom valami süllyesztő van beépítve. Nagy pantomim babák is vannak, amit egyes szereplők maguk előtt tartanak és úgy kellene tűnnie, mintha a baba énekelne.
Szünetben a tenorista azt nyilatkozta, hogy ez egy kicsit Hichcock szerű előadás. Hát mit mondjak?
Mindentől függetlenül a zene varázslatos a zenekar szépen szól és az énekesek is jók. Női főszereplő az egyik leghíresebb szoprán jelenleg, Anna Harteros. Tavaly volt Pesten is a Müpában. Minden esetre ezekkel a szörnyű rendezésekkel sok pénzt spórolnak nekem. Nem is jövök kisértésbe, hogy elmenjek megnézni.

Március 15

Őszintén szólva soha nem tudtam lelkesedni a tanárokért. Az én komplikált gyerek lelkemhez csak az apácák találták meg a kulcsot. Sajnos 3 év után szétzavarták őket Rákosiék. Ettől függetlenül, tegnap izgatottan figyeltem a fejleményeket a tüntetésekkel kapcsolatban. Mondhatom nagyon csalódott vagyok, vagy mondjam, hogy mit is vártam tőlük? Tőlem ne kérjen bocsánatot egy kormány se, hanem tűnjön el. Különben is viccesnek találom a bocsánat kérést. Végül is nem hurcolnak el senkit éjszakánként, nem telepítettek ki és nem vertek össze. 56-ban senkinek se jutott eszébe, hogy bocsánat kérést követeljen, pedig bőven lett volna miért, de akkor nem játszadoztak az emberek. Le akarták rázni a "rabigát" és kész. Sajnos nem sikerült. Ilyen gyerekes dolgokkal, hogy kérjen bocsánatot, ugyan mit akarnak? Az egojukat fényezni? Aztán pedig sztrájk 1 óra hosszat. Egy iskolában azt észre se lehet venni. Lukasóra és kész. Majd ha egyszer százezrek mennek az utcára és az öklüket is rázzák, akkor talán történik valami. Addig pedig jó lenne ha mindazok akik nem mentek el az utolsó alkalommal választani, elgondolkoznának a saját felelősségükön. Persze lehet, hogy kényelmesebb ebben a langyos semmiben nekik, lehet időnként tüntetni menni, meg a facebookon morogni és káromkodni.
Nagyon privát véleményem szerint, elég mindegy az iskolában mi van. Aki akar és megkapja a szülőktől és a környezettől a támogatást, igenis mindent meg tud tanulni. Persze kell hozzá akarat és fegyelem. Manapság az utóbbi az iskolában sincs meg. Koroszályomban számtalan példa van, akikből kiváló emberek lettek, azzal együtt, hogy totál fejetlen össze-vissza iskola rendszer volt, gyors talpalón végzett tanárokkal akik azért jó káderek és hű kommunisták voltak.
U.I. Ma olvasom, hogy a sztrájknak súlyos következményei lehetnek, elküldhetik a tanárokat akik sztrájkolnak. No most akkor mutassák meg. Ha tényleg az összes tanár óvodától az egyetemig egyszerre sztrájkba lép, de nem 1 órára, hanem addig amíg nem teljesülnek a feltételeik, akkor mi lesz. Olyan sok kormányhű tanár nincs, aki állásra áhítozna. Ehhez persze elhatározás és összefogás kellene.

Fapados repülő, avagy olcsó húsnak híg a leve.

Voltam én is lelkes egykoron. Mikor az easy jet indult tizen valahány éve, én is rögvest elröppentem Berlinbe meg vissza. Az akkor még új automata becsekkoláson kívül semmi baj nem volt vele. Sokadik nekifutásra már tudtam az összes számokat kivűlről és simán ment minden. Csomagot is felvették, nem volt extra ár stb.
Ezután valahogy mindig normális járatokkal jártunk. Most majd májusban készülünk Barcelonába. Társas út, ami ott kezdődik és végződik, tehát sem az érkezés sem a távozás nem túl flexibilis. El kezdtem nézni a lehetőségeket már egy hónapja. Hűha remek! Felkiáltással tapasztaltam, hogy van valami vuela vagy milyen társaság, fa pados ugyan de átszállás nélkül lehet menni. Nosza! Megrendeltem a jegyet. Már rendelés közben kiderült, hogy oda fele mégis át kell szállni Rómában. Vissza viszont direkt. Jegy megvan, hátradőltem, de nem sokáig. Nem részletezem, de azóta háromszor változtatták meg az indulási időket. Tegnapra eljutottunk oda, hogy az öt napos programból már csak 3 lenne, mert sokkal később érkeznénk mint eredetileg mondták, pontosan este 10 után. Vissza pedig nem délután indul hanem reggel 9-kor. Na ekkor mondtam, hogy kész. Ez a repülés le van írva. Van ilyen ennyi a veszteségem és kész. Lényem kiderítette, hogy van még elég pontunk a régi útjainkból, így csak az adót kell megfizetni és mehetünk Swissel oda és a Lufthansaval vissza. Mint láttam van Malagába is járatuk, de engem Isten őrizzen a jövőben tőlük. Hihetetlenül fel tud háborítani ha bárki azt hiszi, hogy azt csinál az én időmmel amit akar. Nem is tudom, hogy tudja egy repülő társaság ezt megengedni magának. Csupa ráérő hülye utazik velük?

Hangverseny

Csodaszép hangversenyen voltunk  Müpában. A Fesztivál zenekar nagyon bedobta magát és a Bajor rádió énekkara is szerepelt, valamint egy gyerek kórus. Mahler szimfonia, ami 110 percig tart. Ezért jó a bérlet. Ilyen koncertre nemigen vennék jegyet csak úgy, de miután benne volt a bérletben nagyon élveztük. Miután nem vagyok nagy zene értő, csak élvező, az unalmasabb részeknél elkalandoztak a gondolataim. Mi járt az eszemben? A délután olvasott svájci újság. Zürichben van egy hatalmas nagy városi kórház. Ránézésre, valamikor a 60-as években épülhetett. Most felépítettek mellé egy új épületet, 320 egy ágyas szoba, amibe szükség esetén bőven belefér még egy ágy. Csodálatos földig érő ablakokkal, hogy az ágyból is ki lehessen látni. Vigyáztak az energia takarékosságra is. A plafonok agyagból vannak amit nyáron hideg vízzel hűtenek, télen pedig meleg vízzel fűtenek. Ezért én nem tudok annyira lelkesedni, mert ugye nem lehet szobánként szabályozni a hőmérsékletet. Természetesen minden szobához van fürdőszoba. Szobában van asztal, 3 szék és egy fotel. Valamint minden ágyhoz tartozik egy informatikai központ, ami egy képernyő. Azzal lehet tv-t nézni, internetezni, telefonálni és a leleteket avagy röntgenképeket nézegetni. A legjobban az ágy páter noster tetszett. Kimegy a beteg, betolják az ágyat egy páternoszterbe, majd egy idő után az kiköp egy vadonat tisztán felhúzott ágyat. Hogy mindennek a felépítése miért tartott 8 évig az nem derült ki. Az  viszont igen, hogy a pályázatot 10 éve írták ki és akkor még több ágyra volt szükség mint ma. Manapság egyre kevesebbet vannak a páciensek kórházban, amint lezajlott az akkut betegség már rakják is át ápolási otthonba a pácienst vagy haza küldik. Az akkut kórházi ágy igen drága. Megjegyezték, hogy több ágyas kórtermek nem csak a pácienseknél nem menő, hanem nem gazdaságos, tehát ma már nincs.
Mindez az újság Zürich városról szóló részében volt, no de történnek dolgok másutt is. Baden egy kisváros, Zürichtől kb. 25 perc vonattal. Ott 1978-ban építettek kórházat, ami mára kissé elavult. A felújítás csak 50 millióval kerülne kevesebbe, mint egy új épület, tehát egy újat fognak most építeni.
Közben a valóban nagyon jó zene mindig vissza rángatott a helyemre, de milyen jó lenne, ha valaki nálunk is észre venné, hogy a közel 150 éves kórházaink kissé elavultak, majd kiszámítaná, hogy olcsóbb újat építeni és el is kezdenék.