Bécsi benyomások

Régen sokat jártam és elég jól ismertem Bécset, főleg a belvárost. Mostanában már nem vagyok annyira lelkes. Valami iszonyat mennyiségű ember mozog állandóan az utcán, nem turisták! Senki nem dolgozik? Magyar szót, néha elég csúnyákat is mindenhol hallani az utcákon.
Bécsben megvalósítottak valami fantasztikusat. A 20 évvel ezelőtt totál lerobbant Mariahilferstr. belvárosi részét teljesen megújították. Tavasszal kísérleti jelleggel lezárták egy részét az autósok elől. Persze voltak tüntetők, felháborodottak stb. A múltkor fel volt dúlva az egész útszakasz. Most viszont gyönyörű nagy kőlapokkal lefedett sétáló utca lett az egész. Úgy tűnik a gyalogos nép élvezi. Igazán nem volt séta idő, de kora délután hömpölygött a nép a teljes utca szélességen.
Az igazsághoz tartozik, hogy ez a második nagy felújítás az elmúlt 20 évben. Elsőre csak kiszélesítették a járdákat, csak 2 autós sávot hagytak és alig néhány 20 perces parkoló helyet. Aztán eltelt 15 év és most kész a második felújítás. Mindez az én életemben, mert mikor először jártam arra, a 60-as évek végén, akkor még a Kärtner Strassen és a Grabenen is jártak és álltak az autók.
Karácsonyi kivilágítás nagyon szép, de ugyanaz mint tavaly.
Végre sikerült egy rendes, jól fűtött panziót kifognunk a város közepén. Hogy mennyire rendes, az csak ma derült ki, mikor B. kiderítette, hogy az éjjeli szekrényen felejtette az arany láncát. Telefon, megvan és elküldik.
Véletlenül találtunk egy igen kellemes vendéglőt is, ahol nem voltak turisták. Ilyet sem könnyű manapság találni a belvárosban. Első délután csak mászkáltunk az igen rövidke bevásárló listámmal. Semmi különös, csak molypapir, jó minőségű papirzsebkendő meg ilyesmi. Persze élelmiszer áruházba is bementünk, ahol megszámoltam 8 féle, szebbnél szebb krumpli volt, a többit már nem is néztem. Csak futó pillantást vetettem a salátákra és a halakra. Már lemondtam róla, hogy valami hasonlót itthon is megéljek, pedig panasz tulajdonképpen nincs a hazai kínálatra, de azért nem az igazi.
Másnap 10-kor volt jelenésem a konzulátuson, ahol a megszokott pontossággal sorra is kerültem. Az ügyintézés gyors és drága volt, pedig útlevelet nem is kértem.
Közben végig jó éles szél fújdogált, így aztán elhatároztuk, hogy elegünk van és eljövünk egy korábbi vonattal. Egy órával az indulás előtt már egy darab hely jegy se volt a vonatra. Bár fel lehet szállni anélkül is, de ezt nem vállaltuk. A következő 2 óra múlva indulóra még kaptunk helyet. Közben megebédeltünk. Sajnos az állomáson nincs egy rendes étterem se, csak minden féle önkiszolgálók, amit nagyon utálok.  Körülötte persze van, nem volt túl jó. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mikor fog a vonat a már elkészült főpályaudvarra menni. Ez vagy 20 perccel meg fogja rövidíteni az utat és amint olvastam egy óriási bevásárlóközpontot is építettek a pályaudvarhoz. Remélem lesz valami normális vendéglő is.
Itthon a Keletiben megláttam a pénzváltót. Azt hittem valami világégés történt, mert pont 10 forinttal ért kevesebben a svájcifarnk mint amikor elmentünk. Aztán kiderült, hogy nem történt semmi, hanem simán gazember a pénzváltó. Szegény külföldi tudatlan turista, akit rögvest megérkezéskor így átvágnak.:-(((
Legközelebb külhonban majd megfigyelem, hogy milyen különbségek vannak a pénzváltóknál. Most külhon egyhamar nincs betervezve. Rájöttem, hogy nekem elég már a tudat is, hogy ha akarok mehetek.

Ez nem az én napom!

Reggel a napsütéstől vidáman ébredtem. Miközben reggeliztem, odatettem a tejberizst főni, mert ebédre rizskoch volt betervezve. Nézem, nézem, nem fő. Aztán egy percre beszaladtam a szobába, és már úszott is az egész tűzhely és környéke a tejben.Így kezdődött.
Miután tisztába tettem a tűzhelyet és megfőtt a rizs, új tejjel természetesen, készültem az elmenésre. Öltözködés fülbevaló, a zárja kipattan a kezemből és ki tudja hol áll meg. Persze nem látom sehol. Előbb térdre majd hasra ereszkedtem, de csak nincs meg. Végül feltápászkodtam és egyből ráléptem. Szerencsére a szőnyeg vastag és mezítláb voltam, így nem lett semmi baja.
Mindezek után elvonultam a városba, apróságokat intézni. Pl. zoknit venni Lényemnek, miután vele nem lehet, mert akkor pont nem kell neki soha zokni. Aztán indultam haza fele, feltétlenül a 105 busz kellett mert annak a vonalán volt még dolgom, itt Budán. Közben még pár száz forintom bánt egy rendkivűl erőszakos adomány gyűjtőt. Valami koraszülött down kóros gyerekeknek gyűjtött és a fél Váci utcán végigkísért, nem lehetett lerázni. Igen nagy darab ember volt, így nem mertem véleményt nyilvánítani. Aztán gondolkoztam, hogy vajon ezt ilyen jól megfizetik, hogy képes a pénzért ilyen erőszakosan fellépni, vagy neki van néhány ilyen rosszul sikerült gyereke? Mindezek közepette elérkeztem a Deák térre. Oda ugye nem vitték Futárt, mert minek? Pont oda? Busz meg nem jött. Se menetrend szerint se azon túl. Jó 15 percig ácsingóztunk ott többen, mikor megérkezett egy személyautó "BKK üzemzavar elhárítás" felirattal. Kíváncsian néztem, de nem álltak meg, csak jóval messzebb. Vártam, hogy talán mondanak valamit, de nem. Elindultam feléjük, de akkor szépen elhajtottak. Ezután már nem kellett sokat várni, mert jött egy idősebb hölgy aki felvilágosított minket, hogy a Lánchíd le van zárva, a 105 elterelve az Erzsébet hídon jár. Megálló a Károly körúton. Ezután haza jöttem a metroval és villamossal.
A BKK-nak üzenném, hogy normálisabb országokban, minden megállóban van egy kis hangszóró, amin keresztül értesíteni lehet a központból az utasokat ha valahol valami nem jár. Igaz ott nem lehet ingyen utazni, de pont ez az átok. Ők ingyen adják, mi meg fogjuk be a szánkat és örüljünk. Mondanom se kell, hogy inkább fizetnék.

November 9

Ma 25 éve omlott le a berlini fal. TV-n át követve is csodálatos élmény volt. Mindig csodáltam a németeket, hogy bírták azt az állapotot. Azt hiszem ha itt Pest környékén lett volna egy fal én beleőrültem volna. Engem a vasfüggöny is állandóan zavart, de ez már szerencsére történelem.
Az elmúlt 3 napban rengeteg visszaemlékezést, dokumentum filmet és beszélgetéseket láttam és hallottam a német tv-ben. Látványban a csúcs az volt, hogy a valamikori fal mentén, ami ma már nemigen látható sehol, fehér megvilágított luftballonokat helyeztek el, több kilométer hosszan. A 3 napos ünnepség végén a ballonok egyik a másik után elszállt. Ragyogó ötlet és remek látvány volt.
Sok vendég is volt a városban, turisták, milliós nagyságrendben. Egyik díszvendég Gorbacsov volt, akinek el nem évülő érdeme volt a falomlásban. Nyilatkozott is és óvta a világot az újabb hidegháborútól. A késő esti hírekben aztán egy újságíró kommentálta a beszédet. Túl hosszú lenne leírni G. aggodalmait, amit persze az Ukránokkal kezdett majd a vallási okból folytatott háborúkkal folytatott. A további felsorolásban egy lélegzet alatt szerepelt Orbán és Putyin. Nem tudom G. szó szerint mit mondott én csak a német kommentátort hallgattam. Nem lettem lelkes tőle.
Persze reménykedem, ugyanúgy mint 56-ban tettem. Talán egyszer felébrednek a népek, bár a választások, amikor megint otthon lehet maradni és be lehet dobni a lovak közé a gyeplőt, még elég messze van. Addig meg lehet reménykedni, hogy hátha......

Megint eutanázia

A németek valami törvénymódosításon dolgoznak a passzív halálba segítés törvényesítése érdekében. Persze ez náluk tabu téma volt eddig, viszont sok kerekasztal beszélgetést, kommentárt és vitát volt alkalmam meghallgatni a témában, az utóbbi időben. Megtudtam, hogy nem csak Svájcban de Hollandiában és Belgiumban is segítenek, ha valaki még egészségesen tesz nyilatkozatot, hogy mi az akarata. A neten kutakodva találtam is németül u.n. páciens rendelkezés forma nyomtatványt. Angolul Living will a neve de nyomtatványt nem találtam. Nagyon alaposan kell nyilatkozni minden féle esetre, amik szépen fel vannak sorolva. A lényeg, hogy mit csinálhatnak abban az esetben ha már nem tudom megmondani mit akarok. A nyomtatványnak van egy függeléke is, ahol megnevezhetem azt, vagy azokat, akik rendelkezhetnek felőlem adott esetben.
Az ilyen kitöltött papírt le lehet adni Svájcban pl. a háziorvosnál de ha van családtag vagy megbízott akkor annál is lehet tartani.
Utána néztem, hogy mi itthon a helyzet. Kiderült, hogy itthon is rendelkezhetek de!!! Egy psychiáternek és két másik orvosnak kell igazolni, hogy minden rendben van velem. Ráadásul egy ilyen nyilatkozat kétévenként elévül és akkor elölről kell kezdeni mindent. Nem lettem különösebben derűs a dologtól. Persze a remény hal meg utoljára, így remélhetem hogy egy nap nem ébredek majd fel, vagy lesz annyi erőm, hogy kiutazzak Svájcba.
Ugyanakkor pont most egy szivleállás következtében közeli barátunk éber kómában van hetek óta. Az intenzíven már nem sokáig maradhat és egyszerűen nincs az országban olyan hely, ahol az ilyen emberek behabilitálásával foglalkoznának. Ki tudja ő mit akarna? Szerintem azt az állapotot amiben van, senki nem akarja magának.

Mindenféle

Néztem a tv-n a német megemlékezéseket a 25 év előtti lipcsei tüntetésekről. Még ma is futkos a hátamon a hideg, ahogy az a 70 ezer ember a DDR uralom alatt, képes volt kimenni az utcára és csak azt hajtogatni, hogy "mi vagyunk a nép". Összefogtak és bejött nekik.
Ma Gauck, a német Ader, kicsit kiosztotta  a népet. Csodálattal adózott az akkori összefogásnak és kitartásnak, majd elmondta, hogy manapság mindenki a foteljében ül és magában szidja a pártokat, politikusokat stb. Ez ugye nagyon nem jó. Sajnos nálunk sincs ez másként, pedig nálunk most sokkal nagyobb a tét mint a jelenlegi Németországban.
Az ünnepségen persze rengetegen voltak ismét az utcán és az egyik akkori fő szervező nő, röplapokon tiltakozott a magyar médiában uralkodó állapotok ellen. Jól esett látni. Ha már mi ugye csak kussolni tudunk, legalább a valamikori DDR ellenes aktivista tesz valamit értünk.
Mellesleg Ader ott ült az ünnepségen az első sorban.:-(

Voltunk Bécsben tegnap. Lassanként már kezdem nagyon nem szeretni azt a régen hőn szeretett várost. Persze mostanság ritkán járok ki és mindig besodródom a belvárosba, nyilván ott van dolgom. Most igazán nincs turista szezon és mégse lehet járni a közben már többnyire autó mentes belvárosban, az emberektől. Nem tudom a bennszülöttek hogy viszonyulnak ehhez az állapothoz, engem halálra idegesít.

A vonatozás most gyerek mentes, így nyugalmas volt. Kifele a zavaró körülmény abban merült ki, hogy előttünk ült 2 angol "úr". Olyan 60 év körüliek lehettek és iszonyatos büdös izzadtság szagot árasztottak. Az egyiknek még a körme is tök koszos volt. A vonat tele volt, így menekülni se lehetett. Szerencsére aztán a klíma egész jól működött. Nem javult a véleményünk az angolokról meg a higiéniájukról.

Nincs cím

Ma beugrott hozzám egy barátnőm. Ő az egyetlen aki lényegesen fiatalabb nálam, csak 63 éves. Férjestől ismertük meg és ha egy igazán sikeres házaspárról volt szó, csak ők jutottak az eszembe. Rájuk nézni is öröm, harmónia árad róluk. Jó anyagi helyzetben vannak, két sikerült gyerekük és több jól sikerült unokájuk van. Gyerekeik is karriert csináltak, pedig mindenki igen távol áll a politikától.

A hír amit hozott sokkolt mindkettőnket. A férje csütörtökön egy megbeszélés közben leesett a székről az irodában, mert megállt a szíve. Egyidősek és 40 éve házasok. Férj egészséges, kisportolt, nem iszik nem dohányzik nincs elhízva. Senki nem tudja, hogy mi történt. Intenzíven van persze és még nem tért magához. Senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz vele. Nem tudni hány percig nem kapott oxigént az agya. A mentők ötször élesztették újra, bár a harmadik kísérlet után már abba akarták hagyni, de véletlenül ott volt a lánya és az kikönyörögte a további kísérleteket.

Utána néztem a neten a hirtelen szív leállásnak, ami az estek legtöbbjében halálos szokott lenni. Több cikk szerint sincs semmi előjele, csak jön. Persze tulajdonképpen egy szép halál, igaz nem a hozzá tartozóknak. Állandóan azon jár az eszem, hogy mi lesz ha magához tér? Lehet, hogy már soha nem lesz ép ember. Agyi vagy testi károsodással még akár 30 évet is élhet, de milyen lesz az az élet? Iszonyú dolgokat tud néha produkálni a sors.

Mese a 95 éves barátnőm életéből.

Amit leírok, azt most mesélte el nekem ilyen részletesen. Sok részleet tudtam, de most igyekeztem rákérdezni a homályos dolgokra. Gondolom nem hazudott, csak talán néhol kihagy vagy bele fantáziál dolgokat. Nem tudom ellenőrizni és nem is érdekes. Nagyon élvezetesen ad elő, bár néha keresi a magyar kifejezéseket, de így is érdekes volt.
Barátnőm 1920 januárjában született. Késön jött egyetlen gyerek volt. Szerinte, mert a szülei féltették az üldözéstől és a gázkamráktól, 1935-ben egy női zenekarral kiment Törökörszágba játszani. Zeneakadémián tanult, akkor már 10 éve. 10 zsidó lány és egy karmester, valami előkelő étteremben játszottak. Szerintem valami nem stimmel, mert 1935-ben még nem voltak gázkamrák, de javítsatok ki ha rosszul tudom. Én akkor születtem.
Jó dolguk volt, elég szép pénzt + lakást és teljes ellátást kaptak. Mindezért esténként kétszer félórás műsort adtak. Ő hegedült. Egy szép napon lezárták az éttermet mert jött Kemal pasa és a miniszterek. Nekik kellett játszani. Utána végig kellett vonulni előttük. Őt és még egy lányt kiválasztottak, hogy elviszik a hárembe, illetve ez hivatalosan úgy hangzott, hogy a pasa örökbe fogadja őket. Akkor éjszaka az egész társaság a karmester vezényletével kiszökött Törökországból és Tangerben kaptak szerződést. Idővel a pasa meghalt és ők vissza mehettek volna. 1939 volt, amikor már voltak rossz hírek. Neki a szülei azt mondták, ne menjen haza. Így ő egyedül kapott egy szerződést Gibraltarba. Kiküldtek valakit elé a hajóhoz, az lett a férje. Még 1939-ben összeházasodtak, ismét Tangerben, mert mint magyar nem maradhatott Gibraltárban. Házasság után bemehetett. 1940-ben már állapotos volt, mikor az angolok az összes nőt, öreget és gyereket kivitték a szigetről. Londonba került. A férje elszerződött hajófűtőnek és utána ment. Ez volt a kezdet.
Háboru alatt a szüleiről nem tudott semmit. Kerestette őket de senki nem hozott semmi hirt. Mig 1946-ban kapott egy levelet, hogy a szülei élnek, Németországban vannak és nem tudják mi legyen. Ők persze kivitették őket, kalandos uton küldtek pénzt, amivel Párizsba, majd onnan tovább Londonba tudtak utazni. Ha elképzelem a háboru utáni utazásokat, ez se lehetett egy kéjutazás. Szülők táviratoztak Párizsból, hogy mikor érkeznek, de a távirat nem érkezett meg. Késő este megérkeztek Londonba és senki nem várta őket. A férje akkor egy vendéglő menedzsere volt és ott is laktak, de a vendéglő vasárnap zárva volt. Szülőket egy taxis elvitte a cimre, de nem tudtak bejutni a házba. Leültek várni, jöttek a rendőrök és bevitték őket az örszobára. Kerestek tolmácsot, a papa jól tudott németül. Végül valamikor hajnali 4 órakkor a rendőröknek sikerült felverni őket és a szülők révbe értek. Ő akkor ismét terhes lett, így a mama ott maradt vele, hogy lássa az uj unokát, a papa hazajött. Megfázott és meghalt. Ezután a mama 37 évig élt még vele. 101 évesen halt meg.
Ő is fantasztikusan fitt, szerintem neki is jó esélye van megélni a 100. évét.

Read more: http://kucko.freeforums.net/thread/6/talk?page=81#ixzz3DJPZdA3a