Florida sir, mert elmegyünk. Eddig ebben a hónapban még egy szem eső nem esett. Gyönyörű meleg nyár volt, tegnap már szinte kánikula. Az éjszaka aztán dörgésre ébredtem és utánna zuhogott egy sort az eső. Most reggel óta már másodszor szakad le az ég. Egyet dörrren és zuhog utána 10 percig. Igazi tropusi érzetet kelt az idő. Kint közben 27 fok van. Állitólag igy marad egész héten. A bánat csak az, hogy az autót be akartuk húzni egy huzatba. Vizesen nem lehet. Ha tényleg ilyen marad az idő, soha nem lesz ideje szegény autónak megszáradni. No majd meglátjuk. Lassan szedegetem össze a holmit, külön ami itt marad, külön ami jön haza. Utálatos dolog. Mindig ugy indulok, hogy talán most megyek utoljára, ki tudja mi lesz őszig. Na ezt is majd meglátom, vagy nem.

Tegnap, naplemente után indultunk haza. Ez a naplemente, olyan itt mint egy szinház. Az emberek időre kimennek, ha találnak helyet leülnek és várnak. A lustábbak autóval mennek ki és az autóban várják az eseményt. Mi gyalog voltunk, megnéztük és indultunk haza. A yachtkikötőnél az egyik sporthalász pucolt az asztalon két szép nagy halat. A hal miatt álltunk meg, de aztán máson szórakoztunk. Először megjelent egy pelikán, aztán egy szürkegém és végűl egy kócsag. Röpködtek ide oda de végűl szépen elhelyezkedtek 1-2 méterre a pasitól jobbra és balra. A pelikán végűl a háta mögé került be a vizbe. Tudták a besték, hogy lesz majd kaja. Ahogy filézte a pasas a halat, kisebb nagyobb darabokat eldobott. A madarak meg rávetették magukat. Az igazi nagy csontos részeket a háta mögé dobta a pasi, amit a pelikán rögvest el is tüntetett. Muris volt nézni, ahogy türelmesen vártak a sorukra. Ez nyilván kényelmesebb mint a tengerben sk, kifogni a kis halakat.

Tegnap a halászó sast is kifigyeltük. Addig kőrözött a viz felett mignem megkaparintott egy kb 15 centis halacskát. Felvonult vele egy fára, nem a fészkébe, hanem a fára. Ott az egyik lábával ráált a halacskára és szépen elkezdte csipkedni. Elég sokáig elvolt vele, mert kiefele menet láttuk és mikor vissza fele jöttünk még mindig ott csipegetett.

Induláskor persze, a mókuskákat is megetettük.

Volt ma itt nekünk helyi szenzációnk. Délelőtt megjelent egy rendőrautó. Ezt itt sherifnek hivják. Álldogált egy darabig, majd jött egy másik is. Végül kiderült, hogy feltörte valaki a ház közös raktárhelyiségét, ahonnan elvittek egy 400 $ értékű biciklit és egy másik olcsóbbat is. Ezt itt ugy tűnik komolyan veszik, mert a második sherif feliratu autóból komoly felszereléssel száltak ki a rendőrők. Fényképezőgép, ujjlenyomat rögzitő felszerelés meg mit tudom én még mi volt náluk. Ki is derült hamarosan az elkövető neve, kora és külleme is. Van priusza rendesen. 44 éves hajléktalan fehér férfi.Majd a rendőrök elvonultak. A szomszéd meg siratta a biciklit. Biztositása persze senkinek nincs, mintha csak otthon lennék.
Este fele jövünk haza és előttünk kanyarodik be megint a rendőrautó. Kiderült, hogy a betörönk visszajött és el akarta vinni a maradék bicikliket. Volt nála egy pajszer és egy csipőfogó, miután a biciklik össze voltak láncolva. Szemfüles lakó észrevette, telefon a rendőröknek, de közben a kedves betörő elinalt hátra, ahol bokros sövény van és egy csomó kis házikó. Autóval követni nemigen lehetett.
Ezután hosszas tere-fere kezdődött, amiből kiderült, hogy a feketék kevésbé veszélyesek mint ezek a hajléktalanok. A feketék állitólag elég hamar megijednek, a fehér hajléktlanok viszont erőszakosak és nem ritkán fegyverük is van.
Eddig azt hittem, hogy a béke és nyugalom szigetén lakunk, ma ez a hitem megdőlt.:-(((
Holnap a raktár ajtaja, ami nevetséges volt eddig, ki lesz cserélve egy erősebbre. B. viszont azon lelkizett, hogy én soha nem behúzott függöny mögött élem itt az életem, hanem este is jól kivilágitva és akárki kifigyelheti, hogy mi van itt. Szerintem max ezt az öreg használtan vett computert viszik el és a nyomtatót. Részemről más értéket itt nemigen látok. Gondolom a butorokat nem viszik, azt hamar észre venné itt valaki. Nem hagyom, hogy az esetleges betörők határozzák meg a szoklásaimat!

Kizöldöltünk

Ma St.Patric napja van, ez az Irek főszentje, vagy valami ilyesmi. Miután itt mindent kihasználnak amit ünnepelni lehet, ezt is megünneplik. Az üzletekben már napok óta valami eszméletlenűl gusztustalan vadzöld süteményeket árulnak. Naiv én, azt hittem ebben kimerült az ünneplés, de nem. A falunkban valami futóverseny volt, mindenki valamilyen zöld poloban futott. Hogy honnan hová, azt nem tudjuk, mert mi csak a tengerparton találkoztunk a számmal ellátott zöldben futókkal, nagyon elszórtan. Egyik másik már a halál küszöbén volt, legalább is ránézésre.
Bent a faluban aztán ment a népünnepély. Le volt zárva megint a főutca és minden tele volt zöldbe öltözött emberekkel. Nagyon erős lehet itt a gyöngykészitő lobby, mert sokaknak a nyakában több sor zöld gyöngy lógott. Itt mindegy milyen ünnep, az ócska gyöngy az nyerő. A sörözök és társai is jó üzletet csináltak, mert fürtökben álltak kint azok, akik nem fértek be és itták a sört.
Mindez semmi nem vont le abból, hogy ragyogó kék volt az ég, csendes a tenger. A legkülönbözőbb vizi madarak nyüzsögtek és két műfészekben is volt vizisas, sőt az egyik ugy nézett ki mintha kicsinyek is lettek volna. Sajnos csak következtetni lehet, mert tul magasra vannak épitve ezek a fészkek. A mókusok is vigan hancuroztak a fák között a parkban. Szemlátomást nagyon jólakottak voltak, mert rá se hederitettek az amerikai mogyoróra.

Nyaralunk!

Ha jól számolom, mához 2 hétre indulunk haza. Az idő rendes nyári, igy most tudatosan élvezem. Elintézni való nem sok van. Vásárolni a repülő miatt nemigen lehet, igy marad a tenger és a tengerpart. Ez nekem mindig a szabadságot jelentette, igy most egészen tudatosan élvezem.

Ma kimentünk a Honeymoon szigetre. Voltunk már ott egyszer, de akkor igen hideg szél fujt. Most jobban szemügyre vettük a helyet és megállapitottuk, hogy jobban járunk ha az igazi fehérhomokos tengerpartra megyünk. Persze itt is lehetne fehér homok, de ezzel a szigettel valahogy nemigen törödnek. Senki nem lakik rajta. Őstermészet, regeteg rendetlen pálmafa és nagy parkolók. Nos az utóbbiért kemény $8 -at kell fizetni. Kigyalogoltunk a parton jó messzire. Egy idő multán már nem is tünt hidegnek a bokáig érő viz. Utközben felöltöztem, mert annyira erősen sütött a nap, hogy féltem a napkiütéseimtől. Ide még nem érkezett meg a nap/bőrrák hisztéria, mert midenütt órákat süttetik magukat az emberek. Kellemes volt egy idő után már teljesen magunkban voltunk. Visszaérve láttuk, hogy a parkoló közelében már akkora volt a népsürüség mint egy olasz tengerparton. Ezek nem gyalogolnak, pedig az egész tengerben az a legszebb mikor az ember sétál a bokáig éérő vizben.
Közben igen érdekes madarakat is lehet látni. Volt egy vizimadár pár. Akkora mint a sirály kb. piros lába, csőre és szeme volt. A többi szinei fehér barna és fekete. Ilyet eddig nem láttunk. Az, állitólag a szigeten honos, vizisasok se mutatkoztak, de sebaj. Ők itt laknak a közelünkben.

Dali

Csütörtökön, második nekifutásra sikerült megnéznünk a Dali muzeumot. Csak a cél előtt néhány méterrel tévedtünk el kicsit, mert le volt zárva egy ut. Ezután kezdődött a parkolási mizéria. Itt teljesen elszokik az ember attól, hogy keresni kell helyet. Itt mindig mindenütt rengeteg hely van. Nem is vacakoltunk sokáig, beálltunk egy parkolóba és fizettünk mint egy katonatiszt. Aztán sorba álltunk, mert szemlátomást mindenki kihasználja a félárat csütörtökön délután. Végül aztán bejutottunk és felbaktattunk 3 emeletet egy grandiózus csigalépcsőn. Volt lift is, de nem mértük fel, hogy 3 emelet magas a csábos lépcső.
Miközbe befele lökdösődtünk a tömeggel, leszólitottak minket magyar ifjak, akik tanulási célból tartozkodnak az USA-ban. Miután ők kifele mi meg befele áramlottunk, sok idő nem volt a társalgásra. Bejutottunk egy nagy rosszul megvilágitott terembe. Az egyik oldalon teljes hosszuságban és két sorban levelezőlap nagyságu képek voltak, még a normális korszakából. Goyaval volt kapcsolatban a dolog, de miután minden csak spanyolul volt kiirva a lényeget nemigen értettük. Azért persze végig jártuk a vagy 25 méteres falat. A terem másik oldalán már az általam őrültnek nevezett korszakából voltak képek, amik nekem nem mondtak semmit. A másik oldalon egy hasonló nagyságú teremben vegyesen voltak a képei. Ami megmaradt egy gyönyörű tengerparti naplemente, ahol a kisvárosra rávetődő napsugarak voltak a lényeg és nem a tengeri naplemente. Tetszett még egy hatalmas kép, amin Gala, természetesen meztelenűl a nézőnek háttal nézett ki egy ablakon. Nagyon szépek voltak a szinek, a körités. Szintén nagyalaku kép Kolumbusz, mikor éppen Amerika földjére lép. Az összes többit elfelejtettem, ami nem jelenti, hogy a felsoroltak az értékesek és a többi nem, de ez ragadt meg nálam.
Azt, hogy ezt a muzeumot, direkt Dali képeinek épitették, csak most tudtuk meg. Érdekes modern épület három szinten. Lent csak a kassza, butik és kávézó van. Első emeleten bibliotek volt kiirva, de nem nyilvános. A muzeum maga csak a 3. emelet.
Lehet, hogy majd még lerohanjuk a tampai muzeumot is, ami szintén nemrég készült el és jelenleg egy Degas kiállitás is van benne.

Ez a tegnapi séta egyik ereménye. Ilyen azaleák virágzanak most lépten nyomon.
Ma viharos szél fujt de nem volt hideg. Ki is mentünk a tengerpartra és kb. 20 percig birtuk a szél és a nap együttesét. Mert mi ha ott vagyunk ki is ültünk a székünkre. Viszont az amerikaiak, ültek az autóban és nézték a tengert.
Ezek után bementünk egy outletbe és vettünk B-nek 3 shortot és nekem 2 halásznadrágot. Óriási program volt, de ilyen napoknak is kell lenni néha.